Terep-járó: Téli világ a Csóványoson

Januári hétvége, végre hó is esett... csábít hát a Csóványos. Persze nyilván sokakat, de ha téli világot akarok látni, bizony neki kell vágnom... lehetőleg jó korán, hogy még világosban, sietés nélkül le is érjek a hegyről. A terv egy jól bevált útvonal: a zöld sávon fel Diósjenőről, majd a kéken le Királyrétre. Ki akarom köszörülni az alacsony-tátrai kudarcomat a Gyömbér-csúccsal... amikor besokallva a hótalpazástól inkább megvártam a többieket a menedékházban. Most nem állíthat meg semmi!

Nyír-réti nyiladék

Sötét van még, amikor nekivágok a vonattal. Rutinosan veszek vonatjegyet az automatából, sőt másoknak is segítek... az illető ottfelejti a visszajárót a gépben, utánaviszem. Tűnődök a motivációimon, van idő, egyre gyűlnek a hátizsákos-botos kirándulók a peronon.

Nagy-Vasfazék patak

Sima utam van Vácig a tágas, kényelmes emeletes vonaton. Vácott már szürkül, a szomszéd vágányon ott áll az ütött-kopott kis piros két kocsiból álló szerelvény. Igazi időutazás, a két vonat közt van legalább ötven év korkülönbség. De működik a fűtés, aminek örülök, csípős a hajnal. Megnézem a telefonomon a webkamerát..- igen, van hó a Börzsöny csúcsain, de vágyott kék, tiszta hajnali ég helyett borongós szürkeség fényeskedik a kijelzőmön.

A bükkös téli színei

A vonatocska ablakán kibámulva nézem a szürke tájat. Állatok csapata mozdul egy rét szélén... muflonok! A karcos, sőt - mondjuk ki - jó koszos vonatablakon keresztül fotózni reménytelen lenne, de örülök a találkozásnak.

Diósjenőn féltucat kiránduló száll le, csattognak a túrabotok. Nekivágok én is. Nem sietek. A falusi utca, mint mindig, végtelen hosszúnak tűnik. Mégis akad fotótéma: egy madárbirs ágán léprigó nyeli a piros bogyókat. Cserregve kiabál két falat között.

Végre az erdőben járok, kapaszkodva felfelé az ösvényen. A "Dugóhúzó" lépcsője szerencsére nincs jegesre fagyva... Később megjelenik a hó. Eleinte finom, amolyan látványhó festi fekete-fehérre az erdőt, aztán feljebb egyre vastagodik a fehér lepel. Csehvárnál már szép, fehér, letaposott hóban ballagok. Itt bánom meg, hogy nem tettem be a hátizsákba a hómacskát... Vörösen ragyognak a csertölgy levelei a hó fehér háttere előtt. Pihenős, szép rész, lassan lejt is a Kemence-patak felé. Fura, hogy itt ered a patak, ami megkerülve a Börzsönyt a túloldalon dajkálja a szalamandrákat! Könnyed ugrásokkal lépek át rajta, kőről kőre, mielőtt megállnék gondolkodni...

A zöld sávval jelzett, széles erdészeti úton jól lehet haladni. Elég sok a kiránduló rajtam kívül, nincs esélyem őzekkel vagy más effélével találkozni. Az erdő csendes, téli álmát alussza, a madarak se dalolnak. Valahonnan távolról ragadozómadár vijjogása hallatszik... fakopáncs vés egy korhadt ágat a magasban... repülőgép turbináinak tompa zúgása teremt hátteret az erdő csendjének. Elballagok a hajdani vadászház, aztán a hajdani kastély helye mellett, a hó egyre vastagodik a lábam alatt. Szinte porcogósan ropog. Hátam mögött kutyás kirándulók jönnek, a foltos mudi meg-megelőz, visszanéz rám felemás szemével.

Átballagok a Nyír-rét fehér leplén - fekete-fehér minden, mint egy fametszeten. A Nyír-réti nyiladék az utolsó kapaszkodó felfelé. Nem igazán szeretem, de most elbűvöl: megjelent a zúzmara az ágakon, fehér csipkévé változott az erdő! Ámulva ballagok felfelé, meg-megállok fényképezni... szinte észre se veszem, és már orromba csap a tábortűz illata. Fent, a zúzmaraköntösbe öltözött kilátó tövében vidáman ropog a tűz, bográcsban forró tea készül. Teljesítménytúra ellenőrzőpontja, ismerősökkel is találkozom. Maradnék is, bár a tél hideg ujjaival gallérom alá nyúlkál, kezem is dermed... kesztyűben nem igazán lehet fényképezni!

Mobilom órájára pillantok... ha el akarom érni a háromnegyed kettes buszt Királyréten - ami az egyetlen értelmezhető járat - bele kell húznom! Télen nem jár a kisvasút, és a következő busz már sötétedéskor, két órával később jönne, azért annyira nincs meleg, hogy órákat toporogjak a királyréti megállóban... még akkor se az igazi, ha elmegyek madarakat fényképezni a Hiúz Ház etetőjéhez, ami biztos program ilyenkor.

Nekivágok hát lefelé a Kéken. Hirtelen egyedül maradok, fura a nyüzsgés után. Csak néha jön szembe egy-egy kimelegedett kiránduló, rendszerint meg is kérdezik, hogy messze van-e még a Csóványos.

Gyönyörű a zúzmarás táj! Bőven akad fényképezni való errefelé... előveszem a szürkeátmenetes szűrőt is, dermedt kezemmel az objektív elé tartom, kattingatok. Lefelé azért csúszik is a letaposott hó, a lábam elé is nézek... nagyobb megcsúszás nélkül érek a Fultán-kereszt fehér hólepellel borított rétjére. Megint az órára nézek... hopp... nincs sok időm!

Egy pillanatra kék ablak nyílik felettem, rohannak a felhők, aztán ismét összezárulnak...

Innen lefelé hát belehúzok, a hó elvékonyodik, majd eltűnik, jól kocogható az út. Kifejezetten "meditációs" ez a kocogás, bámészkodok közben, figyelem a tájat, a saját gondolataimat, az utat a lábam alatt. A Nagy-Vasfazék patak átkelése elég kellemetlen tud lenni, de most nincs akkora vízhozam, szépen átugrálok a köveken gond nélkül.

Az aszfalton is nyugisan kocogok, direkt nem nézek az órámra, kíváncsi vagyok, hogy érzésre meglesz-e a dolog... csak akkor nézek rá, amikor megpillantom a megállóban álló sárga Volán buszt. Két perc múlva indul! Gondolatban megveregetem beépített táv-idő kalkulátorom vállát. A megállóban páran állnak a reggel már látott emberek közül, beszélgetünk is, aztán a buszon finom mézes sütit is kapok... igaz, a szimpatikus utastársak azt hiszik, a kórustábor tagja vagyok, mint ők, de ez mit sem von le a gesztus értékéből.

Kismaroson negyed órám van a jegyvásárlásra, az automata gyengélkedik, de van "emberes" pénztár. Megnézegetem az állomáson terpeszkedő borostyánbokrot - Hedera crebrescens, pár éve írták csak le, mint külön fajt... aztán enyhén bedőlve a kanyarba már érkezik is az emeletes zónázó vonat.

Kicsit megkésett ebédre már otthon is vagyok a "csúcshódítás" után. Csodálatos volt!