"Orchideavadászat" a viharban: három nap a Bükk-fennsíkon

Ahogy tavaly ugyanígy, a szabadságom első napjaira markáns hidegfront betörését ígérte a meteorológia. Ahogy tavaly ugyanígy, nagyot sóhajtottam és nem mondtam le a tervezett bükki "ottalvós" túrámról. Ahogy tavaly, most is a Bánkúti Síház lett a kiszemelt bázis. Ahogy tavaly, most is örömmel vártam a csendet, a békét, a különleges élőlényekkel való találkozást.

Hívogató táj, kerékpárút Hármaskútnál

Első nap: Szilvásvárad, Bánkút
Hamar kiérek a boldog emlékű Népstadionhoz (később Stadionok, majd Puskás Ferenc stadion buszállomás). Megiszom a szokásos álldogálós-papírpoharas kávét, aztán jöhet egy hosszú, unalmas buszozás a helyjeggyel kapcsolatos, szokásos konfliktusokkal. Autópálya - elalszom ültömben - aztán jön Eger, aztán a kacskaringós erdei út, nosztalgikus emlékekkel. Ma van az utolsó hivatalos tanítási nap, így természetes, hogy a buszra felfeszegeti magát egy egész kiránduló osztály. Ők is Szilvásváradon szállnak le, ahol én - egérutat adok nekik, egy bódénál leülök megenni egy palacsintát, a tinik zajosan rohannak a kisvasúthoz - én gyalog tervezem a sétát a Fátyol-vízesésig, egyrészt költségkímélés okán, másrészt mert sok érdekes látnivaló akad útközben is: sziklaforrás, vadaskert, vízesések. Meleg van, fehér felhők úsznak az ibolyaszínű égen, alacsonyan terjeng a fák között a pisztrángfüstölő füstje, a nyilvános vécé előterében egy atyafi cigik százait sodorja unalmában. Egy tábla pisztrángos pizzát kínál. Hétfő van. Kinyitottak a szuvenírbódék is. Rádióból tánczene szól. Civilizáció.

Pisztrángfüstölő, Szalajkavölgy

Ragyogó tekintetű, pettyes hasú énekes rigó kacérkodik velem. Pár lépésnyire ugrál tőlem, incselkedve vissza-visszanéz, hogy jövök-e, csőrében giliszták tekeregnek. Csalogat. Talán el akar csalni a fészkétől, ami itt lehet a közelben.
Teszek egy kis kitérőt a zöld sáv jelzésről a Fátyol-vízeséshez, szép most is. Nem messze a vízeséstől, az út mellett felbukkan egy kis növényke, alig hiszek a szememnek: vörösbarna nőszőfű! Parányi orchideaféle, liláspiros virágai ringatóznak az enyhe szellőben. Örömmel fényképezem. Jó jel!

A vadaskert egyik lakója

Visszasétálok pár lépést, aztán a zöld sáv jelzésre kanyarodva belépek a fák közé, az emelkedő, sáros szekérútra. Még egy darabig hallatszanak odalentről a kiránduló tinédzserek éles rikkantásai, érezni a halsütödék felől érkező szagokat, aztán a zöld lombok befedik a látványt, az erdő hangjai közt a csendbe hullanak az emberi zajok. Mint mindig, most is furcsa hiányt, magányt, ürességet érzek: pár napra elbúcsúzom az emberi nyüzsgés világától, másoké helyett a saját ügyeim, tűnődéseim fognak csak foglalkoztatni. Tudom azt is, hogy ez a kényelmetlen érzés pár kilométer múlva el fog múlni, ahogy átölel az erdő... a mobilom megcsörrenése ránt vissza az úgynevezett valóságba.

Rögtön ez a szépség fogadott Szalajkavölgyben: vörösbarna nőszőfű - Epipactis atrorubens

Közelről nézve "orchideás" igazán. Vörösbarna nőszőfű - Epipactis atrorubens

A Horotna-völgyön, párás-szúnyogos erdőkön át visz az utam, egészen a térkép által is jelzett katonasírokig. Az erdők mindenfelé tele vannak második világháborús katonasírokkal... Akad román, vagy német, vagy ki tudja, milyen nemzetiségű katona, sokuk ismeretlen, némelyiknek tudni a nevét is, itt is van egy ilyen. Szépen gondozott sírok ezek itt a szürke törzsű bükkök alatt, a fakereszteken rozsdahólyagos rohamsisakok... Szegény Horst őrvezető, tudta ő, hogy nem fog élve kikerülni a hegyekből, zubbonyában amolyan búcsúverset találtak: "Magyar, ki erre jársz...", így kezdődik, olvasható a vers, az üzenet, a búcsú az élettől. Fejet hajtok szomorúan, és arra gondolok, mekkora ökörség a háború. Hangtalanul pilinckézik le egy megsárgult levél.

