Terep-járó: Szarvasbőgés, kikericsek, kilátó: szeptember kincsei Királyrét környékén

A hosszú szeptemberi nyár heve kilobbant már, helyét átvette a meteorológiai ősz, ami meglátszik a hőmérsékleten, az erdő hangulatán, színein és illatain... Vettem egy új (na jó, számomra új) teleobjektívet, ezt is ki kéne próbálni a "terepen."... Sokat dolgoztam mostanában, hiányzott szeretett Börzsönyöm, ezért ezen a vasárnap reggelen útnak is indultam Nógrád, majd Királyrét felé.

Hangulatos út Nógrád határában

Kicsiklandozom a jegyet az automatából - egyre jobban megy a manőver - a vonaton alig vannak, suhan velem a kora reggeli zónázó. Budapest még vasárnapi álmát alussza. Kényelmesen elfészkelem magam, nézelődök az ablakon kifelé. Szemembe villan egy szivárványszilánk - opálos fényű jégtűfelhők szélén törik meg a napsugár. Tekergetem a nyakam, hátha megpillantom a párját is a Naptól balra is... és igen, ott van. Egészen Vácig csodálom a szép légköroptikai jelenséget. Ígéretes nap ez!

Az őszi erdő ékszere: a csipkebogyó

Vácott átszállok a kis piros szerelvénybe, igazi időutazás, hogy ilyen "őskövület" vonatocska is menetrend szerinti üzemben jár... eszembe jut a dal: ha senki nincs, ki elringasson, ringasd el magad. Hát, el is ringat, a girbegurba síneken zötyög a szerelvény, a fák közel ugranak, máskor kitágul a távlat, és a reggeli párában legelésző lovacskák, távoli háztetők látványa nyugtatja a szemet.

Nógrád, Kálvária

Nógrádon leszáll pár kiránduló rajtam kívül, aztán fel is szívódnak valamerre, mert amikor a Csurgó-forráshoz érek, már csak két biciklis töltögeti a palackjait a friss, hideg forrásvízzel. A foglalt kifolyó alatti rács a színes műanyag kupakok szent temetkezési helye, ami egyszer belepottyan, az ott is marad.

Ballagok a hangulatos, dimbes-dombos, meglepően zöld tájon, hátam mögött elmarad a nógrádi vár csonka sarokfala, felfelé mered, messziről nézve olyan, mint egy stoppos mutatóujja... de az Idő nem áll meg, még a történelmi várrom kedvéért sem. A pici Kálváriadombbal kapcsolatban mindig az az érzésem, hogy régészeti leleteket rejthet. Tövében kis, elhagyott zsidó temető megdőlt, időmarta sírkövei.

A nógrádi Kálváriadombon átvezető út

Tekergetem az új objektívet, szokatlan még a fogása - nagyobb, mint az előző - és bizony nyekereg, nem akar élesre állni, ki-be kapcsolatom a gépet, kiveszem, majd visszateszem az akkumulátort, és csendesen bosszankodok. De aztán sok nyomkodás után megembereli magát a masina, és a túra végéig már nincs baj vele. Fotómodelljeim szederbokrok, távoli tanyák, és egy különösen türelmes vörösbegy, amiről többszöri nekifutásra is csupa életlen fotót sikerül készíteni!

Szeder - Rubus sp.

Hamvas szeder - Rubus caesius

Csípős a reggel, összehúzom magamon a vékony dzsekit, megszaporázom a lépteimet, hogy kimelegedjek. Elvégre, pár éve a Maraton reggelén fagyott, ott álltam egy szál technikai pólóban és rövidnadrágban a rajtban, és hogy kimelegedtem pár kilométer múlva... A Nap fátyolosan, borongósan süt felettem, nincs árnyék, mély a csend, mint amikor tóba dobnak egy kavicsot, eltűnnek a hangok. A távoli hegyek valószínűtlenül ibolyakékek.

Lassan kilazul bennem a városi stressz, a munka, a hétköznapok, és kezdek szellemileg ráhangolódni a tájra, a természetre, hagyom, hogy megérintsenek a színek, formák, hangulatok. Kezd megjönni a kedvem. És ezzel egyidejűleg, kezdenek megjönni a fotótémák is. Nini, mennyi őszi kikerics! Amott hamvas szeder mélylila bogyói... egy tő élénk pink bársonyos kakukkszegfű! Pirosra színeződő szederlevelek, okkersárga, száraz füvek, kénsárga mezei juharlevél a lábam előtt. Az ősz színei, az enyészet illatai. Nem mozdul a tájban semmi és senki, csak én.

