Terep-járó: Kosbor- és vaddisznólesen az Északi-Börzsönyben

Kemence. Jó név ez ahhoz a találkozóhelyhez, ahol megdől a napi melegrekord.
Kivételesen nem egyedül kirándultam, hanem egy fantasztikus vadász-erdész-természetőr társaságában, meghirdetett túrán - ahol egyébként, lehet hogy pont a hőség miatt, én voltam az egyetlen jelentkező. Ami kár, mert remek volt.

Kemencei kisvasút, parányi mozdony

Kora reggel, még minden friss és sokat ígérő, igazi nyári reggel, ahogy ballagok a Nyugatiba. Sehol senki, három napos ünnep lévén még szendereg a város. Vonatjegyért is alig kell sorba állnom, közben megsimogatok egy spiccet - szatyorban kuksol, akár egy hal. Szobig békés és kényelmes utam van, elterülök a zónázó ülésén egy krimi társaságában. Szobon aztán átszállás, és kezdődik a gyötrelem: a szokásos helyi lakosság mellé felnyomul a buszra egy kamaszokból álló kiránduló osztály is.
Kemencén a kisvasútnál volt a találkozó, ahol szembesültünk a ténnyel: ez ilyen kis kétszemélyes túra lesz, vagyis akkor találjuk ki, hogy merre menjünk és hogy is legyen? Engem elbűvöl az ötlet, hogy járatlan utakon menjünk, hiszen a környék jelzett turistaútjait amúgy is ismerem már nagyjából... és amikor az elmosott vasúti pálya mentén talált kétlevelű sarkvirág láttán egyszerre mondjuk ki a növény latin nevét (Platanthera... bifolia...!) akkor már tudom, hogy rokonlélekre találtam.

Zöld varangy - Bufo viridis

Feketevölgynél fogok egy kis zöld varangyot, rögtön körém is gyűlik egy kiránduló osztály, megcsodálják a kis békát, városi gyerekek, azt se tudják, mi ez. Álmélkodás után ünnepélyes szabadlábra bocsátás a patak partján. Aztán ahogy caplatunk a patak mentén, elfogy a nép... nagyon sok érdekeset megtudok a Börzsöny történelméről, ráadásul élményszerűen: "itt találtunk vörös-fekete bronzkori cserepeket", meg "itt valahol téglák bukkannak ki a földből, az eredeti hamuház épületének maradványai..." - cserepet nem találunk (bronzkori falu lehetett itt valahol), de a mohával fedett téglák megvannak a fagyökerek között. Óriás földvárak, kunyhók, nyájak, régi népek bukkannak fel képzeletem horizontján, egy hajdan volt társadalom. Ma erdők, mohos, kígyószerű gyökerekkel, itt-ott a sűrűben vadászházak.
Egy ilyen épület mellett "közalkalmazotti szünet!" felkiáltással reggelizünk, nadrágomra leszáll egy szép színjátszólepke... Kalauzom máris "pöttyözi" le a GPS koordinátákat. Aztán irány a meredek.
Utoljára földrajz terepgyakorlatokon kirándultam légvonalban... halkan lépkedünk felfelé, szép szál, ezüstös törzsű bükkök között, ezen a háborítatlan tájon őzek, szarvasok, vaddisznók is élnek, hátha sikerül megpillantani valamelyiket. Megnézzük a Kuruc-bérc tetején egy hajdani tornádó pusztítása után telepített fenyőket: a satnya fák oldalán a lenyúzott kéreg szilánkjai közé ékelődött vaddisznósörte mutatja, mire is használják a disznók a fenyőt... Ez erődemonstráció is. Minél magasabb a nyom, annál hatalmasabb volt a jószág.

A börzsönyi tapír - igazából vakarózó süldő vaddisznó

A hely szinte kínálja magát vadászhistóriák elbeszélésére, és élvezettel hallgatom az eseteket az olasz és német vendégvadászokkal... aztán a Forrásoki-réten felbukkannak a történetben szereplő állatok is: egy vaddisznókonda! Néhány süldő, egy nagyon sovány, megviselt anyakoca, két-három malac. Nem is értem, hogy nem vesznek észre bennünket. Igaz, a szél felőlük fúj, de azért annyira nem megyünk halkan a csalánosban, ág is reccsen, meg hát suttogva ugyan, de beszélgetünk is. Az exponálógomb csippanására felfigyelnek ugyan, de nem tudják mire vélni, veszélytelennek ítélve a hangot inkább tovább vakaróznak, beszélgetnek, turkálnak a sárban. A koca oldalba böki a malacát, figyelmezteti valami rakoncátlanság miatt, az felsikkant. Mély dörmögések. Akár egy természetfilm - a vaddisznók természetes, otthonos viselkedése. Látszik, hogy társam vadászokat szokott kísérni, mert engem is instruál, hogy hová álljak, mikor emeljem a fényképezőgépet... izgalmas ez a "vértelen vadászat", míg végül a család szépen elvonul előttünk a sáros szekérúton.
Aztán további védett növényeket keresgélünk adatfelvétel céljából a csalándzsungelben és a dagonyában (a Forrásoki-rét elnevezés nagyon találó: vibráló, élő víz fakad fel a földből, egy nagy fa gyökerei közül, cuppogós sár lehet itt még a nyári szárazságban is. Vadcoca-wellness).

