Margitsziget, futófotók: növények, állatok, kocogás.

Itt az ideje, hogy - a növényfotózás szempontjából kissé uborkaszezonnak számító - februári időszakot feldobjam kissé kocogásaim rövid krónikájával.

Kezdjük azzal, hogy utálok futni, és a sokak által emlegetett "futásfüggés", "endorfin-zuhany" és "a rohanás adta szabadságélmény" eddig még jelzésértékűen sem érintett meg. Minden elismerésem a gazellatestű futóké. Ők száguldásra születtek. Látható erőfeszítés nélkül szoktak elsuhanni mellettem. Én akkor érzem hősnek magam, ha egyáltalán elindulok futni, és az öröm akkor teljesedik ki, amikor futás után elmerülök egy kádnyi forró, fürdőhabos vízben, a kád szélére odakészített csokoládé és egy jó krimi társaságában. 40 éves koromig komolyan gondoltam, hogy akkor se futok, ha kergetnek.

Ráadásul nem vagyok egy futóalkat. Ha jármű lennék, terepjáró lennék (innen a blog neve). Terep: természet, túra, sziklák, virágok, pillangók, fotózás... ehhez pedig kondi kell, legalábbis a 30 kilométert meghaladó távok esetében.

Ez tehát az első érv. A második a hiúság: a kocogás pont a női magazinok által "problémás területeknek" nevezett részeket formásítja. A harmadik érv a baráti társaságom: a Fittik, amelynek néhány tagja igenis szeret futni, vagy legalábbis ezt állítja magáról, és ezek belerántanak mindenféle felelőtlen futkározásokba, mint pl. Maraton váltó.

Ezen kívül a Margitsziget: szép. Minden egyes kocogás más és más élmény. Hol a fák közül előgomolygó termál-ködökbe vész a távlat - a kacsák mintha a semmiben úsznának, a sirályok a semmiből a semmibe repülnek - hol pazar naplemente fogad a Várhegy felett, festmény-szerű háttérrel. Hol kigyúlnak Budapest fényei, és hogy a kivilágított Margit-híd alatt milyen élmény elfutni, azt úgyis csak az hiszi el, aki kipróbálta. Volt olyan hajnali futásom is, amikor úgy éreztem magam, mintha belekerültem volna egy National Geographic filmbe: a Dunán kárókatona búvárkodott, felettem fehér sirályok szálltak, mókus futott fel spirálban egy fa törzsén - tőlem egy méterre lehetett - a futópálya szélén pedig vadkacsák csipegették a füvet. Hóesésben egészen meghitt, sőt varázsos élmény futni: a lámpák fénykörében miniatűr hófelhők kavarognak, esőben pedig gyémántcseppként ragyog minden egyes esőcsepp. Úgyhogy fényképezőgéppel futok.
Futófotóóó!!! :-)

Tavibéka - Pelophylax ridibundus

Vörös mókus - Sciurus vulgaris

Tűztövis - Pyracantha sp.

Téltemetők hó nélkül - Eranthis hyemalis

Téltemetők hóval fedve - Eranthis hyemalis

Téltemető portré - Eranthis hyemalis

Százszorszép bújik a jég alól - Bellis perennis

Mandarinréce - Aix galericulata

Fehér tündérrózsa - Nymphaea alba

Fekete hunyor (talán nemesített, mert "túl nagy" a virága) - Helleborus niger

Ernyős sárma - Ornithogalum umbellatum

Kónya sárma - Ornithogalum boucheanum

Kerek repkény - Glechoma hederacea

Hagymaszagú kányazsombor - Alliaria petiolata