Terep-járó: Vadvirágok, havas eső, Börzsöny: Teleki Pál emléktúra

Megérkezett a rég várt eső... szombat délutánra egyenesen havas esőt ígér a meteorológia. De mindegy, kecsegtethetnek akár az égből potyogó lócitrommal is, annyira vágyok már ki a szabadba. A Hazajáró Egylet túrája szép útvonalvezetésével csábít... jól ismerem ezt a vidéket, idén is bejártam már, de mindig, minden időben szép, nem lehet megunni.

Az ágakon ott vöröslenek még a csertölgy tavalyi levelei, de a galagonya is virágzik már

A 20 kilométeres táv Kisinócról indul, mégpedig 11 órától, ami szokatlanul kései rajtoltatás... már másfél órával korábban odaér a busz Kismarosról, de nem bánom, van csavarogni való a környéken bőven. Így már a reggel nyolc után induló vonaton ott ülök a Nyugatiban...

Finoman bontakoznak a gyertyán levelei

A vonaton nincsenek sokan. A rossz időjárás-előrejelzés láthatóan visszariasztotta a kirándulók csapatait. A zónázó emeletén vidám óvónéni-jelöltek közé keveredek. Egyikük előadja, hogyan hányt a macskája szőrgombolyagot az éjjel... a szokatlanul szemléletes előadás hatása alá kerülve vigyorgok Vácig. Ha lenne autóm, kimaradnék az ilyesmikből!

Finom zöld csipkébe öltözik az erdő

Kismaroson fura, hogy nem a Királyrét felé menő busz megállójába kell sietnem, hanem át az aluljáró alatt és jobbra. Kisebb osztálykirándulás nyüzsög már ott. Nyirkos és hűvös a levegő, borongós az ég, de a gyerekeket ez egyáltalán nem zavarja.

A sofőr szóvá teszi "már fegyvernek minősülő" méretű teleobjektívemet, pedig csak 300 mm-es, nem is igazi "hosszúpuska"! Békés az utazás a kisinóci turistaházig, a busz innen nem is megy már tovább. Pár túrázó száll le rajtam kívül, aztán szétszélednek... 11 előtt itt biztosan nem lesz rajt. Egy ismerős túratárs bedobja az ötletet: tegyünk egy kört Tóvikig. Én is ilyesmit tervezek, örömmel mondok rá igent.

Nyiladék Király-rét közelében

Vizenyős, sáros a talaj az erdőben. Átugrok a patakon... újonnan vett túracipőm orra belemerül a vízbe, és azonnal kiderül, hogy a vízhatlanság csak ígéret volt. De sebaj, nincs túl hideg, és ha szedem a lábam, hamar megmelegszik a cipőbe jutott víz... közben meghallgatok néhány rémtörténetet felázott lábakról.

Szép az erdő, megjön a kedvem is. A bontakozó rügyek nyomán olyan az erdő, mintha egy kéz óriási ecsettel végighúzott volna rajta egy kevés akvarell-zöldet. Elmondhatatlanul finom, érzékeny színek ezek, a távolabbi fák törzse halványabbá válik a párás levegőben. Lábam előtt felnyurgult, sárga salátaboglárkák, szorosra szárt szirmokkal.

Rajtuk aztán nem fog múlni a következő generáció. Barna varangyok (Bufo bufo) a Tóvik közelében

A tóviki vendégháznál semmi mozgás. Mármint a ház körül. A kis tóban annál nagyobb az élet. Látni igazán nem lehet semmit, de legalább három békafaj énekeli nászdalát a vízben. Megkülönböztetem a barna varangy teljesen varangyiatlan prüllögését, a vöröshasú unkák U! U! fuvolázását, és a mocsári béka krokrokrok-ját. Fekete-fehér mini örvényként repül fel egy csapat barázdabillegető. Aztán egy másik madár fehér tollaira figyelek fel... nini, ilyet még nem láttam: részben leucisztikus ("albínó") énekes rigó!

A túra mókustól Mókusig tartott: európai vörös mókus (Sciurus vulgaris) a rajthelynél, a Kisinóci turistaháznál... a túra célja a zebegényi Mókus sörözőben volt

Az úton ballagunk vissza Kisinócra, mindenféle futóversenyekről beszélgetve, amikor vörös mókus szalad át előttünk. Még el sem kezdődött a túra, és máris mennyi érdekes lénnyel találkoztam!

A rajthoz ímélben kapott kódot kell bemondani, mialatt sorba állok az időközben megsokasodott túrázók között, egy macska elkoldulja a fele rántottás szendvicsemet. A rajtolók fele ismerős innen-onnan.

