Terep-járó: Kőről kőre a Gerecsében

A "Kőről kőre" túrák sajátossága, hogy az útvonal nem hagy ki egy méter szintet sem, és nincsenek "élő pontok": kódfelírásra, bélyegzésre és más hasonlókra kell készülni. Bélyegzőpárna, fejlámpa ajánlott... utóbbi kissé megijeszt, mert azért 8 óra alatt csak meg fogom tenni ezt a 26 kilométert, annyira nem foghat ki rajtam a Nagy-Gete, hogy rám sötétedjen... kifejezett előny, hogy a rajthely: Nyergesújfalu jól elérhető busszal, a célból, Dorogról pedig hazafelé sűrűn van vonat is, busz is. Az útvonal amúgy ismerős, tavaly májusban bejártam egyénileg, és jó emlékeim vannak róla.

Egyik kezemben a buszjeggyel, másikban egy papírpoharas kávéval álldogálok az Árpád-híd buszpályaudvaron... hűvös a reggel, a kávé kellemesen melegíti a kezem. Gyűlnek a hátizsákkal, túrabotokkal felszerelt emberek az irodaházak tövében... azt hiszem, mindenki a Kőről kőre a Gerecsében túrára igyekszik. Akadnak ismerős arcok is.

Kovácsoltvas mestermű Nyergesújfalu pincesorán

Szalad a busz, elmaradnak mögöttem az utat szegélyező, végtelen számú építőanyag-kereskedések, kisebb-nagyobb települések, száraz, rövid fű a dombhátakon, az égen szép hullámfelhők.pompáznak. A hullámok tetejéről foszlányokat tép le a szél, amit itt lent még nem lehet érezni, de az égkép sejteti, hogy szeles nap lesz ez...

Aztán kékcsíkos felhőtakaró kúszik az égre, eltakarja a Napot is, éles széle alatt zöldeskék az ég a távolban.

A felszántott föld felett lebeg az esztergomi Bazilika, mint egy gyöngyházkék látomás

Nyergesújfalu, irány a rajthelyül szolgáló vasútállomás! Regisztráltam, csak ki kell húzni a nevem a listán, befizetek, megkapom az itinert - szép színes térkép-nyomat, mennék is vécét keresni, de a vasútállomáson nincs, a tojtoj ajtaján öklömnyi lakat... Szinte harap a hideg, de tudom, hogy hamar ki fogok melegedni.

A sűrű gallyszövevényben feltűnik a bajóti római katolikus templom tornya

Szedem a lábam a Nyergesújfaluból kivezető úton. Nem a horgásztavak felé megyünk, hanem a Hosszú-dűlő mentén, ahol sejtésem szerint lakópark fog épülni. Borongós hangulat borul a tájra, csupasz ágak finom szövevénye karcolja az eget. A Szent Donát emlékhelyhez érve már két és fél kilométer van a lábamban, épp kezdem felvenni a sebességet.

Bajót középkori eredetű katolikus temploma

Székelykapu, aztán következik a térképen Német-völgyi pincéknek nevezett sor - itt kell lennie valahol az első kódnak is, meg is találjuk egy villanyoszlopon. Kicsi, elhanyagolt pincék ezek többnyire, és hol vannak a szőlők? Mert bizony egy fia szőlőtőkét sem látok... de van olyan pince is, ami láthatóan fel van újítva, és ritka szép kovácsoltvas szőlőindás díszét le is fényképezem. Valahol csak van itt szőlészet is!

Mindenesetre jó témafelvetés, túratársaimmal szóba kerülnek holmi egri boros élmények...

Világosodik az idő, csíkokra szakadnak fejem felett a felhők. Az út fehérsége szinte felragyog... csinos fehér kecske nézeget felénk, ki van kötve, nyakán korrekt bőr nyakörv. Elöl az ágak szövevényében kirajzolódik a bajóti templom fehér, négyzetes tornya. Az út nagy körívben közelíti meg, itt kell megkeresni a második kódot... Sejtem, hogy az épület középkori lehet, a tömbhatás, a támpillérek gótikát sejtetnek. Örülök, hogy nincs tönkrebarokkosítva... még a toronysisak is korhű, egyszerű.

Kíváncsi kecske szemléli a mezőnyt

Bajótot a zöld kereszt jelzésen hagyjuk el. Szépen emelkedik az út, kellemes rajta a járás, az ég már mélykéken szikrázik felettünk. A zöld háromszög jelzés felvisz a bajóti Öreg-kőre, ki is mászok a táj fölé magasodó sziklateraszra, szép kilátás nyílik innen Esztergom felé.

De hogy közelítsük meg innen a következő ellenőrzőpontot, a Jankovich-barlangot?

Meredek, mint a fene... valaha régen falépcsős, kiépített út vezetett itt le, ennek nyomai még látszanak... néhány túratársam visszafordul, inkább megkerülve a szirtet alulról próbálkoznak a "barlanghódítással", én nagyot nyelek és nekivágok lefelé a csúszós avarban, fatörzstől fatörzsig. A meredekség miatt leguggolok, így araszolok lefelé, de egy ponton így is kiszalad a lábam alólam, és klasszikus nadrágféken raftingolok le a sárban, a sziklák között.

