Terep-járó: A Bükkinyúlsz túra: Cserépfalutól Ódorvárig

Számomra a teljesítménytúrázásban sose a "teljesítmény", hanem a "túrázás" oldal volt a hangsúlyosabb, és azon belül is a természetbúvár kíváncsiság: olyan helyekre is eljutok így, ahová magamtól talán soha eszembe sem jutna. Habár Cserépfalu környéke igenis népszerű turistacélpontok sokaságát rejti, még sosem jártam itt. Autó hiányában nehéz lett volna eljutni a rajthelyre, de "telekocsiba" invitáltak, és a kísértés nagy volt... lemondtam hát az Aldi futógála nevezésemet és a szintén ezen a napon szervezett egyik kedvenc túrámról is letettem (a sors iróniája, hogy ezt egy másik telekocsi utasaként kellett ezt megvallanom a Mackó túrák főszervezőjének.) Na de hát már diák koromban is így volt ez: minden jó buli egyszerre zajlik, és persze nem lehet mindenütt ott lenni.

A hegyek még ködfelhőbe burkolóznak

A 27 kilométeres táv igazán nem hangzik ördögtől valónak, bár már előre ijesztgetnek az Ódorvár megmászásával. A Nagy-Gete nyugati oldalánál nem lehet rosszabb... gondolok gerecsei túráimra, ahol az említett hegyoldal az ittenihez hasonlóan a túra végére jut, amolyan "csattanónak". Meg persze ballagnék én akármennyit, a megadott szintidő is elég laza, de így is tuti, hogy rám fog várni a telekocsi másik három utasa...

Az első méterek Cserépfalu utcáin

Vonattal öt perc Zugló a Nyugatitól, itt értelemszerűen rossz irányba indulok a pirkadati néptelenségben, viszont mire való a mobiltelefon, ha nem erre? Arccal hát a Népliget csücske felé fordulok, és hamarosan a találkozóhelyként megjelölt benzinkútnál vagyok. "Sofőröm" már itt van, felszedjük a másik két lányt, és indulás!

Közönséges szénalepke - Coenonympha glycerion

Ígéretes, sejtelmes nap ez... a gödöllői dombok között sűrű ködfelhőbe futunk az emhármason, magamfajta buszegérnek nem mindennapi sebességgel, de abszolút biztonságban érezve magamat bámészkodok ki az autó ablakán. Hol felsejlenek a dombok, hol aranyszín ragyogásba borul minden, ahogy a ferdén nyilazó napfényben árad a nyári köd, felszínét fenyők csúcsai böködik, kicsipkézik. Őz fut, körvonalai feloldódnak a távolban. Varázslat!

Festői szőlősorok Cserépfalu közelében

Aztán kiszaladunk a ködös zónából, fényesen ragyognak a mezők, megfoghatóvá válik a Mátra, aztán a Bükk tömbje is. Cserépfaluban nagy a nyüzsgés, máris sokan megérkeztek a túrára autókkal. Meglepően sok Coop van ebben a faluban... parkolunk, nem is messze a rajthelyül szolgáló közösségi háztól. Látszik, hogy nem kezdők a szervezésben, a nevezést és befizetést visszaigazoló Qr-kódot profikhoz illő módon kellene felvillantanom az okostelefonomon, az meg már csak természetes, hogy nem kaptam ilyen levelet... Jájj... szerencsére van rendes térerő, és meglepően hamar megtalálom a levelet a Spam mappában. Emlékszem, tavasszal majdnem Ferihegyen rekedtem, mert nem töltött be a net... meg amikor pont Abu Dhabiban akart frissíteni a gmail... szóval voltak már kalandjaim az utóbbi időben a digitális világ miatt!

Megkapom a logikusan összeállított, színes térképvázlattal pompázó útvonalleírást, és nekivágok a távnak a többiek nyomában.

Az első méterek még a falu utcáin csattognak el a lábam alatt, aztán bal kéz felé kanyar az ódon pincéknél, ösvényre kanyarodik az útvonal. Meredek is, sáros is, de legalább rövid: hamarosan kibukkanok egy fennsíkfélén, ahol egy fura, méhkas formájú kőépítmény meredezik: a Millenniumi kilátó. Lent pazar távlat, fehéren magasodik a templom tornya, pirosak a háztetők, valósággal mesébe illő látvány. És lehet, hogy a kakaskukorékolás nem hallatszik az égig, de idáig bizony hallani a jótorkú tarajost.

