Terep-járó: Mályinkától Szalajkáig: virágfotós séta a Bükk-fennsíkon.

Ismét egy szabad péntek, ezen a nyáron bizony ilyen egynapos nyaralásokkal kell beérnem... de ennek is örülök, noha keserves korán kelni... és a tudat, hogy hat órát buszozhatok egy húsz kilométeres túra kedvéért. De akkor is, ha villámlátogatás is, irány a Bükk-fennsík!

Szent László-tárnics - Gentiana cruciata. Védett növény

Kényelmes buszos utam van... száguldanak az ismerős tájak, kis szendergés - hopp, az egri bazilika szögletes kontúrja, mintha papírból vágták volna ki, a kék ég előterében... aztán a busz száguld tovább, következnek a diák koromból jól ismert falvak. szarvaskő, Bélapátfalva, Szilvásvárad... és végül Dédestapolcsány, ahol még sosem jártam. Itt leszállok, már a buszból láttam a betonoszlopok oldalára felfestett turistajelzést.

Egy látványos épület Mályinkán

A reggeli kávém kimaradt, ezért túrám első állomása a stratégiai szempontból kiválóan elhelyezkedő kocsma. Rendes hely, százhúsz forint egy presszókávé, mindjárt kettőt is iszom - megbeszéljük a vidám kedélyű csaplárosnéval és egy fogakban nem igazán bővelkedő, de szintén vidám helyi polgárral, hogy bizony ez nem Pest.
Aztán kilépek az egyre forrósodó levegőbe, és nekivágok a legalább két kilométeres ballagásnak a tűző napon, az aszfaltút szélén a kis bükklábi falu, Mályinka felé.

Frissen festett kék jelzésekből igazán bőséges a kínálat

Szépen megizzadok, de a kávénak hála gyors ütemben szedem a lábam a lankásan emelkedő aszfalton, arccal a Bükk irányában. Mályinka tetszetős falu... van utcai kút, és működik is! Ki is használom, kis pancsi, fél karral nyomom, balettozok a vízsugár alatt, bőséges vízivás, kell a hidratálás... mert most jön a meredek.
... Ami egyenlőre nem jön, először is ki kell találnom a faluból. Bár Országos Kék lévén parádésan ki van jelezve minden, azért sikerül egy elágazásnál rossz felé indulnom - egy teraszról lelkesen integetve igazítanak útba, és amikor meg akarom köszönni, kiderül, hogy az illető egy itt élő holland.

A hegylábi erdőben kék pára dereng a fák között

A következő akadály, mindjárt az elágazás után egy akkora pitbull, amekkorát még sosem láttam. Mint egy söröshordó, még alkatra is. Gazdi sehol. A brutális kinézetű állat odadöcög hozzám - dermedten állok - nekem tolja busa fejét. Megvakarom, szuszmákol félig lehunyt szemmel, aztán mindenki megy dolgára. Huhh, ezt megúsztam!

Holdviola - Lunaria sp.

Eleinte lankásan, szelíden emelkedik az út, de tudom, hogy ez megtévesztő. Végre árnyék, végre erdő! A fák alatti zugok még emlékeznek a frissítő éjszakai hűvösségre. A patakvölgy nedves földjéről apró, zümmögő rovarok milliárdjai emelkednem fel, és kezdenek idegesítő koncertbe az arcom körül. Hessegetek, ballagok, megizzadok ismét. Egy szembejövő hátizsákos srácon kalapról lecsüngő arcfátyol van - nem bírja a bogarakat. Hát, ez is egy megoldás... Holdviolák sejtelmes, zöldhártyás termései között ballagok, hatalmas hölgypáfrányok bólogatnak. Aztán nini, vadmálna!

A Verepce-bércen a tanösvény-tábláról megtudom, hogy ez az útvonal már az őskorban megvolt. Szeretem az ilyen ősi útvonalakat... Talpam alatt szürkés, hártyásan törő agyagpala-rétegek roppannak.

Páfrány cimborák. Aranyos fodorka és édesgyökerű páfrány kettőse a sziklák között

Kezdem élvezni a kapaszkodást, bár a tempóm botrányos, lassít a botanizálás és a málnázás is. Az Ördög-oldalnál már bizony jó lenne leülni és pihenni kicsit! De Bánkútig nem akarok megállni. Kiszámítottam, hogy ha el akarom érni Pestre az egyetlen közvetlen buszjáratot Szalajkánál, délre fent kell lennem a bánkúti turistaháznál.
Kétfelől elég sok nőszőfüvet látok - már akkor feltűnt, amikor pár éve eltöltöttem itt egy hetet - és most is vannak. Még bimbósak, többségük széleslevelű nőszőfűnek ígérkezik. Jó lenne egy nyitottat is találni... és nini! Ott van az út szélén.

Árnyjáték

Felérek Bánkútra, igazi "nyári fenyő" illat száll. Nekem a nyári fenyőillat Dalmáciát, Albániát, Görögországot - szóval a nyaralást jelenti, a téli fenyőillat pedig a Karácsonyt. Csábító az étterem kínálata. De most csak leülök egy alacsony kőfalra a síkölcsönző bódé tövében, kortyolok a kulacsból, és órámra nézve látom, hogy önmagamhoz képest háromnegyed óra késésben vagyok máris... elbúcsúzok hát a kényelmes közvetlen buszjárat gondolatától, végtére is nem rohanni jöttem én ide, hanem az élvezetért, és ha haza átszállással kell menni, vonattal esetleg, hát akkor az is jó lesz. Az esőbeálló tartóoszlopa olyan mint egy indián totemoszlop. Még sose láttam egy rakáson ennyi turistajelzést. Néhány biciklis surran el hangtalanul. Békésen fotózgatom a nagy völgycsillagokat - nem könnyű fotótéma ez a védett virág...

