Terep-járó: A Börzsöny délkeleti peremén

Kedvelem a VIDE túráit. "Régimódi" túrák ezek: rajt egy sportcsarnokban, ellenőrzőpontok bélyegző emberekkel és müzliszelettel, korrekt szalagozás, a célban igényelhető paprikás krumpli... semmi kód, virtuál, instant, mifene. A Börzsöny is számomra kedves táj, szinte mindenütt jártam már, de ezt az útvonalat a Börzsöny délkeleti peremén, amit idén először jelöltek ki a szervezők, még nem ismertem... plusz vonzerő. Noha erre a szombatra ronda időt ígért a meteorológia, örömmel készülődtem. Első rendezés, de a szervezők rutinosak. Jónak ígérkezik...

Jégdara-záporban

Ébresztő ötkor. Majdnem meggondolom magam, amikor kinézek a pesti gangra. Odakint töretlen a sötétség, bekúszik az ajtón a csepergő eső hangja és a hideg, nyirkos levegő. Megreggelizek, magamra kapom a némileg viseltes túrabakancsot, hátamra kanyarítom a zsákot és nekivágok az esőtől fényes budapesti járdának. Még a részeg brit fesztiválozók se mutatkoznak a Morrison's előtt, teljes a csend, fura. Megveszem a jegyet az automatából, a zónázó vonat épp beérkezik a Nyugatiba, vizesen csillognak a sínek. Beülök a vonat emeletére, melegedek, bökdösöm a mobilomon az időjárás-jelentést.

Bársonyos tüdőfű - Pulmonaria mollis

A szerelvény szinte észrevétlenül indul, gyorsít, aztán robog velem a Dunával párhuzamosan. Sződliget felett vörösen izzani kezd az ég a felhők alatt, Vác után készülődni kezdek a leszállásra. Verőcén már tudom, hol a rajthely, nem először járok itt. Az adminisztráció gyors, előnevezés volt, több ismerőssel is találkozom, megdicsérem a bogrács körül sürgölődő nénit a múltkori gulyáslevesért, láthatóan örül neki. Zsákokban fehérlik a ma készítendő, már meghámozott és feldarabolt paprikás krumpli.

Kilátás a Dunára a Fenyves-hegyről

Megkapom az igazolófüzetet, elteszem a vízhatlan tokba, és nekivágok a 25 kilométeres (igazából valamivel rövidebb) távnak a piros sáv jelzést követve. Szürkés, borongós reggel, erős szél lökdös, borzolja a pocsolyákat, mialatt a lassan emelkedő úton kikecmergek Verőcéről. Szép, panorámás telkek, rajtuk hol egy elhagyatott, hetvenes évekbeli víkendház kucorog, hol egy mostanában épülő méretes családi ház díszeleg. Jó sok a "magánterület, belépni tilos!" tábla. A házak közt egyre szebb panoráma nyílik a Duna felé.

Fények és árnyékok a Börzsöny lankáin

Végre erdőbe lépek, Fenyves-hegy a hely neve, de fenyő nincs sok. Nézegetem a tipikus település-széli gyomflórát, akad itt adventív perzsa veronika, galléros tarsóka, kertből szökött délszaki kutyatej. Az erdő is jó vegyes errefelé, vékony törzsű tölgyek és cserfák, puha, nedves avarréteg, csak mutatóba nyílik egy-két korai pettyegetett tüdőfű. A madarak az erős szélben csendben lapítanak valahol, nyikorognak a fák, szélzúgás hárfázik a csupasz gallyak között. Néha reccsen egy-egy letörő ág is, behúzom a nyakam a hallatára...

Kertből szökött délszaki kutyatej - Euphorbia myrsinites

Matricát ragasztok az első ellenőrzőponton, pici, fából épült kilátópont ez, rohannak a felhők az égen, rohannak a tintakék árnyékok a hegyek oldalában. Néha kivillan a valószínűtlenül tiszta kék ég, ólomfényesen felragyog a Duna felszíne.

Az út lejt, védettebb völgybe érek, itt a virág is több. Felbukkannak az első hóvirágok, rázzák a fejüket a szélben, lejjebb aztán egész mező pompázik a fák alatt, szinte fehérlik tőlük a föld. Keltikék emelgetik az avart, és nini: csillagvirágok! Erről a kék szépségről régen azt hitték, egyetlen faj, nemrég derült ki, hogy valójában négy... itt a dunai csillagvirág honos, letérdelek, fényképezem... a kék csodálatos kontrasztot képez az avar rőtbarnájával, vörösével. Hátam mögött ismerős túrázók sorjáznak el, elkocog egy nagytestű fehér ló is lovasával.

