Terep-járó: Csákberényi túranap - bor, botanika, barátság

Kezdődik az évnek azon része, amikor nehéz választani a jobbnál jobb teljesítménytúra-kiírások között! Természetesen a kecsegtető lehetőségeknél figyelembe kell venni azt is, hogy egyáltalán meg tudom-e közelíteni a startot tömegközlekedéssel, illetve van-e esélyem hazajutni a célból - esetleg be tudok-e szervezni egy autós társat... Úgyhogy ez a csákberényi túranap számomra egy kicsit kalandor vállalkozás volt, bíztam a jószerencsémben. Nem is hiába...

Szép napsütés, simogató hőfok - ideális túraidőt ígér a reggel, persze az ilyen ígérgetésnek nem szabad hinni. A visszataszítóan korai ébredés után felcihelődve a Népligetnél iszom egy kávét, és a buszra várva máris kapok egy javaslatot egy nénitől, hogy hol érdemes megszállni Bakonybélben (a hátizsákot/bakancsot látva ellát jótanácsokkal, nagyon kedves). A társadalmi élet a buszon is folytatódik: nagyjából a harmadát az IVV Túranapra igyekvők töltik meg. Lassan befutunk a felhők alá. A busz megáll Csákberény falu szélén - "majd a központban leszállunk" - aztán kiderül, hogy ez az egy megálló volt... visszakutyagolás, de nem bánom, mert csudát látok: a földfelszín alól felbukkanó, színesre graffitizett metrószerelvényt Csákberény City határán.

A Négyes Metró egy kissé távolira sikerült állomása :-)

A település egyébként nem is olyan kicsi, mutatós is, hamar kitöltöm a jelentkezési lapot, befizetem a barátinak mondható nevezési díjat, megkapom az egyértelmű, színes, jófajta papírra nyomtatott itinert, útnak indít egy szervező - mert nem is én lennék én, ha nem az ellenkező irányba lendülnék - és onnantól nincs más dolgom, mint követni a sűrűn kihelyezett piros-fehér szalagokat. Az út mentén fatörzsbe álmodott zarándokszobor állít meg egy kattintásnyi időre, ahogy ott kagylózik az út szélén... nekem botom sose volt, a kalapom meg elhagytam Orbigóban, de amúgy ismerős a figura. Felvidulva trappolok tovább az aszfalton.

Zarándokszobor Csákberényben

Az első szakasz aszfalton fut - velem együtt. Ideális hőfok, felhős idő, tetszik a táj. Az idei sok eső miatt nem a nyár végén szokásos pasztell-sárga, száraz-barna a növényzet, hanem minden zöld és virágzik, még az is, ami már egyszer letudta a dolgot tavasszal. Hol itt, hol ott állok meg fotózni, közben a hátam mögött elsiet a mezőny. Itt nincs kifejezett szintidő, buszom haza meg lényegében úgysincs, tehát nincs miért sietnem... Megörülök a keskenylevelű kenderkefűnek, ez a növényke eddig még hiányzott a "digitális herbáriumomból", amelyben most már körülbelül 600 magyarországi lágyszárú fajról van képem. Így is lehet virágot "szedni"... Kéklik a len, fehéren rezeg a finom szirmú seprence, mesebeli lila a délceg ékes vasvirág, a harangvirágok változatai színesítik az útszélt - valósággal "vizuális legelészést" folytatok, egyik útszegélytől a másikig. Autót egyet sem láttam, ideális kerékpáros terepnek tűnik ez a táj. A borongós felhők közül néha át-áttör a napfény.

Ékes vasvirág - Xeranthemum annuum

Hamarosan útitársakat kapok a Doktorbácsi és a Székely Vasutas személyében. Nagyszerű két sportember, vasutasunk a kisfiával jött, élvezet velük beszélgetni. Az első ellenőrzőponton úgy tűnik, ezen a túrán mindenki ismeri a másikat. Nagy ujjongások, valahányszor felbukkan valaki pecsétért a szép kilátást kínáló Széna-hegyen. Engem is megkínálnak változatos italféleségekkel. Családias az egész, nagyon tetszik - ahogy a párás panoráma is a Horog-völgy felett. A fehér mészkősziklák között most is nyílik a színpompás csormolya, a sárga napvirág, a rózsaszín gyíkhagyma - nekem pedig vízhólyag kezd kialakulni az achillesemen - gyorsan ragtapasszal hárítom el a közelgő katasztrófát. Hiába, még nagyon új ez a bakancs!