Ez a szakasz bizony sáros volt...

Itt szúróbélyegzőt használnak, ami praktikus, mert a tinta kenődni szokott. Elmerengek azokon az időkön, amikor a hivatalos posta is szúróbélyegzőt használt: 1831-ben, a kolerajárvány idején ilyennel böködték át a leveleket, majd ecetgőzbe tartották, fertőtlenítésképp. Ejj, régi szép idők, amikor postatörténettel foglalkoztam!

Zöldlevelű tüdőfű - Pulmonaria obscura

Amíg ezen elmélkedek, véget is ér a kis, füves fennsík, és aszfaltcsík kerül a lábam alá. Jól lehet haladni rajta, ritmikusan maradnak el mellettem a szőlősorok. A távolban felhők közé rejtőznek a csúcsok, a Nap ki-kisüt a fülledt, párás időben, élénkzöldre festve a lombokat... Közben egyetlenegy autó is elhalad, tényleg nem mondható, hogy világvárosi forgalom zajlana a Cserépfalut Cserépváraljával összekötő műúton.

Zöld mohaköntösben a Felső-szoros sziklái

Tanösvényként jelzett út vezet tovább, néhol jó sűrű a növényzet... örülök, hogy sokan elhaladtak már előttem, leverték a vizet-harmatot, de így is átázik a túracipőm a magas, vizes aljnövényzetben. Néha egy-egy álmos lepke miatt állok csak meg egyet kattintani a fényképezőgépemmel. 250 mm-es teleobjektívet tettem fel rá, ez lépésnyi közelségbe hozza úgy két-három méterig a dolgokat, szeretem ezt használni a természetben, mert így nem kell lelépnem az ösvényről. A kihajtható nézőke-monitor meg valóságos áldás, nem kell belefetrengenem mindenbe, elég ha lehajolok a géppel...

Az út lefelé fordul Cserépváralja felé, dózerúttá szélesedik. Brutális sár! Bottal, bot nélkül ügyeskednek benne a túrázók, terepfutók. Ajaj, ha ez így marad, lesz gond felfelé az Ódorvárra... Aztán kilépek a falu aszfaltos utcájára, élvezem, hogy nem süpped a lábam alatt. Hangulatos hely, régi kőházak masszív kőalapozással, kontyolt tetejű régi parasztházak, rend. Egy asszony a kerítést festi, és mindenkinek nagy mosollyal köszön. Vidék. De jó is ez!

Réti szegfű - Dianthus deltoides. Védett faj

A második ellenőrzőpont egy étterem előtt van. Bemegyek, mert lehet kávét inni a bárpultnál, olyan igazi nosztalgikus iskolai menza illat lengi be a termet, hogy belefacsarodik a gyomrom, bár nem voltam éhes... én a napközi-menza-üzemi konyha gasztronómiai aranyháromszögben nőttem fel, és bár vessenek az éhes mókusok elé, én a menzakaját szeretem.

Bársonyos kakukkszegfű - Lychnis coronaria. Védett faj

A kávé után nekivágok az útnak ismét. Az útvonalleírás "pazar sziklavilágot" ígér, eleinte inkább csak a sárral küzdök, aztán egy nagyot kell kerülni a dzsindzsásban, mert a jelzett utat elöntötte a víz, konkrétan tó van a helyén. De nem bánom, mert az aljnövényzetben feltűnik egy faj, amit már régóta keresek: a zöldlevelű tüdőfű.

Aztán megérkezik a szurdok és az ígért sziklavilág, smaragdzöld mohaköntösben üldögélnek a kerek sziklák, mint megannyi zöld fürdőköpenyes béka. Az út meglepően jól járható, és a szurdok alján sem csordogál víz. A homályos, zöld fények között néha apró, lilás foltok is felsejlenek: dárdás csukóka, magas csukóka, baracklevelű harangvirág. Harsog, harsog a madárdal.

