Terep-járó: A Pilis-tető szeptember elején

Óhh, egy pénteki szabadnap, ritka kincs ez! Félnapos kirándulást terveztem, mert sok a tennivalóm itthon... ez a pilisi 12 kilométer rövid táv ugyan, mégis van benne panoráma, kilátó, érdekes növényfajok, árnyas erdő és virágos kaszálórét... szóval, elég változatos. Ráadásul az időjárás is csodálatos: igazi későnyári napsütés várható.

Boldog Özséb-kilátó

Hévvel utazom Pomázig. Ott van vagy húsz percem a dobogókői buszig: nem unalmas, mert elnézegetem az állomáson állomásozó kandúrt. Sok lehet itt a macskaszerető ember, és ez a fekete-fehér macska valósággal a kapcsolatteremtés mestere. Az én kezemből is kis híján kiénekli a frissen vásárolt fasírtos zsömlét. Marcona építőiparos fickó jön... a macska magasra emelt farokkal sündörögni kezd a lába körül. Megtalálta a gyenge láncszemet... a marcona leül a járdaszegélyre, és olvatag arccal dédelgeti a macskát.

A pomázi kunyera specialista... tényleg nehéz ellenállni ezeknek a szemeknek!

Kétbükkfa-nyeregig utazom. Alig vannak utasok, bezzeg két hete! De most már beindult az iskolaév, a munka, meg hát péntek reggel van. Kétbükkfánál csak én szállok le, és bele is vetem magam a sűrűbe. A jellegzetesen félköríves túraút Pest és Komárom-Esztergom megye határán halad, a föld nedves, itt alighanem eshetett. De felbukkannak a nedves talajra eleve jellemző növények is: a lómenta és a subás farkasfog. Színes kenderkefüvek pettyezik az ösvény szélét. Nini, egy színhiányos tő is akad, hófehér virágok "tátognak" felém.
A bükkfák zöldje már kapott egy aranyló, sárgás tónust... hamarosan rőt és aranybarna színekben fog ragyogni az erdő. A fák tövében hölgypáfrányok elegáns hajtásai hajlonganak kecsesen.

A bükkös lombját már átszínezte az ősz

Csendes az erdő. Nagyon csendes. Amolyan délutáni szieszta hangulata van az erdőnek, a terepbringás kerekeinek surrogása valóságos zaj ebben a csendben. Kis barna madár szárnypirregése hallatszik, a nedves, barna földön rózsabogár mászik lomhán. Annyira elbámulok, hogy túl is megyek az elágazáson. Vissza, jobb kéz felé, ott az alig használt aszfaltút, ami hajdan a katonai bázishoz vezetett.
Ballagok hát a kellemesen emelkedő úton, fura érzés az autómentes aszfaltcsík kellős közepén sétálni. A napfény ragyogó pettyeket szór az út szélére. a világosabb részeken millió és millió virág. Katáng, seprence, cickafark.keszegsaláta, közönséges aszat. A napfényfoltokban tépett szárnyú gyöngyházlepkék csaponganak.

Répalepke - Pieris rapae, legalábbis remélem

Mókás mikrovilág tárul elém az árnyas erdőszélen, ahol a fák alatt a levegő még emlékszik az éjszakai hűvösségre. Embermagas pókhálós bojtorján tő áll itt, számos nagy, élénk lila virágával. Nézem a rovarokat a puha, bársonyos lilaságban, gyanúsan mozdulatlanok... hiszen ezek alszanak! Elaludtak a virágpor és a puha lilaság kábulatában, ennél fantasztikusabb pamlagot aligha találhattak volna. Fűszállal megcsiklandozom egyikük potrohát. Szemeit dörzsölgetve ébredezik, és rögtön habzsolni kezd, elülső lábaival szája felé sodorva eleségét.

Mennyi apró, érdekes látnivaló, amit észre sem vennék, ha átrohannék a tájon! De most élvezem, hogy időmilliomos vagyok. Mindent alaposan megnézegethetek, ami felkelti az érdeklődésemet.

Kukucs!

Az út töredezetté válik, jobb kéz felől eltávolodik az erdő, ezen a rétem már máskor is találtam érdekes növényeket... Most is így van ez. Borzas lentől kéklik. A len bimbói, mintha felcsavart staniclik lennének, csigavonalban bontakoznak ki. Nini, amott egy érdekes imolaféleség... na, most törhetem a fejem, hogy borzas-, paróka-, vagy pókhálós imola-e! Fehér szamárkenyér fehér gömbjei, mint botra tűzött karácsonydíszek a régimódi falusi kertekben... Sárga gyűszűvirág és persze a fogfüvek. "Mindenki" itt van, valóságos finálé bontakozik ki az első ránézésre unalmas, lepusztított katonai területen. Élvezem a pazar magányt, a fehér kövektől kissé túlexponált hangulata van a hegytetőnek, mint a régi, sárgásbarnásra fakult fényképeknek...

