Terep-járó: Orchidea-túra Nagykovácsi környékén

2014. május 7., szerda

Orchidea-túra Nagykovácsi környékén

Tavaly a közösségi oldalon találtam egy invitálást "orchideatúra" címmel. Ami azt illeti, egy ilyen cím számomra ellenállhatatlan, de akkor - szabadidő híján - nem tudtam csatlakozni, viszont eltettem az útvonalat, "jobb időkre". Ez a jobb idők most jött el, május másodikán, ami idén egy majdan ledolgozandó pénteki szabadnap.
A Széchenyi-hegyen kezdtem a kirándulást, nézelődést - itt mindig egy sor rendkívül szép virág nyílik... amíg jött a Gyermekvasút, volt időm szemlélődni. Mondjuk kis híján le is késtem a vonatot - már szólt a vonatindulást jelző mutáló kamaszhang a hangszóróból, amikor a bokrok közül kirobbantam az állomásra...

Függőleges tornyokat építő gomoly - a zivatar előjele

Jegyet Szépjuhászné állomásig vettem, odáig "élvezhettem" egy roppant idegesítő apukát két lenszőke kisgyerekkel.
A sínek mentén daliás bíboros kosborok álltak, az állomásokon feszesen tisztelegtek a kisvasutasok... jó látni, hogy ennyire komolyan veszik valóban komoly munkájukat... és annak is örülök, hogy a hajdani Úttörővasút nem esett áldozatul az utóbbi húsz évnek.

Bimbózó pipacs - Papaver rhoeas

Szépjuhászné megállónál le, irány az erdő a piros csík jelzésen - végig, Nagykovácsiig ezt követtem. Hamarosan találtam pár érdekes, mutáns foltos árvacsalánt. Nem csak színhiányosak voltak, hanem nem is fejlődtek ki rendesen... Aztán le a meredeken a műútig, el a lovarda mellett, majd fel a Fekete-fej oldalán. Jó húzós emelkedő, de vannak pihenőpadok. Ami jó, mert két pad környékén is kosborokra bukkantam. Gyönyörű madárfészek-kosbor volt az egyik - ez a faj amúgy szinte láthatatlan - a másik egy rejtélyes bimbós, talán kétlevelű sarkvirág.
A kakukkszó puhán, mint a hamu omlott el a zöldellő fák alatt, a sűrűben bár egyedül voltam, mégis körbeölelt a természet élő látványával, hangjaival, illatával.
A lovardán túl a ritkás, ligetes területen pedig hol itt, hol ott bukkantak fel a szép szál bíboros kosborok. Sárga, napsugaras szirmú zergevirágok bókoltak a szellőtől. A fák közül kiérve fejem felett kitárult az ég - hatalmas, gyönyörű, fehér gomolyok tornyosultak mindenfelé, szinte látni lehetett, ahogy egyre feljebb és feljebb törnek, gomolyognak... lesz itt zivatar délutánra, az biztos (lett is). Tudtam, hogy van még pár órám kirándulni, nem kell sietnem, noha nem érek rá a végtelenségig, délután esküvőre kell mennem... nézegettem hát a lepkéket, köszöntem a mellettem elsüvítő terep-bringásoknak, rácsodálkoztam a növényekre, hallgattam a csattogó madárdalt, szedegettem le magamról a rám potyogott araszolóhernyókat... az út nagy része szintkülönbség nélkül, kényelmes, sármentes ösvényeken futott. Én is jól tudtam rajtuk haladni. Meglepett, hogy a Vöröspocsolyás-háton valóban van vörös pocsolya - a vöröses árnyalat egészen elszínezte a köveket, sőt a fatörzseket is, gondolom, olykor magasabb vízszintje is szokott lenni ennek a fura pocsolyának. De könnyen lehet az is, hogy a dagonyázó vaddisznók kenik össze a fatörzseket, amikor vakaróznak! :-)
Tetején molnárpoloskák szaladgáltak, fodrozták a vöröses, zavaros vizet.
Tudtam, hogy közeledek Nagykovácsi felé, mert egyre erősebben hallottam a fűnyírógépek zúgását! Valóban, a zöldövezetbe érve láttam, hogy mindenki a kertben dolgozik... négynapos ünnep, belefér...
Még pár lépés, és a 63-as busz megállójában voltam. Itt egy srác még leszedett rólam egy-két araszolóhernyót (mindig ez a kukacoskodás! :-) ), aztán már jött is a busz... szép séta volt!