Terep-járó: Börzsöny-átkelés. Kemence-Csóványos-Királyrét nyár derekán

Egyik kedvenc útvonalam: Kemencéről a zöld sáv jelzésen végigballagni egészen a Csóványosig, innen pedig végig lefelé Királyrétre, a számtalan útvonal egyikén... a navigáció nem okoz itt problémát, gondolataimba merülve ballaghatok, közben megfigyelhetem a számtalan élőlényt, amivel útközben találkozom...

Hű, de meleg van. Még csak a Nyugati pályaudvar felé ballagok - néhány legénybúcsúzó duhaj pernahajder le se feküdt, dalolva tántorognak a járdán - szerintem az egész Körúton én vagyok a legjózanabb, leszámítva pár vadászó sárga taxist és a giroszos kirakatát ronggyal pucoló, fekete borostájú kurdisztáni fickót.
Az égnek van egy ólmos-szürkés árnyalata, érződik, hogy nagyon meleg napunk lesz. A vonaton alig utazik pár kiránduló, a szobi busz is félig üres. Pár autós integet a sofőrnek, itt mindenki ismeri egymást. A börzsönyi falvak kihaltnak tűnnek, embert alig látni. Vasárnap van, az emberek lehúzott redőnyök mögött hűsölnek.
A kemencei kisvasútnál csak én szállok le a buszról. Sehol senki, valahonnan harangszót hoz az alig lebbenő levegő. Nedves és párás a levegő, zöld-illatú, a füvek harmatosak az árnyékban. A sínekkel párhuzamosan ballagok, a faházas kempingben táborozó gyerekek nyüzsögnek, a furcsa strandon most se látok senkit, igaz csak később nyitnak. Az útszéli gyalogbodzáson hatalmas gyöngyházlepkék legelésznek. Pár percet elbíbelődök lepkefotók készítésével, láthatóan nem zavarja őket.

Nagy gyöngyházlepke - Argynnis paphia. Védett

A zöld sáv jelzés leválik az aszfaltúttól és a sínektől, balra felkanyarodik a hegyre a Börzsönyi Alappontnál. Innen kezdődik számomra a tulajdonképpeni túra, végig az emelkedőn... száraz az erdőalja, megkövült keréknyomokat kerülgetek, csípős rovarraj szegődik a nyomomba.
Feltűnik a csend. Hallgat az erdő, napsugarak záporoznak rá, odafentről utasszállító repülő morajlása hallatszik. Megállok, fülelek. Néha egy-egy, szinte ultrahangú szíííp, apró madarak helyzetjelző hangjai, amúgy nagy a csend. Mintha sehol se lennének állatok. Csak a rovarok zümmögnek. Aztán kopácsolást hallok a közelben. Legalábbis fakopáncsra számítva megállok, figyelek - hát egy csuszka, keményen dolgozik, fúrja-faragja-tépázza a kérget, hogy csak úgy repked, mindezt fejjel lefelé. Hirtelen megmozdul az erdő, hogy én megálltam. A csuszkás fa mögül mókus néz rám, dús vörös farka a feje fölé göndörödik. A sűrűben valami zörren, talán egy gyík. Fejem felett holló kiált. Az izzó forróságban tele van élettel az erdő.

Bükkös Godóvár felett

Izzadva ballagok el Godóvár hajdani sáncai mellett, háromezer éve is jártak itt emberek, remek vádlijuk lehetett... Hol sűrűbb, hol ritkásabb az erdő. A sánc kövei között ágas homokliliom bókol. Hirtelen terepbringás bukkan fel előttem, félreállok, megköszöni... várok még egy kicsit, mert ahol egy van, ott szokott lenni több is, de nem: ez magányos bringás volt, ritkaság. Pár lépés múlva valami keresztben szalad át előttem. Sündisznó! Talán a biciklis riaszthatta fel. Meglát, összegömbölyödik. Eszembe jut, hogy ez az első alkalom, hogy "vadon" látok sündisznót. Amúgy a kertünkben is van egy - megőrjíti a szomszéd vizsláját - de erdőben még sosem láttam. Ez itt óvatos duhaj, állok felette a fényképezőgéppel, várva, hogy kidugja az orrát. Lélegzik a kaktuszmalac, sokáig nem történik más - aztán kibukkan egy érzékeny, szimatoló orr a tüskegombócból, két fekete szem, aztán hopp, már szalad is a sűrűbe. Épp hogy egyet tudtam kattintani.