Bársonyos kakukkszegfű - Lychnis coronaria. Védett faj

Belépek az erdőbe, követve a kék sáv jelzést, bár csukott szemmel sem tévednék el itt. Ez a szakasz nem szokott túl érdekes lenni, így hát belső világomba merülve, tűnődve ballagok, el-elúszó gondolatok között.

Amíg egyszer csak fel nem tűnik, hogy az erdőben korántsincs csend. A távolból, mint a mennydörgés moraja, visszhangzó, egymással feleselő hangok szűrődnek felém. Szarvasbőgés! Direkt megnéztem, nincs-e vadászat miatt lezárás errefelé, meg hát van már vagy délelőtt fél tizenegy, nem hajnaltájt járunk... Ballagok hát tovább a Kéken, nézelődök, fotózgatok. Aztán a másik oldal felől, jobbról is felharsan a mély, öblös bőgés, és még egy hang, amitől felborzolódik a szőr a karomon. Az összecsattanó agancsok hangja. Uhh, csontzene a javából!

Őszi kikerics - Colchicum autumnale

A hajdani szekérút mintha egyenesen a hangok epicentruma felé vezetne. Félelem, és izgatottság fog el egyszerre, egy begőzölt szarvasbika nem tréfadolog! Érzékeim mintha a fülemben összpontosulnának, igyekszem halkan lépdelni, nehogy megzavarjam a nászi összecsapást, az erdő királyainak harcos ünnepét...

Az öblös hangok, mintha válaszolgatnának egymásnak, jobbról is, balról is.

Sőt! Egyre közelebbről hallom! Egy koronás király közeledik. Libabőrös érzés. Vastag törzsű tölgyfa áll a szekérút szélén, mellette átláthatatlan, sűrű szederbozót. Becsúszok a kettő közötti résbe, reményem szerint láthatatlanná válok, kezem a fényképezőgép exponálógombján. Hamarosan kilép az útra a király, ha így halad, hogy válaszoljon kihívójának!

Őszi kikerics - Colchicum autumnale

Újra felharsan a bőgés, a bika alig pár méterre lehet. Igaz, a bokortól nem látom, de nagyon közel lehet. Orromba csap az állat testének intenzív szaga, tömény tesztoszteron. Ahogy lapítok a bokorban, a fa mögött, egyszercsak érezni kezdem az erdőt... nem látok ugyan semmit, mégis, bőrömön érzem a vibrációkat, a szarvasbikát a bokor túloldalán, egy másikat úgy ötven méternyire odébb, és bal felé a távolabbi kihívót, a parányi, pirregő szárnyú madarakat, az avar kipárolgásait, a gombákat... és lehullik rólam a város, a számítógépek, a forgalom, a hétköznapjaim. Boldog vagyok.

Kardos peremizs - Inula ensifolia, seprencével (Erigeron annuus)

Még néhány másodperc, és kilép az útra a Király...

És ekkor...

Ekkor, a hátam mögött felbukkan a turistaúton egy vidám kis csapat, hangosan csevegnek, ők is hallották a szarvasbikát, el is hangzik, "reméljük, nem jön a bika", hát ezt hallja a szarvasbika is, és érti, hogy neki most nem kell jönnie, hát nem is jön... Még épp látom, ahogy a szederbozót felett, igazi királyi méltósággal, sietség nélkül elimbolyog egy akkora agancskoszorú, mint egy kandeláber, fehér végű gyertyák súrlódnak az ágakhoz, aztán már távolabbról hallom ismét a hangját.

Mint a Magyar Népmesék kezdőképén... kár, hogy a vörösbegyet nem találta meg a fókusz!

Kieresztem a levegőt, amit eddig - úgy látszik - visszatartottam, elengedem az exponálógombot és előkászálódok a bokorból. Hát szarvasfotó most nem készült, de az élmény így is intenzív volt, az biztos... és hálás vagyok az erdőnek, a természetnek, hogy ezt megélhettem.

Ballagok tovább a szekérúton, aztán balra letérek a zöld jelzésen. Számomra kedves rész, a Béla-rét következik. Botanikailag érdekes rész, itt mindig találok valamit. Most finom lila, törékeny kis virágok ékesítik, a halovány napsütésben már épphogy nyíló őszi kikericsek.

