Terep-járó: Három nap a Szlovák Paradicsomban. Szurdokok, létrák, vadvirágok

Születésnapomra kaptam... Három nap a Szlovák-Paradicsomban, a Baraka szervezésében. Barakáékkal többször utaztam már - ami azt illeti, először a kilencvenes évek derekán - és kicsit aggódtam, hogy nem lesz-e nagyon "rohanós". Lesz-e időm nézelődni, magamba szívni a táj hangulatát, észrevenni a parányi természeti szépségeket? És, kikkel fogok találkozni? Jó fejek lesznek, akikkel akad közös témám, vagy nagyarcú, bizonyítási kényszeres ifjú sportmániákusok? Normálisak lesznek-e a túravezetők, vagy csak le akarják majd tudni ezt a programot a pénzükért? Én elég ügyes leszek-e - hiszen itt létrák, lépővasak, láncok, meredekek vannak... és bírom-e erőnléttel, vagy szégyenszemre engem fog várni a csapat minden kanyarban? Ez mindig egy lutri... Ismeretlen helyre megyek ismeretlen emberekkel. Ez az igazi kaland!

Nos, jól sikerült. Tökéletes időjárás, jó csapat, kifogástalan szervezés, remek szállás Iglón.

Én is ügyesebbnek és sportosabbnak bizonyultam a vártnál - rendszerint a csapat elején mentem és nem szakadtam bele.

És a sör is finom volt esténként...

"Tálcák" a Hernád-áttörésben. Ezeken egészen kényelmes haladni - ha stabilak

Első nap: Sebesvíz-szurdok.
Gyönyörű nyári nap. Már elindult a reggeli tömegközeledés, nem kellett éjszakai járattal jönnöm a Syma (BOK, ki tudja hány neve volt már) csarnokhoz. A buszon már ott az ülésbeosztás, a nevek, ki hová üljön, vitákat elkerülendő. Meglepetésemre elöl kaptam helyet, talán mert még januárban befizettük, a születésnapomkor... Üléstársam rokonszenves fiatal nő, persze multicégnél dolgozik "kontrollerként", bármit is jelentsen ez. Egyszer megállunk, iszom egy papírpoharas kávét a benzinkút boltjában, aztán száguldunk tovább, át a határon, aminek az emlékét mostanra csak pár omladozó épület jelzi, megsárgult "valutaváltás" táblákkal.

Enyves aszat - Cirsium erisithales

Az első látnivaló a Dobsinai-jégbarlang. Itt jártam tavaly, most úgy döntök, megspórolom a nem kevés eurót (fotózással együtt 18!) a félórás barlang-látogatásért. Egyébként UNESCO világörökség, szóval egyszer mindenképp érdemes látni, mert egyedülálló csoda.
A csapat bemegy, én kint nézelődök... itt meglepően sok, magas hegyvidékekre jellemző növényfaj van. Tavaly egy sor, nálunk ritka páfrányt sikerült elcsípni... Van szirti imola, nagy völgycsillag, enyves aszat, pettyes levelű kosborféle már elvirágozva, nőszőfüvek, piros nyúlsaláta. Meglepően sok fehér, színhiányos csalánlevelű harangvirágot látok. Nini! Parányi moha-erdő, mintha miniatűr fenyves lenne... sandítok alulról a mohos mészkősziklára. Csodálatos hely! Mire az összefagyott társaság párás szemüvegekkel elősorjázik a jégbarlangból, már meg is reggeliztem.

Piros nyúlsaláta - Prenanthes purpurea. A Bükkben láttam ilyet

Száguldunk tovább, irány a karsztvidék, amit patakok sora "hasogatott" fel fehérlő szurdokokká. Nemzeti park, belépőt is szednek, de az is látszik, hogy vigyáznak rá: eldobott szemetet, elkorhadt esőbeállót, túlcsorduló kukát gyakorlatilag nem látok. A turistajel-festések, táblák láthatóan újak. A létrákra, lépővasakra, láncokra viszont sok helyen ráférne egy alapos felújítás. Néhol elvégezték, de sok helyen még nem. A Medve-szurdok Ausztriában bizony nem ilyen. Itt viszont pont ebből adódik egy bizonyos kalandfaktor... rájöttem, hogy ezt tulajdonképpen élvezem. Hogy kapaszkodni kell, lehetőleg nem csak egy dologba, nem mindegy, hová lép az ember, mert a nedves, mohos fa bizony nyálkásan csúszik, a karsztos mészkősziklák nem kevésbé... és jól jön némi egyensúly-érzék és bátorság is néhol.

