Terep-járó: Madárfotós séta a havas Királyréten

Ma van a születésnapom!

Tudom, ilyenkor mások tortát esznek, nagy bulit csapnak, durran a pezsgő... de én inkább az erdőbe megyek ezen a gyönyörű szombat délelőttön... a buli megvár :-)

A királyréti Vár-hegyen épült kilátó

Sötét van még, amikor kidugom az orromat az éjszakába burkolózó pesti gangra. Szinte örvénylik a sötétség. Egyszer csak parány, hideg csiklandozás érinti meg a bőrömet: egy hópihe! Szállnak, kavarognak a pelyhek. Varázsos pillanat. Tudom, hogy nem fog sokáig tartani.

Tavalyról maradt száraz tölgylomb vöröslik...

A vonaton vidám társaság telepedik mellém. Pár éve férjek és apák, van már pocakjuk, nyilván "kimenőt" kaptak otthonról, lelkesen mutogatják egymásnak kisgyerekeik képét a mobiltelefonokon... de nincsenek még messze mögöttük a diákévek sem. Egy két történet engem is megnevettet a maszk alatt. Repül az idő. A Nap odakint már feltápászkodott az égre, a vaskos hófelhők tömör falként állnak a horizonton, mint egy lassan, szervezetten visszavonuló sereg. Szikrázik az égbolt, a fehér hófátyol vékony lepedőként borítja a tájat. A telefonomra folyamatos pittyenésekkel érkeznek a születésnapi jókívánságok (este nagyjából összeszámoltam: úgy nyolcszáz.) A Börzsönyben viszont nem lesz térerő...

Kismaroson pár percet várok a buszra, aztán már kanyarog is a jármű felfelé. Királyréten még semmi mozgás, a völgyekben az éjszaka árnyai alszanak, a napsugarak a gerinceket vonják aranyfénybe... lábnyomaim szűz hóban sorakoznak mögöttem.

Csak egy kiránduló bakancsnyomát követem fel, az új kilátóba. Szép nagy bakancsok, hosszú léptek... bezzeg én minduntalan megállok valamit lefényképezni, megcsodálni. Időmilliomos vagyok, sehová sem kell sietnem. A vadmurok tavalyi kórói egy-egy marok havat szorongatnak csillagos markukban, a héjakútmácsonya termései hósüveget viselnek. Elvarázsolt táj... és most csendes, még csendes.

De másféle nyomok is akadnak itt. Őz finoman metszett patanyomai... egy róka futott át az ösvényen... itt meg, nini, egy nyúl huppant páros lábbal ki az útra. De még a madarak lábnyomai is látszanak, mint valamiféle csipkemintázat, a vékony, friss hóban.

Vadmurok (Daucus carota) kórója

Őz ugrik meg a sűrűben, szinte világít mulatságosan fehér popsija. Rajta kívül csak a madarak mozdulnak... és én. Fent huhog a szél a kilátó fa szerkezetén, nyikorognak az öreg törzsek, lágyan kiált egymásnak két, szép ívekben keringő holló. És meglepően hideg is van, nem sokat időzök fent a kilátóban.

A Zsindelyes felé jövök le, túl meredek lenne a piros jelzésen ereszkedni a jeges lefagyásban. Terepfutó jön szembe, látva a fényképezőgépemet "jó fényeket"-tel köszön. Megmelegíti a szívemet a jókívánsága.

Vadmurok (Daucus carota) kórója

Egy pillanat alatt kiszalad alólam a lábam, a friss porhó alatt sunyi jégfolt rejtőzött. Az egyik lábfejem valahogy a lapockáim közé került, a másikkal fékeztem a becsapódást. Hála a tegnapi nyújtásnak, gond nélkül összehalászom szerteszét keveredett végtagjaimat, aztán leporolom magamról a havat, lenyalom a tenyeremről a vért - a jég felhasította kicsit - és némileg óvatosabban sétálok lefelé.

Következő célom a Bajdázói-tó. A néhai horgásztó fenekét felverte a gaz, vajon lesz még itt tó valaha? Néhány kiránduló is felbukkan már, jönnek az első, szánkókat húzó családok. Körbesétálom a tavat, tükre fagyott, valami állat nyomai kacskaringóznak át fehér felszínén. Egy havas részen mélyebbre süllyedtek a csülkök a hóba, látom a fűkörmöket is... egy süldő vadmalac kószált itt, egyszál magában.

