Egyik kedvenc túrám, jó sokszor részt vettem már rajta. Kedvelem a dimbes-dombos, változatos tájat, ahol akad füves fennsík, középkori romtemplom, fenyves, pincesor és olyan szántóföld, ahol az eke ősmaradványokat rejtő kődarabokat fordít ki.
Erre a napra ragyogó napfényt ígért a meteorológia, így én amolyan gyalogos fotó-szafárit terveztem. 26 kilométer nem sok, a terep nem nehéz, így a közel öt kilós felszerelést sem lehetetlen feladat cipelni. Rohanni sem kell, bőségesen elég a szintidő ahhoz, hogy tűnődve ballagjak, és fotótémákat keresgéljek közben. Ami biztosan lesz bőven, hiszen a lombok színei egészen pompásak!
 |
A szalagozásra igazán nem lehet panasz
|
Sötétben indulok, hat óra előtt indul a busz a Széll Kálmán térről. Csendesen érkezik a novemberi pirkadat, meglehetősen hideg van. Kezeimet a zsebembe süllyesztve ballagok fel-le a buszmegálló környékén, jön a busz, jön még pár hátizsákos-túrabotos ember... igaz, kiderül, ők egy másik túrára igyekeznek.
 |
Reflektorszemű macska figyel Zsámbékon
|
Világosodik az ég, ahogy elsuhannak az út szélén a fák, bodorodik a fűtés füstje a házak kéményéből, dér csillan meg a földeken. A buszon van fűtés, kellemes az utam.
 |
Erdei mályva - Malva sylvestris
|
Szinte megharap a hideg, amikor egy óra csendes zötyögés után leszállok a zsámbéki buszfordulóban. Mégiscsak volt pár túrázó a buszon, aki ide igyekezett... a kis csapat élén szedem a lábam a rajt-cél helyet képező iskola felé. Az adminisztráció gyorsan megy, korán van még, és aminek örülök: van kávé is.
 |
Út a Nyakas-hegy tetejére
|
Nekivágok az útnak Zsámbék emelkedő utcáin, elhaladok a kitelepítési emlékmű, a Török-kút mellett - úgy látom, felújítják a környezetét - odalent megcsillan a víz a kis parkban, juharfák sárga levelei pettyezik a járdát, aztán máris a Rácváros utcán talpalok felfelé, ki a településről. Lefotózom a már ismerős, évek óta itt élő kivadult fügekaktuszt, kell az adat a Flóratérképezésbe. Bőven hozott termést is. Ha másból nem tudnánk, ebből mindenképp látni, hogy változik az éghajlat...
 |
Kocsánytalan tölgy - Quercus petraea
|
Élesen ragyog a kelő nap fénye a fennsíkon, odalent párában fénylenek a háztetők. A hideg miatt kabátom alá dugom a kezem. Kocogók haladnak el mellettem, ők biztosan nem fáznak. Gyönyörű a reggel a felhőtlen ég alatt! Ahogy a napfény átsüt az őszi, színpompás leveleken, úgy ragyog fel minden lombos ágcsomó, mint egy-egy templomi üvegablak.
 |
Kőrisfa lombján süt át a reggeli napfény
|
Lefelé fordul az út, szemembe csap a napfény, aztán már a szőlőtőkék között ballagok Tök felé. A beton villanyoszlopokra festett piros szőlőfürt jelzés mutatja az utat. A Göndör pincénél egyfajta bónusz frissítőpont vár: becsületkasszás forraltbor, jó hangulat, napsütés. A tulajdonképpeni első ellenőrzőpont lentebb van, a Cardium pincénél.
Kedvenc útszakaszom jön, cikcakkoló utakon. Szelíd emelkedők és lejtők, köves-földes utak, kis szőlőparcellák - és egy-egy háborús katonaemlékmű. A mezei juhar kénsárga levelei pompás kontrasztot képeznek a kék éggel. Cinege ugrál a vékony ágakon, verebek csivitelnek, narancssárga és barnássárga szőlőlevelek előterében karbunkulunszín vércseppként vöröslenek a csipkebogyók.