Erdei málna - Rubus idaeus

Nem rohanok hát. Kényelmesen sétálok a Faktor-réti Madonnáig. Itt is leülök a hívogató, árnyas padra, kicsit bütykölöm a fényképezőgépet, objektívet cserélek, ilyenek. A fák alatti kopaszkás részben elvirágzott körtike bújik - de jó lenne ebből egyszer virágzó példányt találni! Aztán felkerekedek ismét, és a napsütötte, hullámzó fennsíkon lépdelek, követve a sárga sáv jelzést.

Széleslevelű nőszőfű - Epipactis helleborine

A magas, sárguló szénafű közt sok érdekes növény bújik. Akad még elvirágzóban lévő szúnyoglábú bibircsvirág (ennek milyen lehetetlen neve van!), szerényen megbújó kék virágú Szent László-tárnics, töméntelen, sötétlila gömbként himbálózó kígyóhagyma. Élénk rózsaszín réti szegfű incselkedik sárguló fűszárak mögé bújva, amott Hármaskút felé nézve pedig sárga, daliás gyújtoványfüvek emelgetik fura, tátika-szerű virágaikat. Bókoló bogáncs, aszatfélék... a fák alatt, az árnyas foltokban még virágzó kétlevelű sarkvirág is van. Minden méteren látni valami érdekeset!

Kilátás Verepce-lápa közelében

Olasz-kapu felé haladva tudom, hogy itt kislevelű és vörösbarna nőszőfüveknek is kell lenniük... igen, meg is vannak... régi ismerősként köszöntöm ezt az orchideafélét. Nini, egy érdekesség! Elágazó szárú nőszőfű. Fejben számolgatom, hány orchideafélét is láttam eddig. Legalább nyolcat! Persze ebben benne vannak a még bimbósak és az elvirágzottak kórói is. Békésen ballagok, növényeseket gondolok, és egyáltalán nem jut eszembe a munkám, Pest vagy a rám váró feladatok. Tökéletes kikapcsolódás! Ájult meleg van, nem is találkozom senkivel. A madarak már elcsendesültek - csak néha hallatszik egy-egy rövid strófa, amúgy a becsület kedvéért, a nászi lelkesültség és a revirharcok vihara már tovatűnt.

Fekete ökörfarkkóró - Verbascum nigrum

Gerennavártól lefelé tart az út, jól ismerem ezt is. Száraz a föld, mintha nem esett volna - valahogy itt mindig száraz, örülök a piros madársisak orchideák felbukkanásának. Parányi élénk szín a barnák, avar-árnyalatok között. Valahol a magasban repülőgép száll, motorzaja távoli brummogás. Áll az erdő, csend van, csak a zümmögő kis rovarok mozognak.

Piros nyúlsaláta - Prenanthes purpurea

Kibukkanok az aszfaltra - nem a világ legizgalmasabb útszakasza, de a vártnál több érdekes látnivalót kínál ez is. Édesgyökerű páfrányok... és hurrá! Vadmálna itt is! Csipegetek az árokszélen, finom. A Lóczi-forrásnál megállok pihenni, belelógatom két izzadt kezem a kristályhideg vízbe, szinte feljajdulnak a neuronok, annyira hideg... dermedésig tartom a kezem a csobogó, tiszta forrásvízbe, aztán arcomra is fröcskölök belőle. Mennyei!

Sztár a színpadon. Nagy völgycsillag - Astrantia major. Védett növény

Ránézek az órámra... döbbenet! Simán elérhetem az elsőként kiszemelt közvetlen buszt Szalajkán! Ezek szerint a sebességem finoman fogalmazva szubjektív volt... lassan ballagónak éreztem magam, sokat fotózgattam - és mégis, akaratlanul, behoztam a lemaradást a tervezett tempóban. Rohannom most sem kell. Szalajkavölgy máris itt húzódik előttem. Kiérek a turisztikailag forgalmas, vízesésekkel tarkított patakvölgybe, messziről érzem már a sült hal illatát, amint a pisztrángos bódék felől gomolyog.
Ezzel a vigalmi negyeddel nincs különösebb dolgom - van itt minden, pónilovaglás, kisvasút sikongató gyerekekkel, pisztrángos pizza, ugrálóvár, aranymosás, szuvenírek, amott a lovaknak épített monumentális stadion, vagy minek hívják az ilyet... Egyetlen bódénál állok csak meg, ott egy üveg behűtött narancslevet veszek, jól esik szorongatni a párás üdítőt, és amíg a buszra várok, lassan el is kortyolom.

Alig húsz kilométert tettem meg, de a bükki kilométer, az valami speciális. Jó kis villámlátogatás volt ez... számomra ismeretlen, meghatározni való növényfajok fotói rejlenek a memóriakártyán, napfénytől vibráló emlékképek a retinámon, ropogósan kivált só a bőrömön... jöhet a pihenés.