Jól esik kicsit szusszanni a barlang előtti kis vízszintesen, megcsodálom magát a barlangot is... egy kerek "ablaka" nyílik az égre, mint a tatabányai Szelim-barlangnak. Látványos gömbfülkék, vastag, ferde mészkőpadok... valaha ősember is élt benne.

A Jankovich-barlang gömbfülkés bejárata

Innen lefelé már pompásan kiépített lépcsőkön haladhatok, még fémkorlát is van. Odalent pihenőpadok, ki is használom a lehetőséget egy kis tízóraizásra. A kék sáv jelzés innen éles szögben, két irányba is kiágazik, nekem az "alsón" kell tovább mennem. Kifejezetten kellemes, pihenős ez az erdőrész, a száraz avart már emelgetik a tavaszi kankalin gyűrött levelei... kis, zöld raviolikhoz hasonlítanak még, de pár hét, is sárgállni fog az erdő a virágoktól!

A barlang kerek "tetőablaka"

Mogyorósbánya határában van a következő kódos pont. Szélvédett rész ez, szinte meleg van. Innen viszont jön a felkapaszkodás a Látó-hegyre és a Kő-hegyre. Szép rész ez, kifejezetten szeretem. Nem sokára földre hullott napocskákként fognak sárgállani a héricsek a fehér sziklák tövében... A galagonyabokrokon még akad odaszáradt, ráncos, piros termés, az ég mélykék, a sziklák fehéren villognak, a fenyők zöldesfeketék... lefotózok egy valószínűtlen mérető sárga fagyöngy-kolóniát is. Nem igaz, hogy a február szürke...

Nini! Egy virágzó vajszínű ördögszem! Igazán elnyűhetetlen kis vadvirág... "az ördög nem alszik", legalábbis a "szeme" már nyílik február elején, amikor a hóvirágnak még nyoma sincs... Igaz, hónak sem... Milyen lehet ezen az útvonalon végigmenni, ha hó van és csúszós lefagyás?

Jellegzetes víz-formálta gömbfülkék. A fokozottan védett barlang mélyebb rejtekeiben denevérek telelnek

Innen is látszik az esztergomi Bazilika monumentális épülettömbje, már más szögből, mint az Öreg-kőről... az út ismét lefelé tart, egynyomtávos ösvény, néhány mókás tábla egy közeli borospincébe invitálja a túrázókat. Mert borospincék erre is akadnak bőven! Odalent, a tokodi pincéknél van az OKT pecsét, aminek leütését elhelyezem az itiner megfelelő rubrikájába.

A műút szélén ballagunk, aztán jobbra fel a dózerúton a Kis-kő és a Hegyes-kő felé. Nem tartott sokáig a vízszintes rész! A kék sáv jelzés immár a célig kísér, hátam mögött elmaradnak a fehér, ferdén rétegződő, vaskos sziklapadok. Előttem Tokod tengernyi színes háztetője, a ragyogóan tiszta levegőben messzire ellátni... igen, az esztergomi Bazilikáig. A Bazilika háta mögött szinte feketéllenek a Kovácspataki-sziklák. Már két éve, hogy a járvány miatt elmaradt a szalonnasütögetős Burda-túra... talán idén lesz megint!

Tavalyról maradt, száraz tölgylomb is van még az ágakon

Tokodon kicsit leülünk egy padra, evés-ivás, rápihenés a gyilkosnak ígérkező utolsó szakaszra. A Nagy-Gete innentől némileg meredek. A pihenés nem tart soká, hamar áthűl az ember, a Nap ismét elbújt a vaskos felhők mögé...

Bizony, jól emlékeztem, tragikus hirtelenséggel kanyarodik fel az út egy végeláthatatlan, köves emelkedőnek. Lépkedek-lépkedek, érzem a combomban, előttem egyenes törzsű fenyők sorfala. Túratársammal néha megállunk, beszélgetünk, örülök, hogy mindez eltereli a figyelmemet a meredekről. Aztán végre felbukkan a csúcsot jelző kereszt, jöhet a megérdemelt kókusztejes kávé!

Már bújik a tavaszi kankalin - Primula veris

Innen kellemesen lejtő, bő hat kilométer van csak hátra Dorog felé. Ez a szakasz most is sáros itt-ott, még japánkeserűfű kórókat is látok, pedig ezzel a kellemetlen növénnyel eddig csak patakpartokon találkoztam.

Valahogy hosszúnak tűnik az út Dorogon belül a vasútállomásig... de ez már ismerős pálya, sokszor kirándulok errefelé. Fekete-fehér macska néz szuggesztíven egy kerítésoszlopról. Érett délutáni fények simogatják a házfalakat. Megkapom az oklevelet és a fém kitűzőt, negyed óra múlva van vonat haza... nem is húzom hát az időt, irány jegyet venni, és még némi didergés a peronon, míg befut a kényelmes szerelvény. Olyan kellemesen melegre fűtött a kocsi, hogy szinte elzsibbadok. Békés utam van a Nyugatiig... Jó nap volt ez!