Terep-járó: Télen a kéken - februári túra a Sopron környéki kék körön

Nem volt tervbe véve a Soproni Vándorok túrája, hiszen autó nélkül bajosan juthatnék el reggelre Sopronba... viszont csütörtök táján rám írt egy autós túratárs azzal, hogy még van egy hely a kocsiban... Nos, itt a lehetőség, hogy egy általam még egyáltalán nem látott tájon is kirándulhassak egy jót! A kiírásban harminc kilométeresre kerekített út a valóságban ugyan kicsit rövidebb, de azért kiadós sétának ígérkezik ez is...

Fél ötkor ébresztő – csak a fanatikusok kelnek ilyen korán szombaton – magamra kapom a már tegnap kikészített túraöltözéket, paprikás szalámis szendvicset fabrikálok, forró teát töltök a rozsdamentes termoszba, ellenőrzöm a fényképezőgépem akkumulátorának töltöttségét, egyszóval minden fontos dolgot, indulás!

A túra első szakasza a város széles járdáin halad

Sötét és meglehetősen hideg levegő fogad odakint, valósággal harapnak a mínuszok. De a villamos terv szerint jön, és az átszállás is atrocitástól mentesen megy a Széll Kálmán téren. Vonatjegyet vennem nem kell, Diósdig jó a vármegyebérlet, egy gonddal kevesebb.

Átkelés a vasúti kereszteződésen

Kellemesen fűtött a szerelvény, szinte le sincs kedvem szállni róla a hidegbe. Nem is száll le rajtam kívül senki, kihalt és fagyos a peron. Fénylik kissé a beton, mintha a híg neonfény is ráfagyott volna. Átcsattogok a sötét aluljárón, és épp kanyarodik is be a parkolóba autós ismerősöm, tökéletes időzítés.

Nagyon tetszett ez az egyedi postaláda

Együtt száguldunk a pirkadattal. Meglepően sok őz keresgél a sarjadó, zöld vetés csíkjai között, százméterenként látok egy-egy rudlit. De látni lépegető fácánt, keringő egerészölyvet és egy szaladó nyulat is - valóságos National Geographic.

A Malmacska kávézó

Egyetlen „technikai szünetre” állunk csak meg, aztán a következő már a parkolás a soproni Sport büfé melletti utcában. A srácok cipőt igazítanak, én a hátamra kanyarítom a zsákot, a söröző kis terében sokan nyüzsögnek. Cartographia kupás túra, biztos ez is sokakat vonz. Kedves, mosolygós a fogadtatás – nem ritka, hogy minél távolabbi a túra Pesttől, annál több a mosoly – gyorsan megy a nevezés, megkapom a szép színesben nyomtatott, térképes itinert, indulhatok is.

Pihenésre csábító pad - Pesten ez elképzelhetetlen lenne

De indulás előtt még meginvitál túratársam egy kupica pálinkára, visszafordulok az ajtó felé tett mozdulatból, a kis pohárba Panyolai fekete cseresznye csurran. Nem vagyok az a kimondott tintahal típus, de egy ilyen fagyos reggelen bizony jól esik.

A kertekben virágzik a téltemető - Eranthys hyemalis

A söröző szépen eregeti magából a túrázókat, billegnek előttem a hátizsákok, a tájékozódás igen egyszerű: a kék sáv jelzést kell követni mindvégig, ráadásul még szalagozás is van. Eltévedni biztosan nem fogok.

Lovarda és a gesztenyebarna paci, aki a kedvemért pózolt egy kicsit

Elég hosszan ballagok a városban, hosszú és egyenes utakon, át a vasúti síneken, aztán jön a kis, kertes házas zóna, milyen hangulatos városrész ez! A Turista utca méltó a nevéhez, egy ház tövében a díszítő folyami kavics közé keveredett bimbózó vízi csillaghúrt fényképezek, elég korai ez február végén.

Az első ellenőrzőpont a rajttól öt kilométerre van, a továbbiak – rengeteg van belőlük, összesen 11 – sűrűbben lesznek majd. Kiszúróbélyegzős mind, legalább nincs gond a kifogyott tintával.