Harangvirágféle - Campanula sp.

Enyhén szorongva vágok neki az első szakasznak a Száraz-víz szurdoka felé. Szerencsére eleinte, a szuvenírbódékkal, sütödékkel ellátott parkoló (Erdőalja, illetve Podlesok) után még sík a terep, a patakmederbe belépve is "szintben" haladhatunk egy darabig, ez jó bemelegítés.
Aztán jönnek a vízesések. Némely helyen tíz méternél is magasabbról zuhog a víz... fém létrákon kapaszkodunk, hálát adok az ötletért, hogy tegnap a Decathlonban vettem egy súlyzózáshoz ajánlott, párnázott tenyerű ujjatlan kesztyűt, ezzel bármilyen rozsdás vasat meg merek markolni. Nem beszélve a tegnapi szemölcsműtétről, ami a pocsék időzítés tipikus esete... nincs is szebb annál, mint amikor egy nyílt seb van az ember tenyerén, és kapaszkodnia kell.

A fehér ernyősvirágzatúakat nehéz megkülönböztetni egymástól

Egyre nagyobbak a vízesések, köztük rövidebb sík részek szolgálnak pihenőül. Ilyenkor szétnézek, akad-e valamilyen elcsíphető fotótéma. Persze létramászás közben nem tudok fényképezni, két kézzel kapaszkodok, épp elég vigyázni, hogy oda ne csapjam a gépet valamihez... Rajtunk kívül nincs más csoport a Száraz-víz (Suchá Belá) szurdokban. Már nem is számolom, hányadik létránál, vízesésnél tartunk. Csodálatos ez a szurdok! Kifejezetten sajnálom, amikor felérünk. Lefelé már nem itt ereszkedünk le, a létrák miatt a szurdok "egyirányú". Egy esőbeállós-pados pihenőnél bevárjuk a csoport végét. Hamar megeszem a sópótlásnak vitt zacskó ropit, aztán szétnézek, hátamon szárad a póló. Alig pár métert kell megtennem, hogy érdekes, ritka növényt találjak: egy szál recés vajvirágot.

Kúszó avarvirág - Goodyera repens. Ez az apróság egy orchideaféle, az 55. orchideafaj a "digitális herbáriumomban". Nálunk nagyon ritka növény.

Gyönyörű és pihentető a séta lefelé, délceg fenyők törnek az ég felé, néhol panoráma is feltárul. Egy-egy szem finom vadmálna is kínálkozik. A túravezető azzal bosszant, hogy ennek vagy annak a növénynek mi a latin neve? Én meg azzal bosszantom, hogy tudom :-)

Örülök, hogy megy nekem ez a létramászós túrázás, nem történt semmi baj a többiekkel sem. Úgy négyszáz méternyit ereszkedünk, vissza a parkolóhoz, ahol a csapat egy kis "sörszünetet" tart. A fából épített söröző ajtajában, egy pad tetejéről monumentális termetű, félelmetes harcikutya-szerű jószág mereszti ránk a szemét, teste tömör izom. A legbátrabb utastárs felé nyúl és megvakargatja a nyakán összetorlódó bőrt. Az állat azonnal "felborul" és elnyúlik...
Leküzdve Cerberust besorjázunk a söntéshez, én is magamhoz ragadom a csapolt söröcskémet - az ittenieknek más elképzelése van a "pohár" méretéről, mint a nálunk szokásos, ez úgy literes harmatos pohárka lehet... de bizony lecsúszik, és még csak fejembe sem száll.

