Terep-járó: Nosztra 20: a február fényei a Börzsönyben

Idén ez már a harmadik börzsönyi túrám. Szeretem ezt a változatos vidéket, történelmi levegőjét, különleges élővilágát, falvait és erdőit. A BTHE által szervezett túra ráadásul olyan tájakkal kecsegtet, ahol minden Börzsöny-rajongásom ellenére sem jártam még, mint például a Kopasz-hegy... nem lehetett kérdéses, hogy mivel töltöm ezt a szombati napot!

Akár Toscana is lehetne - valójában kilátás a márianosztrai Kálváriáról

Nyomasztó sötétségben indulok Pesten. A Körút kihalt, a hajléktalanok melegebb helyekre húzódtak, néhány nem szomjas péntek esti bulizó ténfereg hazafelé, míg mások dideregve indulnak hajnali munkakezdésre.
A jegypénztár még nincs nyitva a Nyugatiban, viszont kávét már tudok venni, sőt egy gigantikus rántotthúsos szendvicset is. Kérdésemre a némileg foghíjas eladónő komoly arccal állítja, hogy a szendvics egy hetes. Aztán csak szalad, szalad velem a vonat a sötétben, villámok fénye villózik vaku módjára, ahogy az elektromos felsővezeték és a vonat áramszedője között sziporkázik a szikraeső.

Deres reggel

Szobon átszállás, meg is töltik a buszt a túrázók. Márianosztra nincs messze, ez a busz nem is megy tovább. Lassan, fátyolosan pirkad az új nap.
Az iskoláról, ami a rajthely, beugrik, hogy hohó, hiszen én tudom hol van! Egy Pálos70 során még aludtam is a folyosóján, és igen... nem volt világítás a zuhanyozóban, így egy szál fejlámpában zuhanyoztam. Elmosolyodok az emlék hatására. De rég is volt!

A márianosztrai Kálvária ősöreg fái alatt

A nevezés gyorsan megy, itt is iszom egy kávét, a szervezők egyikével felemlegetjük a csóványosi málnapálinkát, ami abban a hidegben "életmentő" volt, alig három hete. Aztán kilépek az iskolából és követni kezdem a többieket, akik láthatóan tudják, merre indul a táv. Nekem mindig bajom van ezzel a kezdési iránnyal, volt már, hogy egy egész mezőnyt elhúztam rossz felé, de ha jól sikerül elindulni, akkor onnantól már menni szokott a dolog.
Amíg regisztráltam odabent, kisütött a Nap. Ferde napsugarak súrolják a deresen fehér kerítéseket, oszlopokat, cirógatják a dércsipkébe öltözött fűszálakat. Mindent áttetszővé és meseszerűvé varázsol a könnyű reggeli pára. A Kálvária stációi mellett ősöreg, vastag törzsű fák állnak, törzsüket megvastagította, megcsavarta az Idő.

Kecses mozdulatok

Vidám a hangulat, a hosszútávosok szapora léptekkel vágnak neki a terepnek, én nem rohanok. Lassan ballagok fel a kálváriadombra, fehéren dereng ez is, ferde csíkokat húz rá a lapos napfény. Felettem opálosan kéklik az ég. Fent csodás panoráma tárul elém. A Duna felé pillantva ködök úsznak, amiből csak a dombok és a fák csúcsa emelkedik ki, Márianosztra felé viszont színesednek a háztetők, amik közül kiemelkedik a látképet meghatározó kéttornyú bazilika - na meg a börtön.

Korai rajt

A napfény átsüt a tavalyról itt maradt tölgyleveleken, felizzanak az út széli fűszálak és kórók, a talaj kemény és fagyott, de tudom, hogy ha felolvad a nap folyamán, lehet még számítani sárra is. Lábszáramon halkan zizeg a kamásli.
Hagyom elmenni mellettem a sietősebb túrázókat, én nézelődve ballagok, forgatom a fejemet a méterről méterre változó látnivalók, fényviszonyok, fotótémák után keresgélve. Nem gondolok semmire. Néha az az érzésem, hogy én állok, csak a tájat húzzák el mellettem lassan...

Így aztán majdnem el is megyek egy elágazás mellett, ahol pedig ellenőrzőpont van. Kis kitérő az Alsó-hegyre, bélyegzés, kapok egy valószínűtlenül hupizöld cukorkát is.

Márianosztra

Izgalmas rész jön. Szalagozást kell követni, sose jártam még erre. Meglepően meredek kaptató vezet fel a majdnem 500 méter tengerszint feletti magasságú Vastag-hegyre, ahonnan a lombtalan fák ágai között rálátok a következő csúcsra, a Kopasz-hegyre, sőt látom a tetején viduló, színes ruhás túrázónépséget is - a két hegy között viszont sajnálatos mód mély völgy húzódik, alján egy feltételes ellenőrzőponttal, nem mintha itt kispistázni lehetne...
Ide nem süt be a Nap, hideg és barnásszürke minden. Új túracipőm talpa jól fogja a fagyosan zizegő avart. Szóval meredeken le, aztán matrica ragasztás után meredeken fel.

