Terep-járó: Út a Kékesre - Decathlon Mátra túra

Meglepő örömmel készültem, hogy meghódítsam a csúcsot: vagyis a Kékestetőt, ahol emberemlékezet (értsd: tavaly nyár) óta nem jártam. Az időjárás-előrejelzés csupa jót ígért, a szintidő és a nevezési díj feltűnően baráti (ez némileg ellensúlyozza a nem éppen olcsó buszköltséget Pestről Mátrafüredre), és persze a várható botanikai érdekességek is vonzottak.Ezt a teljesítménytúrát elvben április végén tartották volna meg, de akkor a váratlanul leszakadt félméteres hó miatt nem lehetett megrendezni. Most viszont örömmel gondoltam arra, hogy áprilishoz képest mennyire más látvány fog elém, és objektívem elé tárulni...

A Kékestető nagy sípályáján, júniusban

Hajnalban ébredek. Korán van még, hadd hunyjam le a szemem pár percre, a vekkert is kinyomom... amikor legközelebb rápillantok, elhűlök: te jó ég, egy óra múlva indul a buszom a Stadiontól! Ezt el kell érnem! Pályarekord: öt perc múlva megmosakodva, felöltözve, hátizsákban vágtázok ki a Körútra. A villamos vezetője rendes, megvár. Egyébként sehol senki, szombat reggel, hat óra tájban nem is csoda.
Hamarosan fent is ülök a távolsági buszon, és immár vekker-veszély nélkül szendereghetek tovább. Vannak páran, akik szintén a túrára jönnek. Mátrafüreden nagy nyüzsi, hangszóróból hallani a szpíkert az erdész iskola teraszán. Egyik asztalnál nevezési lap kitöltés, a másiknál regisztrálás, a harmadiknál befizetés, a negyediknél rajtpecsét, az ötödiknél zsíros kenyér :-)

Jó sok a kiránduló, egyszer csuda magabiztosan el is indul a "túrakígyó" rossz irányban, pedig a jelzettség igazán kifogástalan... meleg, napsütéses reggel, kimelegszem, ahogy kapaszkodom felfelé a Peres-bércre. Imitt-amott ki is állok a sorból, fotózgatni, szamócát szedni, elengedem a tömeget... nem rohanok, a szintidő igazán baráti, amolyan kellemes sétát, természet-megfigyelést, fotózgatást terveztem mára. Az első ellenőrzőpont a Csepegő-forrásnál szinte hirtelen érkezik el.

Út a Peres-bércen

Egy lány agarat hozott. A hosszú lábú jószág arisztokratikusan semmibe veszi a feléje nyúló simogató kezeket, ám ahányszor elhalad mellettem a keskeny ösvényen, végigdörgölődzik hosszú testével, olykor pedig kifejezetten elállja az utat, hogy szelíden félre kelljen őt tolni... akárhogy is, eléri, hogy jó sokat foglalkozzanak vele. Elkezdem figyelni, kifejezetten mókás, hogy mennyire rájátszik, hogy érintéseket kapjon, "véletlenül"...
Érdekesek a növények is. A vulkanikus sziklák között számtalan vadvirág nyílik. Élénk, telített rózsaszín bársonyos kakukkszegfű, tarka írisz (ezek olyan aprócskák, hogy elsőre fel sem ismerem őket), kék veronika, fehér cickafark, sárga hölgymál, lilás, óriási kelyhű harangvirág, rózsaszín vadrózsafélék... A klorofill nélküli, fura, élősködő szádorokból is sokat látni. Utam erdőbe visz, itt megint más fajok bukkannak fel, örömömre egy tisztáson ritka orchidea-félére, piros madársisakra bukkanok.
A piros sáv jelzésű ösvény kitartóan emelkedik. Kezd a meleg kicsit fülledtté válni, a fák között kinyíló égdarabokban fehér, feltörekvő gomolyfelhők látszanak. "Gallérjuk" is van - ez labilis légrétegeket és erőteljes feláramlást jelez. Alighanem pár óra, és megérkezik a zivatar... de ez még sokára lesz, szedem a lábam a második ellenőrzőpont felé. A Kis-kőnél jónéhányan piknikeznek, én csak pecsételtetek és már megyek is tovább, a Kékes felé.