Kértlevelű sarkvirág - Platanthera bifolia. Védett orchideafaj

Az út lassan emelkedik, aztán kinyílik a táj, kilépek a fák árnyékából, és szinte mellbe vág a fülledt hőség. Ez már a Dobi-rét. A magas fű között apró színes pöttyök: réti szegfű, bársonyos kakukkszegfű, szeplős szegfű. Néha egy-egy lila zsálya is áll délcegen a meghajló füvek között, de úgy igazán nincs annyi virág, mint vártam... mindenképp megérett a hely a kaszálásra. Azért jól haladok a kitaposott ösvényen, hamarosan a pihenőpadhoz érek, ahol a következő szúróbélyegző vár. Sok túrázó pihen, tízóraizik mindenfelé, igazi békebeli piknik-hangulat!

Közös kép az Ördögtoronnyal

Ismét erdőbe fordul az út, szerencsére jóval kevésbé sáros az erdészeti dózerút, mint Cserépváraljánál, jól lehet kerülgetni a pocsolyákat. Itt is akadnak érdekes növényfajok, például az egyik kedvencemmel, a kétlevelű sarkvirággal is találkozhatok. Egy kis dráma is a szemem elé kerül: a virág mögé rejtőző karolópók ragadja meg éppen gyanútlan zsákmányát, akit az orchidea illata csalt oda...

Lefelé a Mész-tetőről

Jól fogynak a kilométerek a lábam alatt, kisebb zavart okoz, hogy a hosszabb távok túrázói néhol szembe jönnek, de olyan is akad, aki simán csak eltévedt, aztán a Mész-tetőn megtudhatom egy szervezőtől, hogy át is helyezték az ellenőrzőpontot, mert járhatatlan a hely... sebaj, gyönyörű rész jön! A ligetes, galagonyás Mész-tetőn számtalan vadvirág kelleti magát, lentebb pedig feltárul Cserépfalu templomtorony uralta látképe, ezúttal kicsit más szögből. Odalent farm kecskékkel, birkákkal, mindenféle zajongó és a kerítés mögül kíváncsiskodó állattal... és a sarkánál íme, ott az ellenőrzőpont, ahol kisebb habzsidőzsi vár, zacskós lekváros croissant formájában. Ennél kevésbé természetes élelmiszert el se tudok képzelni, vásárolni se szoktam ilyet, de most jól esik az édes falat.

Raponc harangvirág - Campanula rapunculus

Jobbkanyar, aztán rövidre kaszált domboldalak jönnek, irány az Ördögtorony. Az útonalleíráson szintvázlat is van (az út keresztmetszeti képe, hogy lehessen sejteni, milyen szintkülönbségek várnak ránk), az Ördögtorony konkrétan egy függőleges tűnek látszik rajta. Olyan is. Meredek, izzasztó kaptató, és azt hiszem, azért kapta a hely az Ördögtorony nevet, mert az ember oda kívánja, ahová való: a pokolba.

Pedig kaptárkő is, a riolittufába vésett üregek ott díszlenek rajta, tehát valamire igenis használták a régiek. De hogy mire, az a hazai régészet egyik rejtélye. Akár bronzkori kultuszhely is lehet.

Fehér tisztesfű - Stachys germanica, vendégével

A szúróbélyegzés után meredeken le, aztán ismét ott vagyok a rövid füvű kaszálón. Örömömre egy ritka harangvirág-fajjal, a raponc harangvirággal találkozom. Eddig egyszer láttam ilyet, a Mátrában, és akkor valami kivadult dísznövénynek véltem...

Innen elég egyértelmű a tájékozódás, a tanösvény jelzést követve. Mondjuk egy kanyart kiegyenesítenék, ha nem látnám magam előtt a többieket... és tényleg, egy vaskos tölgyfa tövén igenis ott a jelzés. A Kőporos szurdok nevezetes hely, de ha valaki a mellette futó úton halad, nem is hinné el, hogy itt szurdok is van. Márpedig van, az alján csekélyke víz is csorog, több méter magas, kanyargós falai a puha tufába mélyültek. Fent, az erdészeti út mentén pedig a tufába vájt barlanglakás-félét, kisebb szobányi fülkét csodálok meg. Mellette soványka gór habszegfű bókol, ez se túl gyakori növény, főleg ilyen élőhelyen.

