Nyár derekán, az országos hőségriadó idején igazán nem számítottam arra, hogy ilyen lesz a "vízszint" a Bakonyban. De ez is csak azt mutatja, hogy a túrázónak mindenre fel kell készülnie - és nem árt, ha némi plusz jókedvet és vagányságot is bepakol a hátizsákjába!
A környék, vagyis Vinye és a környező szurdokok, patakvölgyek egyébként is különösen közel állnak a szívemhez. Több nagyon szép, emlékezetes túrám volt már errefelé. Az egyetlen gond az volt, hogy vonattal nem lehetett időben eljutni a rajthelyre, ám "telekocsi" szervezéssel ez az akadály is elhárult.
 |
| A megáradt Cuha patak egész fatörzseket sodor magával |
Ébresztő fél négykor! Igaz, gyakorlatilag le se feküdtem... odakint még sötétség, alszik a város, kivéve a sose pihenő ír és holland legénybúcsúztatós hordákat kint a Körúton. Összeállítok két szendvicset, komoly szellemi erőfeszítés ez ezen a korai órán, ég úgy is, hogy mindent összekészítettem már tegnap este. A hátizsák is útra készen illegeti magát a küszöbön.
 |
| A Hódos-ér felett kanyargó murvás út |
Fél ötkor pontban találkozom túratársammal és az általa vezetett "telekocsival" - név szerint Micuval - sportos indulás az éjszakai városban, még két helyen állunk meg felvenni embereket, így lettünk a kocsiban öten. Mindenki a helyén, irány a Bakony! Lassan halványul az ég, már kint vagyunk a városból, amikor narancsvörös lángolással kidugja a képét a Nap. Aztán felhők alá szaladunk, a távolban elmosódnak a hegyek, nézem a radarképet a mobilomon: a Bakony felett aprócska, ám haragos sötétlilával színezett zivatarfelhő forgolódik. Be is érünk alá, az autó kétoldalt vízpermetet húz, akár egy motorcsónak.
 |
| Ködfelhőbe érek... |
Vinyén, a parkolóban már akad egy fél tucat autó, a túrázók a büfé teraszáról méregetik az eget. Zuhog, zuhog, néha villám cikázik át és megdörren az ég. Benevezek, várunk. Iszom egy kávét, várunk. Elrágcsálom az egyik szendvicset, várunk... A büfés kis fekete macskáját az egyik hátizsákból kell kipecázni, ahová máris derékig belemerült valami kaja reményében. Igazi zsákbamacska.
 |
| Sejtelmes hangulat az "esőerdőben" |
Nyolckor már látszik, hogy nincs mire várni, az eső nem csillapodik. Magamra húzom a pelerint, indulás ki Vinyéről, az aszfalton. Szép csendben, lépésről lépésre ázik át a cipőm és a nadrágom, aztán lassan a pelerin is elkezdi beengedni a vizet a nyakrésznél. Aggódok a fényképezőgépem miatt, bár dupla nejlonba csavartam. Az út szélén csapzott szirmú seprencék, ázott sárga ökörfarkkórók és délceg saspáfrányok bólogatnak.
 |
| Erdei pajzsika - Dryopteris filix-mas |
A
Hódos-ér mentén murvás útra térünk le, szeretem ezt a szakaszt. A zivatar, ha lehet ezt fokozni, még jobban rázendít. Aztán megjelennek a vízátfolyások is, hovatovább nem lehet megkülönböztetni, melyik a Hódos-ér és melyik az út. Már nem kerülgetem a vizet, úgyis mindegy. Nincs hideg. Légvonalban ballagok bele a humusztól feketéllő, zavaros vízátfolyásokba. Túratársaim előttem ballagó kontúrjai lassan elhomályosodnak az esőfüggöny mögött: gyorsabbak, mint én, egyikük a büfében kapott egy nagy, fekete kukazsákot, ebből készített "esőkabátot" magának. Szép szögletes sziluettje van a zacskó csücskeitől.
