Összes oldalmegjelenítés

2014. március 8., szombat

Nőnapi békamentés Farmoson

A tegnapi zuhé után - ugye, egész éjjel esett - arra számítottam, hogy jó nagy sár lesz, és az ezernyi béka ki fogja rúgni a vödrök oldalát. Ehhez képest Farmoson kulturált sárszínvonal, ragyogó napsütés és kellemes meleg fogadott, amikor kiszálltam a vonatból az állomáson. Szépen gyülekeztek is már a békamentők, akik ezen a napon leginkább kisgyermekes családok voltak. Akadt köztük pesti, de a szomszéd faluból érkező is.


Rövid eligazítás, hogy mire is jó ez az egész, vödöráttúrási bemutató, majd kiosztásra kerülnek a békás rajzocskáim - megkönnyítik a fajfelismerést a gyerekeknek - aztán két csapatra oszolva (páros számú vs. páratlan számú vödrök) nekiindulunk a prérin, a 311-es úttal párhuzamosan felállított terelőkerítés mentén.
A vödrök alján pár maroknyi föld van, hogy a belepottyanó békák ki ne száradjanak. Mivel ezek ásóbékák, nem érdemes arra várni, hogy majd ott pislognak a földkupac tetején - ezek bizony benne vannak a földben, daliás százlábúak és - olykor - derék pókok társaságában. Ha volt eső, igazán vicces a sárból kikaparintani a brekuszokat... a gyerekek valósággal imádják ezt a feladatot, most is megy a versengés a vödöráttúrásért. Hozzáteszem, én is élvezem. Gyorsan haladunk, nincs sok béka, vödrönként nyolc-tíz lehet. Zömmel barna ásóbékák. Mennek a hordozható, vadonatújan csillogó fekete műanyag gyűjtővödrökbe.

Szökős levelibéka a fényes, új műanyagvödörben...
Néha egy-egy vöröshasú unka, pár zöld leveli, és egyetlen szem, nem túl testes barna varangy akad kézre. A zöld levelik szökősek. A fényes vödörfalon úgy mennek fel másodpercek alatt, mint valami akrobata - hát igen, a tapadókorongok!

Szökésben. Zöld levelibéka (Hyla arborea)
A prérin ragyogó sárga, csillagforma virágait bontja a tyúktaréj, sarjad a vakítóan zöld búzavetés, kék az ég, guszta kis felhőkkel... ideális idő, bárcsak itt is esett volna az éjjel, akkor több lenne a béka. De azért így is akad...
Hihetetlenül gyorsan a kerítés végére érünk. Ha a múlt hét kerítésállítási munkájára gondolok, amikor "harcoltunk a méterekért", ez most olyan, mint egy gyorsított film. A préri, a búzavetés, a patak, az erdőszél. És hirtelen vége, talán még dél sincs, a Nap ragyog, a madarak énekelnek - a vödrökben varcogni kezd az ásóbéka sereg, az ujjamba kapaszkodó kis leveli pedig felfújja torokzacskóját és brekegni kezd.

Kézben is éneklő zöld levelibéka (Hyla arborea)
Különösebb ceremónia nélkül átcsődülünk a főútvonalon békástul-vödröstül - egy kissrác elcsíp egy parányi gyíkocskát, homoki gyík, mint megtudom... megcsodálás után természetesen ünnepélyes szabadon bocsátás következik, a kis jószág még fotózni is hagyja magát a fűben. Aztán a régi gátőrházhoz és a csatornához érve a békák is mehetnek szabadon. Hű, de sok lett végül! Igazi tömegrajt. Ahogy belevetik magukat a vízbe, az olyan, mint a Balaton-átúszás startja. Gyűrűzik a víz a nyomukban...

Tömegrajt: a mentett békák szabadon engedése szaporodóhelyükön
Megnézzük a nádast a tanösvény pallósoráról, aztán a szikest, mostanra kibontotta hihetetlenül sárga, óriási sziromkoszorúját a tavaszi hérics, de nagyon kell vigyázni a gyakorlatilag láthatatlan bimbós egyedekre... egy lyukban zöld levelibéka kuksol, nézeget minket, egy régi keréknyomban pedig éppúgy, mint múlt héten, barna- és zöld hátú, vöröshasú unkák serege tempózik. A ködvirág fehér foltjai rezegnek a szikes egy-egy foltján, a tücskök is kezdenek már előbújni, valahol a nád felett a távolban méltóságteljes, fehér nagykócsagok keringenek, amott barna rétihéja szitál...


Felettünk ragyog a hidegfront utáni mély ibolyakék égbolt.
Szép nap volt!
Köszönet a békamentés szervezéséért és lebonyolításáért a farmosi békamentőknek!

"Látni se bírlak!" Unkareflex.Vöröshasú unka (Bombina bombina)

A legfotogénebb béka: zöld levelibéka (Hyla arborea)

Zöld levelibéka (Hyla arborea)

Akrobatikus mászás a vödör falán

A vödör peremén. Egy másodperc, és kint van.

Szökésben... Zöld levelibéka (Hyla arborea)

Barna varangy (Bufo bufo)

Tyúktaréj - Gagea sp.

Egy ritka szúrós tekintetű nőstény barna ásóbéka (Pelobates fuscus)

Homoki gyík - Podacris taurica

Homoki gyík (Podacris taurica)

Bürökgémorr -  Erodium cicutarium

Fényes veronika - Veronica polita

Mini vöröshasú unka - Bombina bombina

A farmosi Nagy-Nádas

Tavaszi hérics - Adonis vernalis

Tavaszi hérics - Adonis vernalis

Tavaszi ködvirág - Erophila verna

Barna ásóbéka - Pelobates fuscus

Rejtőzködő zöld levelibéka - Hyla arborea 

Lencseforma középmagas gomolyfelhők és lapos gomolyok az égen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.