Terep-járó

A Tápiószelei Természetbarát Klub által szervezett Csemő virágünnepe túrán, a harminc kilométeres távon nem először veszek részt. Szeretem ezeket a nem éppen tömeges, nem éppen "trendi", sokkal inkább régimódi és szívvel-lélekkel szervezett túrákat, ahol nem kódokat kell felírni, hanem pontőrök fogadnak kedves szóval, és a túra végén még jóféle főtt virsli is vár. Alig két hete az Éjszakai Sóúton vettem részt, alkonyattól pirkadatig ballagva a végtelenben, a szikrázó csillagok alatt. Most nappali fényben járhatom ennek a jellegzetes magyar tanyavilágnak a süppedős homokú dűlőútjait.

Nagykőrös határában

Fura egy világ ez a magamfajta pestinek! Mert valahol ott lebeg felette a melankolikus enyészet hangulata, mintha egy letűnőben lévő tanyasi világ utolsó emlékeit láthatnám, de emellett ott vannak a gondozott tanyák, az egymással versengő virágoskertek, a meg-megújuló élet jelei is. A látszólag nem sok látnivalót kívánó homoki faültetvények végtelen sorai, a süppedős homok, a derékszögű "erdőtáblák" rejtekében mégis sok az érdekesség. Százesztendős tanyaházak, a doni frontot túlélő, makacs reményű költő, Ladányi Mihály parányi, de masszív támpillérekkel megfogott falú házikója, a hangulatos Tájház, a kastéllyá "változott" hajdani tanyasi iskolaépület... őskori traktorok... de a süppedős, hol kicsit löszös, hol szikesedő öntéshomok talaj még a természetbarát számára is tartogat érdekességeket: védett növény- és állatfajokat.

Erdei mályva - Malva sylvestris

Finoman fogalmazva kalandos volt az utam a rajtba, Nagykőrösre. Miért nem lehet a netre feltett vasúti menetrendben jelezni, hogy a Nyugati pályaudvar felújítása miatt a Kárász IC nem innen, a szokott állomásról, hanem Kelenföldről indul? Ott állok talpig hátizsákban, és vonat nincs... márpedig reggel hétre a rajtba kéne érnem, Nagykőrösre. Szerencsémre egy nyugdíjas vasutas jótanáccsal segít: a Kárász bő negyedóra múlva ér Kőbánya-Kispestre... talán még elérhetem! Találok is egy elvetemült taxist, aki hajlandó pályacsúcsot dönteni a szombati kora reggelen még csak a szemét dörzsölgető Budapesten. Hatalmas vágtát vágok ki a Kökin, hopp - a felüljáró lezárva, vissza a lépcsőn, spuri a következő felüljáróhoz, lépcsőn fel, át, le, vágány, melyik lehet? Lábamban érzem a várható kudarc bénító terhét. Megvan, ötös vágány, a vonat bent áll indulásra készen, a kalauznő jelez a mozdonyvezetőnek, hogy várjon még kicsit... vágtatok, vágtatok végig a peronon, elérem, megdicsér.

Réti füzény - Lytrhum salicaria

Úgy érzem, a nap legnehezebb részén túl vagyok, zihálok a kötelező maszkkal az arcomon, mindegy. jegyem van, és pihenhetek. Száguld velem a vonat Nagykőrös felé. Meleg nap lesz ez!
Nagykőrösön tucatnyi túrázó száll le velem együtt. A rajthely, mindjárt itt az állomáson van. Gyorsan kitöltöm a jelentkezési cetlit - előnevezés volt - megkapom a dicséretesen szépen nyomtatott, színes itinert, és már indulok is kifelé a városból, követve az előttem billegő hátizsákokat. Körülbelül harmincan már elindultak, mögöttem még két rajtszámot adtak ki, hét óra van a harminc kilométerre - bár a fergeteges lelkesedésű főszervező, Lipák úr a "szintidő" szóra csak legyinteni szokott. Legyen meg mindenki a végén, ez a lényeg.

Igazi nyári színek...

Hamar átjutok a város széli gizgaz-zónán, hopp: a gabonatáblát csodás kék búzavirágok pettyezik, gyönyörű "gyomok" nőnek az út szélén. Máris nem sietek annyira. Van itt látnivaló a magamfajta amatőr botanikus számára!
A társaság jócskán előttem jár, pár szót váltok két túratárssal, ezért nem szaladok túl az első ellenőrzőponton (itt csak válaszolni kell arra, hány lábon állnak a postaládák, a többi pont már "emberes" lesz). A Pöcök-dűlőn aztán elmerülök a homokos dűlőutak szövevényében, és jön a túrára annyira jellemző derékszögű cikcakkozás. A jelzettség kiváló, ropogós-új zöld sáv jelzések mutatnak utat, eltéveszthetetlenül.