Erdei deréce - Chamaenerion angustifolium

Iglón van a szállásunk, ez a háromcsillagos hotel bárhol a világon vállalható lenne. Tiszta, tágas, rendben van. Mágneskártyás ajtók, csinos fürdőszoba. Csodálatos érzés lezuhanyozni... Alkonyodik, amikor a csapat kollektív vacsorázásra indul Igló belvárosában. Tél utca, Nyár utca, egy erősen gótikus templom, egy harangöntő mester szobra, megkongatható haranggal. Igazi felvidéki városkában sétálok a simogatóan langyos éjszakában. Az épületek is rejtenek középkori elemeket, és a pince is, ahová lesorjázunk, elég ódonnal látszik a falra szerelt műközépkori műpáncélok és alabárdok nélkül is. A gagyi díszlet ellenére a kaja jó... és a hangulatunk is. Nagyon jót beszélgetek az asztaltársaimmal.

Fémlétra a Száraz víz-szurdokban

Második nap: Hernád-áttörés.
A szálláshoz reggeli is jár, mégpedig svédasztalos, bőséges. Szerintem az otthonról hozott kétszersültek úgy fognak hazamenni, bontatlanul, ahogy jöttek... Ráadásul a hotel mellett egy óriási Billa élelmiszerbolt is van.
Az Erdőalja parkolót már ismerősként nézem. Tiszta az ég, a távolban ott csipkézi az eget a Magas-Tátra vonulata. Harmatos a fű, harmatosak a levelek. Gyönyörű reggel. Elmegyünk egy furcsa ifjúsági tábor mellett, ahol a srácok katonásdit játszanak - fura látvány a gyermekméretű terepszínű egyenruha, az álcaháló és a fa fegyverek látványa. Egy tündéri, szőke kislány is van közöttük, szintén "angyalbőrben"...

Sziklakapu a Száraz víz-szurdokban

Most már ismerős a létramászás. A szurdokvölgy párhuzamos a patakkal, partja egyáltalán nincs, a meredek falak függőlegesen szöknek a magasba. Itt a sziklába ágyazott "tálcák", lépővasak és kapaszkodóláncok teszik lehetővé a haladást. Vannak hidak és fémpallók is. Izgalmas, amikor a sziklafal befelé hajlik... és az is, amikor egy-egy lépővas hiányzik. De kellő körültekintéssel biztonságosan lehet haladni. Odalent szalad a víz, fent az ég kék csíkja látszik csak. Néha tudok csak egy-egy fotót kattintani, ráadásul ezt tényleg élőben kell átélni...

Az egyik túravezető a mezőny elején, a másik a végén halad, és talkie-walkie-val tartják a kapcsolatot, imígyen: "majom hívja pókot, vétel".

Pirosszárú moha - Pleuzorium schreberi

Túránk a Kolostor-szurdokban folytatódik. Vadregényes, gyönyörű hely. Létra itt is akad bőven, máshol a fenyők gyökerei kínálnak kapaszkodót. Oldalt csöpög a víz, épülnek a travertin mészkő ereszek a miniatűr vízesések által. Minden lépés új látnivalót kínál.

Tágas kaszálórét tárul fel felérve, jobb kéz felé feltárás: a névadó kolostor (Klastorisko) fehérlő romjai. Karthauziak, a világ zajától elvonuló néma barátok éltek itt a középkorban. Láthatóan most is zajlik valamiféle rekonstrukció. Csodálatos fekvésű hely, a szurdokmeredélyen túl, a távolban látszanak a Tátra bércei.

Száraz víz-szurdok

A csodálatosan zöld, lankás kaszálórét másik szélén turistaház található, sajnos az étterem rész zárva. Egy bódéban viszont lehet kávét, kofolát, sört, egyszerűbb ételeket kapni, és vannak pihenőpadok is, valamint egy kerékpár-kölcsönző. Seregnyi kiránduló nyüzsög.