De még milyen meredeken. Kimelegszem, végre, körülöttem a többi túrázó, akik láthatóan a fülükön veszik a levegőt. Ragyog a reggeli napfény, a Kopasz-hegy tényleg kopasz, kurta szőrfűgyep barnállik a csupasz, szürke andezitsziklás törmelékkel váltakozva. Éles, szinte alpesies a fény, vakítóan kék az ég, lent hullámoznak a börzsönyi csúcsok, és a magashegyi hangulatot csak fokozza a csúcskereszt látványa.

Márianosztra határában

Iszom pár korty teát, kicipzárazom a kabátomat, aztán indulok is tovább a Bükkös-árok irányába. Megint más világ fogad. Néhol hó is van még, de leginkább megolvadt és újrafagyott vizek, természetesen az úton. Választhatok, hogy a csúszós jégen, vagy a csúszós sárban szeretnék-e inkább haladni.
Aztán amikor a zöld sáv jelzésről a piros keresztre váltunk, megint megváltozik a világ. Kora tavaszi, lombtalan erdő, harsány madárdal, és két pajkos vadászkutya társasága, szinte sík erdei út. A kutyák előreszaladnak, vissza, előre, vissza. Az egyik azzal szórakozik, hogy nagy sebességgel,kajla léptekkel felém rohan, majd tíz centivel a lábam előtt hirtelen irányt vált, fülei lobognak, szinte vigyorog, élvezi a szabadságot.

Dércsipke

Nagyirtásnál van a következő ellenőrzőpont, itt kondérból teát is mérnek, előkotrom a poharamat a hátizsák aljából, mert persze mindig lemegy valahogy az aljára. Kicsit beszélgetünk is a pontőrökkel, vidám a nyüzsgés a sátor körül.
Innen a kék kereszten visz az út tovább - sok a jelzésváltás a túrán, de ez semmi gondot nem okoz, jól követhető a színesen nyomtatott itiner és van szalagozás is.
Meredeken kapaszkodok, a barnás-okker avarból a kapotnyak fényes zöld levelei emelkednek ki, alájuk is kukkantok, van-e már virág. Erre még várni kell, bár az egyik legkorábban virágzó növényünk ez a furcsaság, aminek a talajon heverő, bizarrul lilásvörös virágait a csigák porozzák meg...
Egy túratárs lovagiasan a kezét nyújtja a legcsúszósabb részen, egy lendülettel kihuppanok az útra, megint egy kényelmesen ballagós szakasz jön. Érzem, ahogy melegít a napfény.

Tölgyfazuzmó

Végetér az erdő, a Nagy-Koppány teteje fátlan, előttem ismét feltárul a börzsönyi panoráma. Ez a túra legmagasabb pontja. Az ellenőrzőpont körül vidám piknikhangulat alakul ki, sokan heverésznek a füves hegyoldalban, valóban: napozni lehetne.
Mégis inkább megyek tovább, mert gondolataim peremén a korábbi busz elérésének lehetősége dereng.

Néhol még havas-jeges foltok is akadnak

Dél van, szinte meleg. Láthatatlan madarak ujjonganak. Valahonnan hollók lágy, szinte dallamos károgása hallatszik. A Rakottyás-tónál megállok, nem is tó ez, inkább csak méretes pocsolya, de a Börzsönyben minden apró vizes élőhely kincset ér az élővilágnak. Vize még fagyott, homályosan szürke, a fák ágai bonyolult fekete árnyékmintázatot rajzolnak rá, körülötte fagyott, fekete zsombékok.
A Széles-hegyen ismét matricát ragasztok, megvakargatom egy érdeklődő vizsla füle tövét, innen már végig lefelé tart az út. Szedem a lábam, mert látom: reális azt a buszt elérni! A következőre két órát kéne várni. Szóval siessünk.

Fel a Kopasz-hegyre

Száraz szederindák között lejt az út, aztán kibukkanok a szántóföld szélén, már parányi szálakban sarjad a gabona. Viszont a földúton sár van, nem is kicsi. Jókora koloncok tapadnak a túracipőmre, kikerülni nem lehet, hát ebben ballagok...
Szinte váratlanul bukkan fel a márianosztrai bazilika kettős tornya egy kanyar után. Ilyen közel vagyok már?
Igen, még pár lépés szó szerint toronyiránt, és bent vagyok a település házai között, a tavalyi fű és kórók közt kissé rozsdásan csillannak meg a kisvasúti sínek.
Megkapom az oklevelet és a kitűzőt - jó nagy zacskó kitűzőm van már - aztán irány a buszmegálló, ahol jó sokan sütkéreznek már a padokon. Kutyasimogatás, beszélgetés, letámasztott hátizsákok, botok, jó emberek.
A buszsofőr nem akad ki a tömegen, szépen fel is fér mindenki, a nagy juhászkutya elhever a padlón, fejét óriási mancsára támasztva.
Szobon átszállás - praktikus csatlakozás van a pesti zónázó vonathoz, bár jegyet venni esélyem sincs, majd a kalauztól. Még egy kedvezményt is kapok egy "VIP máv-kártya" tulajdonos túratárs kapcsán, mint plusz egy fő féláron, megfogadom, hogy a megnyert különbözetből márpedig veszek egy sört, nevetünk.
Csodálatos nap volt!