Terep-járó: Három nap a börzsönyi bérceken, vadvirágok nyomában

Három nap a Börzsönyben, ahol nincs térerő, vagyis nem nyúlnak utánam a pesti ügyes-bajos intéznivalók, kicsit kiléphetek a szabadságba... Hétköznap lévén nem fogok sok emberrel sem találkozni, "rendezhetem a soraimat", nagyon rám fért már!

Gondosan terveztem meg az utat, hogy minél több érdekes élőhelyet, növényt, sziklaformát láthassak a turistautak mentén, szálláshelyemül pedig a Nagy-hideg-hegyi turistaház szolgált. Összepakoltam hát egy kisebb hátizsáknyi holmit - három napra igazán nem kell sok dolog, ráadásul reggelit és vacsorát kapok a turistaházban, csak szendvicsnek valókról kell gondoskodnom. Na meg hogy ne felejtsem el bekészíteni a fényképezőgépem akkumulátorának töltőjét...

A látkép szinte a tátrai Csorba-tó környékét idézi

Vonattal megyek a Nyugatiból egészen a szobi végállomásig, itt van csatlakozás az észak-börzsönyi falvakat végigjáró buszhoz. Békés az utam, ismerős is, sokszor jártam már erre.

Apró fennakadást okoz, hogy a nadrág az utóbbi időben nagy lett rám, konkrétan: le akar esni, kénytelen vagyok nejlonzacskóból madzagot sodorni, hogy valahogy magamon tartsam... egy kedves helyi lakos megajándékoz tűvel és cérnával, látva szorult helyzetemet. Majd a turistaházban beljebb varrom a gombot... addig is, a gatyahelyzet "kielégítő". Amúgy is beszélgetős népek közé ékelődök, az ilyesmi mindig felér egy szociológiai tanulmánnyal. Az biztos, hogy minden vidéket jobban megismerek így, mintha csak autóból látnám!

A Csarna-patakba szakadtak a sínek, amikor az árvíz elmosta a pályát

Kemencén szállok le, irány a Tüzép telep, itt indul tulajdonképpeni utam a kisvasúti végállomásnál.

Eleinte aszfalton sétálok - sehol senki, szikrázóan süt a reggeli napfény, pirosan lobbannak fel az útszéli pipacsok szirmai. A madarak harsogó, diadalittas énekkel köszöntik az új napot. Ballagok az aszfalton a sínekkel párhuzamosan, aztán Feketevölgy után földút jön, és az 1995-ös árvízben elmosott vasúti pálya. Különös hangulatú hely ez. Néhol a sínek a levegőben lógnak, másutt a patakmederben hullámzanak, és a természet lassan visszaveszi, ami az övé: ez a völgy ráadásul fokozottan védett terület, ritka fajok élőhelye. Szinte sötét van, és szemem azokat a bizonyos ritka fajokat kutatja... de nincs szerencsém, sem szalamandra nem mozdul a patak tiszta, csörgedező vize mellett, sem más. Viszont megpillantok egy furcsa páfrányt: a számtalan, délceg hölgypáfrány és erdei pajzsika között az egyiknek szokatlan az alakja. Megnézem hát közelebbről Tömör, fodros levéllemez, széles levélalkat, mi lehet ez? Felfordítok egy levelet, hogy megszemléljem a sporangiumokat, de nincs egyetlen, pöttynyi spóratartó sem rajta. Egy steril, tovább szaporodni nem képes átmeneti alak! Tavaly a Bükkben láttam hasonlót...

Titokzatos páfrány: erdei pajzsika és hölgypáfrány bélyegeit egyaránt hordozza

A páfrányos élmény feldob, jókedvűen kerülgetem hát a megviselt síneket, trappolok a megmaradt talpfákon, lelkemben lassan elsimulnak a hét fáradalmai és stresszei. Elkezdem meglátni és meghallani a természet apró jelzéseit. Felettem pár méterrel szüntelenül csipog-sípol valami egy kerekre faragott röpnyílású üregben, szépen rezonál is tőle a fatörzs... tuti, hogy nagy fakopáncs fészek, de kicsit megállok, figyelek... felbukkan a madárszülő, tényleg fakopáncs, de olyan idegesen sertepertél a fészek közelében - beszállni nem mer - hogy inkább odébb állok, nem zavarom jelenlétemmel a madárcsaládot.

Az erdő igazi őslakosaival is találkozhattam

Hamuháznál egy család kisgyermekekkel épp vonatosat játszik, mozgatják a megmaradt váltót, és van itt néhány hajdani csilleféleség is. Hiszen nem a turisták kedvéért épült eredetileg a kisvasút!

