Terep-járó: A Szénások ösvényein

A Nagykovácsihoz és Pilisszentivánhoz egyaránt közel eső Szénásokon bizony elég rég jártam utoljára. Május utolsó napján, egy fülledt, vihar előtti napon végre erre is sor kerülhetett. A Budai-hegységnek ez a része fokozottan védett, Európa Diplomás terület, ezért itt minden természetvédelem alatt áll - a dolomitfelszínek egyébként is különösen sebezhetőek, a taposás hamar nyomot hagy rajtuk. Utam tehát végig kijelölt turistaúton futott, és a képeket is az ösvényen maradva készítettem - ebben nagy segítségemre volt az 55-200 mm-es teleobjektív, amit pedig "kínomban" vettem, rábeszéltek a boltban, aztán sokáig használatlanul állt a polcon - de ahogy kipróbáltam, nem bántam meg. Tizenöt kilométeres, cikcakkot leíró útvonalam érintette a Nagy-Szénást, végül pedig Piliscsabára érkeztem, így kipróbálhattam az új esztergomi vasútvonalat is.

Panoráma a Nagy-Szénás tetejéről

Hű, de nehezen indulok... már reggel is forró, fülledt a levegő, ólomszínű az ég. Ráadásul vágányfelújítás van, Hűvösvölgybe csak két átszállással jutok el, ahol is lekésem a buszt. Így fél órát egy padon töltök egy papírpoharas kávé és egy Nők Lapja társaságában, nagy békességben. Nem is olyan könnyű kiszabadulni a városból...

Végre! Hátamra kapom a zsákot, indulás. Lovarda, pacik fordulnak utánam, senki sem jár ezen a köves úton mostanában... egy öreg fán mókuspár hancúrozik, hamarosan pedig elérem a legutóbbi sétámról már ismert "harkályos fát". A fiókák keltette hangzavar fokozódott, mióta itt jártam. Visszacsettegek nekik, a kerek lyukból követelőző hangorkán tör ki. Nini! A fák alatt bíboros kosbor levelek... egész sok. Virágos tövet nem látok, de így is örülök. A kardos madársisakok már elvirágzóban vannak, a szamócák már érlelik sápadt-fehér gyümölcseiket, a párás melegben intenzív virág- és földillatok szállnak. Egy hársfa úgy illatozik, hogy szinte megtántorodok tőle. Akác fehér fürtjei, bodzavirág tányérjai fehérlenek a lombok között.

Fahéjillatú szamóca - Fragaria moschata

Ezúttal a másik irányba fordulok az ösvényen, a Szénások felé. Ahogy kilépek a ligeterdő árnyai közül, szinte mellbe vág a hőség. Mintha kohó ajtaját nyitották volna ki. Fejem felett kaotikus égkép: szinte valamennyi felhőfajta képviselteti magát, mi lesz ebből? (Ó, tudom én... zivatar és öntött ürge!)
A rétek, ligetek csodavilágot rejtenek. Az ösvény mellett ott sorakoznak a szépségek, mint egy divatbemutató sztárjai, mintha mind-mind azért versengene, hogy lefényképezzem. A bökős-sarkos dolomitmurván igen kényelmetlen térdelni, de hát nem látja senki, mit balettozok az ösvényen egy-egy kép miatt. Pompás magány - kettesben a természettel! Az erdő árnyékfüggönye előtt nagyezerjófüvek sorakoznak, látok még egy-egy elvirágzóban lévő orchideafélét is: tarka pettyeskosbort, vitézkosbort is. Most kezd nyílni a tarka nőszirom, lehajló szirmain az elképzelhető legfinomabb lilás erezettel, diadalmas-sárga, felemelkedő belső szirmokkal. Mintha magát a Napot rejtené kelyhében valamennyi.
A ligetek árnyékában kétlevelű sarkvirágokra leszek figyelmes. Most kezdik a virágzást. Némelyik virágzó hajtás mellett ott áll még a tavalyi kóró is. Örömmel látom, hogy sok az újulat, a fiatal növény.

Fahéjillatú szamóca - Fragaria moschata

A Nagy-Szénás valósággal alpesi látványt nyújt. A felhők árnyékai, mint lilás tintafoltok folynak végig a domboldalakon, amiket beborít a sárgálló réti nyúlhere gombócka virága. Árvalányhaj ritkás szálait lengeti az itt mindig járkáló szellő. Pillanatról pillanatra változnak a színek, a fények. Folyton változik és mégis ugyanaz marad - jut eszembe a filozofikus mondás.
A panorámás padon szerelmespár enyeleg. Ők is arra számítottak, hogy ilyenkor nem jár erre senki. Diszkréten visszavonulok, a tervezetthez képest egy másik ösvényen, úgyhogy pillanatra meg is keveredek, hogy hol is vagyok - viszont egy galagonyabokor alatt csodás fehér madársisak-csoportot fedezek fel. Újratájolom magam, hamar meglesz a turistaház romja az emlékfallal - de szép is lehetett fénykorában!