Mint egy Mondrian-festmény: érkezés Ágfalvára

Hangulatos, Ausztriát idéző épület a hajdani malomból kialakított macskás kávézó, a Malmacska, szívesen megnézném belülről is, de még zárva. Foltmozaik-varrású párnákkal ékes pad hívogat pihenésre, amott pedig egy egyedi kialakítású postaládát csodálok meg. Ez már népművészet.

Madárkeserűfű - Polygonum aviculare

Végre erdő! Szunnyad még, kopár, nem sarjad semmi. Egyedül ballagok a kék-bronzvörös világban. Ciklámen csipkemintás, áttelelő levelei fénylenek a rőtbarna avar között itt is, ott is.

Egy lovardánál kinyílik a táj, látszik Sopron távol és lent, párába vesző távlatokkal. Sugalmazom a gesztenyebarna pacinak, hogy forduljon már meg, nem szeretek lófeneket fényképezni... a telepátia hat, a ló oldalvást fordul és kecses galoppozásba kezd, lebben a sörénye.

Nyárfaerdő - Populus alba

Ágfalván, a presszó előtt van kitéve a következő narancs-fehér bója és a csipesz-forma kiszúróbélyegző. Szép, rendezett, határszéli falu ez, meglehetősen nagy templommal. Egy balkanyar után kivezet belőle az út, sokan várnak a buszra a megállóban, egymásra mosolygunk.

Nyárfaerdő! Ilyen mifelénk nemigen akad, igazából egy-egy nyárfa még csak-csak keveredik az elegyes erdőkbe, de hogy csak fehértörzsű nyárfákat lássak magam körül... igazi északi hangulat. Tompán fénylenek a papírszerű kérgek, felettem kéken nevet az ég.

Erdei ciklámen - Cyclamen purpurascens. Védett növény

A harmadik ellenőrzőpont a Dr. Fehér Dániel-forrásnál van. Vonzó kis pihenőhely ez, padokkal és esőbeállóval, csobogó patakkal. De nem időzök itt tovább, belépek a fák közé. Akad köztük néhány igazán királyi termetű fenyő is.

Nem igaz, hogy februárban nincsenek színek

A túra nyomvonala a hajdani műszaki határzáré – gondolom, ez vasfüggönyt jelent – mennyire jó, hogy már szabadon lehet itt járni-kelni! A fenyőfélék meglepő választéka ékeskedik a földút mindkét oldalán, láthatóan nem telepítés, hanem újulat, sok a fiatal fa.

Fel, fel, hullámozva. Látványos, ahogy előttem a meredeken felkígyózik a túrázók sora, de vannak futók is. Ragyog a napfény, és a kőzetekről beszélgetek valakivel. Csillámpala, szerpentinit, kvarcit. Ejj, a régi szép évek Egerben, a tanszék, a kötelező kőzetgyűjtés...

Fiatal fenyőfélék az út mellett: itt láthatóan nem kell ültetni

A negyedik ellenőrzőpont a Matyi-kapu nevet viseli. Megállok kicsit, kortyolok az innivalómból, meg is lep, hogy mennyire szomjas voltam. Az ice tea kissé túlságosan is „ice”, mondhatni fagyos, óvatosan iszom.

A hajdani műszaki határzár nyomvonalán...

Bíborvörösen ragyog át a déli napfény a csertölgy száraz lombján, kék az ég, lilásan dereng a hegyoldal a fákon túl... mesésen színpompás látvány, természetes, hogy lefényépezem, már csak a színei miatt is.

Alig ér le a tea, már ott is vagyok a következő pontnál, ami a Nyírfa-kereszt nevet viseli. Egy fagyott pocsolyába levélprinteket nyomtatott a fagyot követő olvadás, mintha falevelek szellemeit látnám.

„levélnyomatok” a fagyott pocsolyában

Az Erdő Háza a következő érintendő hely. Ez amolyan látogatóközpont lehet, belépős, a kedves asszonytól bélyegzést kérek egy másik túramozgalom papírjára, rutinosan nyomja papíromra a méretes bélyegzést. Odabentről háziállatok hangját hallom. Jó lenne megnézni ezt is... de majd legközelebb.