Szőlősorok, galagonyás ligetek, egy-egy hamvasan kéklő borókabokor, kerítés mögött legelésző lovak... mintha lassan elhúzott díszletek váltakoznának mellettem, pedig én haladok. Találok néhány kései vadvirágot is: macskafarkú veronika, szürkés ördögszem, aranyfürt.
 |
Sok futó, kocogó is teljesítette a távot
|
Perbál háztetői bukkannak fel előttem, a horizonton pedig apró alakok haladnak: ők már a második ellenőrzőponton túl ballagnak a hosszú, egyenes földúton. Láttam itt már őzet, mezei pacsirtát, egerészölyvet, nyulat is, de most mindez nem mutatkozik. A szántóföldek szunnyadnak, a télre készülve.
 |
Házak Tök szélén
|
A perbáli ellenőrzőponton nagy a nyüzsgés, mint mindig. Forró tea, kisperec, szezámmagos szelet is van a kínálatban. Az árokparton ligeti zsálya és szelíd csorbóka virít.
 |
Egynyári seprence - Erigeron annuus
|
Kiballagok Perbálról, felszedek pár hatalmas platánlevelet - kerámia mintázáshoz adott ötletet - hátizsákomba teszem, egy e célra bekészített lapos papírdobozba. Kései cickafark int búcsút, amikor kilépek a perbáli fennsíkra. Tudom, hogy most monoton rész jön, ami nem gond, a körülmények ideálisak. Jártam már itt tejfelszerű nyirkos ködben, brutális erejű szélben és bokáig érő sárban is... most mondhatni minden szuper, kivéve, hogy a nyomorult bakancsom töri a bokámat.
Szántóföldek, szántóföldek... itt fotótéma nem sok kínálkozik, pár apró dolgot tudok elcsípni: didergő kék boglárkalepkét, sárguló gazok közt lapuló mezei szarkalábat. A fényes, kék égen néhány soványka felhő úszik át, igazi kitisztult, hidegfront utáni idő van, tiszták a távlatok. Kicipzározom a kabátomat... szinte melegen süt a Nap.
 |
Ezt a csodálatos, kézzel kovácsolt zsanért mindig megcsodálom a töki pincesoron
|
Jönnek a jól ismert, soha véget nem érő derékszögű kanyarok, és igen, megérkezik a sár is, de nem vészes. A bokámat továbbra is töri a bakancs - elnyűhetetlen darab, de minden szezon elején kibabrál velem, és ezt mint mindig, most is elfelejtettem: egyszerűen mindig újra és újra be kell törni, már vagy tizenöt éve. Vagy lehet, hogy a kínaiaknak stapabíróbb a bokája. Eltűnődök azon, hogy van egy tízszerannyiba került olasz bakancsom is, és az is töri a bokámat...
Elrágcsálom a tegnap vett mákos búrkiflit, műanyagflakonos teával, amúgy menet közben.
 |
Ellemőrzőpont a Cardium pincénél. A pince nevét a hajdani Pannon-tengerben élő szívkagylóról, a Cardiumról kapta, aminek kirajzolódó nyomát gyakran látni az itteni kődarabok felszínén.
|
Végre! Itt az anyácsai út és a szalagozás, ami felvezet a hegyre, az Óriások Lépcsőjéhez. Elfogynak körülöttem a túrázók, pedig jócskán van még a szintidőből, tehát biztosan vannak még mögöttem is. Különleges érzés! Kapaszkodok felfelé a keskeny ösvényen, és ismét örülhetek néhány fotóznivalónak. Sárgán ragyog a korai juhar lombja, átvilágít a fény a narancssárga lampionvirág termésein - most igazán találó a név - sőt, még erdei peremizst is találok, ami nem túl gyakori vadvirág. Az erdei iszalag ősz szakállcsomóin átragyog a napfény, tűzpiros levelekkel karéjozva... szinte mikulásos hangulatot teremt.