Jól esik pihenni, szárítkozni. Behúzódok az árnyékba a többiekkel együtt. Egy órát időzünk itt, kék ég, zöld fű, igazán mesés hely. A kolostor vastag falai meglepő hűvösséget sugároznak. Aztán ismét lefelé haladunk az eleinte enyhén, majd meredekebben lejtő úton, vissza a Hernád völgyébe. Furcsa érzésem támad, amikor egy híd után elveszítem szemem elől a többieket. Mögöttem is csend van. Jó felé megyek? Noha a Hernád kijelöli az irányt, és nemigen lehet eltéveszteni, nyugtalanít a dolog. Azért nézem a növényeket is. Egy elkésett széleslevelű nőszőfű, Aggófüvek. Szeder. Otthonos, ismerős fajok.

Egy kicsit hiányosabb "majrévas" a Hernád-áttörésben

Na! Itt vannak a többiek, féltucatnyian, akik előttem mentek, itt várják be a többieket, mielőtt nekivágunk a meredeknek fel, a Tamásfalvi-bércre. Tényleg meredek, de nem tart sokáig és megéri a fáradságot. Szívszorítóan szép panoráma tárul fel a lapos tetejű szirtre kiállva. Nem véletlenül nevezik ezt Tamásfalvi-kilátónak! Nem kell külön kilátót építeni... Van, aki leül a szélére, és a százméteres mélységbe lógázza a lábát. Én hasra fekve mászok ki a szélére és nézek le. Lenyűgöző. Sárga kövirózsák kapaszkodnak a sziklarepedésekbe. Rák módjára visszahátrálok, aztán csoportkép készül, és indulunk vissza... érdekes, lefelé kevésbé tűnik meredeknek, pedig sokszor lefelé nehezebb, csúszósabb szokott lenni az efféle út. Hamar lent vagyok.

A sör a parkolóban most sem maradhat el, ahogy a kollektív vacsora sem az álközépkori pincében. Szobatársam szerint én "partyarc" vagyok, ő vacsora helyett inkább megy aludni, ahogy tegnap is... hát ezt se mondták még rám :-)

Bőven van lehetőség túrázásra

Harmadik nap: Nagy-Sólyom-völgy.
A reggeli után cókmókjaink hamar a buszba kerülnek. Mennyi idő kell ehhez? A sofőr megvakargatja a fejét, és betippeli: úgy három perc... És tényleg, időben tudunk indulni, én már a Billában is jártam, és megvettem az otthoniaknak a borovicskát...

Ez a szurdok különösen varázsos. Nincs itt rajtunk kívül senki. Gyors zápor jön, ami csak arra jó, hogy csúszósabbak legyenek a mészkősziklák és a fapallók. Mert durván ácsolt fapalló, az van itt bőven. Igazi vadregényes hely. Szinte expedíciós hangulatot teremtenek a sziklafalak, a martilapu óriási levelei, a behajló, valószínűtlenül zöld lombok, a mederbe hullott vaskos, korhadt fatörzsek. A patakmeder kövei kristálytisztán fehérek, akár a friss murva.
Hat kilométeren keresztül követjük a patakot, hol mellette, hol benne, hol felette. Kőről kőre ugrálok, máskor belelépek a vízbe - ki bánja, ha átázik a cipő, meleg van - óvatos, gyors léptekkel lépek a kicsit "ráléphetősre" megfaragott, pallóul szolgáló vaskos törzseken. A Kőkapu-szűkület sziklafalai háromszáz méter magasak, és két kezemet oldalt kitartva átérem a két szirtfal távolságát... Fapallók, létrák, hidak. Kalandos és káprázatos!

Recés vajvirág - Orobanche reticulata. Rengeteg vajvirág faj van, mind fajra specializált gyökér-élősködő

Fent ismét rét vár és egy fennsík (a Geravy) és egy menedékház, ami ezúttal üzemelő büfével rendelkezik. Iszom is egy kofolát, a szlovákok emblematikus kólaimitációját, amit errefelé nagyjából mindenki. Nem túl finom, de népszerű üdítőital. Kicsit távolabb drótkerítés mögött legelésző lovak, nyulak. Az egyik nyúl pont úgy néz ki, mint Ferenc József. Boltozatos homlok, apró szemek, dús pofaszakáll. Amikor megpróbálom lefényképezni őfelségét, dacos gőggel hátat fordít. De még a hátsó fele is tiszteletet parancsolóan tekintélyes. Fotózgatok: óriási gyapjas aszatok, C-betűs lepke, tarka kenderkefű.