 |
| Jól járható szakasz Csárda-tetőnél |
Jó lenne fényképezni, mert csodálatos az eső-áztatta völgy. Csillognak a páfrányok, a fák között huncut esőfelhő-foszlányok kergetik egymást. Most már erdei ciklámen is akadhat - de most nem látok egyet sem a zuhogó esőben. Nem győzöm kipislogni a szemembe folyt vizet, az eső úgy folyik végig az arcomon, mint a könnyek. Hátracsapom a kapucnit, úgysincs semmi értelme. A bronzkori földvár sáncait is csak sejteni lehet az esőben. A fejem búbját szinte masszírozzák a rajta szétrobbanó esőcseppek.
Egyszercsak ráébredek, hogy én ezt élvezem. Addig rossz, amíg teljesen át nem ázik az ember ruhája-cipője, amikor már mindegy, jöhet a gyermeki öröm minden pocsolyába talpaláskor.
 |
| Titokzatos nőszőfű - Epipactis sp. |
Az első ellenőrzőpont - egy laminált papíron lévő kód - hamar megvan. Ahogy ballagok a lassan emelkedő úton, záporrá enyhül az eső, mintha az ég is világosodna. Beérek a ködfelhők zónájába, itt már kibányászom a fotómasinát a nejlonokból és kattintok párat. Egy terepfutó szökell el mellettem, testre simuló ruhájában.
 |
| Ez nem a patak, ez az út a Hálóvető-árokban |
Nézem az itinert, egyre vizesebb... egy szál fénymásolt papírról van szó, ezen van a térkép, másik oldalán pedig a pecsét- vagy kód-helyek. Ezen a túrán "élőpont" nincs is. Hálával gondolok arra, hogy a lapot lézerprinterrel nyomtatták és nem tintasugarassal, utóbbi esetben már egy olvashatatlan pacává ázott volna az egész. Azért igyekszem kímélni, minél nagyobb részt fejben memorizálni, hogy ne kelljen folyton előszedni.
Így aztán nem csoda, hogy a következő elágazásnál kis híján túlmegyek. Szerencse, hogy van itt egy túratárs, aki a második ellenőrzőpont kódját keresi. Kerestük hát együtt tovább, nem lett meg. Helyette lefotózom a tájvédelmi körzet táblát, hogy igazoljam, itt jártam.
 |
| Épp elállt az eső - gyémántcseppek a zanótbokron |
Az eső újra felerősödik. Utam most lefelé tart a
Hálóvető-árokban. Egyre vizesebb minden, az árok alján már áll a víz az úton. Sőt, utakon, mert hirtelen több is akad, és ez a rész nincs túl dúsan ellátva jelzésekkel sem. Kicsit navigálok fel-alá, egy másik út mentén ottfelejtett decathlonos szalagokat találok - de a mi utunk nem erre visz, vissza, beigazolódik a teljesítménytúrázós Murphy-törvény: két lehetséges út közül a sárosabb lesz a nyerő. És tényleg, meglátom a piros sáv jelzést. A bolyongásnak annyi haszna van, hogy találok egy tő bimbós nőszőfüvet. Orchideaféle, és mostanában szinte minden túrámon találok belőle valamilyen fajt, mióta ráállt a szemem. Még fokozottan védettet is. Némelyik rábukkanás ráadásul új kvadrát-adat. Ez itt bimbós, nem tudni, melyik faj, talán Tallós-nőszőfű. Ha tényleg az, akkor az első Tallós-találatom.
