Dél-börzsönyi "hunyorgás" - napfény, tájak, pirosló hunyorok

Nagyon vártam már az első hosszabb, magányos túrát. Gyönyörű napsütés, egy szabad vasárnap - mi kell még?
Ebben a kirándulásban minden volt, amit szeretek: panoráma, várrom, tó, zöldellő rétek, virágos tisztások, patakon átugrálás, eltévedés, sárbatérdelős virágfotózás, napsütötte hegytetők és hangulatos szurdokok.

Páratlan panoráma a Julianus-kilátóból

Kismaroson szállok le a vonatról és didergős, kristálytiszta levegő fogad, ragyogó harmatcseppekkel. A szinte ibolyaszín ég tetejéről hideg, vakítóan éles sugarakat szór a hidegfront utáni Nap. A vonaton rengeteg kiránduló volt, de ahogy sejtettem, az összes a kisvasút állomását célozza meg. Ahogy ballagok a sínekkel párhuzamosan, már az árokszélek is virágpompával kérkednek: keltikék, százszorszépek, piros árvacsalánok - mind-mind gyémántcseppekbe öltözve. Mintha még a faluvégi kakasszó is kikristályosodva függene a levegőben.

Százszorszép - Bellis perennis

Aztán végre le az aszfaltról, és balra fel a zöldön! Jó meredek - hátam mögött elmaradnak a háztetők, felragyog a friss reggeli fényben olvasztott alumíniumként csillogó Duna. A napsütötte, bozótos meredeken néhol barnás kis gyíkocskák zizzennek el, a barna tavalyi avarból kibontakoznak a tüdőfű színeváltó virágai. Hamar múlik a didergés...

Pettyegetett tüdőfű - Pulmonaria officinalis

A Börzsöny-ligeti erdőben már szintben halad az út, meglehetősen eseménytelen erdőrész következik, benne itt-ott a szedertüskék ölelésében galambvirágok nyílnak. Néhol elhagyatott víkendházikók bújnak meg - szinte minden ott az "Eladó" tábla. Szomorú dolog ez... egy letűnt életforma, hajdani nagy bográcsozások, a két kézzel építés, ki tudja honnan szerzett építőanyagok, elemekből összerakható Erdért Faházak, kölcsönadott betonkeverők, hétvégi mulatságok sörrel és nótákkal, a mindenhol egyforma barna fa-festék, a bojlerből fabrikált szabadtéri zuhanyozók, és enyészet, enyészet...

Nagy rókalepke - Nimphalis polychloros

Fellélegzem, amikor a viskó-zónából kikerülök, és hamarosan a Toronyalja horgásztó vize csillan fel a fák között. Van némi sár, de nem vészes. Itt egy másik jellegzetes világ látható: magas kerítés, és piros betűs "Magánterület!" feliratok. Tavaly nyár elején jártam erre, akkor mozgott a sáros út a kisvarangyoktól, de most még korán van talán a béka-szerelemhez is - nem mozdul a pocsolyákban senki és semmi, csak néhány melankolikus horgász hajlik a bot felé és nézi a sima, sima vizet. Itt találom az első pirosló hunyorokat, ezek a szépséges virágok aztán a séta végéig kísérnek. És a madárdal. Fantasztikus, ahogy az ezerhangú kórus énekel láthatatlanul a lombtalan fákon.
A piros jelzés megnézeti velem a Bibervár romjait - de szép is lenne, ha megvolna ez a vár! - szép a köves, meredek oldal, galambvirágok, hunyorok, kónya vicsorgók emelgetik a sáros avart. Az úton is át-átfolyik a víz, a sáros felszínen színpompás pillangók szívogatják az ásványi anyagokat.

Kónya vicsorgó - Lathraea squamaria

A térkép pálos kolostor romjait jelzi, de ezt most éppúgy nem találom meg, mint legutóbb. Sőt, elvész a jelzés, és érzésre haladok, ami nem nehéz: a környék egyetlen aszfaltútján el-elzúg olykor egy autó, ennek hangja alapján tájékozódom. Aztán ezt megunva megcélzom a helyes irányt, csak épp utamba kerül egy névtelen patak. Gázlót keresek rajta, átugrálok, és hopp - megvan a piros jelzés. Némi topográfiai vállonveregetés után szétnézek - érdemes. Itt a szurdokban még nyílnak a hóvirágok. Egy bimbó átszúrt egy tavalyi levelet, és most magasba emelve, szakadt zászlóként hordozza a hófehér virág, mintha kopjára szúrt hadijelvény lenne, csata után. A fák alatt alacsony, édes illatú, vadul rózsaszín virágokkal megrakott cserjék: ez a farkasboroszlán. Megállok, figyelem a rovarnépet, ami az ínséges környezetben csődül erre a terített asztalra. Poszméh, C-betűs lepke... egész nap el lehetne itt fotózgatni. De megyek tovább, és egészen elvarázsolt, mesés kis zöld réteken, héricses dombtetőkön vezet az utam. A hatalmas, aranysárga héricsvirágok akár a Nap földre hullott kópiái lehetnének... és még orchideák is fognak nyílni itt nemsokára: masszív bíboros kosbor-tőleveleket találok.

