Terep-járó: Virágba borult Gerecse: vadvirágfotós séta Tardos környékén

Szerdai szabadnap... mostanában hétvégére rendszerint bejön valami havasesős-zivataros-viharos szeles idő, ezért kifejezetten örültem, hogy hét közepén, csodás tavaszi időben elmehetek kirándulni. A Gerecsére esett a választásom, bár a konkrét útvonalat párszor újra kellett terveznem...

Virágzó vadgyümölcsfa a Vörös-réten

Ötkor ébresztő, kint még sötét van. Pirkad, amikor a villamos a Déli pályaudvar felé zötyög velem, és a kelő nap aranyfénye csiklandozza a magas házak oldalát, amikor kigurul a vonat a Déli alagútjából.

Olvasgatnék... upsz, otthon maradt az olvasószemüveg... elgondolkodok az "osonó léptű öregségről", aztán szemüveg nélkül is belemerülök a Digitális Fotóskönyvbe. Olyannyira belemerülök, hogy sikerül túlmennem.... Tóvároskert helyett Tatán szállok le.

Borostyánnal benőtt fák a Cseke-tó mellett

Ballagok hát visszafelé, így legalább utamba kerül a Cseke tó, ami eddig mindig kimaradt... Hangulatos hely, két hatalmas szürke gém kering a sima víztükör felett, három horgász pakolgatja felszerelését, a reggeli napfény átsüt a zölden bontakozó rügyeken. A sűrűből tőkés réce méltatlankodó hápogása harsan. Fekete harkály repül el felettem, szép szinuszgörbés ívben. Szépek a reggeli fények.

Szürke gém - Ardea cinerea. Védett faj

Tóvároskert vasútállomásnál rákanyarodok az eredetileg tervezett irányra: ballagok Baj felé, kerékpárút is van, de biciklist egyet sem látok. Autót se sokat. Elballagok a szép baji templom mellett, aztán a falu után nyílegyenesen a szőlők felé... Egy-egy virágzó vadgyümölcsfa, földre szállt felhőként fehérlő galagonyabokor szegélyezi utamat. Zölden sarjad a vetés kétfelől.

Nyílegyenes út a baji szőlőhegy felé

Követem a sárga sáv jelzést a szőlős telkek között, kellemesen emelkedő, kanyargós úton. Már felülről látom a baji templom tornyát, amikor autós fékez mellettem... nini, egy ismerős. Pár szót váltunk, aztán ballagok tovább, szép lassan kimelegedve.

Az út ösvénnyé válik, fehér, sima sziklák között vezet felfelé a Kálvária. Fehér galambvirágok, lila keltikék díszítik a fák közötti csupasz, barna földet. Ferdén süt be a reggeli napsugár a szurdokszerű völgybe.

Tavalyi és idei színek egyszerre

Az út kivezet a szurdokvölgyből, de a Kálvária állomásai még tovább kísérnek akkor is, amikor napfénybe lépek, kiérve a fák közül. Narancsvörösen ragyog a tavalyi száraz lomb, és a friss lomb zöldje. A fák alatt pettyegetett tüdőfüvek és kanyargós, kúszó, kék virágú meténgek nyílnak. A sár vaddisznócsalád lábnyomait őrzi... egészen pici malackák és egy megtermett koca. Örülök, hogy nem találkoztam velük.

Holló repül át suhogó szárnyakkal felettem. Valahol a magasban repülőgép karcolja a vakítóan kék eget.

Odvas keltikék - Corydalis cava

A Rotundánál pihenek meg. Középkori kerek templomocska, mikroszkopikus méretű, de a falaiban van anyag bőven... évszázadok suhantak el kövei felett, emberek születtek és haltak, seregek jöttek és pusztítottak, vadászok cserkészték a vadat, és végül csak a kövek maradtak...

Ülök az ácsolt fa padon, uzsonnázok, tűnődök a múlton. Két kiránduló érkezik, kutyával, a kutya kezemhez dugja barnás-rózsaszín orrát, megtudom, hogy ausztrál juhászkutya. Hátizsákomba rakom a kabátomat, meleg van.