Az útszélek növényzetének jót tettek a nyár eleji viharos esők

Telepített homoki fenyvesek balzsamos illata száll... néha meg szinte elszédülök a selyemkóró dús, édes illatától. A rovarok is megrészegülten mászkálnak a nagy, rózsaszín virággombócokon. Nini! Ádáz zúgás... akkora darazsak, mint egy félig szívott cigaretta... félelmetesen néznek ki. Óriás tőrösdarazsak, külsejük ellenére ártalmatlan és védett jószágok, meg is állok kattintgatni néhányat.

Búzavirág - Centaurea cyanus

Megfogadom, hogy minden ellenőrzőponton - elég sűrűn követik egymást - megállok és kortyolok a kulacsomból, mert ez a fülledt, izzasztó meleg hamar kiszárítja az embert, és én ezt nem is annyira a bőrömön, mint inkább az ízületeimben szoktam érezni.
Apropó, ízületek. A homok, az elmúlt napok esői ellenére, süpped. Minden lépés kicsit küzdősebb az ilyen terepen, mint gondolná az ember, és a sok kis fáradozás összeadódik. Hamar érzem én is a bokámban!

Kései meggy - Prunus serotina

Kifejezetten jól esik megállni egy-egy fotó erejéig. A fajok többsége amolyan özönfaj, idegenhonos területhódító növény, vagy telepítmény. Van itt minden, ami szem-szájnak, de főleg orrnak ingere. Némelyik ugyanis allergiakeltő is lehet. Vadkender, parlagfű, selyemkóró, akác, kései meggy, alkörmös. Petőfi ezeket még aligha láthatta szeretett Alföldjén! A régi homoki tölgyesek egy-két öreg maradéka azért büszkén emeli koronáját ma is a sík vidék felé.

Szöszös ökörfarkkóró - Verbascum phlomoides

És akadnak itt érdekesebb, őshonos növényfajok is. Akkora ökörfarkkórók nőnek mindenfelé, amekkorákat ritkán látni. Egy ponton, talán itt löszösebb a talaj, ritkább gyújtoványfű-faj egyedeire bukkanok, amott a sötétvörös bunkós hagyma gombócai billegnek vékony, hosszú szárukon.

Bunkós hagyma - Allium sphaerocephalon. Védett növény

És a botanizálás mellett persze megállás nélkül ballagok, ballagok elszántan a homokon. Egyre melegebb van, a reggeli borongós hűvösségnek már nyoma sincs, csak az emlékét őrzi az árnyék a telepített fenyvesekben.
A harmadik ellenőrzőpont a Gógány-ér hídjánál van - aprócska vízfolyás ez - amott egy tanya, kecskékkel, beton villanyoszlop, kedves szó. Aztán a nyílt terep után jön pár száz méter a naptól izzó aszfalton, forgalom nincs rajta. Jobbra ismét be a ritkás erdőbe, a következő ellenőrzőpont a Gyurka-dombi mérőtoronynál lesz. A levegő halvány utalást tartalmaz a sertéstelep közelségére.

Kínai alkörmös - Phytolacca esculenta

Itt szembe jönnek a kitérőn, pecsételésen már túljutott túrázók, Lipák úr pedig utolér kocsin, felhívja a figyelmemet, hogy ki ne hagyjam a "csemői pernek" véget vető Mária Terézia-korabeli határkövet, az út szélén lila szalagokkal meg is jelölte, hol van.
Lefényképezem, sőt körbe is járom az akác közé süppedt, időmarta kőoszlopot. Balra nézve, a fák fölé emelkedik a mérőtorony.
Az ellenőrzőponton megtudom, hogy a harmincas táv indulói közül már csak ketten vannak mögöttem. Furcsállom, mert azt hittem, én vagyok a mezőny vége!
Emlékeztem rá, hogy itt megtalálható a ritka homoki vértő, és valóban: egész népes kis telepet látok ebből a védett, első ránézésre jelentéktelen vadvirágból.

Szöszös ökörfarkkóró - Verbascum phlomoides

Egy tanya mellett haladok el, örömmel látom, hogy rendbe hozták: két éve még a földön rothadt az alma a fák alatt, most viszont látszik, hogy gondos kezek vették kezelésbe a gyümölcsöst.
Jön egy hosszú, elég unalmas aszfaltos rész, "vett út" a neve a térképen. Autó ezen is alig jár, de láttam egy helyi buszt. Örülök, amikor az ötödik ellenőrzőponthoz érek, ahol palackos vízzel kínálnak az autóból. A kocsi nyitott ajtókkal áll, pokoli meleg lenne benne különben, ajtaja belső borításán pazar bogáncslepke jön-megy, még a tükörben és megnézegeti magát.