Innentől már csak lefelé haladunk, egy sífelvonó pilonjai mentén, néhol elég meredeken - ide is elkélne a létra... odalent Imrikfalva (Dedinky) háztetői piroslanak. Megcsillan a tó vize, csónakok siklanak rajta feketén. Buszunk már ott vár ránk. Egy üres megállóban sikerül átöltöznöm, átizzadt pólóm a hátizsákba kerül. Táncol a napfény a patakból felduzzasztott tó aprócska hullámain.

Már csak a hazabuszozás van hátra. Ez kicsit keserves, mert hol a sofőrnek járó kötelező pihenőidő, hol az M3-ason kialakult baleset, torlódás miatt kell kiállnunk várakozni egy-egy parkolóba. Lassan ereszkedik a Nap, vöröslik a horizonton, majd kihuny a fénye, gyors léptekkel jön az éjszaka és az autópályán egyre ragyogóbb a fénypontokból álló kígyó. Gondolataim a saját fürdőszobám felé kalandoznak - milyen jó is lesz megfürödni és az átizzadt cuccokat bevágni a mosógépbe...

Budapest, Syma csarnok, még fél óra trolival, és hazaérek az éjszakában.

Nagy völgycsillag - Astrantia major

Ebben a sörözőben valószínűleg ritkán lopnak ki bármit is a hűtőből

Távolban a Magas-Tátra csipkés csúcsai

Elbűvölő a korhadó fakerítés mintázata

Hegyi hagyma - Allium lusitanicum

Sárga kövirózsa - Jovibarba hirta

Kegyhely a parányi barlangüregben

Guttációs cseppek sorakoznak a tapló peremén (a számára felesleges vizet "kiizadja" a gomba)

Hernád-áttörés. A víz most sekély volt, de elképzeltem, milyen lenne itt kenuzni

Híd a Hernád-áttörésben.

A fehér karsztos mészkő számtalan formájával találkoztunk

Széleslevelű nőszőfű - Epipactis helleborine. Orchideának látszik, és az is

Gyönyörű smaragdszínek tükröződnek a Hernádon

Jó, ha a vaslétrákon egyszerre csak egyvalaki kapaszkodik

Ükörkelonc - Lonicera xylosteum

Azért a láncokban nem szabad teljesen megbízni

A vízesés tetején kapaszkodó harangvirág - Campanula sp.

A csepegő vízből kiváló mész lassan párkányt épít

Minden lépésnél más szépség tárul fel

A karthauzi kolostor hétszáz éves romjai a Klastorisko fennsíkon

Nem vitás, a hajdani néma barátok ennél szebb helyet nem is találhattak volna. A távolban kéklik a Magas-Tátra

Nem sok ilyen útszakasz volt...

Fenyvesben ereszkedünk

A Hernád

Megkésett széleslevelű nőszőfű - Epipactis helleborine

Itt, a Hernád-áttörésben rajtunk kívül is voltak kirándulók

Egy izgalmas rész a Hernád-áttörésben. A tálcák jól járhatók és elég stabilak, de tériszonyosoknak azért nem ajánlott a hely

A Tamásfalvi-kilátóban hasalok

A Tamásfalvi-kilátóban

A vízkedvelő sédkender (Eupatorium cannabinum) igazi lepkecsemege

Ott voltunk fent... a Tamásfalvi-kilátó bérce

Ritka élmény: egy mini-szurdok felülről

Kéküstökű csormolya - Melampyrum nemorosum. A sárga szín ritkán hiányos, sokkal gyakoribb, ha a lila fellevelek helyett látunk sápadt-fehéreket. (Háttérben egy szokásos sárga színű virág látszik elmosódottan)