Terep-járó: Mezőföld: teljesítménytúra az agrárösvényeken

A Mezőföld nem gyakori célpontja a turizmusnak. Ez a vidék a mezőgazdaságról szól, nincsenek látványos várromok, turistacsalogató történelmi emlékek... na jó, pár kunhalom azért akad, jelezve, hogy ötezer éve lakott e táj. Jelzett turistautak sincsenek, van viszont turistaház Nagylókon. Az enyhén hullámzó, inkább alföldies tájat kisebb csatornák, horgásztavak pettyezik, mint oázisok az agrársivatagban. A szintkülönbségek elenyészőek. A Nagylókról induló, és ide is érkező túrát már harminckettedik éve megrendezik, mégis alig találtam róla információt a Neten. Tehát egy igazi "fehér folt" volt képzeletbeli túratérképemen, sosem jártam még erre. Apropó, térképek: a túra a Cartographia Kupa túramozgalom része. Akkor hát ideje felfedezni hazánknak ezt a pontját is...

A túra régimódi jellegét jelzi, hogy nincs előnevezés - aki jön, az jön. Nincs honlap, mobiltelefonra letölthető útvonal (legalábbis én nem találtam). Nincs rovat a nevezési lapon a túra alatt hívható telefonszámnak, térerő úgysincs. Van viszont egy minimalista fénymásolt útvonalleírás és a végén gulyásleves a hosszútávosoknak, zsíros kenyér mindenkinek.

Ilyet nem láttam a Harley Davidson motoros felvonuláson...

Fél ötkor csörög a vekker. Szombat reggel lévén nem túl vidám dolog erre ébredni. Uhh, de korán van! Míg lekotyog a kávé, összeszerelek egy tengeralattjáró méretű szendvicset az útra, odakint lassan szürkülni kezd az éjszaka sötétje. Felkapom a hátizsákot, kilépek a gangra, indulás! Összeakadok két szomszédommal a kapuban, most érkeznek haza egy születésnapi buliból... nekem meg most kezdődik a nap. Mire a Délibe érek, a házak tetejét simogatni kezdi az ébredező napsugár. Ismerősök is akadnak a pályaudvaron, szintén a túrára jönnek.

Kíváncsi komondor... elképzelni se tudom, mit láthat egyáltalán

Végigbeszélgetjük a vonat-utat, a pusztaszabolcsi átszállás gyakorlatilag azt jelenti, hogy a vonaton kell üldögélni, amíg kettészedik a szerelvényt és mozdonyt kötnek a hátsó fele elé.

Nagylókon meglepően sok ember száll le a vonatról a betyárkóróval borított peronra. Aki nem autóval jött, az itt van... szedem a lábam a talpfákon, csikorog a kőzúzalék túracipőm talpa alatt. Kátrány, rozsdás vas és marhatrágya igazi falusi illategyvelege fűszerezi a friss reggeli levegőt. Úgy nyolcszáz méterre van a rajthely, a Taviparti palota turistaház. Ami nem annyira palota, mint inkább tornácos parasztház, falai szép fehérre meszelve. Kitöltöm a tenyérnyi nevezési lapot, megkapom az útvonalleírást, megpróbálom betájolni magam... hamar kiderül, hogy jobban teszem, ha azokra hagyatkozok, akik jártak már ezen a túrán. Vagy, legalábbis, helybeliek. Így aztán "kötelékben repülünk" Nagylók kihalt aszfaltos utcáin cikcakkozva, el az iskola és a sportpálya mellett. Aranysárga szemű macskák néznek utánunk, loncsos komondor dugja ki vödörnyi fejét a kerítés fölött. Apró, ideges tacskó szaladgál fel-alá egy kertben, ugat, ritkán láthat itt ennyi embert...

Ritkán ballagok keresztül falun úgy, hogy nem fényképezek macskaportrét

Az útvonalleírásban szereplő, "a faluból kiérve fordulj jobbra" némi kavarodást okoz, mert később kellett volna, a túratársak egy része hirtelen eltűnik... kis csapat marad együtt, visszanavigálás helyett megcélozzuk Hantost. Végül is nem fontos, hogy a kukorica- és napraforgó-földek között futó földutak közül melyiken megyünk...

A mezők úrnője

Vihar-tépte, kidőlt nyárfákon lépünk át, kis természetközeli jellegű foltocska ez: magasra nő a kövér aggófű, a rózsaszín virágú, tüskés aszatok, a kék csillagokat fakasztó katángok. Még az éjszakai pára is ott csillog a levelek élén... el tudnék itt bogarászni, fotózgatni. Egyre melegebb van, feszül a kék égbolt, egy szem pici felhő kerülgeti a Napot.

