Összes oldalmegjelenítés

2014. június 4., szerda

Kincsek az ártérből. Virágáradat a földmunkák után: a dunai árvízvédelmi gát újraéledése

A 2013-as nagy dunai árvíz után (hm...) azonnal nekiláttak az illetékesek a gátak magasításának, megerősítésének. Markolók, dózerek, teherautók, kavicskotró hajó dolgoztak egész nyáron. Sóder- és homokkupacok, beton... Kedvenc virágfotós helyeim egyike holdbéli tájjá változott... persze tudom, hogy az árvízvédelem nélkülözhetetlen, de azért szomorúan néztem a lepusztított felszínt. Még idén tavasszal is kopár volt a gátoldal. Arra számítottam, hogy elsőként a "kellemetlenkedő" igénytelen, szőrös-tüskés területfoglaló fajok fogják meghódítani a felültet: disznóparéj, csalán, libatop, keserűfű stb. Ezért nagyon meglepett, hogy nem így van. Noha az évelőkre még várni kell (és talán a kosboroknak különösen sok idő kell majd), a gátoldal nyár elejére valami egészen hihetetlen virágözönnel mutatkozott be. Igazi premier! Piros pipacs, lila ligeti zsálya, indigószín szarkaláb, fehér mécsvirág, kénsárga szarvaskerep mellett örömmel láttam a védett fajok "túlélő" foltjait: kétféle pacsirtafű, homoki cickafark is van. Felbukkant az invazív gyalogakác is, ezt eddig nem láttam itt. A csörgő kakascímer "csörgői" már szárazak - megráztam egyet, tényleg csörög :-) A gát alján, nedvesebb talajon vígan él a feketenadálytő, a sárga virágú, gubancos réti lednek, a magasabb részeken finom fátyolát rezegteti a koloncos legyezőfű. A napfényben vakítóan fehérlenek a cickafark millió, fanyar illatú virágból összetevődő ernyői. A rögök között narancspirosan kacsint az ég felé az aprócska tikszem, lila fürtjeit emelgeti a kusza szöszös- és kaszanyűg bükköny. Többféle pimpó sárga virágától sárgállik a lejtő sziget felőli oldala, közte élénk ultramarin-lila árnyalatokban ragyog a zászlós csüdfű, a bakszakáll nagy, sárga virágtányérjai apró napocskaként világítanak... mindezen színpompa felett zümmögő rovarhad kering, ragyogó szárnyú boglárkalepkék, dörmögő, fémesen csillogó fadongók súlya alatt hajolnak földig a virágok, a fák között kakukk szól, a Duna az ártéri füzek öreg törzsét simogatja, rekedtesen hápogó kacsák tapossák az öreg folyó zöldes vizét...

Ó, de vártam már mindezt!

Dunai látkép északi irányba a Tildy-hídról (Tahitótfalu)

Rezedalepke (Pontia daplicide) fehér mécsvirágon (Melandrium album)

Pipacs-áradat a gátoldalban

Hazafias színpompa: piros pipacs, fehér mécsvirág, zöld háttér.

Mutáns növényke: mezei szarkaláb (Consolida regalis) dupla sarkantyúval

Mezei szarkaláb - Consolida regalis

Igazi nyáreleji csokor: pipacs, zsálya, bakszakáll. Bekukkant a képbe egy kis galaj és hólyagos csüdfű is

Boglárkalepke keresi a nektárt a lucerna virágaiban

Réti lednek - Lathyrus pratensis

Pipitér - Anthemis sp.

Parányi szépség: mezei tikszem - Anagallis arvensis

A Fradi szív örökké dobog! Zöld-fehér csíkos hernyó - csuklyásbagoly (Cucullia sp.) lesz belőle. Köszönöm a meghatározást Farkas Péternek!

Gyújtoványfű - Linaria vulgaris

Nagyvirágú lednek - Lathyrus latifolius

Fura színű orvosi atracél - Anchusa officinalis

Hólyagos csüdfű - Astragalus cicer

Pézsmacincér - Aromia moschata. Olvasom róla, hogy régen dohányzacskóba tették, hogy pézsmaillatúvá tegye a szívnivalót... mármint az igazán bogaras dohányosok!

Selymes dárdahere - Dorycnium germanicum

Homoki lucerna - Medicago varia

Koloncos legyezőfű - Filipendula vulgaris

Úgy látszik, az atracél példáját követte "furaszínségben" a többnyife lila virágú feketenadálytő is (Symphytum officinale)

Gyalogakác - Amorpha fruticosa. Ez tavaly még nem volt.

Zászlót bonts! Zászlós csüdfű - Astragalus onobrychis
Zászlós csüdfű élénk lila foltjai a gát oldalában

Pipacsos gátoldal

Kígyóhagyma (Allium scorodoprasum), praktikus akasztóval :-)

Nagy pacsirtafű - Polygala major

Pacsirtafű ez is... valószínűleg az üstökös kék színváltozata.

Annyira fekete, hogy már kék. Kék fadongó - Xylucopa violacea

Vadvirágcsokor a természetben: ligeti zsálya, szarvaskerep, galaj.

Ezért szeretem ezt az időszakot! Kék ég, friss-zöld növényzet, lila ligeti zsálya, piros pipacs...

A feldúlt gátoldal pár hónap alatt újra zöldült... az Élet élni akar!

2 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Köszönöm! Nagyon örülök, ha tetszenek valakinek a képek, mert én meg mindig a hiányosságokat látom, meg hogy még mi mindenben kéne fejlődni, a rovarászattól a fotózásig... :-)

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.