Baracklevelű harangvirág - Campanula persicifolia

Huhh, de meredek az út a Négyeshatár után! Itt megint megsimogatom az elmaradhatatlan agarat - mintha fáradna - aztán nekilátok a meredek kapaszkodónak. Gyérült már a tömeg, a kedvem is megjavult, vidám kirándulás-hangulat leng az ősöreg, mesebeli bükkök között. Imitt-amott szamóca piroslik kacéran - úgyse rohanok... szamócázásom kisebb, szintidő-gyilkos mozgalmat indít el...
A madarak szinte süketítő hangerővel énekelnek a mesebeli erdőben. Felbukkan néhány fenyő, megváltozik az erdő illata. Látszik az is, hogy a váratlan tavaszi hó mennyi lombos ágat letört a bükkökről.

Cumulus congestus, velum - Tornyos gomoly, gallérral.

Kékestetőn kicsit bóklászok. A "nem kell rohanni" jelszó értelmében még egy kávét is megiszom a vendéglőben, ahová épp most érkezett meg egy kiránduló osztály. A kávétól feléledve irány a kék sáv, vagyis a sípálya, hosszan lefelé! Az ellenőrzőponton kapott alma gyorsan elfogy, és mire a csutkához érek, ott vagyok Mátraházán, a parkolóban.
A Nagy-Hidas völgyében áll a levegő a fák alatt, apró rovarok rajzanak, örülök, amikor kibukkanok a patakvölgy túloldalán, a Hatökör ura nevű ellenőrzőpontnál.
Innen az út számomra kedves része következik, a Nagy-völgy kacskaringós ösvénye. Többször át kell kelni a patakon, kőről kőre ugrálva, a fiatal bükkfák földig hajoltak a hó alatt áprilisban, alattuk most is alagútban, meghajolva lehet áthaladni... Érdekes növényt itt nemigen látok, viszont a patak kis vízesései szép fotótémákat kínálnak. Szinte egyedül ballagok, saját tempómban, jól esik - be is gyorsulok alaposan. A hajdani kisvasúti pályára néhány korhatag talpfa és hídmaradvány emlékeztet. Lajosforrásnál csak pecsételtetni állok meg, tudom, hogy innen undok emelkedő jön. Hát, bizony, nem vitte el senki a Farkas-kúti hegyoldalt, viszont idén legalább nem csúszik... nagyon várom már, hogy vége legyen, és szintbe forduljon az út. Az ég elborult, távolból dörgés halk moraja hallatszik. Viszont meredek emelkedő már nem lesz. Az erdő alja száraz, mint a por, mégis a pénzlevelű lizinka sárga virágai pettyezik - vagyis, szokott ez nedvesebb is lenni... Mi ez, repülőgép? Te jó ég, ilyen hosszan kitartott mennydörgést még életembe' nem hallottam... egy-egy parányi vízcsepp is az arcomba csap, de nem zavar, hiszen itt az esőköpeny a hátizsákomban. Azért gyorsítok a tempón. Sástón, kiérve az erdőből rögtön itt a hatodik ellenőrzőpont, a mezőny nagy része áthaladhatott már, szórványosan akad még egy-egy hozzám hasonló kényelmes túrázó... a tó vizén ott úszkál az elmaradhatatlan tőkés réce pár, mellettük mintha egy bot állna ki ferdén a vízből... de ez a bot úszik, nini, egy vízisikló! Annyira gyors, hogy csak kicsit elmosódott képet tudok készíteni róla. A dörgés mindenfelől hallatszik már. A Kozmáry-kilátóból kinézve látom, ahogy az eső sávjai csíkozzák az eget dél felé... Örömömre új fajt is találok "digitális herbáriumomba": galambláb gólyaorr, parányi vadvirág.
Mátrafüred igazán nincs messze, gyakorlatilag célegyenes, csak a zárópecsét és az oklevél átvétele van hátra. Látom, ismét Andreává "változtam", de mivel 10 perc múlva itt a pesti busz, nem reklamálok... végül is, nem ez a lényeg, hanem a túra, ami igazán kellemes volt!
Már a pesti "autópályás" buszon ülök, amikor visszanézek a Mátrára... eltűnt az esőfüggöny mögött. Előttem, Pest felé, ragyog a Nap... és még akkor is ott mosolyog az égen, amikor hazaérek. Szép nap volt!