Újabb tanyák, nemesnyarasok után jön Zöldhalom, Csemő külterülete. Amolyan összesűrűsödött tanyabokor ez, egészen faluszerű a főutca, ahol a tűző napon kell végigbaktatnom.
Mostanra a cipőmbe jutott homok kezdi kikezdeni a lábfejemet, tuti vízhólyagok is lettek, nem mondhatnám, hogy élvezem ezt a kemény aszfaltos szakaszt. Elballagok a Ladányi-ház mellett - hajdan présház volt, szőlészet zajlott itt... talán még akadnak tőkék.

Közönséges selyemkóró - Asclepias syriaca

A következő ellenőrzőpont a Tájháznál van. Bevallom, már várom, de végül nem állok meg pihenni. Páran a rövidebb távosok közül még itt vannak, megkapják a bélyegzést, és lehet enni a friss meggyből... nagyon jól esik a fanyar gyümölcs.
Ismét nekivágok az útnak, ami a Jáger-dűlő murvával leszórt, vakító fehér nyílegyenese, mellette jobb kéz felől a beszámozott telkekkel. Unaloműzőként, valami sópótlásra elrágcsálok két zacskó ropit.

Az út szélén lépten-nyomon gyíkocskák zizzennek el. Megfigyelek egy nyüzsgő hangyabolyt, óriási hangyák jönnek-mennek - és száját nyalogatva les rájuk egy gyík, láthatóan vonakodva hagyja ott a terített asztalt közeledésemkor.

Óriás tőrösdarázs - Megascolia maculata. Védett rovarfaj

Örülök, amikor egy balkanyart követően - szépen ki van jelezve ez is - ismét árnyékba jutok. Átjutottam a holtponton, a kezdődő vízhólyagokat immár lemarta a homok, lesz egy látvány a lábam, az biztos. Ismét kezdem élvezni a látnivalókat, szemem fotótémák után kutat.
Nem is hiába. Sakktáblalepke pákosztoskodik egy lila aszaton. Gyönyörű vadhagyma-félék ékeskednek, van itt érdes- és bajuszos hagyma is. A telepített nyárfás ritkásabb, "kopaszkás" részein egy ritka nőszőfű-féle már a magtokjait érleli. A két évvel ezelőtti felfedezésemhez képest most két újabb helyen megpillantom ezt az önmegporzó orchideafélét, amit Magyarországon fedeztek fel, mégpedig nem is régen. Külön ajándéknak érzem, hogy még egy virágzó példánnyal is találkozom - amúgy ez atyafiságának legkorábban virágzó faja, májusban nyílik, most meg már július eleje van.

A mezsgyék nyári színpompája: pipacs és mécsvirág

Vidáman szedem a lábam a Putrisarki-erdőben, elhaladok a néptelen játszótér és focipálya mellett, picit leülök beszélgetni a pontőrökkel - padok is vannak - megiszom a kapott almalevet, szinte új erőre kapok.
Még egy utolsó ellenőrzőpont van hátra, ahol ismét találkozom az autóval érkező Lipák úrral, aztán már Csemő belterületén haladhatok - szó szerint toronyiránt.
Nagyon meleg lett, igazi július! Nagy most a csend, a vidám és zajos falunapot idén nem rendezik meg a vírushelyzet miatt - fura is, hogy sehol a színpad, a bódék, a hangszórókból jövő zene... a példásan virágos, szép falu csendes és nem mozdul a hőségben.

Kedves fogadtatás a harmadik ellenőrzőponton

A könyvtár körül van egy kis mozgás, ez a túra célja. Lipák úr itt is jelen van, megkapom a kitűzőt, az emléklapot és a virslit, amit az épület darazsaktól hemzsegő belső udvarán fogyasztok el. Szerencsére a rovarokat jobban érdekli a vadszőlő édes nedve, mint a virsli meg a mustár, így békében elvagyunk egymással.
Régi ismerős túratársam felajánlja, hogy kocsival bevisz Sülysápig - ez az egyik ok, ami miatt sose veszek retúrjegyet!
Sülysápon még van fél órám a pesti vonatig, amely idő pont alkalmas egy hatalmas korsó hidegen gyöngyöző sör elfogyasztására.
Ülök a bódé előtt egy műanyagszéken, simogat a délutáni nap, sajog a lábfejem... de jó nap volt ez!