Terep-járó: Téli Margita: túra a Gödöllői-dombságban

Nem először veszek részt a Téli Margita túrán... ez is amolyan hagyományos, "szezonnyitó" kirándulás a számomra, átmozgatás a téli tétlenebb napok után. Akárkinek említem, mindenki Erdélyre gondol... pedig ez nem Hargita, ez Margita, és itt van, a Gödöllői-dombságban. Vagyis egész közel, az Örstől egy óra a csigalassú HÉV-vel. Legalábbis a rajt-cél helye, a Szabadság téri iskola. A 20 kilométeres távot választom, mert bizony be vagyok rozsdásodva, viszont viszem a 600 mm-es Tamront, ami kábé akkora, mint egy ágyú. Ha akad bármiféle fotótéma, legyen akár a Hold túloldalán is, nem menekülhet előlem.

A harmadik ellenőrzőpont felé

Jócskán korán, jócskán sötétben indulok. A körúti villamoson homályos tekintetű korhelyek és szombati műszakba igyekvő, fáradt arcú dolgozók. Meg én, természetesen. A metróban már nagyobb a nyüzsgés, az Örsön kibukkanva már megtört az éjszaka uralma, lassan szürkül felettem az ég. Azt persze nem tudom, hogy az útvonaltervező miért így ajánlotta ezt, mert majdnem fél órám van a gödöllői HÉV indulásáig. Pár fázós kiránduló toporog rajtam kívül - gondolom, ők is a pesti tömegközlekedés útvonaltervezőjét vették alapul.

Hideg van, reménykedek benne, hogy a HÉV-en lesz fűtés. Ahogy beérkezik a szerelvény, fel is ugrok rá... nos, itt is hideg van. Bekuckózok egy kopottas, de szabad ülésre, és egy népes, jegy nélkül utazó család és a kalauz közötti konfrontációt leszámítva békés utam van Gödöllőig.

Hosszan ballagunk a 3-as főút melletti járdán

Az iskola ismerős helyszín, az átfázásom az a sunyi fajta, amikor nincs nagyon hideg, az ember észre se veszi... de dermedten mozog, amikor lábra áll. Sebaj, lesz még módom átmozgatni magam és bemelegedni! A nevezés igazi régimódi módon zajlik, nincs online előnevezés, itt kérem minden papíralapon történik. Ezzel együtt igen gyorsan megy, a sokaság ellenére perceken belül kezemben tarthatom az útvonalleírást.

Máriabesnyő

Még arra is van időm, hogy felkeressem az iskola lányvécéjét, ahol sem papír, sem világítás nincsen, viszont legalább az ajtót se lehet magamra csukni. Sokatmondó apróságok ám ezek... felrémlik a saját általános iskolai múltam, ahol szintén ez volt a helyzet, bizonyos dolgok fél évszázad alatt se jutottak egyről a kettőre.

Fehér fagyöngy - Viscum album

Kilépek az iskolából, már nincs is annyira hideg, a Nap valahol a horizont alatt lapít még, homályos fénye beterítette az eget Gödöllő felett. Átlósan átvágok a téren - valami építkezés miatt sok a kordon - aztán jön a hosszú gyaloglás a 3-as főút melletti járdán. Lassan kivilágosodik, megcsillan a dér a fagyott gyimgyomokon az út szélén, valaki pakol egy építőanyag-kereskedésben, egy kisboltból ínycsiklandó kávéillat száll. Megkezdődött a szombat reggel.

Macska a máriabesnyői templomnál

Az első szép rész a máriabesnyői templom. Futók előznek, félreállok, felnézek az impozáns toronyra. A forgalom zaját túlharsogja a madárdal. Sikerül egy mezei verebet és egy széncinegét elcsípnem az objektívemmel, ahogy ballagok előre, aztán észreveszek egy izgőmozgó kis gócot egy ágvégen, ráközelítek... nini, egy vörösbegy. A következő pillanatban pirregő szárnyakkal teper be a bozótosba, úgy látszik, nem szeret szerepelni...

