Terep-járó: Kirándulás augusztus végén: a kornistárnics nyomában

Augusztus 19-én mostanra már valósággal hagyomány, hogy megtegyek egy kisebb sétát a Börzsönyben (ez a mostani 18 kilométeres volt), eközben útba ejtsek egy kis kornistárnicsos élőhelyet, fotózgassak, és végül Nagymarosra érkezzek meg, ahol ezen a napon Szent István-napi Borünnep van. A borkóstoló után délután át a Dunán Visegrádra, ahol szabadtéri koncert vár, végül a Duna felett hajóról fellőtt ünnepi tűzijáték zárja a különleges napot...

Ez volt a terv, és nagyjából sikerült is.

Nem teljesen szabályos, viszont kifejezetten a nemzeti ünnephez illő turistajel-felfestés Szent Gál-földnél

Valószínűleg a négynapos hosszú hétvége az oka, hogy mintha kifüstölték volna Budapestet. A Körúton alig mozognak az autók, pedig nincs is olyan korán, a zónázó vonaton is alig ül pár ember. Hamar megveszem a jegyet a Nyugatiban, és még van időm a használt könyvek között is böngészni. Kétszázötven forintért birtokomba kerül egy Robin Cook-féle orvoskrimi, amivel villámgyorsan el is repül az idő Kismarosig. Ragyog a Nap, érződik, hogy nagy lesz a hőség ma. Az ég szinte opálosan, fémesen tompakék. Elsüllyesztem a könyvet a hátizsák mélyére, leugrok az ósdi vonatszerelvényről, vár a kisvasút!
Ezen már teltház van, kiránduló családok, kisgyerekek... azt hiszem, a következő járat valósággal tömve lesz. Bámészkodok kikönyökölve a nyitott vagon ablakán, zötyög el mellettem a jól ismert táj. Egészen Királyrétig utazom a kisvasúttal, ahol villámgyorsan eloszlik a kiránduló társaság. Engem is felszív az erdő, az erdei játszótér még csendes, csak egyetlen, a patakmederben kotorászó "kincskeresőt" találok, aztán vagy tíz kilométeren keresztül a természet a társam a vándorlás során.

Szőrös kenderkefű - Galeopsis speciosa

A Széles-mezőn - máig nem tudom elképzelni, hol - elvétem az irányt, csak az tűnik fel, hogy az erdőbe érve nincsenek jelzések. Jó nagy kacskaringóval, erdészeti utakon ballagva kötök ki ismét a kisvasút sínjeinél, Királyrét-alsón, Szokolya helyett - de mivel amúgy is Szokolyára tartanék, nem bánom. Már csak azért sem, mert a Török-patak mentén érdekes, vízkedvelő növényekre bukkanok, amelyek képe még hiányzott a "digitális herbáriumomból". Keskenylevelű keserűfű, vízi aggófű, pemetegyöngyajak... és, talán mondanom sem kell, sár és háromméteres csalános.
Átszökdécselve a patakon fatelepre érek. Fűrészpor és forgács illata, néhány málladozó munkagép, sertések deszkakerítés mögött. Sehol senki. Furcsállom, hogy nincs telepőr kutya, az ilyen helyeken szokott lenni.
Van is.
Szerencsére álmos és lassú felfogású, mert már a kerítésen túl szedem a lábam, amikor feléled a böhöm szelindek, és kissé elkésett hivatástudatból bömbölni kezd.

Kéküstökű csormolya - Melampyrum nemorosum

Békés pár kilométer vár a murvás úton Szokolyáig. Nyílegyenesen ballagok a tűző napon. Hogy az unalmat elűzzem, az útszéli gyomflórát tanulmányozom. Ezek között is akad pár számomra új faj. Fehéröves szemeslepke kísér, fekete-fehér szárnysziporka. Szokolya határába érve kaszálógép rója a sorokat, mögötte gólya ballag és szedeget.
Elzakatol a kisvasút, lefelé Kismaros felé a házak között. Amúgy a szénaszagú, hőségtől vibráló tájban semmi és senki sem mozdul, csak én.

Út a Széles-mező felé

Jobbkanyar, majorság, további ballagás a végtelen prérin. A Börzsöny sem csak erdő és meredek... most azért örülnék egy kis erdőnek, még ha meredek is, érzem, hogy bőrömet bizsergeti a napfény. Árnyék sehol. Jelzés se sok, de ismerem a tájat. A réteken hihetetlenül gazdag nyárvégi virágpompa virul: lilás vasvirágok, élénkrózsaszín imolák, fehér cickafarkak, halványlilás gurgolyák, sárga ökörfarkkórók, lila harangvirágok. Nini! Kisezerjófű finom rózsaszínje. Termetes szöcskék huppognak lépteim nyomán, virágillat száll a forróságban. Amott néhány ló legel... még a fejüket sem emelik fel a közeledtemre.