Fátyol-vízesés

A rohamsisakokról egy egészen másfajta "sisakra" terelődik a figyelmem. Piros madársisak, törékeny szépségű kis virág, vékony szárán néhány bájos rózsaszínű virág imbolyog. Orchideaféleség ez is. Aztán a piros, kék, és sárga sáv közös szakaszán haladva, végig felfelé, egészen elámulok: ez egy orchidea-paradicsom! Pár méteren belül fehér madársisak, madárfészek-kosbor, kétlevelű sarkvirágok, széleslevelű nőszőfű, és kislevelű nőszőfű bukkan fel! Csendesen örvendezek, felettem rigók énekelnek. A kislevelű nőszőfűvel most találkozom először. Nem vettem volna észre, ha nincs itt a többi ritkaság! Amott, a meredek, agyagos oldalban turbánliliom virágai bókolnak. Nagyon jól fényképezhető vadvirág, és minden egyede eltér kicsit a többitől. Bámulatos.

Málna-gyöngyházlepke - Brentis daphne

Turbánliliom - Lilium martagon. Védett faj

Turbánliliom - Lilium martagon

Kezd fülledtté válni az idő. A Nap ferde pászmái el-eltűnnek az erdő aljáról, de felnézve még látom a kék eget. A monoton felfelé haladástól kiizzadok. Egy csendben korhadozó padnál megállok uzsonnázni. Leveszem a hátizsákom, kiterítem az ingemet is. Jól esik szárítkozni. Lepkék cikcakkoznak át a napos foltokon.

Kislevelű nőszőfű - Epipactis microphylla. Védett,  mint minden orchideafélénk

Megyek tovább a ragacsos hőségben. Nyomott lesz a csend - néhány madár rikoltozik csak, és a rovarok szünet nélküli, monoton zsezsegése hallatszik. Az Őserdő után  határozottan kezd sötét lenni az erdőben, a szívem tompa dübbenésekkel ver, fáj a mellkasom, a távolból tompán felmorajlik az ég. Előkészítem az esőkabátomat.
Ahogy kibukkanok a Tar-kőnél, szinte fájdalmasan szép a látvány. A láthatár pereméig húzódva, mint a tenger hullámai dermedtek volna meg, húzódnak végestelen végig a hegygerincek, tépetten, kéken... balra nézve még látok néhány kék ég-foltot, tornyos gomolyokat, jobb kéz felé pillantva viszont maga az Apokalipszis közeledik. Fekete felhőtornyok, alattuk elmosódottan látszik a távlat, néha egy-egy villám cikázik keresztül a több ezer méter vastag felhőkön, a morajlás szinte már összefüggő. Egy-egy hideg esőcseppet vág az arcomba a feléledő szél. Néhány fényképet készítek, aztán nejlonzacskóba kötöm a fényképezőgépet, és magamra húzom az esőkabátomat, amin a skandináv bútoráruház felirata ékeskedik, és szedem a lábam Bánkút felé.
Az erdőben gyakorlatilag olyan sötét van, hogy fontolóra veszem az elemlámpám előkotorászását, pedig talán csak délután négy felé járhat az idő. A szél zúgása fortisszimóig erősödik, nyikorognak felettem az öreg bükkök ágai - ennek fele se tréfa. Mégis megkönnyebbülés, hogy a nyomasztó meleg után végre mozgásba lendült a világ. Először csak a lombokon kezd kaparászni az eső, majd érzem a testemen is, örülök, hogy bakancsom állja a körülményeket. Hálával gondolok a Dolomitok-beli ismeretlen cipészmesterre, aki készítette, illetve, az ismeretlen kínaira, amennyiben az olasz cipész - Marco unokabátyámhoz hasonlóan - kiszervezte volna manufaktúráját Kínába.
Szél, zuhé, sötét van - mégis örömmel szedem a lábam, még énekelek is.
Aztán az országos Kék - ki tudja, miért - beparancsol a derékig érő, vizes dzsungelbe. Átfestették a jelzéseket tavaly óta, a sáros út helyett a mező még kitaposatlan ösvényein kell haladnom. Semmi perc alatt leszek csuromvizes a fűben. Viszont örömmel pillantom meg a rózsaszínű szúnyoglábú bibircsvirágokat - ezek is orchideafélék - a fű között. Majd, ha eláll az eső, lefényképezem őket... és talán már nem csak azért van világosabb, mert erdő helyett a dolináktól hullámzó mezőn járok, hanem a felhők is vékonyodnak felettem. Amott, egy hegygerinc felett, egy foltban már kéklik az ég.
Ahogy kiérek a Zsidó-rétről, ki-kivillan a Nap is. A vöröses sárban friss bakancsnyomokat látok. Valakik járnak itt előttem.
A Faktor-réti Madonnánál megállok egy kis időre, érintetlen szamócásra bukkanok, szedegetek kicsit... aztán még pár lépés, és meg is érkezem a tavalyról már ismerős Síházhoz. Két kéktúrázó srácot találok itt, az ő nyomaikat láttam. Bár elvileg még korán van, a zuhany után jól esik belebújni a hálózsákba...

