Terep-járó: Gemenc: időutazás a szarvasok földjén

Ha meghallom azt a szót, hogy "Gemenc", ágas-bogas agancsú, viaskodó szarvasbikák, pirkadatkor párálló víztükrök, alkonyban kiáltó, vándorútra készülő ludak, ködöt lehelő mocsarak, csobbanó harcsák nyomán gyűrűző víz, méltóságteljes kócsagok, királyi szarvasbogarak jelennek meg a képzeletemben. Erről a sok nagyszerű természetfilm és fotó tehet, és egy régi, köpcös és lobbanékony természetű ismerősöm - ő sem él már, csak az emlékekben - vadász-történeteivel és trófeáival. De sok, eget tartó, fényes-fehérre csiszolódott végű agancs alatt volt ott a kis réztáblába gravírozott felirat: Gemenc!

A Gemenc óriásfája

Örültem hát, hogy egy régi barátnőm felvetette: töltsünk el egy hétvégét itt, rokonának vendégháza van, biztos szívesen látna bennünket. Húzódoztam is, mondván, rövid az idő, túl sok elmegy az utazással... De végül két óra alatt Bajára értünk Pestről. A Gemenc közelebbinek bizonyult, mint gondoltam... a szívemhez meg mindig is közel állt, hiszen dunai lány vagyok, és ahol a vén folyó folyik, ott én otthon vagyok.
Baja-Dunafürdőre úgy vezet az út, hogy közben ott van a Teszkó (nekem gyanús a GPS), de legalább alaposan bevásároltunk a hétvégére. Igen, bort is, jóféle rozéfröccshöz, az mostanság úgyis divat. Az apró, óriási fűzfák alá bújt üdülőtelepre megérkezni már önmagában is kisebb téridőugrást jelentett: hatvanas-hetvenes években épült miniatűr horgász-kulipintyók, a retró önkifejezés és kreativitás áradó túlburjánzásával. Minden házacska lábakon áll, mert a Duna rendszeresen feljön emeletmagasságig. A sátornyi alapterületből akadt, aki kihozott egy háromemeletes ingatlant, a dekorációs megoldásokról nem is beszélve.

Egészen elbűvölt a hely: Baja-Dunafürdő nem egy település, hanem egy életérzés.

A Bárka, ami nem hajó, hanem egy vállalati üdülőből lett vendégház, szintén nagyon tetszett a maga kócos öko-retró stílusával. Azonnal otthonosan éreztem magamat benne. Rajtunk kívül egy rokonszenves kenutúrázó társaság tanyázott itt, amiben az volt a jó hír, hogy este bográcsozás lesz. Nem is időztünk sokat: kaptunk egy celluxszal tartósított térképet és irány a vadon: célunk a Gemenc Nagy Fája.

