Terep-járó: Burda 20 túra: a Bazilika egy másik szögből

A Dunakanyar és környéke lelki otthonom. Számtalanszor járok errefelé rokonokat látogatni, kirándulni, futóversenyre stb. - de a szlovákiai oldalon még sosem jártam, bár mindig néztem a Duna fölé domborodó hegyeket az Ipoly torkolatán túl...
Most is futóversenyre mentem volna, de kiderült, hogy egy nappal lecsúsztam az előnevezésről, helyszíni nevezés meg nincsen. Elkezdtem a Neten keresgélni valamilyen alternatívát a vasárnapra, és nem telt bele sok időbe, míg rábukkantam a kiírásra: Burda-hegység teljesítménytúra a furán hangzó Pestkörnyéki Kárpátok Egyesület szervezésében!

Nem bántam meg...

Esztergom látképe a Bazilikával és a Mária Valéria-híddal

A holmimat már összekészítettem, a fotópályázaton, múlt héten nyert hátizsákom és a televíziós vetélkedő nyereményéből vett fényképezőgépem már csatasorban áll az ajtóban. Újlipótvárosba ki tudja honnan, beszökött a szénaszag, az utcán mulatozó külföldi fiatalok még pirkadatkor is. Az öt ötvenes vonatot néztem ki Esztergom felé, az út békésen telik a tiszta, korszerű vonaton. Telefonomat bökdösve érdekességeket olvasok a longobárdok történelméről, miközben a teló azt írja ki, hogy nincs net... kinézve az ablakon még egy furcsaságot látok az egyik állomáson. Az esővíz-elvezető árkot kibetonozta valaki, és egy másik valaki vékonyabb, öntött betonlapokkal leburkolta. Mindezt úgy, hogy nem alákent egy spaklira való cementes misungot ott, ahol horpadt a beton, hanem kisebb darabokra vágta a beton "csempéket" és szép, pókhálómintás puzzle-t rakott ki belőlük, követve a hepehupákat, látszik hogy nem az időjárás viszontagságai törték össze a betonlapokat, mert szépen-korrektul ki is vannak fugázva a darabkák... Jó sokat dolgozhatott vele. Magyarország egy különleges hely.

Országhatár a Mária Valéria híd közepén

Esztergomban még alig mozognak emberek, a piac bódéi zárva, hűvös szél is fúj, de érződik: bőrbizsergetően meleg nap lesz ma. Egy kávézó előtt már kint a krétával, fekete lapra írt invitáló tábla, az alábbi felirattal: "nincs megoldhatatlan feladat, csak túl kevés kávé". Ettől majdnem bemegyek inni egy csészével. Úgy megyek a párkányi (Sturovo) rajtpontra, mintha húznának. A Mária Valéria-híd közepéről visszanézek az ellenfényben feketéllő Bazilikára. Innen különösen lenyűgöző látványt nyújt.

Az esztergomi bazilika reggeli fényben

A rajt helye a Komp Caffé a régi kompállomásnál, már a hídról látom a színesen nyüzsgő túrázó népet, lehetetlen eltéveszteni. Még egy kisebb kör a városkában, elszaporázom a lépteimet a Policija épülete előtt, aztán már ott is vagyok, nevezési lappal a kezemben rövid sorbanállás után megkapom az igazolófüzetet. Begyömöszölöm hosszú ujjú kockás ingemet a hátizsákba, elég lesz a póló. Meleg van. Megnyomom a gombot a stopperemen, rajt.

Párkány. Itt is bővében vannak outlet-eknek... :-)

Az első pár kilométer a Duna árvízvédelmi töltésén halad, ugyanilyen nálunk is Horánynál, kifejezetten otthonos érzés. A fű még harmatos, a reggeli napfény átsüt az ártéri erdősáv lombjain. Itt-ott átkandikál a Bazilika tömbje is. Békakoncert harsog valami állóvízből, látok egy furcsa panelházat üres úszómedencével meg egy repülős emlékművet a gátoldalban, felettem kék az ég és guszta Cumulus humilis raj úszkál rajta. Magyarán, gomolyfelhők. Máris az első ellenőrzőpontnál vagyok, közvetlenül a Garam vasúti hídja előtt, a pontőr hölgy már messziről mosolyog és köszön, bár mint kiderül, nem nekem, hanem a mögöttem jövő ismerőseinek. A híd alatt megyek át éppen, amikor fejem felett eldübörög egy vonat. Gyorsan kívánok is valamit, ezen ne múljon.

