Terep-járó: Decathlon Mátra: az ország tetején

Decathlon Mátra... jó pár éve részt veszek ezen a túrán. Volt már kora tavasszal, aztán a jégtörés miatt későbbre tették, most meg a karanténhelyzet miatt csúszott a túra augusztus végére. A változatos kihívást jelentő terep miatt ez számomra tavaszi "erőnlét-felmérő" kirándulás szokott lenni, most kissé aggasztott, hogy fog menni. 25 kilométer, 1200 méter szint... nem sok, de a lábamban még érzem a Magas-Tátrát, a testi-lelki fáradtságot...

A sípálya lejtőjén

Kora reggel, opálosan tiszta a pirkadat. Trolival suhanok a még forgalomtól mentes utcákon a Stadionok felé. A város még a négynapos ünnep kábulatában alszik, vagy ki tudja, talán mindenki a Balatonnál van. A vasbeton, süllyesztett busz-állomás még őrzi az éjszakai sötétséget. Nem vagyunk sokan, talán tucatnyi ember jön most Mátrafüredre az "autópályás busszal". Elfészkelődök, és Gyöngyösig szendergek, lábamnál a hátizsákkal.

A szalagozás igazán bőséges volt

Mátrafüreden nagy a nyüzsi. Polgárőrök irányítják a parkolást. Szedem a lábam az erdészeti szakiskola felé, szikrázik a napfény, zölden villan a kertes házak ápolt gyepje, túrabotok csattognak az aszfalton.
A regisztráció gyors és profi. Előnevezés volt, pénz átutalva, ezzel már nem kell a szervezőknek bajlódniuk. Itinerek névsor szerint összekészítve az asztalon. Az ötven kilométeres távra nevezettek már rég elstartoltak, már bontják is a bejelentkezési pultot. A rövid távosok asztalánál sok kisgyerekes család nyüzsög. Megkapom a "rajtcsomagot", amiben ott a ropi, a Balaton-szelet, és egy rejtelmes tartalmú, felirat nélküli, fehér port tartalmazó alufólia zacskó. Gyanítom, hogy izotóniás italpor lehet, de végül bontatlanul hazahozom. És van még egy energiagél is. Plusz, friss gyümölccsel kínálnak, lehet választani a banán, a barack és az alma közül. Vonalkód-lecsippantás, indulás, mostantól ketyeg az óra.

Az első őszies színek már megjelentek az erdőben

Nekivágok a mátrai reggelnek. Át a patakon, erős kutyaszag kúszik az orromba - egy furgonra való munkakutya lehetett itt korábban - aztán a piros sávval jelzett ösvény tragikus hirtelenséggel felkúszik a meredeken.
Kőről kőre lépkedek, száraz hegyoldal, csupasz sziklák izzanak a fényben. Hegyi hagyma rózsaszín virágfejei inganak az enyhe szellőben. Felhő nincs az égen, sziporkákat szór a Nap. Hamar átizzadok, jó ötlet volt technikai pólót felvenni. Itt-ott lihegésképpen, félreállva fotókat készítek a ligetes, gyér erdőről, közben elengedem magam mellett a meg-megújuló túrázó-áramlást. Tudom, hogy meg fog ez gyérülni, én meg igazán nem rohanok.

Erdőrészlet Mátrafüred közelében

Mire felérek a szintben kanyargó, árnyas erdészeti útra, valóban eloszlik a rajtoló tömeg. Kellemes a séta, tudom, hogy ez rápihenés a következő szakaszokra. A Csepegő-forrásnál megkapom az első bélyegzést, élvezem a hűvösséget.
Aztán megint emelkedő és sarjerdő következik, ami botanikailag elég érdektelen, igyekszem is hamar túljutni rajta. Néhol som rubin-bogyóit érlelődnek, máshol a bársonyos kakukkszegfű hervadó, élénkrózsaszín szirmaira leszek figyelmes.