Sarjad az új élet

Innen a piros sáv jelzésre váltok, egészen túrám végéig ez fog vezetni. Az Öreg Kovács-hegy oldalában vezet az út, gyönyörű. Vaskos törzsű holtfák állnak itt-ott, a fakopáncsok által alaposan megmunkálva, szinte szoborrá alakítva... és a fák tövénél megannyi vadvirág. Kihasználják, hogy most még nincs árnyékoló lomb a bükkökön. Sárga bogláros szellőrózsák, és tengernyi keltike szőnyege terül a földre... a hóvirágok már elvirágzottak, kövér magokat dajkálnak a bókoló kocsányok.

A baji Kálvária egy szakasza, nem messze a Körtemplomtól

Nem megyek be Tardosra, bár eredetileg azt terveztem, megnézem a kőbánya szélét az út mentén... ki tudja, hátha találnék egy Jura kori ammoniteszt... de nincs kedvem az emelkedőhöz, inkább maradok a piros sávon, és egy hatalmasat esek a sárban.

Bogláros szellőrózsa - Anemone ranunculoides

Szép kaszálórétre érek. Vörös-rét a neve, és valóban: igazi terra rossa, vörösföld villan ki az úton. Egy vadcseresznyefa fehér menyasszonyi pompában várja a kérőket... megannyi zümmögő megporzót. Valósággal dong a fa, mint egy óriás transzformátorállomás. Zajlik a munka!

Vértestolnának épp csak a szélét érinti az út, hosszan követek egy előttem pilinckéző hajnalpírlepkét. Elhagyott, omladozó házikók lapulnak a fák között, tavaszi vadvirágok nyílnak az elhagyott kis kertekben. Színhiányos ibolyákat és kisvirágú hunyorokat fényképezek. Nadrágomon szép világosra száradt a sár.

Télizöld meténg - Vinca minor

Követem a piros sávot. Eleinte alig emelkedik, de látom a térképen, hogy lesz itt ez "húzósabb" is... kiránduló pár jön szembe, biztatnak, hogy nem lesz hosszú. Kaptatok a meredeken, és itt-ott megállok fényképezni. Erdei kutyatej zöldessárga csokrai, és nini: tavaszi lednek valószínűtlen lila virágai is elém tűnnek. Minden lépésnél más és más természet-alkotta kompozíciókat csodálhatok meg ebben a mesés élő "múzeumi tárlaton".

Innen is, onnan is fakopáncsok kiáltását és dobolását hallom. Biztos, hogy van köztük fekete harkály, zöld küllő, nagy fakopáncs, így hang alapján, de megpillantani nem sikerül őket. Őz ballag át előttem lusta eleganciával. Sárga tavaszi kankalinok bókolnak kis csoportokban.

Erdei galambvirág - Isopyrum thalictroides

Várom már a padot az Arany-lyuknál. Több víznyelő-barlang is van errefelé, bejáratuk gondosan ajtóval lezárva - ide csak denevér tud bejutni egy kis "ablakon". Többfelé megrogyott a föld... Nem tűnik nagyon veszélyesnek, de azért kikerülöm az ilyen részeket.

A pihenőpadhoz érve aztán jöhet az eszem-iszom. Előkerül hátizsákomból az alma és a szárított gyümölcs. Csend van, de a madarak harsány éneke szinte szövedéket alkot a fák között... kíváncsi vörösbegy ugrál, fényes fekete szemeit rám szegezi, fejét félrebillentve mustrál. Csízpár balettozik egy vékony ágon. Feketerigó repül át harsány méltatlankodással a fejem felett. Él és mozog az erdő.

Vörösbegy - Erithacus rubecula. Védett faj

Újra erőre kapok - lehet, hogy egyszerűen csak éhes voltam - de Koldusszállásra nem megyek el, pedig a kis tavat, a varangy-nász miatt megnéztem volna. De most inkább a Vaskapu völgyén ereszkedek le. Itt is akad fotótéma bőségesen.

A völgyben megreked a meleg és a keltikék bódító, édes illata. Előttem magasodik az óriási Turul szobor, lábam előtt ezernyi fehér és lila keltike illatozik. Teszek egy kis kitérőt a Szelim-barlanghoz... a fehér sziklák között már virágzik a zöldessárga őzsaláta, a fehér tornyos ikravirág, a liláskék fürtös gyöngyike.

Jóbarátok... bogláros szellőrózsa és keltike igazi tavaszi csokra

A vonat Tatabányától praktikus módon félóránként indul Budapest felé, nem sietek... kicsit sütkérezek a peronon egy padon, és már jön is a szerelvény. Otthon vár az előre elkészített estebéd... és a pihenés. Szép nap volt!