Héjakútmácsonya - Dipsacus laciniatus

Nini! Mi mozog itt? Szélfútta falevélnek tűnik a kis barna folt, de a szélfútta falevelekkel ellentétesen mozog... egy ökörszem! Szisztematikusan járja végig a gyökerek alatti kis üregeket, mindenhová bekukkant, ki-be ugrál, idecsippent-odacsippent. Alapos munkát végez. Gyakorlatilag azonos sebességgel haladunk, egymás mellett. Ő élelmet keres, én fotótémát... Kóborlok mindenfelé, van időm megnézni mindent alaposan, beszívni az erdő illatait, érezni a benyomásokat, élvezni az élményeket.

Örökzöld szeder - Rubus sp.

Az aszfaltúton még nincsenek keréknyomok. A pihenőre odasüt a Nap... megállok sütkérezni, arcomat a fény felé fordítom. A közeli fán vörösbegy ugrál, és egy mátyásmadár figyel fényes gombszemével.

Fekete rigó (Turdus merula) készül bekapni egy csipkebogyót

Látom, hogy hamarosan van egy busz vissza, Kismaros felé... de úgy döntök, maradok még. Irány a nagy madáretető a Hiúz-ház mellett, hátha sikerül elcsípnem néhány madarat a teleobjektívvel.

Most már nagy a nyüzsgés, autók keresnek parkolóhelyet, kutyák szimatolják egymást, száll a füst illata, de hallani valahonnan egy láncfűrészt is.

Őszapó - Aegithalos caudatus

A nagy etetőnél óriási a jövés-menés, de szerencsére nem emberek, hanem madarak nyüzsögnek itt. Lecövekelek egy bokor tövében. A nyüzsgő siserahad talán két másodpercig figyel, száz apró szem szegeződik rám, amíg eldöntik, hogy veszélytelen vagyok, és ismét elkezdenek bezuhogni az etetőre.

Többségük széncinege, természetesen. Ahogy figyelem őket - mert vagy egy órát eltöltök itt - megvannak a fix beülőik. Feltűnően sokszor fotózom ugyanazt a példányt ugyanazon a helyen. Úgy látszik, a szokásaik rabjai ők is, nem ülnek másik ágra két szotyirablás között.

Őszapó - Aegithalos caudatus. Rendszertani neve is hosszú farkára utal (caudatus)

Sokuk visel gyűrűt is, ami nem csoda, itt gyakran tartanak gyűrűzési bemutatót. Az is feltűnik, hogy nem egyformák még a széncinegék sem: a hímek mellcsíkja nagyon is egyedi. Az egyik ferdén hordja a fekete "nyakkendőt", a másiknak egy foltocska van a csík mellett , a harmadiké szinte beteríti a mellkasát, és van egy egészen Harlekin-mintás hím is. Egyéniségek. Élvezet nézni őket.

Van egy mulatságos kinézetű kékcinege is... a szokásos színátmenet helyett két sötétkék csík húzódik keresztül a fejebúbján, meglepően Mézga Gézás külsőt adva neki.

Fenyvescinege - Periparus ater

Most már a ritkább vendégekre összpontosítok. Jön egy csuszka... nini, egy barátcinege... és egy fenyvescinege is szórakozik velem, többnyire a hátam mögötti bokorból ugrik ki, fotózhatatlanul.

Aztán érkezik egy csapat őszapó, amilyen kicsi, olyan hangos tud lenni ez a madár.

Hirtelen éktelen zaj támad: riasztójelzések harsannak fel, a madárhad egy pillanat alatt eltűnik. Nem értem a dolgot, én már jó ideje itt ácsorgok, ügyet sem vetnek rám, tőlem hát nem ijedhettek meg... felnézek, és megpillantom a riadalom okát. Nagy magasságban, de ott kering egy nagy, barna ragadozómadár.

Széncinegék - Parus major

Lassan ideje indulnom. Most érzem, hogy harisnya és vastag zokni ide vagy oda, kezd átfázni a lábam az álldogálásban. Kisvasúttal utazok, épp fát raktak a szerelvény kályhájába, a vaskályha ajtaján kicsap a finom meleg, tűzillatú levegő, szinte megszédülök tőle.

Kismaroson megveszem a jegyet hazafelé, és még van tíz percem az emeletes szobi vonatig... de nem unalmas ez a tíz perc sem, elbíbelődök egy feketerigó fotózásával: a rozsdától barna peron mellett burjánzó csipkebokor-bozótban illegeti magát, tépázza és nyeldesi a vérpiros bogyókat.

Békés utam van hazafelé... otthon pedig már vár az előre megfőzött ebéd, csak melegíteni kell, no meg reagálni a köszöntésekre... igazán pompás születésnap volt!