Mezei veréb - Passer montanus

Két macska kosztol a templom tövébe letett műanyagdobozokból. Az egyik gyönyörű félperzsa, nyakán mintha frissen borotvált műtéti terület lenne, a másik se néz ki ideálisan tartott kedvencnek... sárga szemükkel párducmód figyelnek. Felragyognak a napsugarak, a kedvem is megjön. Na meg a homoktalajon kellemesebb tappogni, mint a járda aszfaltján... bal kéz felé frissen épült lakópark - nem túl parkszerű, egyenlőre - aztán vékony fák közé lépek végre, törzsükön zászlóként lóg, tekereg a sok inda, fut a borostyán. Hamarosan itt az első ellenőrzőpont, a Pap Miska-kút. Tűz füstje kanyarog kékesen, lomhán... megkapom a bélyegzést, meg egy sportszeletet is, ezen a túrán "emberes" pontokkal találkozom csak, semmi kódfelírás, tényleg jóféle régimódi teljesítménytúra ez.

Széncinege tojó - Parus major

Hagyom a gyorsabbakat előzni, az út szélén ballagok... aztán kiszélesedik az út, felettem dübörög az M3-as forgalma, előttem a Babati-tavak gyöngyszemként felfűzött sora. Az ilyen alagutakban kiváló az akusztika, jól szokott szólni-rezonálni, de ellenállok a sámán torokének kísértésének.

Drapp, barnás színek mindenfelé, a tavaszi ébredés még hátravan. Azért nézegetek, hátha akad valami fotótéma ezekben a diétás időkben... fehér fagyöngy, foszlós gyékénybuga, zászlós nád igyekezetem jutalma. A tó kőkeményre fagyott, vízimadaraknak nyoma sincsen, és szép jég-képződményeknek sem, pedig ezzel nyertem fotópályázatot tavalyelőtt.

Út az Istállóskastély felé

Jókedvűen ballagok a tavak mentén, hamarosan itt a majorság az Istállóskastéllyal, ami sajnos évről évre omlatagabb. Pedig milyen szép épület! A romos közegben viszont gyönyörűek a tenyészállatok. Egy egészen kecses, meseszerű, aranyfényű lovat vezetnek el keresztben az úton kötőféken... alighanem igazi akhal teke. A szénában szőke sörényű, masszív, pofaszakállas paci kotorászik... ez se akármilyen fajta lehet. A túra kiírásakor a szervezők kifejezetten kértek, hogy ne térjünk le az útról... jogos, a vízibivaly estére kicsit morcos lehet, ha mindenki vele akar szelfizni a kerítés mellett, és a lúdtelepet is féltik a madárinfluenzától. Példásan mindenki az úton is marad, nekem jól jön a teleobjektív.

Széleslevelű gyékény - Typha latifolia

Homoki utak, itt-ott száraz selyemkórók állnak vigyázzban, szöszös, repítőszőrös termésüket mozgatja a szél. Fejem felett a hatalmas égerfákon csíkos, élénk sárga madárraj csicsereg. Igen messze vannak, de sikerül elcsípnem egyet-kettőt... itthon derül ki, hogy csízek csapatát láttam. Bal felé, a mező felett egerészölyv kering.

A babati tavak egyike

Jobbkanyar, árnyékok csíkozzák a földutat, amott keményre fagyott pocsolya opálos hátán csillan meg a napfény. Előttem a következő ellenőrzőpont, ami a Babati templomrom nevet viseli.

Maga a rom egy fákkal benőtt kupac a mező közepén. Valaha falu állt itt, ennyi maradt a templomából. Az eke gyakran forgatott itt ki cserepeket, csontokat, sőt pénzérméket is. Mennyi ilyen van országszerte! Eszembe jut Bogdánrév, ami szintén a török időkben vált pusztává, a felgyújtott romjai között megtalált csontvázakkal, mert annyi túlélő sem maradt, hogy valaki visszatérve megadta volna a holtaknak a végtisztességet... ott a templomromra csak az úttest egy bukkanója utal. Gondolataim hát Szulejmán és serege felé kanyarodik, és sehogyse tudom belelátni a dologba és a későbbi százötven évbe a "török idők végvári romantikáját".

Közönséges nád - Phragmites australis

Node! Lerázom magamról a múlt kísérteteit, beleharapok az ellenőrzőponton kapott kicsi, de édes, kemény húsú almába - szinte elvásik a fogam tőle, olyan hideg - és ballagok felfelé a löszös homokba mélyen bevágódott úton. Rőt-vöröses fényeket vetít a cserlombon áteső napfény.