"Fél manccsal is le tudlak győzni" sugallja a kisinóci csatakandúr tekintete

Megkapom az útvonal-leírást, nekivágok a kék sáv jelzésen a kóspallagi Kálvária felé. Borongós az idő, szomorkás a hangulat - talán ezért több túrázó is megalapozta a hangulatát, jó hangosak. Egérutat adok mindenkinek, szeretem a csendes, békés ballagást... A Kálváriáról lepillantva homályba burkolózik a táj, a temető, a háztetők. Egyszer volt itt egy vaddisznós kalandom... most is látni túrásokat itt-ott.

Az út szélén bársonyos tüdőfű és ujjas keltike csokrai nyújtóznak a borongós ég felé.

Úton a kóspallagi Kálvária felé a kék sáv jelzésen

Áttrappolok a falun, gyanakvó pillantású macska kísér. Innen a piros sáv jelzést kell követni egészen Törökmezőig, csukott szemmel is menne. Beszélgetek pár szót egy kisebb társasággal a virágfotózás kapcsán. Át kell jutni a Kis-Hanta patakon, a tegnapi eső után megáradt... a kövek jó csúszósnak ígérkeznek, kicsit feljebb találok egy egészen jól járható gázlófélét. Örömmel várom a találkozást kedvenc pirosló hunyoraimmal. A toronyaljai horgásztó néptelen, vize tompa szürkésen csillan a lombtalan fák között.

Precízen "hajtogatott" levelű fekete zászpa bújik az útbevágásban, elegáns bogláros szellőrózsák emelgetik fényes, sárga virágaikat, megidézve a most hiányzó napfényt, egy kivadult gyümölcsfa bimbókötegeket dajkál.

Az erdő színeit zöld lazúrral színezte egy láthatatlan kéz...

Az ellenőrzőpont gyanánt kihelyezett bélyegzőért fel kell kapaszkodni a Bibervárra, szerencsére nem a tetejéig... bélyegzek, aztán ugyanazon az úton ereszkedek vissza, a Várkút felé brutálisan csúszhat a meredek, van már róla tapasztalatom. Inkább lent, az aszfaltút szélén ballagva kerülöm meg a hajdani pici vulkanikus hegyecskét, aminek a tetején valaha mákszemnyi vár is volt... Mostanra már két olyan falut is érintett az útvonal, amit elsöpört a török, tatár... Az egyik Hanta volt Kóspallag felett, ennek nyomát a patak neve viseli, a másik Toronyalja, aminek tán pont itt álltak a házai, ahol most a műút kanyarog.

Amott kicsit beljebb hajdan pálos kolostor állt. Kútjának, falainak jóformán csak a helye van még, a kútból sok érdekes leletet emeltek ki a régészek. Szép kis félig nyitott kápolna épült ide nemrég, meg lehet pihenni egy kis elmélkedésre. Én azonban megyek tovább, hogy a beígért havas első előtt minél nagyobb utat meg tudjak tenni.

Út lefelé a kóspallagi Kálváriáról

A kolostorrom alatt van az a rét, ahol legutóbb a nyulakat fényképeztem. Most nem mozdul itt semmi, de a nyúlbogyók mennyiségéből ítélve forgalmas tér ez.

Megállok egy-egy különösen szép vadvirág-kompozíciót lefényképezni. Hol egy szokatlanul sötét, szinte fekete színű pirosló hunyor kelti fel a figyelmemet, hol egy fakéreg öblében kapaszkodó odvas keltikék csoportja. Egész nap el tudnék itt lenni növényfotózgatással.

Ujjas keltike - Corydalis solida

Törökmezőn, a turistaháznál lesz a következő ellenőrzőpont. Finom zizegő hang hallatszik... a szinte elmondhatatlanul apró szemű, szitáló eső hangja. Baszkföldön ezt nevezik zirimirinek... az ember észre sem veszi, és csurom vizesre ázik tőle. Örülök, hogy bekészítettem fényképezőgépem vízhatlanra impregnált, kissé ormótlan tokját.

Lovak Kóspallag határában

Gyorsabbra veszem a lépteimet, de a héricsek és farkasboroszlánok persze megállásra és fotózásra késztetnek. A teleobjektív azért is jó, mert nem kell a téma "arcába másznom", hanem taposásbiztos távolságból, az útról le nem térve tudok kattintgatni.

Megváltoznak a színek, a finom eső egyfajta lakkal vonja be a fatörzseket. Homályos kék árnyalat vonja be a távlatot. Szedem a lábam...

Valósággal térképszerűek a foltjai... macska Kóspallagon

A turistaháznál először nem találom az ellenőrzőpontot. Arra számítok, hogy a randa időben a pontőr talán behúzódott az épületbe. Ott érdeklődésemre kis híján kapok egy mókusos pecsétet, nem sajnálják tőlem, és instrukciót kapok az Országos Kék bélyegzője felől is. De amikor kilépek az épületből, meglátom pontőrünket, aki bélyegzővel és málnapálinkával fogad kicsit odébb.

