Terep-járó: Naszályi "vadvirágvadászat" fényképezőgéppel

A Vác fölé magasodó Naszály a jellegzetes, fehérlő mészkőbánya-sebbel a környék jellegzetes, messziről is felismerhető látványa. De az "épen maradt" részek az igazán érdekesek: még manapság is rendkívüli fajgazdagság, ritka növények jellemzik. Sok kirándulót vonz a Gyadai-rét (van tanösvény, kisvonatocska, látogatóközpont is), a hegytetőről feltáruló panoráma is.

Engem természetesen elsősorban a növények vonzottak... az évnek ebben a szakában, vagyis április és május fordulóján még nem jártam a hegyen. És most egészen kellemes időt is ígérnek...

Salátaboglárka a keltike-tengerben. (Ranunculus ficaria)

Igen praktikus módon Újpestről van közvetlen buszjárat Katalinpusztára, viszont kevésbé praktikus módon a Lehel piacnál át kell szállni a metrópótlóról a metróra, hogy eljusson az ember Újpestre. Sebaj, pesti őslakosként mindennel számolva már egész korán ott ténfergek a buszparkolóban, kezemben az igazi eladótól vett Volánbusz jeggyel. Szépen süt a nap a halványkék égen.

Bogláros szellőrózsa - Anemone ranunculoides

Katalinpusztán rögtön be lehetne menni az erdőbe a piros sáv jelzésen, de inkább az út szélén és az aszfalton ballagok a látogatóközpont felé, hogy megnézzem a kis tavacskát, amit a patakból duzzasztottak fel. Tavaly itt éppen megpillantottam, ahogy egy sikló halat fog, hátha most is szerencsém lesz...

Nincs szerencsém, a tavacskában alig van víz, még béka se mozdul benne. Partja is kopár, két feketerigó "kukacoskodik" rajta.

Tavaszi lednek - Lathyrus vernus

Jó nagy kört teszek, először is jöjjön a Gyadai-rét! A piros sáv jelzés a keskeny hegylábon vezet át, némi emelkedővel. Napközben jó sok lesz itt a kiránduló, de most még enyém az erdő. Na meg a madaraké. Harsog, harsog a madárdal! Fakopáncs dobol, ismeretlen énekesek dala vegyül a számomra otthonosan ismerős énekes rigó-strófák közé. Valahonnan messziről kakukkolás tik-takja hull a fák közé, mint a lágy hamu.

Tavaszi kankalin - Primula veris

A lomb még nem teljes, friss-zöld, vadonatúj minden levél. Nézegetem a fák alatt a földet, mik virítanak. A keltikék szezonja már elmúlt, néhány utolsó bogláros szellőrózsa kelleti magát, látok pár változó boglárkát, valószínűtlen kék-lila-pink színekben villan fel a tavaszi lednek, az olocsáncsillaghúr fehér csillagokat hint szerteszét.

Bársonyos tüdőfű - Pulmonaria mollis

Kilépek a rétre... pompás! Minden fűszálon ott rezegnek még a harmatcseppek, millió és millió gyémántcsepp szórja a reggeli napfényt. A fénycseppek között színes foltok: tavaszi kankalin sárgája, bársonyos tüdőfű liláskékje, réti kakukktorma kis fehér csokrai. Apróbb szépségek is rejlenek a zöld fűben: fehér pimpó - először azt hittem, egy vadcseresznyefáról lehullt szirmok halmazát látom - sárga boglárkák, nini: egy sötétlila agárkosbor!

Régi kút, még a legeltetett nyájak idejéből

Ballagok a réten, átölel a magány királyi pompája. Felettem egerészölyv kering lusta körökben, hátha felzavarok a számára valami ehetőt... rajtunk, kettőnkön kívül nem mozdul semmi a tájban. Kedvemre fényképezgethetek. Magára maradt gémeskút mesél a hajdani birkanyájakról.