Az Istállóskastély meglehetősen leromlott állapotban van

Fent, a dombháton is ragyognak a színek. Az ég kék, felizzanak a cserlombok, mint a templomi üvegablak szemei, rubinvörösen ragyog egy marék galagonyabogyó. Aztán balra le - majdnem túlmegyek az elágazáson, itt megritkultak a túrázók, egyedül vagyok. Lefelé kanyarog a homoki út, hűvös árnyékba süllyedek, érezhetően őrzik a fák az éjszaka hidegét és árnyait. Utolér egy futó, ő is azon idegeskedik, hogy nem tévedt-e el, de megnyugtatom, hogy nem.

Őz járhatott erre nemrég, belefalatozott a fakéregbe, fogai nyomán fehéren villan a háncs.

Szöszi pofaszakállal...

Lent ismét sokasodik a nép, talán más túratávok indulóival közös már ez a szakasz. Lovarda, villanypásztor, mögötte mindenféle színű pacik ellenfényben ragyogó kontúrokkal, a távlat kékes párába vész... akár egy festmény. Mindenféle jelzéseken megyünk, de ismerem ezt a részt, nem is kell navigálni... lovaspark, a kerítésen belül építkezés. Nem tudom eldönteni, hogy a kicsi házak skanzen-szerű sora kiknek épül. Lakópark lenne? Ahhoz kicsik a házak. Nyaralónak túl sűrűn vannak. Talán bérelhető apartmanok lesznek. Mindenesetre hétvége ide vagy oda, gőzerővel zajlik a munka.

Hím csíz - Spinus spinus

Felettem holló száll el alacsonyan, szénfekete szárnyán megcsillan a napfény, kiált is, felkapom rá a fejem. Felkapja a fejét egy fehér, bongyori szőrű kis kutya is, aki - gazdájával együtt - a túra hátralévő részén együtt halad velem. Zölden sarjadnak a füvek és a baraboly zöld csipkéi a lombtalan fák alatt. Még egy ellenőrzőpont van hátra, körülötte sokan pihennek... itt is vidám tűz ég, meleg a tea, piknikhangulat van. Én nem állok meg, jobbra, felfelé kanyarodva folytatom az utam.

A földkupac a babati templomromot rejti

Bal kéz felé dübörög az M3-as a fák mögött, ez a rész amolyan hullámvasút. Fel a dombra, le a dombról. Egy rész, közvetlenül az autópálya hídja előtt jó meredek és csúszós, kerülök. Fényes-pirosan nevetnek rám a csipkebogyók. Lent az opálos-fehérre fagyott víztükör, a reggel már látott Babati-tavak.

Mélyút Babatpuszta felett

Ismét átmegyek a tágas alagúton, elhaladok a Pap Miska-kút mellett - maga a kút most száraz, hidegen és fagyottan kuporog a fákkal benőtt domboldalban. Itt már nem kell bélyegezni, vár a meredek felfelé.

Erről rosszabb emlékeim voltak, most elég jól lehet haladni a vízmosásban felfelé. A barnás avar közül kikandikálnak a pettyegetett tüdőfű valóban pöttyös levelei, és a télizöld meténg bőrszerűen fényes zöldje is. Márciusban már jönni fognak az első virágok is...

Csertölgy - Quercus cerris. Csak az újonnan fakadó levelek fogják lelökni a tavalyi száraz lombot

A túra utolsó része bronzos tavalyi lombok és kéreghántott fák között halad, rejtély számomra, mi szedi így le a kérget. A fehérhátú fakopáncs, például, de amennyire tudom, errefelé nem él. Pedig a törzseken furkálások is vannak... de nem nagyok, oválisak, ami a fekete harkályra utalna... töprengek, mert természetbúvárnak lenni bizony töprengéssel jár - no meg a nyakamat igencsak húzó nagy fényképezőgéppel.

Szép ez a nap. Egyszer meg kéne néznem ezt a környéket más évszakban is.

Beérek a házak közé, kis fel-le az aszfalton, a zöld sáv jelzésen, lényegében egyenesen. Kertvárosi rész ez, egész kellemes környék. Feketerigó billeg a kerítésen, aggodalmasan rámcsicsereg. Mellettem már a harminc kilométeres táv indulói csattognak botjaikkal, én igazán nem rohantam ma - mégis bőven a hat órás szintidőn belül célba érek. Célbélyegzés, emléklap, kitűző... de leginkább egy szép túra emlékei kerülnek a memóriabankba.

HÉV, metró, villamos... a reggel élményei, csak visszafelé lejátszva, és otthon vagyok ismét.