Húsos som - Cornus mas. Még éretlen

Egy napégette, sziklagyepes tisztásnál messzire ellátni. Többen meg is álltak itt pihenni, kis "piknik" alakult ki. Én megyek tovább, jön az az erdőrész, ahol két éve azt a nagyszerű hím szarvasbogarat fényképeztem... A térdmagasságig sarjadt füvektől "hosszú hajú" hangulatot kap ez a szakasz, két megtermett fickóval kerülgetjük egymást, vigyor, köszönés. Egy nálam jóval testesebb hölgy gazellatempóban szökell el mellettem, bizonyítva, hogy az alkat nem minden.
Pókhálók tányérjai játszanak a szivárvány fényeivel, mint egy-egy áttetsző cédélemez. Álomcsapdák. Középen mindenütt egy-egy kövér pók. Valahonnan föntről láthatatlan holló korrogása hallatszik, még feljebb repülőgép húz el tompa morgással. Nyár van.

Erdőrészlet a Csepegő-forrás után

Örülök, amikor kiérek a megyehatárhoz, ez csalóka rész, könnyű itt balra fordulni a kis esőháznál, de akkor az ember kihagyja a második ellenőrzőpontot, ami egy Kis-kő nevű kiszögellésen van, jobbra lefelé. Itt is piknikeznek páran. Megkapom a bélyegzést, ledobom a hátizsákot - átizzadt hátamat hűvösen simogatja meg a szellő - iszom a kulacsból és elrágcsálok egy pizzás fornettit, ami kissé felismerhetetlenné lapult a hátizsákban. Lecsúszik egy banán is, jól vizsgázik a tegnap vett műanyag banántartó (nem ér röhögni!).

Álomcsapda

Ez a kis pihenő kell... most jön a húzós emelkedő, egészen a Kékesig.
Egész jól megy, beszélgetek egy túratárssal. Sok téma szóba kerül: munkahelyi csajozás, biciklizés, veseműtét, tátrai élmények. Ez el is tereli a figyelmemet az aktuális meredekekről, bár nem győzöm a homlokomat törölgetni zsebkendővel. Még a szemöldököm is izzad. A vadkerítéssel óvott gizgaz melletti útelterelés a legundokabb, de aztán szép, királyi bükkösbe érünk. Az út meredeksége is kellemessé enyhül. Fenyőillatot hoz a nyári szél, az aszfaltút felől nagy teljesítményű motorok zúgását hallani, valamint tárogató-szót.

Erdei hölgymál - Hieracium murorum

Odafönt, Kékestetőn a szokásos zsibvásár. És, persze, a harmadik ellenőrzőpont, ahol friss vizet kínálnak ballonokból. Sok itt a nyüzsgés, nem is időzök sokat - csinálok egy vállalhatatlan szelfit a nemzetiszínre festett csúcs-kővel, basszus ekkora úszógumi nincs is, mint ami rajtam nőtt a karantén alatt, és milyen ragaszkodó fajta, ráadásul...

Szóval, nekivágok lefelé a most tarka virágokkal borított sípályán. Gyönyörű szakasz. Sárga hölgymál, fehér margitvirágok, rózsaszín lóhere, lila harangvirágok... valósággal alpesi rétnek tűnik! A távolban kéklenek a hegyek, hátam mögött az égbe döf a toronyantenna.

Dús aljnövényzetű erdő, útban a Kis-kő felé

Mátraházán, a parkoló egyik bódéjában terveztem inni egy minimális bor-tartalmú fröccsöt - nagy melegben többet ér, mint az izotóniás ital, szerintem - de a bódé zárva, rajta "kiadó" tábla. A nyitva lévő egységek előtt pedig sor áll. Úgyhogy fékezés nélkül átvágok a parkolón, és belevetem magam a zöld négyzettel jelzett mélységbe.

Napfényfoltok, szép elegyes erdő. aljnövényzet gyakorlatilag nincs. Azért lesek, hátha megpillantok egy-egy nőszőfüvet, de semmi. Kövér, fekete bogár araszol a lábam előtt, lehajolok és odébb teszem, ne lépjenek rá. Porladós andezittufa csikorog a talpam alatt. A fák közt kéken dereng a távlat.

A negyedik ellenőrzőpont a Hatökör Ura nevet viseli. Ehhez le kellett ereszkedni a Nagy-Hidas patak szurdokvölgyébe, majd a túloldalon vissza. Nem mondhatnám, hogy nem izzadtam meg!