Az épület elhagyatott, combig érő susnyás veszi körül a korhadozó, félig-meddig kidőlt padokat is. Azért leülök, ahová lehet, és szép komótosan meguzsonnázok. Két kéktúrázó lány halad el, pár szót váltunk a terveinkről, ki merre megy ma. Ez után már több emberrel nem is találkozom az erdőben...

Kigöngyölődő hölgypáfrány-levél - Athyrium filix-femina

Utam a kék kereszt jelzésre vált át, még egy darabig az elmosott vasúti pályát követi az ösvény, aztán a sínek valahol elfogynak. Szépen emelkedik az út, és tudom, hogy lesz ez ennél még meredekebb is... pár száz méternyi szintkülönbséget le kell küzdenem Nagy-Hideg-hegyig. A Nap egyre magasabbra emelkedik, de itt, a fák között hűvös van, kékes párák szállnak a fák között. Szemügyre veszem a térképen Nagy-rétnek nevezett részt, hátha akad itt valami érdekes növény... de nem találok semmit, aztán a következő hasonló hely a Magas-hídi rét, ahol valaha pompás fésűs imolákat fotóztam. Most még nem nyílnak ezek, zöld, magas, fényes fű borít mindent, közte itt-ott fényes, sárga réti boglárkák nyújtogatják az ég felé apró tányérkáikat.

Bükkös a Magashídi-rét közelében

Egy nehéz, barna test töri az utat a kidőlt bükkfák közötti felsarjadó növényzetben: szarvasbika! Nem nagyon izgatja magát miattam, sikerül is kattintanom róla néhány képet.

Hol itt, hol ott pillantok meg valami érdekességet. Kakukkveronika, páfrányok, kardos madársisak... közben az ég elborul felettem, el-eltűnik a napfény, és borongóssá válik a hangulat, amit a kidőlt fatörzsek temetője tovább fokoz. De legalább járható a turistaút, és ennek nagyon örülök, pár éve jól belekeveredtem a járhatatlan utak szövevényébe, és micsoda kerülőt kellett tennem!

Még mindig csak délután három óra van, amikor felérek Nagy-Hideg-hegyre. Az eget vaskos, szürke felhők borítják, cseperegni kezd az eső is, és bizony a hely rászolgál a nevére: ez egy nagy, hideg hegy! Begombolom a póló fölé felvett kockás ingemet, és kóborlásra indulok a környéken. Egy forráslápot keresek, de irdatlan csalán-dzsungelt találok, amin semmi kedvem átvágni... másfelé veszem hát az utat.

Találok is pár érdekes növényt a szürkület-szerű fényviszonyok ellenére: piros mécsvirág, tavaszi görvélyfű - ezek védett fajok - nini, szirti gyöngyvessző, ez is védett, legutóbb a Naszályon találkoztam vele! Nicsak, havasi ribiszke bokrok... A hűvös időben nem nagyon mozognak a lepkék, a turistaház melletti andezit-sziklagyep színes virágain számos lepke "ejtőzik" jól fotózható mozdulatlanságban. Találok egy furán "kétfejű" mezei árvácskát, aminek a két virága mintha a faj két alfaját testesítené meg - egy tövön! Amott meg egy színhiányos, rózsaszín veronikaféle kelleti magát a fűben. A szürke sziklákon varjúháj kapaszkodik, a sziklarésekből édesgyökerű páfrány levelei integetnek felém. Szigorú szemekkel mered rám egy meggyvágó.

Kakukk veronika - Veronica serpyllifolia

Végül nem húzom tovább az időt, bejelentkezem a turistaházban, a szállásdíjat előre el kellett utalni, rajtam kívül három nagydarab srác van már itt. Brutálisan sok cuccuk van, akkora hátizsák, hogy én is bőven beleférnék, nem értem a dolgot. Kéktúrázók, söröznek, és közben számomra furcsa módon halkan beszélgetnek, szóval elég visszafogott a hangulat. Mindenesetre kedvet kapok egy pohár italhoz én is. Elvégre a dehidratáció veszélyes dolog.

Megkapom a szobakulcsot, örülök, hogy egyedül lehetek a háromágyas szobában, kényelmes módon az emeletes ágy földszintjén. Jöhet a babgulyás-vacsora! Igazán kiadós, a házat körbeöleli a csend és a béke.

Erdei pajzsika - Dryopteris filix-mas

Másnap igazi napfényes reggel fogad, és érezhetően melegebb is van, mint tegnap. A reggeli kiadós: kétféle szalámi, főtt tojás, parizer, sajt, mini dzsem, vaj, "napközis" tea. Tényleg elég lesz ebédre, amit otthonról hoztam!

