Összes oldalmegjelenítés

2014. március 10., hétfő

Dél-börzsönyi "hunyorgás" - napfény, tájak, pirosló hunyorok

Nagyon vártam már az első hosszabb, magányos túrát. Gyönyörű napsütés, egy szabad vasárnap - mi kell még?
Ebben a kirándulásban minden volt, amit szeretek: panoráma, várrom, tó, zöldellő rétek, virágos tisztások, patakon átugrálás, eltévedés, sárbatérdelős virágfotózás, napsütötte hegytetők és hangulatos szurdokok.

Páratlan panoráma a Julianus-kilátóból
Kismaroson szállok le a vonatról és didergős, kristálytiszta levegő fogad, ragyogó harmatcseppekkel. A szinte ibolyaszín ég tetejéről hideg, vakítóan éles sugarakat szór a hidegfront utáni Nap. A vonaton rengeteg kiránduló volt, de ahogy sejtettem, az összes a kisvasút állomását célozza meg. Ahogy ballagok a sínekkel párhuzamosan, már az árokszélek is virágpompával kérkednek: keltikék, százszorszépek, piros árvacsalánok - mind-mind gyémántcseppekbe öltözve. Mintha még a faluvégi kakasszó is kikristályosodva függene a levegőben.

Százszorszép - Bellis perennis
Aztán végre le az aszfaltról, és balra fel a zöldön! Jó meredek - hátam mögött elmaradnak a háztetők, felragyog a friss reggeli fényben olvasztott alumíniumként csillogó Duna. A napsütötte, bozótos meredeken néhol barnás kis gyíkocskák zizzennek el, a barna tavalyi avarból kibontakoznak a tüdőfű színeváltó virágai. Hamar múlik a didergés...

Pettyegetett tüdőfű - Pulmonaria officinalis
A Börzsöny-ligeti erdőben már szintben halad az út, meglehetősen eseménytelen erdőrész következik, benne itt-ott a szedertüskék ölelésében galambvirágok nyílnak. Néhol elhagyatott víkendházikók bújnak meg - szinte minden ott az "Eladó" tábla. Szomorú dolog ez... egy letűnt életforma, hajdani nagy bográcsozások, a két kézzel építés, ki tudja honnan szerzett építőanyagok, elemekből összerakható Erdért Faházak, kölcsönadott betonkeverők, hétvégi mulatságok sörrel és nótákkal, a mindenhol egyforma barna fa-festék, a bojlerből fabrikált szabadtéri zuhanyozók, és enyészet, enyészet...

Nagy rókalepke - Nimphalis polychloros
Fellélegzem, amikor a viskó-zónából kikerülök, és hamarosan a Toronyalja horgásztó vize csillan fel a fák között. Van némi sár, de nem vészes. Itt egy másik jellegzetes világ látható: magas kerítés, és piros betűs "Magánterület!" feliratok. Tavaly nyár elején jártam erre, akkor mozgott a sáros út a kisvarangyoktól, de most még korán van talán a béka-szerelemhez is - nem mozdul a pocsolyákban senki és semmi, csak néhány melankolikus horgász hajlik a bot felé és nézi a sima, sima vizet. Itt találom az első pirosló hunyorokat, ezek a szépséges virágok aztán a séta végéig kísérnek. És a madárdal. Fantasztikus, ahogy az ezerhangú kórus énekel láthatatlanul a lombtalan fákon.
A piros jelzés megnézeti velem a Bibervár romjait - de szép is lenne, ha megvolna ez a vár! - szép a köves, meredek oldal, galambvirágok, hunyorok, kónya vicsorgók emelgetik a sáros avart. Az úton is át-átfolyik a víz, a sáros felszínen színpompás pillangók szívogatják az ásványi anyagokat.

