Terep-járó: Téli Margita - 30 km a Gödöllői-dombságban

Téli Margita. Patinás, sokszor megrendezett túra és terepfutó esemény a Gödöllői-dombságban. Erre a februári szombat délelőttre pont alkalmas időtöltésnek ígérkezett a 30 kilométeres túratáv, amolyan átmozgatásnak még az esti farsangi jelmezes buli előtt. Nem mellesleg, ezen a vidéken még sosem jártam, bár az M3-as autópályán száguldó busz ablakából kibámészkodva már sokszor gondoltam, hogy kellene...

Terepfutók a Margitán

Homályos pirkadatban állok az Örs vezér terén. A gödöllői HÉV-et értelemszerűen lekéstem, fél óra szabadprogram. Csípős hideg van, sehogyse akar jönni a pirkadat. Aztán végre megérkezik a következő szerelvény, kellemes meleg van, odakint lassan szürkül a homályos égbolt. Végtelen számú megálló után itt a Gödöllő, Szabadság tér nevezetű. Kisebb túrasereg ömlik ki a szerelvényből, már tudom, hogy nem leszünk itt kevesen... Olimpiai Ötpróba-rendezvény is, biztos ez is vonz jó pár embert.
Nyílegyenesen megyünk a rajt-cél Erkel Ferenc Általános Iskola felé. A suli kapujáig kígyózik a nevezők sora. Masszív vöröshagymaillat, a rendezők már kenik a zsíroskenyereket. Elborzadok a sor láttán, de meglepően gyorsan halad az egész, tíz percbe sem telik, hogy az adminisztráció után, kezemben az itinerrel ismét kívül találom magamat az iskolaépületen.

A máriabesnyői templom kertjének "székelykapuja" és egy dekoratív kátyú

Az itiner nincs túlbonyolítva. Egyetlen A4-es lap, a harmincas táv esetében halványzöld papírra sokszorosítva. Egyenlőre követem a többieket, láthatóan rutinosak, ahogy átvágnak a csinos főtéren. Ezután viszont öt kellemetlen kilométer következik a Szabadság út járdáján, amit árok választ el a forgalmas főúttól. Kipufogók, fűtés-szmog, építőanyag-kereskedések végtelen sora váltakozik eklektikus lakóházak sokaságával. Egy rendetlen kertből csirkék-tyúkok-kakasok serege rajzik ki a lyukas kerítésen. Némelyik baromfi szénfekete. Fekete a tolla, a szeme, a csőre, a taraja. Tán még fekete tojást is tojnak. Fura látvány.
Egész a máriabesnyői templomig tart ez a szakasz. Igyekszem minél gyorsabban letudni, itt közel hat kilométer per órával tudok haladni. Aztán végre véget ér a város, jellegzetes elgazosodott erdőféle jön, de még ezt is örömmel nyugtázom. Megjelennek a piros-fehér szalagok, mutatják az utat az első ellenőrzőpont, a Pap Miska-kút felé.

A máriabesnyői templom

Ez a Miska betyár volt, a kúthoz járó népeket vámolta meg. Most viszont sportszeletet kap, aki pecsétel. A talaj szerencsére nem olvadt fel teljesen, viszonylag stabil a lépés rajta. Pár méter, és átmegyünk az autópálya alatt. A túrázók látszólag fényáradatban olvadnak semmivé a sötét alagút végén, az akusztika végett felharsan néhány kiáltás. Felettünk dübörög az M3-as forgalma.

Jól járható tereprész

Balkanyar, és beton, még mindig. Haladunk a Babati-tavak mentén, kilenc kisebb tavat duzzasztottak fel itt a patakból, némelyikben állítólag horgászni is lehet. A szárazon zörgő nádszegélyen túl kékesfehéren világít a tavacskákat borító jég.
Az égbolt fátyolos, sápadt-fehér, nincsenek árnyékok, nincsenek színek. A fotósnak igazi ínség az ilyen idő. Sikerül fehér fagyöngyöt fotóznom, ez a 838. faj a "digitális herbáriumomban", mivel gyűjtöm a természetben látott növényfajokat. Más érdekesség nem sok van, száraz indák, selyemkóró, tüskés szeder mindenfelé. A természet még bódult, téli álmot alszik. Annál éberebbek a madarak! Harsány, diadalmas madárdal száll a halott-szürke gallyak sűrűjében.

A fény kapuja. Át az M3-as aluljáróján

Érdekes épületcsoport felé kanyarodik az út. Tanyaféle, régibb és újabb, kissé szedett-vedett épületek, szénakazlak, jobb kéz felé egy pusztulóban lévő kastély. Háromszögletű timpanonján beázástól málladozó domborművek. Egy pajtából épp traktoron hajt ki valaki. Egy tábla a lúdtelepet jelzi - de jelzi azt a több száz liba harsány gágogása is. Te jó ég, én ekkora ludakat még az életbe' nem láttam! Némelyik beillene kisebb struccnak is.
Amott lovak legelésznek békésen az odakészített szénából, bal kéz felé szürkemarhák félelmetesen ívelő szarvai emelkednek a kerítés fölé. Fiatal szürkeboci bújik anyja lába mellé, kíváncsian nézve rám. Távolabbról mereven áll és bámul egy zsemleszín, testes paci. Szembetűnően szép, egészséges állatoknak látszanak, ellentétben a régi épületek elhanyagoltságával.
Az Istállós-kastély tényleg érdekes épület, kár lenne végleg átadni az enyészetnek! Utánakeresek a neten, mit ír erről a kastélyok.com... Grassalkovich Antal gróf építtette, hogy tüdőbajos lányának gyógykezelést nyújthasson az istállók gyógyhatásúnak tartott levegője által, és ezért a grófkisasszony hálószobáját egybe is nyitották a birkaistállóval. Elmerengek a barokk kori természetgyógyászat rejtélyein. Ki tudja - talán az ammónia, talán a penészgombák... a pókháló és a penicillin... hm.