Fura mezei árvácska - Viola arvensis

Kellemesen belakmározva kapom fel a hátizsákot, indulás: ma bőségesen lesz táv is, szintkülönbség is.

Jókora lábatlan gyík tekereg el a maga ügyetlen módján előttem keresztben az ösvényen. Tompán fénylik a teste, mint a higany. Sajnos, annyira nem ügyetlen, hogy ne kelne lába pillanatok alatt az ösvényt szegélyező sűrűben, lefényképezni hát nem tudom, de az élmény mindenesetre az enyém.

Kis apollólepke - Parnassius mnemosyne. Védett faj

Az egyik ritka növényfaj, amivel találkozni szerettem volna, az itt honos bodzalevelű macskagyökér - és hamarosan észre is veszem, természetesen a csalánosban rejlik. Na de mire való a teleobjektív? Így se egyszerű értelmezhető képet készítenem róla, de nagyon örülök a találkozásnak.

A Haramia-lyuk mélyén gigantikus hölgypáfrány les áldozatára. Elég titokzatos hely... Most a hajdani vulkáni kaldéra peremén sétálok, pár millió éve itt izzó köveket szórt a vulkán, és langyos vizű tenger tükrözte vissza az éjszakai kitörések vörösen izzó fényét... A tengerben akkora cápák úszkáltak, mint egy busz... pillanatra szinte látomásként tűnik elém a múlt.

Poszméh lakmározik a bérci here virágán - Trifolium alpestre

Csóványoson kicsit pihenek, meredek a felvezető kaptató - de sokszor bejártam már, mindkét irányban! - most furcsa, hogy egyetlen turistát sem látok. Felkapaszkodok a toronyba, hátha látni a Tátrát. Erősen fúj a szél, hárfaként zengeti a kilátó szerkezetének húrjait, dong és zúg az egész építmény. Majd' lefúj a szél a tetejéről, és a Tátrát sem látni, sebaj, majd látom augusztusban, amikor egy hétre megyek a barátaimmal...

A torony oldalára szép, informatív táblákat szereltek a hely élővilágáról, földrajzáról és történetéről. Végig is olvasom: van bőven időm!

Szirti gyöngyvessző - Spiraea media. Védett növény

A magasabb hegységekre jellemző növényfajok egyike-másika felbukkan a környéken: havasi ribiszke, pávafarkú salamonpecsét... végre találok egy virágzó példányt, de a szél erősen lengeti csöngő, fehér virágait, folyton bemozdul a kép... megbirkózok hát vele. Négylevelű farkasszőlő, bimbózó kétlevelű sarkvirágok. Hol itt, hol ott bukkan fel valami érdekesség. A piros négyzettel jelölt úton ballagok lefelé, hol itt, hol ott állok meg megszemlélni valamit.

Színhiányos veronika - Veronica sp.

Szürke, gyertya-egyenes törzsű bükkök... aztán ritkásabb tölgyes, sziklák, zöld fű, ami hajként lengedezik a szélben. Pillanatról pillanatra változik a látvány, a fények és árnyak végigsimogatják a füveket, súlytalan kezük alatt meghajol a világ.

Nini! Közönséges tölgyespáfrány kapaszkodik egy bükkfa gyökerei között. Nem éppen gyakori páfrányfaj, örülök neki. A Rakottyás-bérc néhol ritkásabb erdejében néhol nyílás támad, feltárul a távlat, a kidőlt fák nyomán felsarjadó szederbozót eltakarja a halott törzseket és nadrágomba kapaszkodik.

Május végi színpompa az andezit-sziklagyepen

Madárfészek-kosborok csoportjára leszek figyelmes, de csak azért, mert valamiért leguggoltam. A barna avar-alapon barna növényt nem könnyű észrevenni, pedig ez is orchideaféleség. Levelei, sőt általában zöld színtestjei nincsenek, egyetlen legelő állat se kap kedvet hozzá: száraz, ízetlen kórónak tűnik. Ez is egy módja a jogos önvédelemnek!

Havasi ribiszke - Ribes alpinum. Védett növény

A turistaúton megjelenő piros háromszög jelzés szép kilátást ígér. Le is térek hát. A kilátás valóban szép a szemközti oldalon csúfoskodó tarvágásra... néhány hagyásfa szomorkodik rajta, mint kopaszodó ember fején az utolsó, hírmondónak marad hajszálak.

Nem is nézegetem sokat, érdekesebb a málladozó, száraz talaj és a naptól forró sziklák ellenére megtelepedett pár növényfaj. Most találkozom életemben először a Börzsönyben egyébként elterjedt hegyközi cickafarkkal, amott meg galambláb gólyaorr rózsaszínű virágai csempésznek egy kis vidám hangulatot a kietlen, meredeken leszakadó hegyoldal látványába.