Bimbós fehér madársisak - Cephalanthera damasonium. Ez is orchideaféleség

Második nap: Dédes, Nagymező
Lemerült a mobilom, teljesen megmagyarázhatatlan módon. Talán beázott, ott, ahol a levált burkolatot leukoplaszttal helyettesítettem. Kérdezem a srácokat, van-e töltőjük - "mikro USB jó?" kérdezik, egymásra nézünk öreg Nokiámmal, itt bizony generációs szakadék tátong. A tojásrántotta-reggeli után útra kelünk, ők a bálványi kilátó felé, én a Kéken tovább, Dédes felé. Hűvös és borongós az idő, úgy tervezem, egy vártúra alkalmas lesz a kimelegedésre.
Az út végig lefelé tart. Az Ördög-oldal bükköseiben örömmel látom a piros madársisakokat és a többi orchideafajt. A bükkösnek alig van aljnövényzete, de ami van, annak nagy százaléka orchidea. Akár  Dél-Amerikában is járhatnék.
Itt is volt jégtörés a télen, itt is átfestették a jelzéseket, de nem jelent gondot a tájékozódás. Megcsodálom a panorámát a Vásárhely-kőről. Amolyan másnapos, buli utáni merengős-lábadozós idő van, se hideg, se meleg, se esős, se napos... kellemesen semmilyen. Nem találkozom senkivel. A kis várrom alatti táblát elolvasva megtudom, hogy valaha, a bronzkorban itt hatalmas földvár több száz méter hosszan húzódó sáncai álltak. Ez a Kyatice-kultúra megnevezés már ismerős a Börzsönyből. Aztán eltűnt ez a nép, elűzte-pusztította őket a "halomsíros kultúra népe", akiknek a nevét se tudjuk, csend borult a hegyekre, múltak az évszázadok, sőt az évezredek. A tatárjárás után megint csak ezt a helyet találták eleink stratégiailag jól védhetőnek, várat emeltek itt... ezt aztán az utolsó várvédők robbantották rá a törökre. Évezredek óta zajlanak a háborúk... eszembe jut Horst és a katonasírok halmai. De most az erdő a békéről mesél. Nem sokáig hallgathatom, mert egy osztálykirándulással találkozom. A pedagógusok engem is hozzászámolnak véletlenül a szűk ösvényen áthaladó gyerekekhez, látom az arcukon az értetlenséget a leltártöbblet miatt, rájuk köszönök, mosoly...