Sömörös kosbor és tarka kosbor hibridje - Orchis x dietrichiana. Védett

Innen már lejt az utam, a fekvés és a szurdok-jelleg tehet róla, hogy királyi bükkös oszlopszerű, szürke törzsei között járhatok. Itt a fák alatt néhány madárfészek-kosbor is rejlik. Fejben összeszámolom: nyolcféle orchideát láttam eddig! Igaz, van, amit elvirágozva, és van, aminek csak a levelét, de akkor is... ez a fajgazdagság önmagában is jelzi, milyen értékes élőhely ez.

Tarka nőszirom - Iris variegata. Védett

A Bükkös-kúti árokban húzódó, kék sáv jelzésű út valójában egy hosszú, nyílegyenes erdészeti út. Itt-ott erősen sáros, pedig vagy másfél hete nem esett az eső. A szurdokfalakon viszont látszik, micsoda özönvíz zúdulhatott le aznap, amikor én is bokáig álltam a vízben a Széll Kálmán téren... valóságos halmokat épített a víz a lesodort dolomit-törmelékből. A növényzet itt nem túl érdekes - ahogy megállok valamit lefényképezni, apró rovarok áradata borít el. Szedem is hát a lábam, mert a fák alatt a párás fülledtségben egyre inkább vérszemet kapnak a hatlábú birodalom polgárai. Izzadok is, pedig nem szoktam. Örülök, amikor napsütötte részre érek, legalább a rovarok elmaradnak mögöttem. Egy fura, meleg-lila színfolt villan a szemembe. Széthajtom egy makacs vadrózsabokor tüskés indáit... hohó, virágzó pázsitos nőszirmok! És milyen nagyok! Azt olvastam róla, hogy kajszibarack illata van... lehajolok, dacolva a vadrózsa makacs tüskéivel, és megszagolom. Tényleg kajszibarack...

Baracklevelű harangvirág - Campanula persicifolia

Aszfaltos út, teljesen néptelen, jobbkanyar, pár villanyoszlopnyi távon az út szélén ballagok. Az aszfalt szinte izzik, az égen szép gomolygó felhők nőnek, szemmel láthatóan. Úticélom a térkép által Ördögoltárnak, illetve Csabai-toronynak nevezett dolomitszikla. Könnyen megtalálom, messzire fehérlik Piliscsaba felett. Zizegő tücskök, száraz fű, kakukkfű és feketefenyő illata - hajdani balkáni kirándulásaim emléke támad fel elevenen. Fenyőillat télen: Karácsony, fenyőillat nyáron: Albánia, Görögország, Szicília...
A fehér sziklafalat ideiglenesen itt állomásozó szovjet barátaink némelyike "aláírta". Silabizálom a cirill betűket, valami Oleg járt itt, 1984-ben... több, mint harminc év alatt se tudott lekopni a vörös festék.
Visszatérek a műútra, látom, hogy egyre félelmetesebben gomolyognak a felhők a láthatáron, alsó részük határozottan feketés színezetet kap, amott egy szép, klasszikus üllőforma zivatarfelhő kezd kialakulni... Nem várom meg, mennyire klasszikus is őkelme, a Gombaszikla felkutatásáról lemondok. A magas, száradó fűben egy érdekes, korhadozó fatönk éppen olyan, mint egy ormányát felemelő elefánt.
Pilisszentivánnak nyilván nem ez a vége a felkapottabb... terveztem, hogy iszom egy sört, amint megérkezek a településre, de itt olyan populáció ücsörög a kocsma előtt a poros földön, hogy inkább szedem a lábam. Meg, egyébként se vagyok szociofotós alkat. A raklapgyárban bezzeg zajlik a munka, két kiszökött, széttetovált melós cigizik a gyárkerítés tövében. A hőség egyre fojtogatóbb, én pedig egyre szomjasabb vagyok. A vasútállomás hosszú peronja teljesen kihalt. Lefényképezek egy ritka szép apácavirágot az út szélén, aztán - mintha a gondolataimra válaszolna - egyetlen élőlény mozdul a mozdulatlan forróságban, mégpedig egy mobilozó apáca. Végül is, miért ne lehetne okostelefonjuk. Látom, hogy van még tizenöt percem a vonatig - kiváló időzítés! - így bemegyek a közértbe, venni valami innivalót... a Nap fénye homályossá válik. A hatalmasra hízó zivatarfelhő fátyolos, "kiszőrösödött" széle valósággal elnyelni látszik.
A zivatar esősávjait már a vonatból nézem...