A szeme se áll jól. :-) Európai sün - Erinaceus europaeus. Védett

A Dosnya-nyeregben megállok pihenni. Egy farakásra leteszem a hátizsákomat - teljesen vizes a háta - szárítkozom, iszom pár kortyot a kulacsból és szétnézek fényképeznivalók után. Itt kicsit ritkásabbak a fák, több a fény, így akad némi virág. Dunai szegfű, lila bakfű, árvácska rejtőzik a száradó szénafűben. Léptem nyomán szöcskék százai huppognak.
Egy terepfutó hölgy bukkan fel mögöttem az ösvényen. Inas, hosszú lábaira futónadrág simul, két botot lenget. Kőről kőre szökken, tiszteletre méltó sportmúltat sugallva. Kicsit irigykedve nézem, ahogy eltűnik a szürke törzsek között.
Ahogy felfelé indulok ismét, felbukkan néhány hegyvidékre jellemző növényfaj is. Négylevelű farkasszőlő, aztán kárpáti aggófű szép, hosszú szirmú, sárga virágai. Zuzmólepte kövek, szürke törzsű bükkök, gyökerük markolja a köves, sovány földet. Itt fent még virágzik a sárga gyűszűvirág, ami lentebb már termést érlel. Egy kőgerinc olyan, mintha megkövült őshüllő lenne.

Őshüllő-szerű andezit-agglomerátum sziklataréj Csóványostól északra

Csóványoson, a kilátó tövében leülök egy padra. Kiterítem az ingemet - csurom víz - és a hátizsákomat, hátamat borzolja a szél, szinte fázom. Jól esik a víz a kulacsból és pár falat duplacsokis Pilóta keksz. A mostanság divatos Oreóval nem tudok megbarátkozni, retró az ízlésem, na. Kaptam egy SMS-t: "üdvözöljük Szlovákiában".

Íme a ritka börzsönyi faj: a bandzsamoha :-) :-)

Kis pihenő után lefelé indulok, a Fultán (Foltán) kereszt felé a Kéken. Kellemes út, az elágazásokban csinos táblákkal, eltévedni lehetetlen, több figyelmem jut az apró dolgokra a lábam alatt... zörren a lomb... utána nézek, behajolva a bokorba. Egy intelligens, fekete szempár néz rám vissza. Alighanem vörös hátú erdei pocok. Automatára pöccintem a gépet, mert biztosra veszem, hogy nem várja ki, míg a manuális beállításokkal bíbelődök, így persze lutri, hogy hová állítja a masina az élességet... egy kattintás, a hangra összerezdül a pocok és volt, nincs.
Fülledt, meleg erdő. Táncolnak a száradó, sárguló füvek, rejtekükben azért akadnak színfoltok: rózsaszín szeplős szegfű, lila harangvirágok, fehér cickafark, sárga ökörfarkkóró-félék... Fotózgatok, ballagok pompás magányomban, szellő sem rezdül. Hollópár kavarog felettem rekedten kiáltozva.
A Fultán-kereszt rétjén sincs senki. Rég kaszálhatták, szinte embermagas a mindenféle dudva, ezek persze nekem fotótémák. Elbíbelődök az aszaton tobzódó sakktábla-lepkékkel. Aztán ismét jön a lejtő. Amikor ráunok a Kékre, átváltok a zöld kereszt jelzésre, átugrok a patakon - sőt, meg is mosakszom benne-, és innen jön néhány kilométer aszfalt. Kiváló minőségű, autó nem jár rajta, mehetek a közepén... az út szélén most is akad látnivaló. Sárga kardos peremizs, szederfélék, elvirágzott madársisakok. Felettem daliás zivatarfelhő készülődik, aranyozott a szegélye, fénysugár a koszorúja. Szép darab.
Úgy látszik, ezt az időt szeretik a kisrágcsálók, mert erdei egerek kis csapatával találkozom. Nem könnyű őket elcsípni még teleobjektívvel sem, a fák mély árnyékában minduntalan bemozdul a kép.

Fiatal erdei egér - Apodemus sylvaticus

Pont időben érkezem a királyréti kisvasút végállomásához, itt viszont sok a nép, főleg kiránduló kisgyerekes családok. A szülők, úgy tűnik, jobban élvezik a kisvasutat, mint a gyerekek, de hát ez természetes... Kikönyöklök a fényezett fa párkányon, zakatol a vonat, suhan a táj. Sokszor végigjártam már gyalogosan is. Kismarostól pedig békés utam van hazáig a zónázóval... a zivatarfelhő egész impozánsra nőtt, remélem, végre kap egy kis vizet a szomjazó erdő...