Végig széles, jelzett utakon haladunk, beszélgetünk, itt-ott bevárjuk egymást, néha megállunk szedrezni - érik már a finom, fényes feketeszeder - az erdélyi túratárs, székely emberhez illően persze ismeri a gombákat, noha egészen más neveken, mint én, mutatja is, mit érdemes enni nyersen... neki el is hiszem. Gazdagabb leszek a csalánfőzelék receptjével is. Mindketten biztatnak, hogy induljak csak a Pálos70-en, fejben dől el, ugye... hm, ezek a fickók egyszer 180 kilométer után adtak fel egy túrát... acélemberek, hja.
Gyönyörű zöld erdőkön át vezet az utunk, szintkülönbség alig van, szinte repülök - és tényleg sok a gomba, még a kicsit zavarbaejtő külsejű szömörcsögöt is megtaláljuk, a fiúk hosszan nézegetik, de csak a gyerek meri kimondani, hogy mire is hasonlít. :-)
A Géza-pihenőnél mi is pihenünk egy rövidet, aztán sűrű erdők jönnek keresztül a Sötét-vágáson, egészen a Pátrácosig, ahol az ellenőrzőponton friss vízzel kínálnak. Az út szinte vízszintes, nagyon kellemes. Néha-néha a nap fénypettyeket vet az erdő sűrűjébe, mintha pénzdarabokat szórna, a következő pillanatban - megbánva bőkezűségét - visszaszedné, szinte elpárolognak a fénypettyek. A különböző nevű, egyenes nyiladékokon át könnyű a haladás, a Vár-völgy pedig most is elbűvöl fehér szikláival, szürke törzsű bükkfáival. Itt különösen sok a gomba - a piros gombakalapokba vicces mintákat rágtak a csiguszok... akármilyen lassú állat a csiga, a gombákhoz mindig előbb odaér, mint a gombász!

A csókakői várat alulról csodáljuk meg, újjáépülő falai fehéren magasodnak fel a szürke ég alatt. Derék erdélyi túratársam - miután megettem a házi szalámis-kacsazsíros-kecskesajtos szendvicsét (ezekből ipari mennyiséget hozott) kürtőskalácsra invitál. A gasztronómiai élmény ezzel még nem ér véget - az ellenőrzőpont után a fehér kőzúzalékos dűlőn lefelé trappolva hamarosan Horvát Csaba pincészetéhez érünk, itt van a "frissítőpont", vagyis a borkóstoló. A borász büszkén áll a patinás présház előtt, fogadva a túrázókat, és nagyon tetszik, hogy errefelé nincsenek kerítések, semmi sem védi a terméstől roskadozó tőkéket és almafákat - "csak" a becsület. (Jártam már olyan vidéken, ahol a szőlőt magas drótkerítés és öt kuvasz őrizte.) A borosgazda kutyája sem emberevő láncos fenevad, hanem egy jámbor, sóvár, fényes tekintetű, drapp bundájú labrador, amit fényesre simogatnak-dögönyöznek a kirándulók. A bor maga is finom - és jó szóval-kedvvel adják. Társaimmal vagy fél órára leülünk pihenni a présház előtti fűben, nézegetjük a tájat, kortyoljuk a bort - amíg el nem kezd cseperegni az eső. Nyugat felé szinte fekete az ég a hegyek felett, és híre megy, hogy Zircen ítéletidő van. Az pedig nincsen messze...
Innen az Orondi-szőlők mentén már csak kevés út van hátra (még szerencse! Mi lett volna, ha a borkóstolást a túra elejére teszik?), az egyre jobban rázendítő esőben szedni kezdjük a lábunkat, és szinte pillanatok alatt beérünk a célba. Színes esernyők alatt, mint vándorló gombák haladnak a kiránduló családok, egy elpöfögő, igazán retró, óriási visszapillantó tükörrel felszerelt minitraktor is vidám látvány.

Röpke két és fél órát kéne várnom a pesti buszra - Pestre vagy Fehérvárra tartó autóst nem találok, akihez betársulhatnék, de a túratársak autóval elvisznek Kisbérre, ott épp elérem a vonatot - most már zuhog az eső, vasutas barátunk fejből fújja a menetrendet, de még azt is, hogy hányas vágánynál fog jönni a pesti vonat Komáromban, és hány percem lesz az átszállásra. És valóban. Így aztán békés és eseménytelen, noha hosszú vonatozásom keletkezik a lassan csillapuló esőben, mivel gyakorlatilag az ellenkező irányban, nagy körben jutok haza Pestre, ahol a móka kedvéért meg a villamos nem jár. Kellett nekem kevesellni a húsz kilométert... :-)

Remek túra volt, jó társasággal, jó élményekkel!