Az árvízvédelmi töltés tetején halad az út első szakasza. Előttünk a Burda- (Helembai, Kovácspataki) hegyek

A babona beválik. Azt kívántam, hogy ne kelljen unalmas módon hosszan egyedül ballagnom - az utóbbi idők teljesítménytúráin volt egy olyan érzésem, hogy egyedül vagyok, bár a másik véglet se jó: a népszerű túrák egymás sarkát taposó emberkígyója! Nos, felbukkan egy kisebb társaság, és a következő ellenőrzőpontig - ami Garamkövesden egy egészen kulturált kocsmaféle teraszán van - együtt megyünk, beszélgetünk. Eddig 6,4 kilométert tettem meg, és nem akarok hinni a szememnek: kevesebb mint egy óra alatt. Én ennél sokkal csigabigább szoktam lenni... Az út még néhány utcahossznyit a faluban vezet, aztán egy balkanyarral fel. Az itinerben, a szint-profilon ez a rész gyakorlatilag függőlegessel van jelölve, de annyira azért nem rossz a helyzet. Örülök, hogy végre a természetben haladok, jó tempóval felfelé. Elfogy a falut övező "pufferzóna", a kivadult orgonások és más félvad miegyebek bozótja, átveszi helyét az eredeti sziklai-sztyeppi vegetáció a napégette vulkanikus sziklák között. Alattam-mögöttem kinyílik a táj, már felülről látok rá a Bazilikára és a Mária Valéria-hídra.

Töltés a Garam mentén

Nézegetem a növényzetet, miközben kapaszkodok felfelé az izzasztó melegben. Örömömre találok egy tő színhiányos lecsepült veronikát, a szokásos finom lila helyett "albínó" fehér színben. Épp kuporogva igyekszem lefényképezni, amikor felbukkan a következő útitársam, akivel aztán egészen Szobig együtt ballagunk és beszélgetünk (na ugye, hogy működik a hidas-vasutas babona!) Igazi úriember, már többször részt vett ezen a túrán, és most engem "idegenvezet". Minden kiszögellésnél kimegyünk a szirt szélére, megcsodálni a panorámát. A harmadik ellenőrzőpont is egy ilyen kiszögellésen van, ez a Skalky, vagyis a Sziklák nevű pont. Erősen hasonlít a Vadálló-kövekre, ami persze nem véletlen, ugyanaz a miocén vulkanizmus hozta létre őket. A növényzet is hasonló. Különösebb érdekességet nem látok, de van többféle kutyatej - bizarr sárgászöld virágokkal - van kányazsombor, liláskék, propellerszirmú pusztai meténg, piros árvacsalán és rengeteg fehér olocsáncsillaghúr. Itt-ott indás ínfüvek arasznyi, kék fürtjei törnek fel a sarjadó fűből. A lombok már zöldek, de még minden friss és nagyon színes. Felettem kacag az ég, a napfény.

Az első ellenőrzőpont a töltés sorompójánál

Fent vagyunk a "fennsíkon", úgy két kilométer aszfaltút is van a következő ellenőrzőpontig, ami az Ipoly kulcsosház. Érzem, hogy karomra sül a stopper, estére szép fehér nyoma lesz, túratársam "idegenlégiós" sapkát tesz fel, és panaszkodik, hogy Garamkövesden beverte a homlokát a presszó terasz-tetejének fa párkányába. Én még sose fejeltem le kocsmát, kicsit irigykedek :-)