Egy nehezen fotózható apróság: a kacstalan lednek - Lathyrus nissolia. Védett növény

Megint elágaznak a különféle távok útvonalai - korrektül ki van táblázva, szalagozva minden - és most egy időre magamra maradok a gondolataimmal. Szép rész ez is. Emelkedők és lejtők, rétek és erdős részek váltogatják egymást. Épp egy csodás szépségű piros madársisak orchideát fényképezek, amikor egy kisebb csapat utolér, innentől ismét "társasággal" megyek.

Az egyik legszebb hazai orchideaféle: a piros madársisak - Cephalanthera rubra. Védett, mint minden orchidea fajunk

Leérek a Hór-völgybe, a patak mellett futó út vezet most hosszan, egyenesen. Érdekes növényfajok vannak itt is. Tavaszi is göcsös görvélyfű, magas zsombor, temérdek podagrafű és persze végtelen mennyiségű, óriási csalán. Fényképezgetek egy biológiai adatgyűjtő oldal számára, van is mit.

Repcelepke - Pieris napi

Az út felénél van egy kis letérő az Oszlai tájházhoz, ahol ellenőrzőpont vár. Jó sűrűn vannak az ellenőrzőpontok. Vidám a hangulat itt is, szívesen maradnék én is, de az idő szalad... vissza hát a patak mentén futó útra, még két kilométert talpalok rajta, és lélekben felkészülök a hírhedt Ódor-várra.

Fekete bodza - Sambucus nigra

A turistajelzés egy éles kanyarral tér le a patak mentéről, aztán jön a valóban monoton kaptató. De igazából nem vészes. Ami pozitívum, hogy egyáltalán nincsen csúszós sár. Konok módon lépkedek felfelé, amolyan "terep-egyesbe" kapcsolom a sebességváltót, és megállás nélkül haladok felfelé. A szurdok után ismét ritkásabb felettem a lomb, éles napfény melengeti amúgy is kimelegedett tarkómat, a rettentő sok hajamat kibontottam, mert még az is melegített... megyek, megyek konokul, mint egy parókás jeti.

Turbánliliom - Lilium martagon. Védett növény

Végre! Dózerút fehérsége csillog, napfény simogatja a hegy hátát, felértem! Pár lépés még az ellenőrzőpontig, ahol felbontom jól megérdemelt sós ropimat. Tűzrakóhely, és lábakon álló bivakszállás van itt... ez nagyon tetszik.

Felkapaszkodok a tulajdonképpeni csúcsra, nehéz elképzelni, hogy itt valaha vár, vagy legalábbis rablólovagvár állhatott. A csúcs tényleg csúcsos, a mészkősziklák simák és fehérek. Tarka írisz kapaszkodik a résekben. Szép, lélekzet-szakasztó a kilátás innen.

Nadragulya - Atropa belladonna

Az út immár lefelé tart, több ellenőrzőpont sem lesz már. Kényelmesen kanyarog lefelé az erdei út, érződik a "mindjárt vége" hangulat, ismét megsokasodnak körülöttem a túrázók. Egy parányi tisztáson piros kígyószisz emeli a magasba virágfürtjét, amott magyar aszat emelkedik... nem unalmas ez a szakasz sem.

Nadragulya - Atropa belladonna

A falu képe megint más irányból tárul fel, amikor kiérek a sűrűből. Lent kerékpárútra terel a szalagozás, ezen kell még végigtappogni, aztán a Cserépfaluba beérve még egy jó utcahossz, is íme, itt van a Közösségi Ház, valamint az előre megigényelt bableves... ami igazán minőségi "cucc", jó sűrű, szép nagy, igazi babszemekkel, nem ám az a konzerv rettenet, ami már akkor szétfőtt, amikor még meg sem főtt. Elégedett vagyok vele. Lehet venni a túra emblémájával ellátott pólókat, ezt-azt, sürög a nép, gyakorlottan zajlik minden.

Persze, hogy három túratársam már beért, ismét autóba szállunk... elmarad mögöttünk a Bükk tömbje, hatalmas zivatarfelhő félelmeteskedik a Mátra felett, aztán ismét itt vannak a babati tavak és a gödöllői dombvidék lankái... ismerős, fájóan otthonos táj.

Szép nap volt!