 |
| Valamiféle zuzmó rajzolt fekete-fehér tájképet erre a bükkfára |
Az úton haladok, bokáig sáros vízben. A legstabilabb járás a "meder" közepén van, itt csúszik a legkevésbé. Új talpbetétem diszkréten csicsog minden lépésnél. Az út a zöld jelzésre vált, ismét emelkedni kezd, aztán a zöld háromszög egyenesen felvezet a
Pápalátó-kőhöz. Lehajolok egy meseszép apró kavicsért... feketén, gömbölyűen, vizesen csillog, rajta egy fehér sáv húzódik keresztül, lehet belefoglalom valami bizsu gyűrűbe... Tavaly ősszel jártam már itt a barátaimmal, akkor aranyszínben úsztak a lombok, és a sziklaszirt alól szarvasbőgés hangját hozta a szél... most is susog, és záport suhint a nyakamba a lombokról. Fent a szirten meglepetésemre tényleg van némi panoráma, sőt az égre nézve kikékülő foltot is látok lassan közeledni. Ez biztató. Elrakom hát a haszontalan pelerint, és előveszem a kettes számú szendvicset. Kis pihenő után indulok tovább, lefelé.
 |
| Hangulatos erdőrész Likas-kőnél |
Az út jó, széles, az eső elállt, szinte dalra fakadni támad kedvem. Sőt, dalra is fakadok, Charlie-nótákat éneklek a lombok alatt, kihasználva, hogy nincs a közelben senki. Aki emberileg lehagyhatott, már úgyis messze előttem van. Azért egy terepfutó most is akad, belém is szorul a "jég dupla whiskyvel".
 |
| Likas-kő felé tartva |
A következő ellenőrzőpont ismét egy kód, a
Likas-kőnél van. Mondanom sem kell, hogy ezt a kódot se találom sehol, csak egy szerelmespár élvezi egymás társaságát a kis barlangnál. Aranyosak, de ők se láttak semmit, ami kódra emlékeztet. Lefényképezem hát magát a sziklát, aztán irány tovább!
 |
| A bükk jellegzetes "emeletes" lombja |
Fénypászmák bökik át a lombokat. Kisütött a Nap! Az erdő gőzölögni kezd. Olyan érzés, mintha egy másik túra kezdődne most. Hirtelen a semmiből milliónyi lepke és apró rovar bukkan fel, ünnepi zümmögésük új hangot jelent az erdőben. A zöld sáv jelzés ismét kivezet az aszfaltra - nini, itt a turistaház, ahol tavaly azt a gitározós-társasjátékozós, de borzasztóan hideg hétvégét töltöttük - az aszfalt maga nedvesen ragyog, a vadvirágok felemelték a fejüket. Máris nagyon meleg van, gőzölög a ruhám is. Az itiner gépírólapját kezemben tartva lengetem, száradjon. Szinte száraz is, amikor visszaérek
Vinyére, ahol a büfében ellenőrzőpont van, pajzs-forma pecséttel.
 |
| A Likas-kő egyik sziklája |
Különböző távok túrázói már a célba is értek itt, rám még vár egy "hurok" a Cuha mentén. Nevetve emlegetik viszontagságaikat - tény, hogy a társaság derékig sáros - igazi expedíciós hangulat uralkodik.
Én nekivágok a második tizenöt kilométernek.
 |
| Gyökerek a bükkösben |
Immár tűző napon, a fatelep melletti murvás úton húzok ki a faluból, a következő pont a "nagy fa". Mitagadás, tényleg hatalmas, évszázados tölgy, törzsén eltörpülnek a piros kereszt turistajelzések. Felírom a kódot és ballagok tovább. Többen szembe jönnek, azt mondják, a patakon lehetetlen átkelni, majd lentebb, a vinyei hídnál próbálnak meg átjutni a túlpartra.
 |
| Pelyhes kenderkefű - Galeopsis pubescens |
Addig is nézegetem az út menti flórát, nem is hiába. Érdekes fajok vannak errefelé. Még számomra új, védett növényfajt, szarvas hagymát is találok!
