Terep-járó: Zöld erdőben jártam, orchideát láttam. Piros madársisakok a Sisakvirág tanösvényen

2014. június 24., kedd

Zöld erdőben jártam, orchideát láttam. Piros madársisakok a Sisakvirág tanösvényen

A Nagykovácsitól induló tanösvény persze nem a madársisakok után kapta a Sisakvirág nevet, hanem a szintén előforduló farkasölő sisakvirágok miatt. A tanösvény szántóföld szélén, árnyas tölgyesben, bükkösben, dolomitsziklák peremén egyaránt elhalad, így viszonylag rövid távon (alig 10 kilométer, 450 méter szintkülönbséggel) sokféle természetes élőhely megfigyelhető. A tanösvény csúcsa - szó szerinti és átvitt értelemben is - a Csergezán-kilátó.

Piros madársisak - Cephalanthera rubra

2014. június 21 - Múzeumok Éjszakája. Persze dolgozom, este hattól éjjel kettőig. Hogy legyen a hétvégén valami szabad kószálós élményem is, szombat reggel buszra szálltam és Hűvösvölgyből a 63-assal elzötyögtem Nagykovácsiba. Szinte hűvös, hidegfrontos idő, vakítóan éles napfény, erős szél fogadott, ahogy a templomnál leszálltam a buszról, és a Mária út jelzést követve hamarosan landoltam egy kis éjjelnappali boltban, ahol bevásároltam müzliszeletből... Aztán egy balkanyar, át a főúton, és a település szélén máris kezdődik a tanösvény. Az ilyen peremvidékek mindig érdekesek - a szántóföld szélén igazán sok szép növény virágzik így, nyár elején. Aszatfélék, mogyorós lednek, aggófű, osztrák ökörfarkkóró sárga gyertyái, élénksárga festő pipitér, mindezeken temérdek színpompás rovar. Szóval egyáltalán nem volt unalmas az út az erdőszélig.

A Sisakvirág tanösvény táblái

Korán volt még, kirándulókkal nem találkoztam, pedig ez népszerű útvonal. Az elegyes bükkös-tölgyes gyér aljnövényzetében leszegett bimbós, amolyan "köldöknézegetős" nőszőfüveket találtam. Még két hét, és kinyílnak. Ezek a nőszőfüvek kivárásra játszanak... voltak elvirágzott kosborok is, szép kövér, zörgősre száradó magtokokkal: egy még kórójában is daliás bíboros kosbort és pár fehér madársisakot láttam a fák alatt.

Osztrák ökörfarkkóró - Verbascum austriacum

Annyira elfoglaltak a szép, színpompás csormolyák, hogy kiegyenesítettem egy kanyart, és egyenesen továbbhaladtam az erdészeti úton. Érdekes, hogy az ilyesmi mindig a legmeredekebb részeken esik meg velem. Amikor sokáig nem volt jelzés, gyanút fogtam, visszafordultam a csormolyás tisztásig... de nem volt hiábavaló a kitérő, mert egy igazán pompás szál piros madársisak mosolygott rám a gyér aljnövényzetből. Pink-rózsaszín színe szinte kivilágított a barna háttérből, messziről észrevettem a ritka orchideafajt.
Visszatérve a jelzett útra egy másik madársisakot is találtam, ennek az érdekessége a szinte fehér színe volt. Kuporogva fényképező testtartásom odavonzott egy éppen odaérkező kiránduló társaságot, innentől egészen a kilátóig "botanikai tárlatvezetést" tartottam nekik, mert sokat kérdeztek. Megtaláltuk a tanösvénynek nevet adó farkasölő sisakvirágokat is a hegy árnyas oldalán.
A Csergezán-kilátóban most jártam először, tetszett is. Ez a tanösvény ötödik állomása. Olyan a kilátás a tetejéről, mintha repülőben ülne az ember... elvben ellátni a Mátráig. Igazán pazar tejszínhab-felhők pettyezték az ibolyakék eget. Megettem a Nagy-Kopasz csúcsra szánt müzliszeletet, aztán irány lefelé!
A hegy napfényesebb, száraz oldala egészen más világ: dolomitba vágódott mélyút, majd kikopnak a fák is - az elmaradhatatlan, telepített, sínylődő feketefenyves erős illatában önfeledten bíbelődtem az imolákon lakmározó pillangók fényképezésével. Aztán igazi dolomitsziklagyepen át vezet az ösvény, a Tarnai-pihenőnél ismét pazar kilátás tárul fel, és finom, angyalszárny-szerű szirmait bontogatja a régebben István király-szegfűnek nevezett ritka, védett virág. Olyan ez a fehér dolomitszirt, mint egy, a tenger fölé magasodó hajóorr. A fehér dolomitmurva hátterével alig lehet észrevenni a szintén fehér, védett árlevelű len törékeny szárait, finom virágait.
Innen végig lefelé vezet a tanösvény, egészen a telki műútig, ahol buszmegálló is van (Hidegvölgyi erdészlak néven). Szembejött egy fiatal pár, akkora kutyát sétáltattak, amekkora nincs is - mondjuk, hogy nem kellett ágaskodnia, hogy arcon nyaljon :-) Az óriási, élő, szőrös útakadályon túljutva percek alatt lent voltam a műúton, és pont elértem az óránként közlekedő buszt is.
Igazán kellemes séta volt!