Megnézem a tanösvényen "Óriások Pihenője" néven emlegetett részt. Elvileg vizes élőhely lenne, csicsogós, fekete iszap fölé épített pallósor... de teljesen száraz itt a föld, ahogy sejtem, évek óta. A régi, vizesebb világról néhány tő sárga gólyahír mesél csak.

Fehér pimpó - Potentilla alba

Folytatom az utamat a piros sáv jelzésen, ez már elhagyatottabb rész, a tanösvény a tűzrakóhely után visszafordul a hegy felé. Én csak ballagok tovább a fűbe taposott ösvényen, aztán szekérúton. Egy kiszáradó pocsolyában kocsonyás békapeték halmaza. Ha hamarosan nem jön eső, ezekből sohasem lesz ebihal. A rétnek mintha sose akarna vége szakadni. A Nap magasra hág felettem, egyre melegebb van, az ölyv is távolabb, a hegy felett kering. Talán felhasználja a felszálló légáramlatokat...

Én ilyesmire nem alapozhatok, és utam is megérkezik a felülnézetben kissé elnyújtott mandulaformára emlékeztető Naszály másik "hegyes végéhez", ahol ismét erdőben járhatok. A fák alatt holdviolák finom rózsaszín csokrai ringatóznak hosszú, egyenes szárukon.

Mocsári gólyahír - Caltha palustris

A kék jelzésre váltok, és innentől megjelennek a kirándulók is. Egy szelíd bevezető után az ösvény meredeken a hegy gerince felé fordul, jó kilométeres kaptató ez a Kopaszokig.

Átkapcsolok "terep egyes" fokozatba, vagyis ha terepjáró lennék, ezzel venném az akadályt, szóval lassan, de egyenletes tempóban "eszem meg" a szintvonalakat. Magam mögött hagyok egy ziháló tinédzserekből álló társaságot. Botanikai látnivaló itt és most nem sok van, ezért azzal szórakozok, hogy összehangolom a lépéseim és a légzésem ütemét. Akármeddig tudnék így menni felfelé... fejemben a tervezett nyári egy hét jár a Magas-Tátrában.

Réti kakukktorma - Cardamine pratensis

Azért örülök, amikor megjelennek a fehér mészkősziklák, mert tudom, hogy hamarosan felérek a gerincre. Az esőmarta sziklák zugaimban sok az érdekesség... végre ismét használatba kerül a fényképezőgép!

Hagymás fogasír - Cardamine bulbifera

Hol egy szép csoport pusztai meténg, hol egy tő Waldstein-pimpó látványa késztet megállásra. Mennyi élő kincs, micsoda gyönyörű természetalkotta kompozíciók, a virágkötészet és a bonsai mestermunkái...

Fent aztán magas szárúra nyúlt héricsek, egy csoport lila virágú apró nőszirom és más ritkaságok fogadnak. A sziklák között kirándulók sokasága tanyázik, nem is időzök itt, pedig érdemes lenne minden kő közé bekukkantani...

Változó boglárka - Ranunculus auricomus

Memóriakártyámra kerül két szép cserje: a védett szirti gyöngyvessző és a fekete madárbirs fotója. Még egyikükkel sem találkoztam, pontosabban: nem tűntek fel nekem... Valami mozdul egy sziklán. Zöld gyík! Nem túl idegesen menekül, inkább amolyan szaggatott mozdulatokkal, avart zizegtetve halad. A sűrűség miatt nem tudom lefényképezni, ezért várok, hátha kiér egy "tisztább" területre. Ez meg is történik, kis napfényfoltba ér... a gyík négy lábát szinte szétveti, egészen szélesre lapul. Napozik. Megjelenik a sziklán egy másik, a hím, villás nyelvét sűrűn öltögetve követi az előző gyík nyomát... aztán mindketten eltűnnek egy bokor alatt.

Fátyolos felettem az ég. Messzire ellátni a szirtekről, amott messze sötétlik a Börzsöny, kivehető a nógrádi vár csonka sarokfala is. Látványosan gomolyognak a felhők, az a fajta idő van, amiből bármikor lehet zivatar.