... na itt már mindjárt színesebb a kép.

A farmon áthaladva kicsit lassítok, aztán ismét megszaporázom a lépteimet. A piros sáv jelzést követve gyorsan haladok a második ellenőrzőpont felé, ami a "babati romtemplom" nevet viseli. Reménykedek valamiféle romantikus, képzeletébresztő épületmaradványban, affélében, amilyeneket például a Vértesben látni, de hiába. Maga az Árpád-kori épület csak egy bucka a kaszáló közepén, a régészek sírokat is találtak a környékén. Pedig ez a Babat a tatárjárásig népes falu lehetett. Valami szomorú melankólia lebeg a vidék felett.

A hajdan Grassalkovich-féle Istállóskastély főépülete

Szürkésbarna, drapp és okker színekben játszó erdő, lassan olvadó jég az ösvényen, egy-egy opálos jéggel fedett pocsolya. Felbukkannak a terepfutók, akiket a túramezőny elrajtolása UTÁN eresztenek rá a pályára. Ez senkinek se jó, csak a szervezőknek (nem kell olyan korán kimenni az ellenőrzőpontokra). Kerülgetjük egymást, igyekszem félrehúzódni. Az út elvileg széles, valójában a járható rész keréknyom szélességű. Itt azért nem lehet önfeledten vágtatni, még akkor sem, ha a szintemelkedés csekély.

Sebességem hat km/óra alatt volt, nem kellett lassítanom

A lassan emelkedő erdei szekérúton felérek a Gödöllői-dombság legmagasabb pontjára, a Margitára. 345 méter tengerszint felett! :-) Nem túl jó állapotban lévő geodéziai mérőtorony emelkedik rajta, van ilyen jó pár az országban, némelyikét már rendes kilátóvá alakították. A betonhenger tetejét - szó szerint - a Korona rozsdamarta másolata koronázza.

Szürkék

Lefelé fordul az út, egész meredeken. Vöröses-rőten zörögnek az őszről fent maradt tölgy- és cserlevelek, ha nem tudnám, hogy február van, azt tippelném a látvány alapján: november. A korábban már fátyolosan sejlő Nap megint eltűnik a vaskosabb felhőpárnák mögött. A jég felolvadt, megjelennek a kisebb-nagyobb sáros szakaszok. Két napja vett akciós túracipőmben magabiztosan gyalogolok bele. Az új cipő mélyen recézett talpa remekül fogja a sarat, nem csúszok meg. Beszélgetős túratársakra is akadok, akikkel egy tempóban haladhatok, repülnek a kilométerek. Itt vagy tíz kilométeren keresztül nincs ellenőrzőpont, csak a futóknak, de nekik kettő is. A frissen megismert túratárs megkínál sörrel, sok érdekességet megtudok a BKK belvilágáról és a robotok építéséről, rengeteg téma szóba kerül az egészségügytől Makovecz Imre munkásságáig. Még ezen a sarasabb szakaszon is öt kilométer per óra sebesség körül haladunk.

Szürkeboci

Domonyvölgy, Lázár Lovastanya. Azt hittem, itt lesz az ellenőrzőpont, mert viszonylag sok ember nyüzsög, de kiderül, hogy igazából a csikósok miatt. Ez amolyan esküvős-céges rendezvényes hely lehet, és most is biztos rendezvény van, mert látok kihajtani egy négylovas hintófélét. A pont igazából kicsit odébb van, egy Mária út-jelzésekkel dúsan kirakott oszlop tövében.

Úgy mondják, ez a szín az "Izabella-fakó". Téliesen gömbölyded pacika az Istállóskastélynál

Pecsételés után jobbkanyar, szántóföld és egy látványos terephullámzás, ami igencsak megviseli fiatalabbik túratársam térdét. Aztán megint a jegesen fehérlő Babati-tavaknál és a Pap Miska-kútnál találjuk magunkat, ahol reggel az első ellenőrzőpont volt, de most egyenesen, a meredeken kell felfelé kapaszkodni. Hát ez csúszik betyárosan, valaki az elhagyott szemüvegét keresi - meglesz, szerencsére puha sárba esett.
Nézem az erdő alját, ébredezik-e már a lágyszárú birodalom, de semmi. Csak pár áttelelő levél zöldell, amúgy teljesen sivár még a hó nyomása alatt lepréselt szürkés avarréteg. Pár hét, és egészen máshogy fog kinézni ez a környék!

Ilyenkor februárban visszafogott színeket kínál a természet

A tájékozódás egyszerű, bőséges a szalagozás, és az erdőből Gödöllőre kibukkanva az erdőből a zöld sáv jelzés is jól követhető. A környék csinosabb, mint a reggel látott városrész, itt jól karbantartott kertes házak sorakoznak egymás mellett. A már ismerős főtér, játszótér után pár lépés, és a célnál járunk. Oklevél, kitűző, kézfogás. Már néhány terepmaratonista is célba ért, elégedetten és fáradtan üldögélnek az iskola bejáratánál.

A Nap akkor süt ki, amikor már Káposztásmegyeren várom a 14-es villamost. Hangulatos alkonyattal búcsúzik a nap - megyek haza, fürödni és átöltözni. Hazaérve ledobom sáros túracipőmet és szintén mosásra érett gatyámat - végtére is, a jelmezes bulin én leszek a Végzetes Vonzerő...

Hosszú még a nap.