Tojásdad békakonty - Listera ovata

Ismét fel, ismét meredeken. Felmerül a javaslat: ellenőrizzük le a tojásdad békakonty-állományt! Miazhogy - ez az orchideafaj még hiányzik a "digitális gyűjteményemből"! Persze előtte még egy "közalkalmazotti szünet" egy padon, amit kísérőm a világ közepének nevez. Valóban csodás hely - előttünk egy pompás kaszáló, távolabb zöldellő erdők, a távolban kéklenek a hegyláncok, az már a szlovákiai oldal. Mindez madárdalos, fényes, szinte csillog... a fű között karbunkulusként csillogó pacsirtafüvek.
Megvannak a békakontyok - el kell ismernem, magamtól az életbe' nem találtam volna meg őket, zöld alapon zöld növénykék a susnyásban, még a hosszú száron ülő virágok is zöldek, amolyan kis zöld angyalok. A hosszú, lelógó, elágazó mézajak akár a két láb, megvan a fej, karok és szárnyak is... Orchidea, bizony.
Újabb meredekek, jó tüskés bozót, további védett növények keresgélése, élvezem. Van farkasölő sisakvirág, piros mécsvirág, tarka nőszirom, és szép számmal kis apollólepke is - "ezt idén monitorozzuk", hallom, bármit is jelentsen ez. Elképesztően gyönyörű háromszínű árvácskák lepik el a kis sziklagerincet, aztán megyünk még feljebb... és hamarosan, számomra váratlanul kibukkanunk a nagyhideghegyi turistaháznál.

Kis apollólepke - Parnassius mnemosyne

Mit mondjak, a sör vérré válik, ahogy mondani szokás, mostanra kiderül, mennyi közös ismerősünk van a természetvédelemnél, sőt a fickó ismeri a nagymarosi családomat, nagyapámat is...
Mondom, hogy tavasszal találtam halványsárga repcsényt, és azonnal rábök egy pontra a térképemen, hogy ugye itt? Pontosan... aki harminc éve hivatásból járja a Börzsönyt, az mindent tud róla...

Búcsúzom, majd a két üveg sörtől fene magabiztosan elindulok lefelé... izé, Perőcsény irányába, de szerencsére időben észreveszem. Vissza. Most már jó, irány a piros jelzésen le, Királyrét felé. Trappolásomat egy szép madárfészek kosbor fékezi le - ez ma a harmadik orchidea-fajom, itt még nem virágoztak el. Érdekes, hogy majdnem fehér egyed, ilyen világosat még nem láttam.

Madárfészek kosbor - Neottia nidus-avis

Egy réten kiránduló családdal találkozom, a buszt várják, ami "mindjárt jön". Ennek a hírnek megörülök, mert nincs nagy kedvem másfél órát kutyagolni ebben a hőségben az unalmas Taxi-nyiladékban lefelé. A busz sehogy sem jön, és már nem tudom, hogy jöttek szóba a növények. Ők kezdték, ez biztos. Mindenesetre nem én vagyok az egyetlen kosbormániás itt és most a Börzsönyben, ez kiderült. Lelkesen határoztatják velem az okostelefon képernyőjén mutogatott növényeket: "ez ugye kosbor?" Örülnek, mert két növényük az, találtak sarkvirágot ők is, meg gérbicset. Jön a kisbusz - igazából inkább furgon - Királyréten aztán kiderül, hogy innen másfél óra múlva van busz Kismarosra. A család felajánlja, hogy elvisznek Alsógödig autóval, ha velük jövök megnézni a Bajdázói-tavat. Ráállok az alkura, aztán végig "idegenvezetem" őket a tanösvényen. Szép erdei tisztesfüveket látni, van szinte albínó gyíkfű, no és a tó tele van a gyerekek számára izgalmas lényekkel: békákkal,vízisiklókkal, teknősökkel. Örülök, mert madárfészek kosbort is sikerül találnom a számukra. Apuka lemászik és lelkesen fényképezi.

Erről a testes békáról még a profik se tudták megmondani, micsoda. Átmenetnek látszik a tavi- és a kecskebéka között.

Alsógödön kitesznek - néhány eltévedés után - brutálisan süt a lemenő nap a Duna felett. Itt még egy órám van a komphajóig, tehát van időm enni egy gulyáslevest a parti büfében. Aztán a padon üldögélve nézegetem, hogyan tűnik el a Nap a Vöröskő mögött, homályosul az ég, mint a törött üveg, pókhálókat húznak rá a repülőgépek... a kissé mindig félelmetes, dunai árnyakat hozó horányi sötétedésben, a kis faházban aztán végre jöhet a megérdemelt alvás.