A Gemenc koronás királyai: keresztirányú forgalom az Országos Kéken

Nem volt nehéz követni a piros sáv turistajelzést, ami mellé hamarosan egy fehér alapon zöld levélke jelzés is társult. Dűlőutak, majd hamarosan átlábolhatatlan pocsolyák következtek. Mármint, cipőben átlábolhatatlanok - tehát cipőt, szandált le, gatyaszárat feltűrni, és már mentünk is bele a sárba. Gyerekkorom óta nem tappogtam sárban mezítláb. Katartikus élmény! Az sem zavart, hogy a pocsolyákban láthatóan voltak Lények. Nem igazán mertem kideríteni, mifélék - akár anakondák is lehetnek... :-) A pocsolyák szélén - jó érzékkel - szép kék mocsári nefelejcsek nőttek, millió apró, frissen nyílt, színes virág pettyezte a sártól szürke, gubancos ártéri növényzetet - pár napja még víz alatt állt itt minden, a fák törzsén üledéklerakódás gyűrűje mutatta az elmúlt napok vízállását. A víz levonulása után nem kell sok idő a vadvirágoknak - nagy örömömre találtam lila dárdás csukókát, feketenadálytövet, élénk sárga boglárkákat, ledneket is.
Hopp, kisbékák! Frissen átalakult apró ugrálók, bogárnyi méretű barna varangyok az úton... vigyázni kellett, hová lépünk. Aztán, bizonyára a kisbékákkal összefüggésben, felbukkant az első, egészen fiatalka erdei sikló is. Szaporán öltögette a nyelvét, ujjaim közt tekergett, ahogy mászattam a kezemen a kígyó-gyereket, milyen furcsa érzés! És milyen puha a hasa! Később lett aztán több is, nem nagyok...
Utunk - látszólag - egy gázlón vezetett keresztül. Megint cipőt le, sárba, majd vízbe léptünk - kétfelől hajladozó nádas, középen áramlott az élő Duna-ág, egyre mélyebb lett - éreztem, éles köveken és kagylókon lépkedek, a fényképezőgépet az egyik, cipőmet a másik kezemben tartottam a magasba, ezért erről az expedíciós jellegű jelenetről nincs is fotóm. Végül is a víz combtőig ért, utoljára barlangász koromban fordult elő, hogy ruhástul jártam a vízben... de miért is ne? Nagyon élveztük. Persze nem csak mi használjuk ezt az átkelőt: mindenféle állatnyomok sokasága tanúsította, hogy ez forgalmas hely. Még hód-lábnyomot is láttam.
A túloldalon kiderült, hogy ezt benéztük, úgyhogy lehet átkelni visszafelé is. Felmerült, hogy még egyszer, csak a móka kedvéért menjünk át... Nem túlzás, még a fülem is sáros volt!
A zöld levélke jelzés elkanyarodott egy kis ösvényre pont a gázló előtt, és miután megtaláltuk, már nem volt nehéz követni. A nevezetes fa valóban monumentális, tövében megtaláltuk ismerős kenutúrázóinkat is. Kis csalás van az óriásfa dologban, mert valójában négy gigászi törzs nőtt össze valóságos várfallá. Lám, az összekapaszkodás megtart - elég sok, az árvizek által alámosott, kidőlt hatalmas, magányos törzset láttunk. Csodálatos, mítosz-őrző fa!

Mocsári nefelejcs - Myosotis palustris

Mikor visszaértünk a Bárkához, már lobogott a tűz a bogrács alatt. Balázs, a házigazda lendületesen elmagyarázta, hogyan készül az Igazi Bajai Halászlé, így, nagybetűvel. Hihetetlen, de fél óra alatt kész... néztük a bogrács kormos oldalát nyaldosó narancsszín lángokat, a felette párálló gőzt, kezünkben egy pohár hűs rozéfröccs, lábunk alatt szürke macska tekergett, közeledett az alkony, és a készülő halászlé illata elkeveredett az esti Duna jellegzetes mocsaras-vizes-zöldnövényes páráival...

Dárdás csukóka - Scutellaria hastifolia

Monumentálisan nagyot aludtam. Hiába, az "erős dunai levegő" lenyomta a kákabélű pestit! Eljött a reggel, a maga zöldséges, házi kenyeres, csicseriborsókrémes reggelijével, harsány madárdallal és a kunyeráló szürke macskákkal. Itt szelektív hulladékgyűjtés van, és a kajamaradékot a vaddisznó kapja meg. Erre a napra is hamar kialakult a terv: irány Pörböly, ott van a gemenci kisvasút végállomása, menjünk el azzal Malomtelelőig, innen gyalog vissza, Dunafürdő felé a kék sáv jelzésen... Így is lett. A kisvasút állomása makulátlan, korszerű, igazi unió-kompatibilis létesítmény, kisebb kultúrsokk volt ez Dunafürdő eklektikus épületei után. Kávé, aztán fel a szellős kis vagonba - és már robogtunk is, kétfelől zakatolva maradtak el mögöttünk a harsogóan zöld tájak, ligetek, rétek. Aztán felbukkantak a vaddisznók is a sínek mentén, a gyerekek lelkendeztek, a két süldő egyáltalán nem zavartatta magát. Egy Lassi nevű állomáson - csudára indiai hangzása van ennek a névnek - negyedórára megállt a vonatocska, bevártuk a visszafelé jövő parányi gőzmozdonyt, le is szálltunk, egy kiránduló osztály és a kisvasutazók között kényelmesen átsétált a síneken keresztül egy egész vaddisznó-család. Kíváncsi voltam mozdonyunk műszerfalára, a vasutas kedvesen invitált - fellendültem a fülkébe, hümm, patinás, szovjet teherautó-eredetű, masszív kilométeróra és más efféle műszaki érdekességek fogadtak.