Erdei galambvirág - Isopyrum thalictroides

Törökmezőn, a turistaház körül megint csak sok nép nyüzsög - autós piknikezők leginkább, de van itt egy "kalandpark" is. Lángos-illat száll. Előkerültek a frizbik és a focilabdák is, a turistaházban ebédelni is lehet. Én csak megpihenek itt egy padon és megeszem az uzsonnámat, miközben egy kunyeráló macska függeszti rám aranysárga szemeit. De a banán nem kell neki... Szép rétek szélén szedem a lábam, hopp - egy sorompó zárja el a földutat, átmászom alatta, visszanézek a rászerelt táblára: "Kutyákkal őrzött magánterület" - jelzett turistaúton...
Aztán tovább Dél felé, párhuzamosan az aszfaltozott kerékpárúttal. Mennyire igaz, hogy "sárga virágját bontja a som", igen, szinte vakítóan élénk. Errefelé a turistajelzés piros és zöld sáv, így együtt feltűnően nemzetiszín.

Névtelen kis patak a pálos kolostorromok közelében

A Nap már érezhetően lefelé tart, kissé gyorsítok, a következő pihenőt már a nemrég felújított Julianus-kilátónál tervezem. Ismerős ez az ösvény, fel-le liftezés, meredek hegyoldal, szerencsére új bakancsom remekül fogja a sarat. És hunyorok, hunyorok mindenfelé. Mindegyik más! Látom a vaddisznók kártételét is. Néhol mintha felszántották volna az erdő alját, igen-igen alaposan. Kibukkanok Kövesmező nagy rétjén - ragyog a Nap, ragyog a frissen bújt, finom szálú zöld fű, megsimogatom egy kiránduló pár füstös pofájú, barátságos boxereit, beszédbe elegyedek egy nagymarosi családdal... viszonylag sokan mennek fel a kilátóba. De hogy ez az ösvény milyen meredek! Örülök, hogy télen edzettem a rendszeres futással, mert most zihálás nélkül, remekül megyek felfelé, persze néhol megállok keltikét fotózni - itt mintha különösen sok színárnyalat lenne, még sárgát is találok.
A kilátó igazán jól néz ki. Masszív, kő, ahogy kell. Jó itt pihenni, bár nem időzök sokáig - a Nap kezd a hegyek párás, liláskék taréja felé tartani, egyre hosszabbak az árnyékok, csíkos az erdő alja, hűvös szél száll fel a Duna felől. Odalent papírházikók, játékvonatok világa, no meg egy parányi uszály, amint hosszú V alakot húz a sima, csillogó víztükörre. Felszáll a "városi" zaj, az autók, a vonat hangja. A távolodó repülőgépzúgás elkeveredik az erdei madarak énekével.

Pirosló hunyor - Helleborus purpurascens

Gyors léptekkel vissza, lefelé, majd a sárga sáv jelzésen el balra, Zebegény felé a Remetekereszt-bércen. Napsütötte nyugati hegyoldal, őrzi a Nap melegét, szinte simogat ez a délutáni fény, a meleg barna talaj, itt érezni is a keltikék édes illatát. Hallok, sőt látok is egy fekete harkályt. Szelíd ereszkedő, alattam csillog az örök Duna, aztán máris a szép, ízléses Kálváriánál járok, ez már Zebegény széle. Pár lépés innen a vasútállomás - van még fél órám a vonatig. Ez az idő szinte elröppen a parton, ahogy nézem a vizet, a lemenő Nap egyre hosszabb vakító csíkot húz a folyó hátára, a lombtalan füzek saját tükörképüket nézegetik a víz fölé hajolva...
Szép nap volt!

Poszméh farkasboroszlánon (Daphne mezereum)

Farkasboroszlán - Daphne mezereum

C-betűs lepke (Polygonia c-album) farkasboroszlánon (Daphne mezereum)

Tavaszi hérics - Adonis vernalis

Tavaszi hérics - Adonis vernalis

Bíboros kosbor (Orchis purpurea) tőlevélrózsája

"Nemzetiszín" turistajelzés Törökmező közelében

Húsos som - Cornus mas

Citromlepke (Gonepteryx rhamni) ujjas keltikén (Corydalis solida)

Szokatlan, sárga virágú odvas keltike (Corydalis cava) Hegyestetőn

A felújított kilátó Hegyestetőn

Ujjas keltike - Corydalis solida

Ibolya - Viola sp.

Ujjas keltike - Corydalis solida

Piros árvacsalán - Lamium purpureum

Piros árvacsalán - lamium purpureum