Kétlevelű sarkvirág - Platanthera bifolia. Édes illata érződött az erdőben. Orchideaféleség ez is

Kétlevelű sarkvirág - Platanthera bifolia

 Mindenfélékről gondolkodom, merengek, ballagok... visszamászok az Ördög-oldalnál, szépséges piros madársisakot fényképezek, hallgatom a madarakat, aztán elhaladva a bánkúti Síház előtt, elindulok lefelé a Nagy-Mező felé. Borongós az idő, lassúak a lepkék, hagyják magukat fényképezni is. A mező szélén egy autóban tanyázó magányos, kissé elveszettnek tűnő, laptopokkal bíbelődő pasast találok, tektonikai földmérést végez, szívesen mesél a munkájáról.
Nagy-Mező most nem kápráztatott el ritka vadvirágokkal, mint tavaly. Se sárkányfű, se gömböskosbor, se kardvirág, ellenben a tanösvényen haladva kapok ajándékba két tucat kullancsot. Alig győzöm lesöpörni a vérszívókat drapp túranadrágomról. Pfuj. Szerencsére a kullancs-riasztó befújást nem szeretik, a bőrömig egy se jut el. Azért sok színpompás virág nyílik, van mit fényképezni az út szélén.
Egy szélvédett helyen, egy nagy fehér mészkődarabon, leterített esőkabátomra leülve megebédelek - kolbász és kóser pászka, ez ám az ökumené - szinte meleg van. A kolbászt "Pokol Tüze" néven árulták, megállapítom, hogy ha ilyen a pokol tüze, akkor alkalomadtán vinnem kell a polárpulcsimat. Inkább csak enyhén fűszeresnek mondanám.
Aztán megpróbálkozom az Istállónál elkanyarodó zöld sáv jelzéssel, de az ösvényt teljesen benőtte a gaz, a jelzés eltűnik, ráadásul további kullancsokat szerzek be - na ebből elég. Inkább a jól járható kerékpárúton haladok, a változatosság kedvéért. A bükkök tövében sarkvirágok fehérlenek. Felfedezem, hogy a sarkvirág illatos! Az erős, jázminhoz hasonló illat megül a fák alatt. Nem hittem volna, hogy Magyarországon orchidea-illatú erdőkben lehet sétálni!
Vacsora gyanánt szárazra repetázom a bableveses lábost. Ezen az éjszakán egyedüli vendég vagyok.

Gyülekeznek a felhők...

Harmadik nap: Hármaskút, Gerennavár
Az órám azonos a mobiltelefonommal, így teljesen érzésre ébredek. Kávé, aztán elszámolunk a gondnoknővel, beszélgetés, indulás... Hideg van! Kifejezetten hideg, szivacsos nedvesség, a dermesztő fajtából. Nem hittem volna a tegnapelőtti hőségből kiindulva, hogy jól esne egy polárpulcsi. Gyorsan haladok hát lefelé, hogy kimelegedjek.
Gyönyörű réteken át visz az utam. Azért az meglátszik, hogy nincs legeltetés - derékig érő füveket ringat a friss szél. Bibircsvirágokat fényképezek, még színváltozatok is vannak, sőt találok egy fehér, "albínó" példányt is az út szélén. Aztán a szél egy nagy lepkét sodor elém a földre - lehajolok, talán elpusztult? Oldalára dőlve, behúzott lábakkal fekszik, de látom, él. Óvatosan felveszem a tenyeremre - még sose láttam lepkét dideregni, ez konkrétan vacog. Rezgeti a szárnyait, talán hogy hőt termeljen. A másik tenyeremet kupolaszerűen fölé borítom, hogy így melengessem, miközben szedem a lábam Hármaskútnál a kerékpárúton. A bogáncslepke mozgolódik, először a lábait tornáztatja, aztán kimászik a kézfejemre és elröppen. Járj szerencsével!
Ismét orchideás bükkösökbe érek. Jó lenne egy hónap múlva visszajönni, vajon milyen nőszőfüvek ezek... a tipikus széleslevelű nőszőfüvek még "lógatják a fejüket", de vannak délcegebb bimbósok, és látom az ismerősöket is: virágzó vörösbarna és kislevelű nőszőfüveket. Örömmel fényképezek a semmilyen fények közepette, egészen lekuporodva hozzájuk... újulat is van a virágzók mellett. Vaníliaillatuk van. Aztán felegyenesedek, és az orchidea-kolónia ismét láthatatlanná válik. Amilyen feltűnőek közelről, annyira nem lehet észrevenni őket mondjuk két méterről...
Felmászok Gerennavárhoz, várnak semmi nyoma - ha tényleg gerendákból ácsolták, akkor ez nem is csoda - és itt találom az elmaradhatatlan zajos osztálykirándulást. Esni kezd, megint szedhetem elő az esőkabátot. Aztán annyira rázendít, hogy inkább behúzódok egy esőkunyhóba - milyen remek kis ingatlan ez, van mellette szalonnasütőhely is, néha elzúg egy-egy autó, kismadár énekel az esőben egy ág végén, odakint zuhog, bent száraz minden, poros pókhálók csüngenek a sarkokban, előveszem a megmaradt kolbászt, hatalmas uzsonnát csapok. Az eső csillapul, haladhatok hát az aszfalton Szilvásvárad felé. A buszig még van húsz perc - nem számítottam ki, óra hiányában nem is tudtam volna, mégis tökéletes az időzítés.
Egerben átszállok a pesti "autópályás" buszra, erre se kell sokat várni. Pesten aztán kék ég, bodori fehér felhők, napsütés, mintha minden ugyanonnan folytatódna, ahogy tegnapelőtt hagytam.