Nagy varjúbab (Hylotelephium telephium) régebbi nevén bablevelű varjúháj (Sedum maximum)

Most jön az egyik kedvenc részem... a kanyargás a Nagy-patak völgyében, itt-ott a hajdani kisvasút talpfáin lépkedve, másutt átugrálva a patak kövein.
Egész más világ ez itt lent! Nedves a levegő, kellemes hűvös szellő lengeti a decathlonos szalagokat, a patak vidáman csobog a nagy, vulkanikus kövek között. Szinte repülök. Emellett ismét tudok figyelni a növényvilágra: a sziklák között kontyvirág piros bogyós terméscsokra díszlik, amott egy érdekes nagylevelű hárs, és nini: kis ezerjófű finom, diszkrét rózsaszín kis csokrai.
És csobog, csobog a patak, felszínét smaragdos zöldre színezi az erdő tükörképe.

Bükkös a Kékes alatt

Lajosházán ismét ellenőrzőpont vár. Leülök egy gömbölyű sziklára, mögöttem csobog a patak, benne lubickol egy kutya. kicsit irigylem. Pihenek, mert most jön az utálatos Kecske-bérci emelkedő, vagy 250 méter szint egy kilométeren belül. Lecsúszik hát a kettes számú banán, és megiszom a motivációs dobozos kávémat.

Virágdús, szinte alpesi rét hatású a sípálya a Kékesen

Ez a meredek tényleg kicsit szenvedős, jobban izzadok, mint a Kékesre felfelé. Áll a levegő, száraz a talaj, zizeg az avar, csikorognak a kövek, lihegnek a túrázók. Apró, kellemetlenkedő rovarok monoton zizegése hallatszik, hessegetem őket izzadt arcom, szemeim elől. De valamiért nem kell megállnom lihegni, a vártnál jobban megy ez a szakasz.
Aztán ennek is vége - végtére is, minden jónak vége szakad egyszer - és immár kényelmes tempóban lépkedhetek Farkas-kút felé, ahol végre jéghideg forrásvízbe meríthetem a kezeimet, megmoshatom arcomat. Mennyei!

Közönséges bükk - Fagus sylvatica, a jellegzetes "bikkmakk" terméssel

Az út kellemesen lejt Sástóig. Tavasszal milyen jót botanizáltam itt! Az akkori orchideaféléknek mostanra legfeljebb a kórója látszik, a talaj száraz, csak az elpusztíthatatlan erdei hölgymálok emelik magasba sárga, bozontos fejüket.
Sástón sok a kiránduló, piknikező család, valósággal karneváli a hangulat, részegítő. A tavon csónakázók, a réten labdázók... igazi békebeli hangulat.

Európai vörösfenyő - Larix decidua

A bélyegzés után nekivágok az utolsó szakasznak a Kozmáry-kilátó felé. Kellemes szakasz, kacskaringós, változatos, és botanikailag is érdekes, mert megjelennek a délies tájakat kedvelő fajok. Sok érdekességet találtam már errefelé. Most persze nyár vége van, minden kiszáradóban van, csak a legelvetemültebb vadvirágok nyílnak még mindig. Kék katáng, lila csalánlevelű harangvirág, fehér cickafark. Piros sombogyók, hamvas-lila kökény. Szép ez most is.

A kilátónál csak rövid időre állok meg, kalkulálni kezdek a busz-menetrenddel... a számítottnál eggyel korábbi járattal is haza tudok menni, és nem is kell sietnem!
Innen már csak nyúlfarknyi séta vár, lefelé, keresztül Mátrafüreden. Aztán az ismerős aszfalt az erdészeti iskola felé, a suli épülete, ahol vonalkód-lecsippantás maszkban és gumikesztyűben - nem kicsit lehet melege a lányoknak - maradt még reggelről gyümölcs, és a ballonokban is van hűs, tiszta víz.
A suli lányvécéjében átöltözök, elteszem a kapott fa kitűzőt - az oklevelet a Netről lehet letölteni - és kiballagok a buszmegállóba.
Délutáni, szelídülő fények, ejtőzés az állomás fa padján, nézem a beérkező túrázókat, a mindenféle bérelhető közlekedési eszközzel kalandozókat, a fák már elengednek egy-egy sárga, lassan lepilinckéző levelet...
De most még nyár van.