Összes oldalmegjelenítés

2013. december 11., szerda

Növénymesék I. A sebzett kentaur növénye - variációk imolára

Az orvoslás: tudomány, a gyógyítás: művészet. A görög legenda szerint gyógyítani az tud igazán, aki maga is szenvedett már, de önmagát még a legjobb doktor sem tudja kezelni. Erről szól Kheirón kentaur története.

"Volt egyszer, hol nem volt, egy Kheirón nevű kentaur. Ez a félig ember, félig ló lény Philyra nimfa és Kronosz időisten nászából született - anyja annyira szégyellte "hibrid" gyermekét, hogy elhagyta. Ez volt az első seb. A fiatal kentaurt Artemisz és Apollón istenek nevelték fel, páratlan bölcsességű gyógyító, tudós és tanítómester vált belőle. Tanítványa, Héraklész egy csatában véletlenül megsebezte egy mérgezett nyíllal - ez volt a második seb, amit már nem tudott begyógyítani Kheirón, de belehalni sem tudott, lévén isteni származású és ezért halhatatlan. A szenvedő kentaur feláldozta halhatatlanságát és átvette az alvilágban sínylődő Prométheusz helyét - Zeusz nemes tettéért felemelte az alvilágból és a csillagok közé emelte, ma az ő alakját láthatjuk a Nyilas csillagképben."

De nem csak a csillagok őrzik a bölcs kentaur emlékét, hanem néhány növény is: köztük a Centaurea, ahogy Hippokratész elnevezte a búzavirágot. (A Centaurium pedig a kisezerjófű, sokoldalú gyógynövényünk, ami igazán rászolgál a nevére.)
A búzavirág kék szirma valóban tartalmaz gyógyhatású anyagot: azulént, ezért a kíméletesen szárított szirmokat borogatásként szemgyulladásra, teaként toroköblítőként, görcsoldóként, szívnyugtatóként és vérnyomáscsökkentőként használták. (Azért írom múltidőben, mert mára ez a hajdani gabonagyom igencsak megritkult. Alig találkozni vele.) Egyik kedvencem az angol Lady Grey nevű fekete tea keverék, ebben is ott csillognak a kék, szárított szirmok.

Nem tagadom, nagyon szeretem az imolaféléket egyenes tartásuk, változatos egyediségük, szívósságuk és nem utolsósorban szépségük miatt.

A búzavirágféléknek, vagyis az imoláknak több faja is él Magyarországon, valamint számtalan alfaj, forma és változat. Megkockáztatom azt is, hogy minden példány egyedi megjelenésű! Meghatározásukban fontos bélyeg a fészekpikkelyek alakja, színe. Többségük lilás színű, de a búzavirág éppenséggel - búzavirágkék, a tarka imola indiai szári színeit idézi, a ritka, védett sáfrányos imola pedig sárga. Van néhány védett faj is Centaureáink között, ilyen a döbbenetesen színpompás  tarka imola és az endemikus, vagyis csak nálunk honos budai imola.
Búzavirág - Centaurea cyanus bimbója
Színes ceruza: búzavirág - Centaurea cyanus

Búzavirág - Centaurea cyanus

Búzavirág - Centaurea cyanus


Búzavirág - Centaurea cyanus

Budai imola - Centaurea sadleriana

Budai imola bimbója (Centaurea sadleriana)

Budai imola - Centaurea sadleriana

Budai imola - Centaurea sadleriana

Budai imola - Centaurea sadleriana

Budai imola - Centaurea sadleriana
Elnyílt fészekpikkelyek. Budai imola - Centaurea sadleriana

Fésűs imola - Centaurea jacea subsp. subjacea

Fésűs imola -  Centaurea jacea subsp. subjacea
Fésűs imola -  Centaurea jacea subsp. subjacea
Homoki imola - Centaurea arenaria

Homoki imola - Centaurea arenaria

Magyar imola -  Centaurea pannonica

Pókhálós imola - Centaurea stenolepis
Parókás imola - Centaurea pseudophrygia
Vastövű imola - Centaurea scabiosa

Tollas imola - Centaurea jacea supbsp. macroptylon

Tollas imola - Centaurea jacea supbsp. macroptylon

Szirti imola - Centaurea mollis

Szirti imola - Centaurea mollis

Réti imola - Centaurea jacea
Réti imola - Centaurea jacea

Réti imola - Centaurea jacea

Réti imola - Centaurea jacea

Sáfrányos imola - Centaurea solstitialis

Tarka imola - Centaurea triumfettii
Tarka imola (Centaurea triumfettii) bimbója

Tarka imola - Centaurea triumfettii
Tarka imola - Centaurea triumfettii

Tarka imola - Centaurea triumfettii
Útszéli imola - Centaurea biebersteinii bimbója


Útszéli imola - Centaurea biebersteinii bimbója

Útszéli imola - Centaurea biebersteinii

Útszéli imola - Centaurea biebersteinii

Útszéli imola - Centaurea biebersteinii

Útszéli imola - Centaurea biebersteinii

Vastövű imola - Centaurea scabiosa
Vértesi imola - Centaurea vertesensis

2 megjegyzés:

  1. Irigyellek imola gyűjteményedért! Kedvenc virágaim, de ennyi fajjal még sajna nem találkoztam! Csodásak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Biztos, hogy találkoztál velük, Jenő, sőt sokkal többel is, csak talán nem tűntek fel. Annyi hasonló változat és alfaj van. A vértesit például csak "rutinból" fotóztam le - és itthon derült ki, hogy egy ritkább imolaféléről van szó. :-) És rengeteg faj nekem is "hátra van", például a parókás, vagy a szirti imola. Csodálatos növények! :-)

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.