 |
Széncinege - Parus major
|
Az Óriások Lépcsőjénél találkoznak a távok, és itt ismét nyüzsgés van. Megkapom a bélyegzést, megyek is tovább, egy vidám hangulatú, idősebbekből álló csapat végén ballagva. Jó, hogy számukra is van jól teljesíthető táv. Csak úgy csattognak a botok! Egy helyen mintha bárd hasított volna a dolomitsziklás felszínbe, ezt a bátrabb szeniorok átugorják.
 |
Egy igazán "last minute" kokárdavirág - Gaillardia sp.
|
Ösvény, fenyők, jobb kéz felől ragyog a napfény, a táv végefelé járok, még egy ellenőrzőpont van, ami a Kereszt jelzetet viseli, itt útba is igazítok egy irányt vesztett túrázót, akiről kiderül, hogy fordítva tartotta a navigálásra szolgáló mobiltelefonját...
 |
A szőlőlevelek megunhatatlanok
|
Utolsó kilométerek. Óvatosan lépek a sziklagörgeteges úton, alattomos tud lenni... telkek, kis házak, szőlők, keresztek, aztán felmagaslik a Romtemplom impozáns tornya a vízműtelep mögött. Kakas kukorékol, tyúkok kodácsolnak egy udvarban, a "kert végében" ott a Romtemplom csonka sziluettje. Az Erzsébet lépcső is töredezett kissé, a balesetem óta besz*ribb vagyok, óvatosan lépkedek lefelé.
Őszapók vidám cincogása állít meg. Nem is tudom jobban leírni a parányi, izgága madarak hangját. Nyelescinege a népi neve, és tényleg: hosszú farok, gömb test. Sikerül is elcsípni fényképezőgépemmel a villámgyors, akrobatikusan illegő-billegő madarakból egyet.
Pár lépés még a célig, a reggel már megtett útvonalon, kanyar balra a közértnél, aztán be az iskola udvarába, a tornaterembe. Látom, pont jól számítottam ki az időt a buszig, megkapom az oklevelet és a kitűzőt, sőt egy almát is... és már ballagok is a Buszforduló felé. Délutánba hanyatlik már a novemberi nap, jól esik leülni a buszon, irány hazafelé, hazafelé... Szép nap volt!
 |
Sóskaborbolya - Berberis vulgaris
|
 |
| Sóskaborbolya - Berberis vulgaris |
 |
Közönséges fagyal - Ligustrum vulgare
|
 |
Szürkés ördögszem - Scabiosa canescens. Védett növény.
|
 |
Út Perbál felé
|
 |
Perbál szélső házai
|
 |
Az örökzöld szederfajok (Rubus sp.) levelei télen is színesek maradnak
|
 |
Perbálra érve
|
 |
Ligeti zsálya - Salvia nemorosa
|
 |
Cickafark - Achillea sp.
|
 |
Hegyi juhar - Acer pseudoplatanus
|
 |
Egy-egy ilyen oázis az agrársivatagban az élet igazi menedéke
|
 |
Boglárkalepke - Polyommatus sp.
|
 |
Mezei szarkaláb - Delphinium consolida, vagy szinonim nevén Consolida regalis
|
 |
Azért megjelent némi sár is
|
 |
Erdei iszalag - Clematis vitalba
|
 |
Lampionvirág (más néven zsidócseresznye) - Physalis alkekengi
|
 |
| Erdei iszalag - Clematis vitalba |
 |
| Sóskaborbolya - Berberis vulgaris |
 |
Az impozáns középkori Romtemplom
|
 |
Őszapó - Aegithalos caudatus. Rendszertani neve is a hosszú tollfarokra utal.
|