Kónya vicsorgó - Lathraea squamaria
A térkép pálos kolostor romjait jelzi, de ezt most éppúgy nem találom meg, mint legutóbb. Sőt, elvész a jelzés, és érzésre haladok, ami nem nehéz: a környék egyetlen aszfaltútján el-elzúg olykor egy autó, ennek hangja alapján tájékozódom. Aztán ezt megunva megcélzom a helyes irányt, csak épp utamba kerül egy névtelen patak. Gázlót keresek rajta, átugrálok, és hopp - megvan a piros jelzés. Némi topográfiai vállonveregetés után szétnézek - érdemes. Itt a szurdokban még nyílnak a hóvirágok. Egy bimbó átszúrt egy tavalyi levelet, és most magasba emelve, szakadt zászlóként hordozza a hófehér virág, mintha kopjára szúrt hadijelvény lenne, csata után. A fák alatt alacsony, édes illatú, vadul rózsaszín virágokkal megrakott cserjék: ez a farkasboroszlán. Megállok, figyelem a rovarnépet, ami az ínséges környezetben csődül erre a terített asztalra. Poszméh, C-betűs lepke... egész nap el lehetne itt fotózgatni. De megyek tovább, és egészen elvarázsolt, mesés kis zöld réteken, héricses dombtetőkön vezet az utam. A hatalmas, aranysárga héricsvirágok akár a Nap földre hullott kópiái lehetnének... és még orchideák is fognak nyílni itt nemsokára: masszív bíboros kosbor-tőleveleket találok.

Erdei galambvirág - Isopyrum thalictroides
Törökmezőn, a turistaház körül megint csak sok nép nyüzsög - autós piknikezők leginkább, de van itt egy "kalandpark" is. Lángos-illat száll. Előkerültek a frizbik és a focilabdák is, a turistaházban ebédelni is lehet. Én csak megpihenek itt egy padon és megeszem az uzsonnámat, miközben egy kunyeráló macska függeszti rám aranysárga szemeit. De a banán nem kell neki... Szép rétek szélén szedem a lábam, hopp - egy sorompó zárja el a földutat, átmászom alatta, visszanézek a rászerelt táblára: "Kutyákkal őrzött magánterület" - jelzett turistaúton...
Aztán tovább Dél felé, párhuzamosan az aszfaltozott kerékpárúttal. Mennyire igaz, hogy "sárga virágját bontja a som", igen, szinte vakítóan élénk. Errefelé a turistajelzés piros és zöld sáv, így együtt feltűnően nemzetiszín.

Névtelen kis patak a pálos kolostorromok közelében
A Nap már érezhetően lefelé tart, kissé gyorsítok, a következő pihenőt már a nemrég felújított Julianus-kilátónál tervezem. Ismerős ez az ösvény, fel-le liftezés, meredek hegyoldal, szerencsére új bakancsom remekül fogja a sarat. És hunyorok, hunyorok mindenfelé. Mindegyik más! Látom a vaddisznók kártételét is. Néhol mintha felszántották volna az erdő alját, igen-igen alaposan. Kibukkanok Kövesmező nagy rétjén - ragyog a Nap, ragyog a frissen bújt, finom szálú zöld fű, megsimogatom egy kiránduló pár füstös pofájú, barátságos boxereit, beszédbe elegyedek egy nagymarosi családdal... viszonylag sokan mennek fel a kilátóba. De hogy ez az ösvény milyen meredek! Örülök, hogy télen edzettem a rendszeres futással, mert most zihálás nélkül, remekül megyek felfelé, persze néhol megállok keltikét fotózni - itt mintha különösen sok színárnyalat lenne, még sárgát is találok.
A kilátó igazán jól néz ki. Masszív, kő, ahogy kell. Jó itt pihenni, bár nem időzök sokáig - a Nap kezd a hegyek párás, liláskék taréja felé tartani, egyre hosszabbak az árnyékok, csíkos az erdő alja, hűvös szél száll fel a Duna felől. Odalent papírházikók, játékvonatok világa, no meg egy parányi uszály, amint hosszú V alakot húz a sima, csillogó víztükörre. Felszáll a "városi" zaj, az autók, a vonat hangja. A távolodó repülőgépzúgás elkeveredik az erdei madarak énekével.

Pirosló hunyor - Helleborus purpurascens
Gyors léptekkel vissza, lefelé, majd a sárga sáv jelzésen el balra, Zebegény felé a Remetekereszt-bércen. Napsütötte nyugati hegyoldal, őrzi a Nap melegét, szinte simogat ez a délutáni fény, a meleg barna talaj, itt érezni is a keltikék édes illatát. Hallok, sőt látok is egy fekete harkályt. Szelíd ereszkedő, alattam csillog az örök Duna, aztán máris a szép, ízléses Kálváriánál járok, ez már Zebegény széle. Pár lépés innen a vasútállomás - van még fél órám a vonatig. Ez az idő szinte elröppen a parton, ahogy nézem a vizet, a lemenő Nap egyre hosszabb vakító csíkot húz a folyó hátára, a lombtalan füzek saját tükörképüket nézegetik a víz fölé hajolva...
Szép nap volt!
Poszméh farkasboroszlánon (Daphne mezereum)