Egy szép kis csoportnál letérdelek, hogy igazi talajközeli képet készítsek, és csak a feltápászkodáskor derül ki, hogy tehénlepénybe térdeltem. De ez még semmi, mert bele is esek, amikor pár lépéssel később sikerül belelépnem egy régi keréknyomba, ami kihúzza alólam a lábamat. Félfordulatot teszek a levegőben, hogy oda ne csapjam a fotómasinát, se fel ne nyársalódjak rajta, se a hátizsákomra ne essek, mert abban meg a banánok vannak, így hát elég nagyot esek, leginkább az oldalamra. De hát mint tudjuk, a tehénlepény puha, biztonságos esést biztosít!

A magasban imbolygó holló lágy korrogásával mintha kinevetne.

Kosborképű fürtösveronika - Pseudolysimachion orchideum

Sántítok becsülettel, meghúztam a vádlimat, de a látvány kárpótol. Színesedő lombok, barkócaberkenye és mezei juhar, különféle tölgyfajok és kései vadvirágok mindenfelé. A vadalma hullott gyümölcséből: kis sárga golyóbisokból szőnyeget terít a lábam elé.

Rózsa gubacsdarázs (Diplolepis rosae) munkája gyepűrózsán

Közel van már Királyrét, szép rész ez is, itt nyáron legalább hat szegfűfaj él... a gyepűrózsa piros bogyói ékszerként ékesítik a bokrokat. Ismét belépek az erdőbe, csend van - a szarvasok alighanem cigiszünetet tartanak - és egyre több kiránduló bukkan fel. Az avaron hangosan koppan egy-egy lehulló makk.

Az új kilátó felé fordulok, a piros háromszög jelzésen. Nem tudom, elkészült és látogatható-e már, de legalábbis alulról megnézem... A friss fa-illatú, kecses szerkezet az ég felé nyújtózik, a felhők között kék hasadékok nyílnak, és semmilyen tiltó feliratot nem látok. Jó sok kiránduló nyüzsög.

Kicsit pihenek, előkerül a sokat látott banán is a hátizsákból. Órámra pillantok: másfél óra múlva van egy busz Kismarosra, a kisvasút most nem jár, szóval nincs más opció... de sietnem igazán nem kell!

Kocsányos tölgy - Quercus robur

Leballagok a hegyoldalban, a hajdani vasbánya-tárók mellett a patakvölgybe, kicsit kotorászok is a kavicsok között, hátha találok gránátkristályt - volt már rá példa - de most nincs szerencsém. Minden nedves, elvileg szalamandrát is láthatnék a tegnapi esőzés után, de úgy látszik, a szalamandrák is cigiszünetet tartanak, mert nem látok egyet sem.

Elballagok a Horgásztó mellett, és éppen látom, ahogy egy horgász megakaszt és kiemel egy pontyot. Lelkesen mondja, hogy két és fél kiló lehet a hal, én szkeptikusabb vagyok megvan ez egy kiló nyolcvan deka is, legalábbis, ha piacon látnám a halat, ennyire taksálnám...

Kövesút Béla-rét közelében

Körbesétálom a Bajdázói-tavat, most nem mutatkozik egyetlen napozó teknősbéka sem, viszont az átkozott törpeharcsák ott felhőznek benne. Tetején molnárpoloskák szaladgálnak, mégiscsak akad itt fotótéma!

Amikor kipoloskáztam magamat, nekivágok a nyakkendős békával jelzett tanösvénynek a Hiúz Ház felé, erre egy kis fenyves van, láttam már itt mókust és érdekes gombafajokat. Ezúttal mókus nincs, világító tölcsérgombát sikerül fotóznom.

Barkócaberkenye terméssel - Sorbus torminalis

Órámra pillantok: upsz, hogy eltelt az idő! Tíz perc múlva indul a busz... nem állok meg hát a "MyNest" madárfigyelő rejteknél, bár jó próbája lenne új teleobjektívemnek, majd egy másik alkalommal kipróbálom...

Az étteremben svédasztalos menüt kínálnak, ínycsiklandozóak az illatok, de a busz is bent áll már, a sofőr az ajtajával bajlódik, nem is indulunk időben... A vonathoz gyakorlatilag rohanok Királyréten, jegyvásárlásra esélyem sincs - igaz, nincs is nyitva a jegypénztár - még egy csigát kapok lencsevégre a peronok mellett, és már be is érkezik a zónázó vonat.

De jó nap volt!