Galléros tarsóka - Thlaspi perfoliatum

Hamarosan a második ellenőrzőponthoz érek. A kis kék sátor alatt megkapom a bélyegzést, a Nap is kisüt, kiszínesedik a világ. Rengeteg csillagvirág és hóvirág pompázik mindenfelé a Katalinpusztára vezető aszfaltút mellett... és sajnos szemét is akad bőven. Az út a Lósi-patak mentén halad, az aszfaltról lekanyarodik a patak mellé, tetszik. Beérek Katalinpusztára. Ismerős hely, gyakran járok ide a Naszály miatt. Mostanáig együtt haladt a táv a negyven kilométeressel, utóbbi táv nevezőinek fel kell mászni a hegy tetejére. Átcikkcakkolok az aszfalton, el a zöldséges és a bezárt (vagy bezártnak látszó) kocsma előtt, aztán be a piros sávon két telek között, arccal a Naszálynak.

Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis. Védett növény

Egy bokor alatt fekete macska hegyezi a fülét. Ránézek, látja hogy látom, unottan a bokor ágaihoz dörgölőzik, aztán magasra emelt farokkal, fenekét kecsesen billegtetve megindul felém. Igen, macskamágnes vagyok. Leguggolok, megsimogatom a macskát. Fejét meglepő erővel nyomja neki a tenyeremnek, rezeg a dorombolástól.

Odvas keltike - Corydalis cava

A következő ellenőrzőpont a Rockenbauer-kopjafánál van. Koszorúk, málladozó virágcsokrok jelzik, hogy sokak őrzik emlékeikben az egymillió lépést Magyarországon... Matricát ragasztok az ellenőrzőfüzetbe, aztán folytatom az utat. Elborul az ég, felerősödik a szél, zúg a fák között. Örülök, hogy nem kell felmásznom a Naszályra. A csupasz hegygerincen brutális erejű lehet a szél!

Megállok a kis tónál a látogatóközpontnál, hátha látok békát vagy valami érdekeset - egyszer elcsíptem fényképezőgépemmel egy halat zsákmányoló vízisiklót itt. Most csak három tőkés réce riadozik a békalencsés vízen.

Ujjas keltike - Corydalis solida

Egyedül ballagok a kék sáv jelzésen a patak mellett, lent vidáman csobog a víz, furcsán sötét lesz... aztán kavarogni kezdenek a jégdara szemcséi. Fehéren megülnek a zöld mohán. A földút hirtelen átváltozik kifogástalan kétsávos kerékpárúttá - az ilyen átváltozások nem ritkák hazánkban - aztán átcsattogok Szendehelyen. Szép, rendezett falu, mindig is tetszett. A járdán anyuka vezeti kézen fogva két kisgyerekét, a kölykök nyelvüket kinyújtva igyekeznek elcsípni egy-egy hódaraszemcsét. Egymásra mosolygunk.

Dunai csillagvirág - Scilla vindobonensis. Védett növény

Egyre erősebben vágja a szél az arcomba a jeges szemcséket. Kiérek a házak közül, figyelem a szélben repkedő szalagozást, a távlat elhomályosodik a fehér kavargásban. Majdnem elmegyek az ellenőrzőpont mellett, de utánam kiabálnak a pontőrök. A sátrat a szél miatt egy konténer adta szélvédettebb zugban állították fel, van itt mindenféle jármű és roncs bőven... A sátorban zsíros kenyerek sorakoznak szépen katonásan, kistányérben felkarikázott lila hagyma, sószóróban só, akkurátus módon szalvéta is van. Úri módon elfalatozok egy zsíroskenyeret, miközben körülöttem kavarog a jeges mindenség. A hagymaszagot felkapja a szél és viszi egészen Kamcsatkáig.

Dunai csillagvirág - Scilla vindobonensis

Nekivágok a folytatásnak, át a prérin, teljes erőből vágja arcomba a szél a jégdarabokat, és érezhetően lökdös. Nem könnyű a terep, nagy kerekek végeztek mélyszántást az úton, aztán a gödröket építési törmelékkel igyekeztek betömni, amitől persze még rosszabb lett az egész. Örülök, amikor beérek a fák közé, kicsit védettebb, bár itt meg sár van. Lent megcsillan egy kis tó felszíne, nádakat hajlít a földre a szél. Ez a szakasz végig szalagozott, nincs bajom a navigációval.