Farkasboroszlán - Daphne mezereum

C-betűs lepke (Polygonia c-album) farkasboroszlánon (Daphne mezereum)

Tavaszi hérics - Adonis vernalis

Tavaszi hérics - Adonis vernalis

Bíboros kosbor (Orchis purpurea) tőlevélrózsája

"Nemzetiszín" turistajelzés Törökmező közelében

Húsos som - Cornus mas

Citromlepke (Gonepteryx rhamni) ujjas keltikén (Corydalis solida)

Szokatlan, sárga virágú odvas keltike (Corydalis cava) Hegyestetőn

A felújított kilátó Hegyestetőn

Ujjas keltike - Corydalis solida

Ibolya - Viola sp.

Ujjas keltike - Corydalis solida

Piros árvacsalán - Lamium purpureum

Piros árvacsalán - lamium purpureum



2 megjegyzés:

  1. Amikor a földet a Teremtő keze megalkotta, a föld kimondhatatlanul szép volt. Hegyek, halmok, méltóságteljes folyamok és gyönyörű tavak váltakoztak felszínén. A dombok és hegységek nem meredeken és zordan emelkedtek, félemetes szakadékok és ijesztő sziklafalak nem tátongtak úgy mint a föld kiálló csontjaiként ma.A síkságokat koszorúzó hegyláncokat mindenütt termékeny talaj borította s a növényzet gazdagon tenyészett. Nem voltak undorító mocsarak, sem terméketlen sivatagok. Arányos cserjék, bokrok, színpompás virágok gyönyörködtették a szemet bármerre tekintett. A bérceket sudár fák koronázták, magasabbak voltak mint amilyeneket manapság láthatunk. A tiszta éltetadó levegőt még nem szennyezték be ártalmas kigőzölgések. ... Amikor a föld állatoktól nyüzsgött, és gazdagon tenyészett rajta a növényzet, akkor helyezte Isten az embert tevékenysége színterére akiért ezt az egész gyönyörű világot teremtette. Uralkodóvá tette az embert mindazon, amit szeme megpillanthatott. ... Világosan tárul itt elénk az emberiség eredete és az ihletett feljegyzés megfogalmazása olyan egyszerű, hogy a tévedés lehetősége teljesen kizárt. Isten az embert saját képmására teremtette. Nincs ebben semmi titokzatos. Semmi alapja sincs annak a feltevésnek, hogy az ember a fejlődés lassú fokozatain át az állat vagy növényvilág alacsonyabb létformáiból alakult volna ki. az ilyen tanítás a Teremtő csodálatos művét az ember földies korlátolt elképzeléseihez alacsonyítja le. Az emberek olyan eltökélten akarják kizárni Istent a világmindenség földi uralkodásból, hogy inkább az embert fosztják meg eredetének méltóságától. Isten aki kiterjesztette felettünk az ég csillagsátorát, aki ezerszínű köntösükbe öltöztette a mező virágait, aki betöltötte a földet és az eget hatalmának csodáival fennséges művének koronájaként olyan lényt állított, a föld fölé uralkodóul, aki életadójának méltó alkotása volt. Az emberi család nemzetségtáblázata, ahogy azt a Szentírás megőrizte, eredetünket nem fokozatosan fejlődő baktériumokra, hüllőkre, és négylábúakra vezeti vissza, hanem a Teremtő hatalmára. Noha porból alkotta Ádámot, mégis "Isten fia" volt. Ellen Gould White Patriarch and Prophets Fordítás: Stramszki István

    Az emberiség ősforrásai, mint például a Gilgames eposz, az emberiség eredetéről úgy ír, mintha a föld és az élőlények az istenek harcából jöttek volna létre, ugyanakkor kihagyja a bűn, a rossz eredetének a történetét, ami érthetetlenné teszi, hogy akkor ez a szép föld hogyan változott el így, de amelyben még most is szemlélhetjük az emberénél magasabb tervezői intelligencia produktumait, akik bár törékenynek látszanak, a "fajok harca" és a földünkön tapasztalható kimagasló értékű entrópia valamint az emberi környezetpusztítáás ellenére mégis fennmaradtak.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.