Bársonyos kakukkszegfű - Lychnis coronaria

Végre! Némi árnyék, legalább az út egyik oldalán vannak fák. Megállok pihenni egy útelágazásnál, egy karóra ráakasztom a hátizsákomat. Jól esik szárítkozni, kiveszem a zsákból a kulacsot és a sópótlásnak szánt zacskó ropit.
Ballagok tovább, szép részek jönnek, hallom az autók dübörgését a kóspallagi műúton, végre van árnyék is. A tavalyi avart szép piros gombák emelgetik. Galambgomba, az van bőven. Még "emeletes" gombát is találok - a gombából is gomba nő ki... de "tisztességes" ehető fajtákkal nem találkozom.
Volt errefelé egy száraz fa, odvában gigantikus darázsfészekkel... most is látok lódarazsakat, de a darázsfészket - érthető módon - ezúttal nem keresem meg. A kanadai aranyvessző már errefelé is felbukkant. Bódult lepkék raja száll a rózsaszín aszatok, bogáncsok között. Szép festő zsoltinákat is látok.

Csomós harangvirág - Campanula glomerata

Teszek egy kis kitérőt a jelzett és jelzetlen utak szövevényében a tárnicsok felé.
Megvannak! A kis populáció láthatóan egészséges, jobban néz ki, mint a tavalyi szárazság után. De mintha lehengerelték volna, a pár szár tárnics elhever a szénafüvekkel együtt... És nini! Ott a tettes is. Karcsú nyak emelkedik ki a susnyásból. Két nagy fül, egy sötét, szimatoló orr, két okos, hosszú pillájú szem. Az őz már nem gida, de még nem is felnőtt, amolyan nyakigláb tinédzser, valóságos francia sikkességgel egyenesedik fel, szinte megvonja a vállát, ahogy visszanéz rám, és sietség nélkül elballag.
Felőlem maradhattál volna - szólok utána, de már összecsapódik fehér popsija mögött a bozót.

Mekkora pocsolya ez itt az úton... jó régi lehet, kisebb vizes élőhely alakult már itt ki, amiben megjelent az állatvilág: legalább három testes béka csobban bele. Gyakorlatilag láthatatlanná váltak, pedig azért annyira sokfelé nem rejtőzhettek el... a pocsolya körül, kicsit meglepő módon, sok az ibolya. Ha nem állok meg "békászni", biztos nem is veszem észre őket!

Csomós harangvirág - Campanula glomerata

A törökmezői turistaháznál megállok pihenni. Előkerül a dobozos kávé és a második zacskó ropi. Hihetetlenül élvezem, hogy nem kell rohannom sehová. A ropi és a kávé mellé jöhet egy fejezet Robin Cook is az ácsolt fa asztalnál. Hátam mögött a Kisállatkert pávája rikoltozik. Meg is nézem közelebbről, megcsodálom a szurikátákat, a capibarát (ez micsoda furcsa egy jószág!), a foltos lámát, ami jóindulatú unalommal szemlél, és a meglehetősen érdeklődő struccokat.

Mezei katáng - Cichorium intybus

Ismét hátamra veszem a hátizsákot, és elindulok lefelé a kék-piros sáv jelzésen, amit mondhatni becsukott szemmel is ismerek, ezúttal az elágazásnál a kék sávon megyek tovább, a Csapásrét felé. Eleinte meredeken lejt az út, majd jön a jó kis bogaras, sáros erdő, majd a meglepően húzós, de legalább nem hosszú emelkedő fel a rétre.
Holló kiált, két fiatal kiránduló jön szembe, köszönünk egymásnak.
Gyöngyöző homlokomat törölgetve ballagok felfelé, néhány fehér madársisak-kórót látok, a Börzsönyben azért nincs olyan sok orchideaféle, mint mondjuk a Pilisben vagy a Vértesben, így ezeknek is örülök.

Nyár végi színpompa

Ritka szép cirrocumulus felhőnyáj áramlik ragyogó fehéren a fejem fölött, messze előttem, Visegrád felett pedig valóságos emeletes altocumulus lenticularisok, lencse alakú középmagas gomolyfelhők díszlenek. Még napokig jó idő lesz...

Szeretem ezt a részt, itt mindig találok érdekes fotótémákat, ritka növényeket. Most is: legalább háromféle harangvirág, több menta faj, zsidócseresznye pirosas narancs lampionjai, nadragulya fényesfekete bogyói... és, régi ismerősöm, egy tő csillagőszirózsa is nyílik már. Tagadhatatlan, hogy végefelé tart a nyár...

Kosborképű fürtösveronika - Pseudolysimachion orchideum

Lassan közelebb kerülnek a visegrádi hegyek, szokás szerint készítek egy képet a panoráma-pontról. De nagy zivatart fogtam ki itt legutóbb! Most kék az ég, a bőröm sótól kristályos, és bizony vágyom már egy jó kis fröccsre odalent, Nagymaroson.
Amire sor is kerül hamarosan.
Mászkálok a borászatok kis fa pavilonjai között, beszélgetek az emberekkel, eszem egy tál "vásári" ételt is, jól érzem magam. A színpadon gyermekkoncert zajlik, manók és virágok, mosolygok is, mert a dalban sárgának emlegetik a bojtorjánt, de hát így jön ki a rím, gondolom...

Délután van már, fénypettyek táncolnak a Dunán, hatalmas szállodahajók úsznak egymás után méltóságteljesen, jön és megy a nagy komp. Üldögélek a kikötőben egy betondarabon, kezemben a Robin Cook-könyvvel, fehér sirály kering és bukik le, fecskék cikáznak a víz felett.

Itthon vagyok.