Az a bizonyos imolaféle - megtudtam, hogy paróka imolát (Centaurea pseudophrygia) találtam

Felmegyek a kilátóba is, és alaposan elolvasom a pálos rend történetéről, nagy alakjairól, Remete Szent Pálról szóló ismertető szövegeket. Alapos munka, és korrekt régészeti leletek fotóival illusztrálták, nem amolyan divatos, képregényszerűen megrajzolt jelenetekkel. Örülök az ízléses visszafogottságnak.
Fentről párába vesző távlat, szelíden hullámzó kék gerincek látképe fogad, mintha hatalmas ősállatok csordája masírozna. Kicsit pihenek, kortyolok a kulacsból, elfogy a kunyeráló macskától - nagy nehezen - megtagadott fasírtos zsömle is. Amilyen fokhagymás, valószínűleg úgyse kellett volna neki...

Fehér szamárkenyér (Echinops sphaerocephalus) gyöngyházlepkével (Argynnis sp.)

Gyors mozgás zaja zörgeti meg a lombot egy fán... sejtem, hogy mókust riasztottam meg. Tudom, hogy a mókus félelmét három másodperc alatt szokta legyőzni a kíváncsisága, ezért nem kell mást tennem, mint csendben megállnom a fa alatt. És valóban: hamarosan kikukkant a fa törzse mögül, hogy szemügyre vegye a rémisztő bestiát - vagyis engemet. Nem tűnhetek számára indokolt félelemforrásnak, mert hosszan nézeget csillogó, fekete szemeivel, és mintha mulatna rajtam. Fényképezgetni is hagyja magát.

Borzas len - Linum hirsutum. Védett faj

A szentéletű sivatagi remetéken elmélkedve ballagok lefelé a zöld háromszög jelzésen, kíváncsian várom, milyen érdekes növények lesznek a kis, panorámás réten, ahol a jelzés átvált zöld sávvá. Igen, van itt érdekesség: a meglepően zöld fűben élénk rózsaszín dunai szegfűk emelgetik fejüket. Számomra megunhatatlan ez a változatos kis növényfaj!

A cikcakkos panorámaúton találkozom először kirándulókkal. Egy egész nyugdíjas csoport jön szembe, megállapítjuk, hogy csodálatos az idő, kívánni sem lehetne ennél jobbat. Aztán útba igazítok egy párt a forrás felé. A vakítóan fehér sziklák közt sárgakövirózsák feszes gombócai ülnek, pozsgás levelű varjúhájak kíséretében. A sárga hagyma már elvirágzóban, tűzijátékot idéző sárga virágcsokrai már fonnyadnak, tekeredve száradnak össze. Számos kisebb-nagyobb gyík zizzen el a lábam nyomán, ez a napsütötte, sziklás hegyoldal igazi gyíkparadicsom lehet.

Pelyhes kenderkefű - Galeopsis pubescens

Aztán összezárul felettem az erdő lombja, és a cserjék felé fordul a figyelmem. Mennyiféle bogyó, termés, szín és forma!
Aztán vége az erdőnek is, kinyílik előttem a táj Pilisszentkereszt vöröses háztetői felé, zöldellik a rét, millió és millió kéküstökű csormolya terít lila-sárga takarót az út szélére. Fehér üstökű, vagyis színhiányos tő is akad bőven.

Színhiányos pelyhes kenderkefű - Galeopsis pubescens

Látom az órámon, hogy a busz éppen elment - és harangszót is hoz a szél a falu felől, tehát az órára igazából felesleges is volt rápillantani - szóval, rengeteg időm van a következő buszig. Hihetetlenül élvezetes dolog az állandóan elfoglalt, tevő-vevő pestinek az, hogy most éppen nem rohan sehová!

Fél órát üldögélek királyi magányban a buszmegálló padján, nézegetem a vidám lovacskát a távolban, néha halad csak el egy-egy autó. Fejem felett ott az ég mozija: az állandóan egymásba alakuló, alakot változtató felhők világa. Repülnek a percek, el sem hiszem, amikor beállít a busz.

Otthon nem vár rám más, mint elmenni a futóverseny rajtszámáért az egyetemre, kiállni a soromat a postán, bevásárolni a vacsorához... de a természet nyugalma itt is elkísér.
Csodálatos nap volt!