Tavaszi görvélyfű - Scrophularia vernalis. Védett növény

A derekamon észreveszek egy kullancsot, amiről azonnal eszembe jut, hogy mit felejtettem el reggel: befújni magam rovarriasztóval! Az erdő néptelenségét kihasználva gatyát le, befújom magam, jöhet egy-egy fuvallat a póló alá is, legalább a későbbi csípéseket megelőzendő.

Az erdészeti út egy kanyarulatában újabb, számomra még ismeretlen növényt pillantok meg: erdei füzike. Szép kék az ég felettem, guszták a felhők... csodálatos nap!

Piros mécsvirág - Silene dioica. Védett növény

Lassan megérkezem a térképen Bangolának nevezett tájékra, a szirtek lábához, és itt egy csodás, virágokban gazdag kaszálórét ragadja meg a figyelmemet. Megannyi here faj pompázik rajta, töméntelen különféle boglárka, lila mezei zsályák, sárga réti lednekek nyújtogatják finom, kacsokban végződő leveleiket minden után, amire rákapaszkodhatnának. Réti szegfű, magyar szegfű, enyves szegfű és kakukkszegfű képviseli a rózsás színeket, délceg margitvirágok emelik a magasba fehér sziromfürttel ékes sárga fejüket.

Enyves szurokszegfű - Lychnis viscaria

Annyira elbűvöl a rét, hogy valahol eltévesztem a jelzést. Nem ijedek meg, közel van a műút, ami remek viszonyítási pont, és a műholdas térkép utat is jelez felé, noha jelzetlen, jól lehet haladni rajta... egészen egy kerítésig, rajta "magánterület!" tábla, szóval utamba került egy váratlan lovarda, amit persze a műholdas térkép nem jelez... nem először fordul elő, hogy az országos belovardásodás miatt jókora kerülőket kell tennem. Most sincs más hátra, próbálom megkerülni, és ezzel belekeveredek egy olyan bozótba, ami leginkább csalánból, tüskés szederből és szúnyogból áll, végül pedig át kell másznom a patakon is.

Fajgazdag, virágzó andezit-sziklagyep Nagy-Hideg-hegyen

Szedegetem a tüskéket a tenyeremből és rázom ki a vizet a túracipőmből - megcsúsztam a moszatos kövön a patakban, természetesen - így bukkanok fel a műúton, ahol autót egyet sem látok, a kerékpárosok viszont kedvelik.

Királyháza szélén visszafordulok a magas hegytömb felé, gyorsan áttervezem az utamat, eléggé elment az idő a botanizálással, nem megyek el Diósjenő felé, inkább vissza fel a piros sávval jelzett Nagy-Mánán.

Erre persze rá kell pihenni, emlékszem a Sisa Pista túráról, hogy ez milyen piszok meredek, szóval leülök a Tűzköves-forrásnál. Van itt pár, jó állapotban lévő pad, tűzrakóhely és emléktábla, ami Bársony István író emlékét őrzi. Üldögélek, eszegetem a kétszersültemet és a pilótakekszet - ha pilótakeksz van, minden van - és nézegetem a szép, alámosott sziklameredélyt, ami hajdani vad patakról mesél.

A borongós időben fotózhatóvá lassultak a lepkék is

Aztán nekivágok ismét az útnak, ami eleinte megtévesztően szintben megy, a patak mellett, aztán tragikus hirtelenséggel fordul közel függőlegesbe. Na jó, túlzás, de bizony a Nagy-Mána bérc letörése meredek, és itt látom az egyetlen szalamandrát is, sajnos múmiává száradt és szétcincált állapotban. Vajon miféle alulinformált és színvak ragadozó bánhatott el vele? Mert magától biztos nem mászott fel ide, fura módja lenne az öngyilkosságnak...

Lila ökörfarkkóró - Verbascum phoeniceum

Ballagok tovább szép tempósan, a hol nagyon, hol kevésbé meredek "palóc piros" nevű úton. Aztán hirtelen feltárul előttem a Nagy-Mána gerince, ami olyan szívszorítóan szép, hogy kicsordul a könnyem. A Tátrát idéző meredek hegyoldalak... a sziklák, a szélviharok által megcsavart fák, a tengernyi tavaszi virág mesés látvány.