Mintha a magasságos mennybe vezető út lenne... de igazából nem volt annyira meredek.

Száraz saspáfrányokat zizegtet a szél. Színük akár a bronzé, ilyen az igazi vörösharaszt. Innentől inkább lejt az út, szelídek a szintek, kék az ég. Jelet szúrok a papíromra a Postás-pihenőnél, most egyedül ballagok, egy cinege felháborodottan rámcsivitel.

A Bella-emléknél nem csak kiszúróbélyegző, hanem frissítőpont vár a kék sátornál. Puha perec, azokkal az isteni finom sós cipflikkel és meleg tea. Egy túratárs jóvoltából megismerkedek a borovicskával. Amott késő vaskori halomsír emelkedik a fák közt, de van itt több is: ha igaz, 159! Kis kupicámat a hajdani kelták emlékére ürítem, igaz üdítőitalom neve is „Celta” volt...

Az út most a Ciklámen tanösvény vonalát követi, valóban vannak ciklámenek, itt is, ott is felbukkannak a jellegzetes levelek az avarban. Az út kétharmadánál járok, valósággal alpesi a táj, legalábbis ami a feketeáfonyát illeti... a Tátrában láttam ilyet. A levéltelen, zöld száraktól valósággal „szőrös” hegyoldal. De itt látok először Magyarországon csarabot is, nini, már bimbós!

Februári színpompa

A „Hét bükkfánál” bélyegzek – bükkfa itt nem sok van, a legendás héttörzsű sincs már meg. De azért szép az erdő, lefelé tart az út, kicsit be is gyorsítok. De a páfrányvilág lassításra késztet. Az enyhe tél miatt áttelelő erdei pajzsika levelek mellett látok szálkás pajzsikát, és nini! Egy karéjos vesepáfrány illegeti magát egy bükkfa gyökerei között. Védett ritkaság. Az meg ott, talán hegyi pajzsika... az árok miatt nem tudom megközelíteni, pedig jó lenne kép a levél alsó oldaláról, a sporangiumokról.

Mountain bike pálya keresztezi az erdészeti utat, hát ez biztosan nem az én sportom, hatalmasakat tudok ám esni gyalogosan is, nem kell nekem ehhez bicikli...

A fák között kivadult örökzöld dísznövény, magyal böködi a levegőt fényes, tüskés leveleivel. Ez is jelzi, hogy közel a város. Erdei tornapálya fogad, sok helyi kiránduló, sétáló családok, kocogók, kutyasétáltatók.

A házak közé érve pazar panorámában gyönyörködhetek, köszönhetően a vízművek telepének, amit nem építettek be. Igazi régi, háború előtti villasor is kelleti magát szemeim előtt, még abból az időből, amikor az épületeknek női neveket adtak.

Saspáfrány - Pteridium aquilinum. Ez a faj nem telel át, levelei elszáradnak

Továbbra is a kék jelzést követem, és pár szót váltok néhány, Győrből jött túratárssal, akik már a vonatmenetrendet nézegetik a hazautazás miatt. És igen, egyszer csak eltűnnek, hová lettek? Ja, hogy itt a cél... majdnem túlmentem a sörözőn.

Frissítőpont a Bella-emléknél. Az emlékmű a vaskori urnákra utal

Negyed óra, és mind a négyen megvagyunk, az autó teljes legénysége és leánysága. Megkapom az emléklapot és a kitűzőt, valamint egy ajánlást az idézőjel helyes használatáról. Remélem, sikerült most helyesen használnom a numerikus billentyűkombinációt...

Jegenyefenyő - Abies sp.

Lement a Nap, de még világos van, amikor Pest közelébe érünk. Diósdon kipattanok a kocsiból, integetés, szerencsés módon bő tíz perc múlva jön is a dunaújvárosi vonat, és innentől ugyanaz a dolog, mint reggel, csak visszafelé.