Réti lednek - Lathyrus pratensis

Malomtelelőnél rákanyarodtunk a kék kereszttel jelölt útra, ami egyben körbeérő tanösvény is. Huhh, mennyi szúnyog! Tegnap még nyomuk sem volt, bezzeg most... Felmásztunk a madárvártára - kinyílt a panoráma, végtelen nádas, járhatatlan mocsárvidékek felett lomhán átrepülő szürkegém, vijjogó ragadozómadarak látványa fogadott.
Aztán eleinte visszafelé a sínek mentén a kék kereszt jelzésen, majd a frissen festett kék sávon ballagtunk, a jelzettség kiváló, a terep változatos, a látnivaló bőséges volt. Hol a nyári gát tetején ballagtunk, hol földutakon - járművel egyetlen eggyel sem találkoztunk útközben - állatok annál inkább használják ezeket az utakat. A parányi békák, siklók, pókfélék miatt most is kellett figyelni a lábunk elé, nehogy rálépjünk valamire. Igazi meseszerű erdőkön át vezetett az utunk, mellettünk holtágak, állóvizek, csurgók szövevénye, muslincafelhők, fel-felharsanó békakórus, hol többé, hol kevésbé szúnyogos sűrűségek. Egy helyen igazi örömmel bukkantam rá az egyik régi, "bakancslistás" vágyott növényemre, a zöldes sarkvirágra! Ez egy orchideaféle, nem is éppen gyakori faj.
Nem sokkal a sarkvirágos hely után fedeztem fel a nagy lelkizés közepette, hogy nincs meg a makroelőtét-lencsém. Valahol leugorhatott az objektívről. Visszafordultunk, pár száz méter után meglett... amott az úton galambtollak szürke örvénye jelezte, hogy itt valami alaposan megvacsorázott.
A vártnál valahogy hosszabbnak tűnt az út, de nem volt unalmas, mert mindig újabb hangulatok, tájak, élőlények következtek. Hol egy hatalmas cincér mászott az úton, hol szépséges erdei tisztesfüvek hajladoztak, hol a vízben álló égerfák tükröződései állítottak meg egy-egy kattintásra... aztán egy pillanat alatt, hangtalanul, mint az álom, egy koronás szarvas állt előttünk keresztben az úton. Annyira elámultam, hogy eszembe se jutott fényképezni. De szerencsére jött ott több is... szépen átsorjáztak, méltóságteljesen, felénk se nézve ezek a gőgös koronás uraságok, kecses léptű dámáikkal együtt. Varázslatos volt.
Megint jött némi - "le a cipővel!" jellegű pocsolya, sok-sok vadnyommal, aztán bal felől felcsillant a Vén Duna a fák között, egymillió fűzlevél tükörképét dajkáló, délutáni, elsimuló víztükrével. A szúnyogok is új erőre kaptak, a susnyásban pedig vaddisznó állt elénk, de mivel ez a jelenet kezdett megszokottá válni, szinte még csak nem is lassítottunk. A pákosztos, kíváncsiskodó süldő pedig, szőrös füleit billegtetve lassan elkocogott a sűrűben. Másutt apró malacokat láttunk, szaporán csóválták a farkukat. Sejthető, hogy a kétszáz kilós kedves mama sem lehet messze ilyenkor - hangosan beszélve, sőt énekelve jeleztük, hogy jövünk, nehogy a koca ijedtében rosszat gondoljon, no nem mintha izgatták volna magukat miattunk...
Végre beértünk Dunafürdőre - már csak egy alapos zuhanyra tudtam gondolni - aztán, nagyon nehezen, de búcsút vettünk ettől a vendégszerető helytől...

Csipkévé változott a meztelencsigák rágása nyomán ez a lapulevél...

Átkelés. Nem lett volna muszáj, de mi akkor is.

A sáros gázlót a hódok is használják

Frissen átalakult barna varangy bébi (Bufo bufo)

Erdei sikló kölyök (Zamenis longissimus)

Béka, kígyó, bogrács. Nincs összefüggés. A bográcsban igazi bajai halászlé készült, mégpedig nagy lángon. Fél óra alatt készen van

Minden van benne, ami kell: a hal összes alkatrésze, sok-sok paprikával

A Vén Duna-ág Bajánál, a torkolat közelében

Lassan enyésznek a halász-csónakok...

Parkoló a Gemencben

Bárka Pihenőház: itt laktunk. Igazi retró-romantika, szívélyes vendéglátással. A Duna árvízkor képes feljönni a terasz magasságáig, ezért az épület - mint itt mindegyik - lábakon áll