Út a Naszályra a piros sáv jelzésen

Fent, a toronynál ülök le egy fatörzsre és fogyasztom el szerény uzsonnámat. Osztálykirándulás és egy életvidám nyugdíjas kiránduló csapat is tanyázik itt, nehéz lenne eldönteni, kik a zajosabbak. Hamar fel is kerekedek, és innentől lefelé tart az utam a kék sáv jelzésen. Ez a hegyoldal hűvösebb, itt még virágjában áll az illatos, rózsaszín-lila-fehér keltike-tenger, itt-ott egy-egy salátaboglárka pettyezi sárgán.

Waldstein-pimpó - Waldsteinia geoides

Elborul az ég. Teszek egy kitérőt a Látó-hegy felé. Itt valaha földvár volt... tényleg ideális hely egy vár számára, hatalmas kilátás, jó védhetőség, legalábbis a váci irányból. A Duna meglepően kanyargós ebből a szögből... Lentről, a Szentendrei-szigetről hányszor láttam már a Naszályt, de fordítva, most először!

A párás időben nem látni igazán messze, de elég sokan bámészkodnak itt most is. Két madarász srác távcsővel végez megfigyeléseket, rám is köszönnek, ismerősök valamelyik tematikus facebook-csoportból. Pár szót váltunk növényekről, madarakról. Ez a fülledt, párás, zivatarral kecsegtető, borongós idő nem kedvez a madármegfigyelésnek... ők se igen láttak mást, mint pár hollót és egerészölyvet.

Halványsárga repcsény - Erysimum wittmannii. Fokozottan védett faj

Lefelé ballagok ismét. Megállok a Vaditató-tónál, ami egy eltömődött víznyelő lehet... a Naszály alighanem olyan lehet belül, mint az ementáli sajt... több barlangja is ismert.

Hosszú az út lefelé a kanyargós, kék sáv jelzésű úton. Valahogy hosszabbnak is tűnik, mint ahogy ismertem... nyáron lesz itt is pár botanikai érdekesség, de most túl sok látnivaló nincsen. Örülök, amikor megérkezem a Bik-kúthoz, amiből most nem jön semmi víz, kicsit pihenek, innen már nincs messze a trópusi dzsungelek világát idéző függőhíd.

Apró nőszirom - Iris pumila. Védett növény

Itt megint megsokasodtak a kirándulók,főleg családokat látok. Lent, a látogatóközpontnál üzemel a pici "kerti vasút", olyan, mint a Vasúttörténeti parkban, valaki integet is nekem...

Örömömre egy nem túl gyakori nefelejcs-faj kiterjedt telepére bukkanok. Lazavirágú nefelejcs, jelentéktelen külsejű, de közelről nézve igazán csinos kis vadvirág. Az aszfalt mellett leveleiket bontogatják a vadgesztenyefák, a levelek finom, rőt szőrein aranyszínben csillog a délutáni napfény.

Kilátás a Börzsöny felé

A buszmegállóban ott nyüzsög egy kiránduló társaság, szívesen meginnék valamit - van még időm a buszig - de sem a zöldséges, sem szemben az italbolt nincs nyitva. Sebaj! Elbotanizálgatok az árok szélén, egy hidacska alatt ott sárgállik a védett magyar repcsény, aminek ritka, fokozottan védett rokonával (a halványsárga repcsénnyel) fent a hegyen találkoztam. A patakból békakorsó jellegzetes levelei merednek ki. A busz pontosan érkezik, ez is közvetlen járat Pestre... hátam mögött elmarad a Naszály fenséges tömbje a fehérlő bánya-sebbel, aztán a gyorsjárat egyenesen Pest felé fordul, a surrogó, masszív kerekek valósággal falják a kilométereket.

Újpest, metró, metrópótló, troli... és otthon vagyok.