Terep-járó: Békaterelő kerítés-építés és a Nagy-Nádas Farmoson

Békaterelő kerítés-építés. Ez kemény fizikai meló. Az első tíz méteren nyilvánvaló volt számomra, kezemben a kapával, hogy ez egy hosszú nap lesz. Az is jó, hogy a sárbatérdelős nadrágomat hoztam... a szántóföld vége ragyogó ködpárában tűnt el, a másik oldalon egymás után zúgtak el az autók Szolnok vagy Pest irányában.
Viszont az, hogy az első métereken máris mennyi állattal találkoztunk, megmutatta, hogy ez a munka fontos. A békák a száraz szántóföld talajában, erdőben, mezőn telelnek a föld alatt, amott pedig a farmosi Nagy-Nádas húzódik - a kettő között pedig 311-es főút és a vasútvonal. Amikor tavasszal a békák és a gőték tömegestül elindulnak a víz felé, gyakorlatilag nincs esélyük átjutni az aszfaltúton és a síneken. Tehát az úttal párhuzamosan térdig érő fóliakerítést kell húzni - alsó részét beágyazva a földbe, hogy a békák át ne bújhassanak alatta. A rendszer részét képezik a földbe beásott vödrök is, amelyekbe a fólia mentén éjjel, az átjárást kereső békák beleesnek. Ezeket reggel a békamentők összeszedik, megszámolják és átviszik a nádashoz, ahol aztán mehetnek békével.
No hát ezt a kerítést kellett kifeszíteni, az akáckarókat leverni, a fólia alját és a vödröket beásni. Jó hangulatú önkéntes munka ez, sokan évek óta járnak.

Békaterelő kerítés építése

Mi mozog ott? Hopp, egy sáros gyíkot fordított ki a kerítésvonalat meghúzó eke. Megfogom a jószágot - mini dinoszaurusz, bronzarany szeme csillog az egyre erősebb napsütésben. Dermedt még, meleg tenyeremben lazít, napozik, nézelődik. Ennyire együttműködő gyík fotómodellem még sose volt! Aztán egy vöröshasú unka is előkerül. Itt óvatosan kell bánni az ásóval, lapáttal, kapával...

Fürge gyík - Lacerta agilis

Felszállt a köd, ragyogó napsütés kezdte fürdetni a szántót. Megszólal a faluból idehangzó déli harangszó - az ásó és a kapa mellé megérkezett a nagyharang. :-)
Kezdett melegem lenni, ezt reggel még nem hittem volna. Kabátot le. Amíg egy pillanatra nem néztem oda, valaki lenyúlta a kapámat. Hurrá! Dolgos népek ezek a békamentők. Szerzek egy ásót a változatosság kedvéért, közben egy autós fékez a már felállított kerítés mellett - egy anyuka kislányával. Hogyan lehet csatlakozni a békamentőkhöz? Amíg anyuka megkapja a választ, a kislány kezébe adok egy unkát. Semmi félelem, semmi irtózás, a gyerek el van ragadtatva.

Vöröshasú unka - Bombina bombina

További fürge gyíkok kerülnek elő, körülbelül ötöt kézbe is veszek - bár a nevük "fürge gyík", egyáltalán nem fürgék. Mindnek más a mintázata, nagyon szépek. Egy göröngy pislogni kezd - hopp, megvan a célállat, a barna ásóbéka. Ezek ezrével élnek itt. A földből kiforgatott béka a sáros göröngyökhöz lapulva érdekes nyolcasokat ír le a hátsó felével, ahogy ásólábát használva, farolva belefúrja magát az agyagos földbe. Feltűnően világos, ragyogó szemeivel pislog - valóságos aranyszemű herceg.

Az "aranyszemű herceg" - barna ásóbéka (Pelobates fuscus)

Azt mondják, a Kínai Nagy Fal az az emberi építmény, ami a világűrből is látszik. Kérem szépen felvenni mellé a farmosi békamentő kerítést is. Legalábbis úgy érzem. Lesz itt izomláz, nesze neked pesti csaj. De aztán egyszer csak a megszántott csík végére érünk... jöhet a munka után a jól megérdemelt extra kirándulás a Nagy-Nádasba. A társaság, legalábbis a gumicsizmával felszerelt tagok lelkesen ráállnak a "Transz-Nagy-Nádas Átkelés" névre keresztelt kirándulásra.