A csóványosi kilátó

Orvosi macskagyökér, mezei árvácska, selymes boglárka, tarka nőszirom, magyar bogáncs, kakukkfű... micsoda pazar virágoskert! Alig tudok elbúcsúzni a csodálatos tájtól, hogy ismét erdőben kapaszkodhassak felfelé. De itt is akad ebnyelvűfű - párducfoltos araszoló lepkék lakmároznak a nektárjából - szép sárga borbálafüvek, liláskék ínfüvek, fehér bókoló habszegfűk.

Pávafarkú salamonpecsét - Polygonatum verticillatum. Védett növény

Onnantól, hogy a piros négyzettel jelzett út becsatlakozik, már ismerős az utam reggelről, hamarosan ismét felmagasodik előttem a csóványosi kilátó. Most sincs itt senki, kicsit leülök pihenni, aztán jöhet a "liftezés" vissza Nagy-Hideg-hegyre. Hollók keringenek felettem, lágy korrogásukat messzire viszi a szél. Egész más az út ebből az irányból, mások a fények is, más dolgokat veszek észre, mint reggel.

Egész nap senkivel sem találkoztam az erdőben, mégsem voltam magányos.

Bimbós kétlevelű sarkvirág - Platanthera bifolia. Védett növény

Az utolsó kapaszkodó után ismét itt a szép andezit-sziklagyep a fura árvácskával, a virágzó galagonyabokrokkal és a sífelvonóval.

A turistaház gondnoka megsúgja, hogy kis probléma van a meleg vízzel, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy nincs, spártai hideg zuhanyt veszek hát, meglepően jól esik. A vacsora ezúttal gulyásleves, finom, sűrű.

A turistaházba megérkezett egy osztálykirándulásnyi kiskamasz, mit mondjak, csend az nincs, ott buliznak az ajtóm előtt egész éjjel. Nem tudom, honnan szereztek térerőt, mindenesetre fura zene és pittyegős-lövős számítógépes játék is van náluk. Valami rejtélyes oknál fogva nem bosszant, sőt egész könnyen el tudok aludni a folyosón zajló zombi-apokalipszis ellenére.

Négylevelű farkasszőlő - Paris quadrifolia

Eljön a második reggel. Talán még napsugarasabb, mint tegnap. A kiskamaszok még mindig az ajtóm előtt buliznak. Reggeli után kifizetem, amit még ki kell, aztán felkerekedek lefelé, Kóspallag felé.

Látszik, hogy szombat van, megsokasodott a nép az országos kék jelzésű úton, sorra jönnek szembe, felfelé, és ketten is megkérdezik, hogy láttam-e medvét...

Finom, szinte hajszerű füveket lengetett a szél a ritkásabb ligetekben

Akad itt is érdekes növény, egészen más fajok, mint a más mikroklímájú északi oldalon. Habszegfű-félék, csomós hölgymál, vadrózsák.

Ahogy megyek lefelé, érezhetően egyre melegebb van. Balra kanyarodok a zöld sáv jelzésre, ismerős vidék ez is, idén már többször is jártam erre. Őz hever a Király-rét közepét kitöltő nádas szélén, kecses nyakon ülő feje a két lapátfüllel kiemelkedik a kórósból.

Jól érzem magam.

Közönséges tölgyespáfrány - Gymnocarpium dryopteris. Védett növény

A zöld sáv jelzés Királyréten belefut a büfé kitett padjainak és asztalainak sorába, ötven méterrel korábban, amikor a háztető már látszott a fák között, még egy őzzel néztem szembe, itt meg hirtelen autók, emberek, zaj. Épp veszekedés zajlik azzal kapcsolatban, hogy ki mit rendelt vagy nem rendelt és melyik rendelés kié. Megérkeztem a civilizációba, a fene egye meg!

Sápadt kísértetnövény az erdő mélyén: madárfészek kosbor - Neottia nidus-avis. Védett növény

Elballagok a Bajdázói-tó felé, itt is jó sokan vannak, még zajos diákcsoport is, ezért meglep, hogy mennyi mocsári teknőst látok. Óvatosan, a nád rejtekében közelítek, hogy ne zavarjam meg őket, és egész tűrhető teknősfotókat tudok készíteni. Mondjuk nem egy túl mozgékony fotóalany... Van tenyérnyi pici, és van katonai rohamsisak méretű páncélos is köztük.

Kilátás a Rakottyás-bércről

Órámra nézek... fél óra múlva van egy busz Kismarosra, visszafordulok hát Királyrét felé, szép nyugodtan ballagok, lelkemben az elmúlt három nap békéjével és szelíd magányával, gépem memóriakártyáján a növények, madarak, lepkék, szarvasok, teknősök képeivel. Buszra szállás előtt még egy énekes rigó is pózol nekem egy oszlop tetején.