A kukoricás szélén kisebb fenyőfa méretű vadkenderek díszlenek, mondjuk selyemmályvából se láttam még ilyen óriási példányokat. De akad itt akác sarj, parlagfű, fekete üröm, selyemkóró is bőven... A szárak tövén furán pöndörödő fehér virágfüzéreit emelgeti az európai kunkor.

Agrárösvények

Nedves homok süpped a lábam alatt, ahogy eltalpalok a zizegve száradó kukoricatábla mellett, aztán végre kibukkanok az aszfaltos útra: a távolban, balra ott magasodik remegve a napfényben Hantos templomtornya. Szó szerint toronyiránt szedem a lábam. Autó alig jár erre. Az út szélén ezüstfák leveleit rezgeti a szellő: tényleg olyan, mint a vert ezüst. Narancsosan színesednek már a csipkebogyók, az árok szélén lómenta halványlila, puha virágfürtjei díszlenek.

Alig akad még egy-egy virágzó napfaforgó

Hantosra érve rovásírásos településnév-tábla fogad, egész rendezett a falu képe. Jobb kanyar, pár lépés, és itt vagyok az ellenőrzőpontként szolgáló kocsmában. Ami szintén egész rendes hely, látszik, hogy esküvőket is szoktak itt tartani. Nem ülök le, bár csábítana egy pohár hűvös üdítőital... előszedem a szendvicsemet és a kulacsot, megyek tovább, ballagás közben eszegetek. Természetesen megint elkeveredek az utcákon.

Kövér aggófű - Seneco doria

Vissza a kocsmához... közben túratársaim is felszedelőzködtek, ismét csapatosan indulunk útnak. A faluból kiérve ismét jönnek a végtelen agrárösvények: jelzésként vörös sprével felfújt nyilak, vagy legalább foltok szolgálnak. A távolban ott emelkedik a nagylóki hidroglóbusz... most már nem fogok eltévedni. A "pálya" visszafelé kanyarodik a turistaház felé.

Mintha "kályhaezüsttel" lenne befújva: keskenylevelű ezüstfa (Eleagnus angustifolia). Eredetileg közép-ázsiai faj

Van, aki átvág egy mezőn, én inkább a "jelzett" úton ballagok. Néhol döglött egerek és cickányok hevernek a földúton, vajon mi történhetett velük? Felettem ölyv kering, biztos nem az ő műve, megette volna az egereket...

Traktorok dolgoznak a távolban, felverik a port. Hengeres és téglaforma szénabálák mindenfelé. Az elvirágzott napraforgók mélyen lehajtják tányérnyi fejüket. Citromlepkék pilinckéznek előttem át az úton. A távolban hatalmas nyúl ül a tarlón. A távlat még hatalmasabbnak vetíti elém, majdnem őznek nézem. Végre látok egy élő egeret is, elzizzen léptem nyomán az útszéli füvek közé.

Szinte váratlanul bukkan fel előttem a Piroska-tó. Szép horgásztóra számítottam, valószínűleg az is lehet, ha nem épp a viharok által kicsavart, kettétört, kidőlt nyárfák szegélyezik. Munkagéppel takarítják el a romokat... egy férfi "a papírokat" kéri, először azt hiszem, polgárőr és igazoltatni akar, valójában "meglepetés pont" van itt a tő sarkánál. Jókora sáros pocsolyák, igazi vaddisznó-dagonyák henteregnek a földúton, kerülgetjük. Innen már nincs messze a cél.

Nincs nagy autóforgalom: nyugodtan ballaghattunk az aszfaltút közepén Hantos felé

Meglepően sok autó parkol a turistaház környékén... sokan jöhettek utánunk, a rövidebb távokra autóval. A hosszútávosok innen egy másik körívet járnak be, olyan a pálya, mint egy nyolcas szám, vagy egy masni, aminek a turistaház a csomópontja.

Lómenta - Mentha longifolia

Megkapom az oklevelet és a gólyás kitűzőt, becélzom az árnyas szaletlit a telek szélén, itt jár a szellő... Gulyásleves a hosszútávosoknak jár, még készül, de nem vagyok éhes, viszont a hideg sör mindenképp pluszpontot ér. Túratársaim, akikkel végigbeszélgettük az út nagy részét, autóval jöttek, van is hely az autóban, nagyszerű! Ezért nem veszek soha a vasútra retúrjegyet...

Elsuhan a falu már ismert utcaképe, a gólyafészkekkel az oszlopokon. Ebédre otthon is vagyok, hátizsákommal nem lógok ki a Sziget fesztiválra Pestre özönlött fiatalok közül... egymásra mosolygunk egy holland lánnyal a villamosmegállóban... újra itthon.