Pedig nem ugyanaz. Három napnyi Bükk-élménnyel több, gazdagabb lettem.

Piros madársisak - Cephalanthera rubra. Természetesen ez is orchidea.

Körforgalom. Bíboros csüngőlepkék (Zygaena purpuralis) imola bimbóján

Baracklevelű harangvirág - Campanula persicifolia

Tar-kő. Ha jobbra nézek, közeleg az Apokalipszis...

...balfelé nézve viszont még csak guszta tornyos gomolyok vannak az égen

Kilátás a Tar-Kőről

Tarka imola - Centaurea triumfettii. Védett faj

Szúnyoglábú bibircsvirág - Gymnadenia conopsea

Közelről látszik igazán, hogy ez is orchideaféle. Szúnyoglábú bibircsvirág - Gymnadenia conopsea

A Faktor-réti Madonna

Az erdő mélyén élő piros madársisakok ilyen vékonyak - Cephalanthera rubra...

...amik kicsit több fényt kapnak, sokkal dúsabbak. Piros madársisak - Cephalanthera rubra

A lóvá tett zengőlégy, mint megporzó-jelölt. Piros madársisak - Cephalanthera rubra

Kilátás a Vásárhely-kőről

Fogaslevelű veronika - Veronica austriaca

Sarlós gamandor - Teucrium chamaedrys

Festő rekettye - Genista tinctoria

Karcsú orbáncfű - Hypericum elegans. Védett faj

Fodros gólyaorr - Geranium phaeum

Fésűscsápú korhadékmoly - Euplocamus anthracinalis

Kis apollólepke - Parnassius mnemosyne. Védett faj

Kerekfoltú szerecsenlepke - Erebia medusa. Védett faj

Csomós harangvirág - Campanula glomerata

Tarka nőszirmok csoportja Nagymezőn - Iris variegata. Védett faj

Réti szegfű - Dianthus deltoides. Védett faj

Terjőke kígyószisz - Echium vulgare

Kétlevelű sarkvirág bükkösben - Platanthera bifolia

Emelgetik már a fejüket a széleslevelű nőszőfüvek is - Epipactis helleborine

Színanyaghiányos (albínó) szúnyoglábú bibircsvirág - Gymnadenia conopsea

Színváltozatok. Szúnyoglábú bibircsvirág - Gymnadenia conopsea

Totemoszlop 1.

Totemoszlop 2.

Dolinákkal tagolt Bükk-fennsíki táj

Melengetem a didergő bogáncslepkét - Vanessa cardui

Vörösbarna nőszőfű - Epipactis atrorubens

Vörösbarna nőszőfű - Epipactis atrorubens

Piros madársisakok csoportja - Cephalanthera rubra

Piros madársisak - Cephalanthera rubra

Klorofill? Az meg minek?

Bugás macskamenta - Nepeta pannonica. Őshonos növényünk

Szelíd lejtésű szurdokvölgy Szilvásvárad felé

A kivágott bükk helyén keletkezett világosabb foltot azonnal ellepte a nebáncsvirág 

Útvonalam: első nap, Szilvásváradtól Tar-kőn keresztül Bánkútig, világoskékkel. Második nap: Dédes-Nagymező, pirossal. Harmadik nap: Bánkút-Hármaskút-Gerennavár-Szalajkavölgy, zölddel berajzolva a térképre.