A farmosi Nagy-Nádas

Ártatlanul indul. Átkelünk az aszfalton, aztán besétálunk a volt gátőrház mellett a tanösvényre, pallósoron át a Bivalyos-szigetre. Szép szikes "minipuszta" ez a sziget, valaha tényleg bivalyokat legeltettek itt. Jól látni, ahogy pár centiméternyi magasságkülönbség a térszínen mennyire más élővilágot eredményez. Parányi fehér virágokat reszkettetett a márciusi szél - ez a ködvirág. A tyúktaréj apró, amarilliszhez hasonló virágai is nyílnak már. A pocsolyában vöröshasú unkák - nem is kevés. Fogok egy ritka, zöld alapszínű példányt, és egy félszemű ásóbékát is. Talán fejlődési rendellenesség, talán ebihal-korában vesztette el, heg nem látszott rajta, mindenesetre a térlátás hiánya ellenére jó kondiban volt. Mókás látvány a szikesen üldögélő nagy zöld levelibéka, ahogy szinte gömbölyűre felfújja magát - vezetőnk tenyérbe veszi, erre lazít, leereszt, aranypettyes nagy szemeivel pislog, a kézmeleg ilyenkor kincset ér a kétéltűeknek - meg se próbál menekülni.

Zöld levelibéka - Hyla arborea

A nádas felől egyre hűvösebb széláramlatok jönnek - visszaveszem a széldzsekimet, felettünk a nap erőtlen, de éles sugarai kiragyognak az ezüstszélű felhők mögül, a nádas felett bíbicek jajonganak. Különös világ. A nádas valósággal suttog - szeretem ezt a rekedtes suttogást, mintha titkokat mesélne a nád. Élénkzöld levelibéka ül egy törött nádszálon - most egyáltalán nem rejtőszín ez, békánk diktálja a divatot - pár hét, és hozzázöldül a világ. A gumicsizma most nyeri el igazi jelentőségét, amikor belecuppanunk a mocsárba. Eleinte a csatorna mellett, egy vaddisznócsapást követünk - a sárba akkora csülkök mélyedtek, hogy tulajdonosukkal igazán nem szívesen találkoznék - meg egy sereg pici körömnyom. Anyakoca malacaival és néhány süldővel, gondolom. Itt-ott rókanyomok is látszanak. Aztán nincs mese, bele kell lépni a vízbe, gondos instrukciók nyomán - "egy lépést se tégy jobbra, mert ott másfél méteres az iszapos víz". Megyünk tehát tömény nádasban - orromig sem látok, ahogy küzdök a lágyan ellenálló közeggel, a nád elhajlik, susog, éle is van, ruházat- és bőrgyilkos terep, de mégsem olyan nehéz haladni benne, mint gondoltam volna. Megyünk a vízben is, mit mondjak, érdekes szaga van, ahogy felkavarodik a szötymő. Szerencsére gumicsizmám jól állja a sarat.

Félszemű barna ásóbéka - Pelobates fuscus

A víz és a nádas találkozásánál kialakult szegélyeken különösen érdekes és gazdag az élővilág. Egy sekélyebb pocsolyában féltucat tarajos gőte tekereg - sötét színű kis élőlények, alatta ott kígyózik az árnyékuk, megkettőzve alakjukat. A nádtörmelék között vidrapók szalad a víz alatt. A távolban fehér kócsagpár rebben fel, felettünk tőkés récék húznak el csattogó szárnyakkal, hangos, rekedt, méltatlankodó hápogással. Egy magasabb térszínen, amit learattak, találunk egy fél vaddisznót - ki tudja, hogy került ide, a társaság körbeállja, mint ravatalt a gyászolók.

Vidrapók - Dolomedes sp.

A learatott nádon se könnyebb a haladás. A felmeredő nádvégek vágnak, szúrnak, lábfejemet csúsztatva lépek, elfektetve a szálakat... Kiérünk a töltésre, amott kisebb tavak - látványos a különbség a természetes állapotú és a horgász célra telepített halakkal teli tó között. A meredek, sáros parton martilapu sárga virága nyílik, tavalyi függőcinege-fészket lenget a szél egy ág végén. A délutáni nap fényében minden egyre sárgásabb, a napnak még nincs ereje, de bearanyoz minden egyes nádszálat, minden nádszál aranyzászlót lenget, amikor felmászunk a madárvártára szétnézni.
Nincs más hátra, mint a töltésen visszasétálni a gátőrházhoz. Hűvös az alkony. De még itt is ott les egy megtermett tavibéka a nádas szélén - egészen más érzés megfogni ezt az izmos, harcos lényt, mint a puha, köpcös ásóbékát. Ez valósággal rúg. Egy "kistesót" is fogunk, ez is tavibéka.
A lemenő nap egy pillanatra fennakad a füzek lombtalan koronáján, mintha fészket rakna ő is. Aztán még megcirógatja a nádszálakat, utoljára, és alámerül a nádrengetegben - és ekkor egy furcsa felhő bukkan fel. Seregélyek ezrei, talán százezrei! Gomolyog, új és új formát vesz fel, örvénylik a hihetetlen, fekete madárfelhő. A nád felett gomolyog, akár egy tornádó - zuhogni kezdenek belőle a fekete pontok, a nádra éjszakára leszálló madarak. Még egy gomolygó kör, zuhogás, és a madárfelhő volt-nincs, helyette leírhatatlan hangzavar, ahogy a seregélyek megbeszélik egymás közt a nap eseményeit. Gyönyörű ajándék a látvány a nap végére!