Dunai csillagvirág - Scilla vindobonensis

Ez hosszú szakasz a következő matricás pontig. A legérdekesebb rész egy telepített fenyves, jó sűrű, szinte feketeség honol a katonásan sorakozó törzsek alatt. Vastag, zöld mohapárna őrzi a csendet. Elhagyott erdészház-féleség, düledező épületek, aztán kilépek a Nagy-rétre, ami valóban tágas. Ismét teljes erővel érvényesül a jégdara és a szél. Gyönyörű lehet ez a hely a tavaszi napsütésben...

Bogláros szellőrózsa - Anemone ranunculoides

Kapaszkodok felfelé a sáros, szalagozással jelölt úton, a jégdarazápor lassan eláll, és szégyenszemre utolér a negyvenes táv két indulója, mentségemre szóljon, hogy legendás teljesítménytúrázók. Egyébként sokan futva teszik meg a távot, és mindenki megköszöni, hogy utat engedek neki... Én nem sietek, nézegetem az út szélét, akad-e valami botanikai érdekesség. És akad! Nini! Egészen pici vadvirág csoportja szerénykedik az út szélén... Nem nagy, nem gomba, nem fű, mégis ez a neve: nagy gombafű. Egyszer egész Komáromig vonatoztam, hogy láthassak ilyet, most találkozom ezzel a ritka és védett növényfajjal életemben másodszor.

Békalencsés víz... (a békalencse-fajok meghatározása igazi profiknak való :-) )

Ahogy ráközelítek az objektívvel, kiabálás harsan mögöttem, hogy "vissza, vissza!", aztán a következő pillanatban elsötétül a kereső, teljesen betölti egy boxer nyelve. Igen, nem csak macskamágnes vagyok, hanem kutyamágnes is... megsimogatom a bársonyos, barna testet, a kutya szinte vigyorog széles szájával és turcsi orrával megbökdös. Kicsit megpaskolom, menjél cimbora!

Jégdara-zápor örvénylik Szendehely határában

A következő ellenőrzőpont ismét matricás, közeledek a Dunához, még a levegő illata is más. Már nem esik, és néha felbukkan egy-egy kék folt is az égen. Megiszom a dobozos kávémat, máris jobb kedvvel ballagok tovább. A sár a tavaly őszi Lokomotív túrát idézi. Érzem, hogy valami nincs rendben a bakancsommal, pokolian nyomja az egyik kislábujjamat, jókora sárkoloncok is lógnak rajta. Behúzott kislábujjal kicsit lassabban tudok haladni, de ez már a célegyenes, pár kilométer van csak hátra...

Telepített fenyves a Nagy-rét előtt

Fotótéma, virág alig akad. Piros csészegombák rejtőznek az avar alatt. Aranyoskúthoz közeledve felbukkannak az elhagyott faházak az erdőben. Valaha, valakik itt víkendeztek, akkor talán kertek voltak a kis retró faházak körül, bográcsok alatt pattogott a láng, talán énekeltek is az emberek a tűz körül... felrémlik, hogy gyerekkoromban hányszor jöttünk mi is így össze a szomszédsággal. Letűnt világ, abból az időből, amikor három évente lehetett külföldre menni, ötven dollárral a zsebben.

Aranyoskútnál édességet kapok: csokoládés magos szelet, minőségi cucc, nem az a hitvány, műanyagízű müzliszelet, amit sok túrán költséghatékonysági okból osztogatnak... Élvezettel elropogtatom, szeretem az olajos magvakat. Forralt bor is van. Fényképezem a távlatot, szép innen a dunai panoráma. Odalent méltóságteljesen, nagy ívben kanyarodik a Duna, akár egy kamion.

Rájövök, mi a baj a bakancsommal... levált a talpa. Pedig mostanra kezdtünk összeszokni...

Zöldszárú moha - Scleropodium purum

Innen már végig lejt az út, napsütötte és védett hegyoldal, végre kirázom a fülemből a szelet... Több a vadvirág is, itt már nyílnak a keltikék és az ibolyák. A piros háromszög jelzés bevezet a településre, a jól ismert utcákon pár lépés a célig.

Megkapom a kitűzőt és az oklevelet - sok túrán már ez sincs, töltse le a Netről, aki akarja - én örülök ezeknek a túra céljában kézhez kapott emléklapoknak és okleveleknek. Örülök a paprikás krumplinak is, a bogrács aljáról kapok olyan sűrű, főzelék-szerű cuccot, hogy megáll benne a műanyag kanál. Jól esik a meleg étel a puha kenyérrel és a "napközis teával". Van időm a vonatig... még negyedórát fagyoskodok is a huzatos peronon, amíg beérkezik az emeletes zónázó, ami aztán hazarepít Pestre. Jó nap volt! Holnap vár a Strázsa-hegy...