Út a Boglya-kő alatt

Valamelyest csökken az eső szemergése, mintha világosabb lenne az ég is. Harsányan énekelnek a madarak. Utam lefelé tart a kék jelzésen, jó ismerősöm ez a rész is... lent az öreg fákon már többször fotóztam különféle fakopáncsokat, de most hallgat az erdő. Jön a rövid, de kicsit küzdős emelkedő a Csapás-rétig, errefelé is van néhány botanikai érdekesség, de még nyomuk sincs... viszont a Csapáson meglepő mennyiségű pirosló hunyorra bukkanok. Harmatcseppek helyett most esőcseppeket ringatnak bókoló fejükön. Nini, tavaszi kankalin! Idén eddig csak a jellegzetes, gyűrött-ráncos tőleveleket láttam... Amott meg, a száraz tavalyi fő között, ibolyák húzódnak meg szerényen.

Bogláros szellőrózsa - Anemone ranunculoides

Nagymarosból és a visegrádi Fellegvárból most semmi sem látszik. Az eső ismét rákezd, tokba kerül a gép... Egy valósággal pózoló énekes rigó miatt veszem csak elő.

A kék sáv a parkoló után felfelé halad, először szelíden, aztán a Julianus barát-torony alatt egyre meredekebben. Öreg bükkök kusza gyökerekkel kapaszkodnak a földbe, törzsük akár az elefántláb, szürke. A mezőny ismerős része már lefelé baktat a csúszós meredeken, fura érzés... mindig azt hiszem, hogy én vagyok az utolsó, aztán kiderül, hogy nem, ezzel bátorítom magam a ziháltató meredeken. A pára és a hideg ellenére is érződik a keltikék édes illata a fák között. Egyre jobban esik, fejemre húzom a kapucnit. Ahogy lefelé nézek, látom, hogy ezek nem is csak esőcseppek... megérkezett az ígért havas eső, menetrendi pontossággal!

Pirosló hunyor - Helleborus purpurascens. Védett faj

A pontőrök fent receregnek egy ázott nemzeti lobogó és egy meleget lehelő tábortűz társaságában. Az egyetlen száraz pont a kilátó alatti kikövezett, kerek térség, itt jött el a pillanat, hogy irataimat, mobiltelefonomat nejlonzsákba tegyem az eső ellen, elpakolom fényképezőgépemet is. Pedig a látvány szép: a havas esőben elmosódó törzsek, a fehér és lila keltikék szőnyege... de nem akarok kockáztatni. A fotógépezet a hátizsákba kerül, dupla nejlonba. Az efféle masinák mindent kibírnak, kivéve az esőt, a hideget, a meleget, a párát, a hőingadozást, a port, a ... na jó, hagyjuk.

Út a Kis-Hanta patak mentén

Kocogva megyek lefelé a sárga jelzésen Zebegény felé. Jól esik a séta után a futómozgás. Egészen addig, míg egy látványosat nem esek, megcsúszva a lejtőn. Gyanúsan tiszta volt a nadrágom, így úgyse lehetett volna hazamenni... A többi túrázón is hol itt, hol ott ékeskedik egy-egy sárfolt, a talajon látványos csúszásnyomok igazolják az igyekezetet. Már az ötven kilométeres távot teljesítők is "rákanyarodtak a célegyenesre", a havas eső meg egyre jobban esik...

Odvas keltike - Corydalis cava

A cél nem a Kálvárián vagy a Trianon-emlékműnél van, hanem igen bölcsen a Mókus sörözőbe helyezték.

Megkapom az oklevelet és a kitűzőt, sőt meglepetésemre egy pár virslit is. Mostanában annyira nincs ellátmány a túrákon, na meg az átlag alatti nevezési díj miatt nem is számítottam ilyesmire, kellemes meglepetés. A söröző teraszán fogyasztom el, bent túl nagy a fülledtség. Még szerencse, hogy mobilomat előásva rápillantok az órára: négy perc múlva itt a pesti zónázó! Vágányzári menetrend... azt hittem, van még vagy húsz percem, de így behajítom a papírtálcát a szemetesbe és iszkolok a peronra. Két túratársnak is szólok, hogy sietni kell... Jegypénztár nincs - szerencsére, úgyse lenne időm jegyet venni - így a kalauztól veszem meg, aki beleszámítja pesti BKV bérletemet. Pont elérem a vonatot, a két túratárs integet, hogy üljek hozzájuk... Kellemes beszélgetéssel telik a körülbelül egy órás út, a vonat még áll is a síneken Nagymaros előtt úgy tíz percet.

Egy szokatlanul sötét színezetű pirosló hunyor - Helleborus purpurascens

Új túracipőm korántsem vízhatlan, viszont a turkálós dzseki beváltja a hozzá fűzött vízhatlansági reményeket. A selejtesebb fotókat már a vonaton törlöm, mobilomba visszatért az internet. Jó lesz otthon egy forró fürdő, vacsorára meg majd sütök krumplit. Jó nap volt, örülök, hogy nem riasztott vissza az időjárás.