Az esztergomi Bazilika látványos tömbje

Az Ipoly kulcsosháznál fejedelmi trakta vár. Igazi szívélyes vendéglátás, vidáman lobog a kis tábortűz, lehet szalonnát vagy akár csirkemellet is sütni, a szervezők készültek köretekkel is: hagyma, főtt krumpli, káposzta... és ha ez nem lenne elég, desszertnek zserbó sütemény, no meg vagy nyolcfajta házi pálinka! Megkóstolom a mézes birset és a feketeribizli-pálinkát, mit mondjak, igen finomak - pedig én nemigen szoktam ilyesmit inni. Azért lecsúszik két jókora pohár házi szörp is. Közben megtudom, hogy a szalonna titka a jól tartott sertés, a szalonna hosszú ideig meleg füstön való érlelése és kevéske lángon perzselése... Az egész vendéglátás a Karácsonyi Dolina legszebb napjait idézi. És mindez nyolcszáz forint nevezési díjért, köszönöm szépen. Tudnék még időzni itt, de még hátra van néhány kilométer.

Vasúti híd a Garam felett

Meredek, egyemberes nyomtávú ösvény vezet lefelé, ahol is elveszítem a fényképezőgépem akkumulátorát pont úgy, ahogy a Pálos70-en, és pont úgy meg is kerül. Lent természetesen kis patak kanyarog, az út rövid ideig követi is, aztán ismét mezőkön ballagok. A következő település Helemba, itt van az ötödik ellenőrzőpont a kultúrház udvarán. A szalagozás miatt könnyű megtalálni. Szép, rendezett falu, számos öreg borpincével, alighanem még a filoxéra járvány előtti időkből, az egyik oszlopon a "falurádió" hangszórója, állítólag működik is, de most csend van. Feltűnik még valami: egyetlen házon vagy kerítésen sincs "eladó!" tábla. A Duna túloldalán, Magyarországon minden ötödik portán ott a felirat...
Egyébként minden hivatalos felirat kétnyelvű, a kevésbé hivatalosak (pl. miserend) magyar nyelvűek. Utolér egy látássérült túratárs a kísérőjével, és úgy húznak el, hogy csak na. Készítek még egy fotót a falu gyönyörű fekvésű, panorámás temetőjéről, aztán ismét a mezők következnek.

A Garam folyó

Zöld búzavetés, sárga repceföld, fehéren virágzó vadcseresznyefák, halványzöld füzesek, kék ég. Pompásak a színek! Az Ipoly gátján halad az út, kétfelől zöld, friss fű, távolabb lovastanyák. Még mindig alig van dél. Az Ipoly hídján egy jelentéktelen táblácska tudatja az országhatárt: H - SR felirattal. Szobra ebből a szögből rá se ismerek: vasúti síneken botladozunk, vigyázni kell, mert van is forgalom, az olajszagú kőzúzalék réseiből élénksárga tavaszi aggófüvek virítanak.
A cél a vasútállomáson a restiben van, szerencsére gyorsan megkapom a zárópecsétet, az oklevelet és a kitűzőt, mert még a vonatjegyet is meg kell venni, és hamarosan itt a nemzetközi gyors, ami hazavisz a Nyugatiba. Útitársam siet tovább a komp és Basaharc felé, hiszen van 40 kilométeres táv is, ami gyakorlatilag bezárja a kört a Bazilika körül. A vonat késik tíz percet, így pont van még időm venni egy doboz sört is, kellemesen hűti a markomat... Hazafelé - éljen a hidas-vonatos babona! - ismét egy úriember túratárssal ismerkedhetek meg, aki mire Vácra érünk, már fel is telepíti a map.me alkalmazást a mobiltelefonomra, és közben Japánról mesél. Hogy ott olyan italautomata is van, ami lekamerázza az embert, és ha az izzad, akkor izotóniás italt, ha kövér akkor diétásat, ha meg karikás a szeme, akkor koffeines üdítőt ajánl...

Micsoda jó nap volt ez!
(A túra útvonalának térképe a szervezők honlapján megtalálható.)