Gyík tekereg át előttem az út túloldalára, átérve a fűbe "megtorpan", fejét felszegi, villás nyelvét öltögeti. Gyönyörű, drapp-barna "gyöngyhímzéses" ruhája van. Megkérem, legyen türelemmel, míg lefényképezem. Hallgat a kérésemre, egész közel hajolhatok hozzá, nem szalad el. Ritka az ilyen együttműködő fotómodell!
 |
| A jelzések eltörpülnek a gigantikus fa törzsén |
Az
Ördög-réten semmi ördögszerűt nem látok. Sőt, sokkal inkább olyan, mintha egy meséből csöppent volna ide. Smaragdzöld fű és egy kis házikó, padokkal egészíti ki a képet. Itt, a házikóban van a következő pontot igazoló matricás zacskó, a matricákat itt "nyalókának" hívják, noha öntapadósok. Irodai életemből emlékszem még arra a verzióra, amit tényleg meg kellett nyalni... A piros zacskón elhessegethetetlenül tábort ütött néhány lepke. Talán a szín vonzza őket ennyire.
 |
| Szarvas hagyma - Allium sativum |
A patakon viszont tényleg nem lehet átkelni. (Később tudom meg, hogy valahol itt igenis van egy kissé málladozó híd a csalánosban.) Tehát egy kis pihenő után visszafordulok Vinye felé, és pihenésül kocogva teszem meg a távot. Igazából minden lépés fáj. Lehúzom a túracipőt, és bizony: a felázott bőr és az alkalmatlan zokniránc kombinációjaként néhol felületi kopás, másutt valóságos vízhólyag-rendszerek alakultak ki.
 |
| Nőstény fürge gyík - Lacerta viridis |
Vinyén a Cuha patak valósággal sörényét rázva, megvadulva vágtat. Megpróbálok átmenni a túlpartra, de alig gázolok bele az áradatba térdig, a patak sodrása megpróbálja kirántani alólam a lábaimat. Hát ennek fele sem tréfa! És ilyen gázló lesz még hét!
Átmegyek az egyetlen hídon, felkapaszkodok a meredeken, hátha itt ki tudom kerülni a legrosszabb gázlókat, de folyton visszacsúszok a sárban, és bizony: a talpam is egyre "panaszkodik". Így némi téblábolás után úgy döntök, hogy életemben először nem teljesítek túrát.
Visszaballagok Vinyére - közben frusztrációmat nagyban enyhíti egy tüneményes labrador kölyök, ami viszont nem aggódik a patak viselkedése miatt, nyilvánvalóan félig fóka.
Végül is, kb. 25 kilométert tettem meg.
 |
| Eső utáni hangulat a fák alatt |
A célban úgy veszik, a rövidebb távot teljesítettem (végül is, tényleg), így kapok oklevelet és egy kifejezetten szép, igényes kivitelű bronz kitűzőt. Napozok, szárítkozok, megeszem a túra juttatásának számító, tönkölybúzából sütött, medvehagymás lángost, aztán túratársaim is befutnak. Ők bezzeg megtalálták a hidat, felmásztak a gerincre - igaz, itt jöttek a vaddisznók - mesélik izgalmas élményeiket.
Minden pontot megtaláltak, és kifejezetten jó időeredményt értek el, legalábbis az enyémhez képest... nézegetem száradó zoknimat és a vadonatúj ragtapaszokat a sarkamon.
HOLNAP az első dolgom lesz egy normális vízálló pelerint és egy új túracipőt venni, vízhatlant!
A kitelepült helyitermék-árustól veszek pár üveg különleges szörpöt (csalán, vadmenta stb.), aztán ismét beszállunk Micu kényelmes üléseire, és irány Budapest!
 |
| C-betűs lepke - Polygonium c-album |
 |
| Kontyvirág termése - Arum sp. |
 |
| Már felbukkannak az őszt beharangozó színek is... |
 |
| Gömbölyű karsztos sziklákat szorongatnak a bükkfagyökerek a Cuha-völgyben |
 |
| Egy kis erdei pajzsika (Dryopteris filix-mas) kapaszkodik egy mohos sziklán |
 |
| Enyves zsálya - Salvia glutinosa |
 |
| Hatalmas ereje van a megáradt Cuhának |
 |
| A Cuha-patak teljesen kitölti a medrét az Ördög-rétnél |
 |
| Igazi áradat. Nem sokan vállalták az átkelést |
 |
| Az egyik gázló. Máskor itt gyakorlatilag száraz lábbal át lehet kelni |
