Nem csak magányos túrázásból áll a világ, szerencsére vannak kirándulást kedvelő barátaim is, akikkel tán már több, mint tizenöt éve előfordulok a Budapest környéki hegyekben és vizeken itt-ott, sőt az utóbbi időkben már futóversenyekre is járunk. Itt nemcsak a természetjárás, hanem a közösség, a beszélgetés, az együtt levés is fontos szempont, így nem csoda, hogy a kirándulás az egyik résztvevő (anyukája) ajándékaként kollektív palacsintázásba torkollott...
A beszélgetések során bármilyen téma szóba kerülhet az ufóktól a résztávos edzésen keresztül egészen a homeopátiáig, csak az aktuálpolitizálást kerüljük nagy ívben. A társaság színes és nyitott, sokmindenki elfér benne... Így hát már előre örültem a baráti együttlétnek.
 |
| Kilátás a Vöröskőről a Naszály felé |
Összejöttünk vagy húszan, vidám társaság... a hűvös reggelben toporogva összevártuk a busszal, autóval, HÉV-vel érkező tagokat Leányfalun, aztán indulás!
Hamar kimelegszem az emelkedőn, és úgy érzem, igazán nem vagyok gyors, mégis lemarad mögöttem a társaság... Így hát megállok itt-ott, és ha már megálltam, fényképezgetek is, amíg utolérnek. Így kerül "lencsevégre" szép szál harangvirág, molyűző ökörfarkkóró, még mielőtt a házak közül ráfordulnánk az erdei ösvényre. Többé-kevésbé sáros, többé-kevésbé emelkedő utak ezek, amelyek mentén meglepően sok a gomba. A szép szál őzlábak nem is maradnak ott... a derék galócacsoportot viszont csak messziről csodáljuk. Hamarosan mozgásban is láthatunk őzlábat: a rőtbarna állatok kecsesen, de elég nagy zajjal futnak át előttünk az úton. Persze megint nem tudom lefényképezni őket...
A didergős időben meg-megállunk bevárni csapat végét, hol egy forrásnál, hol egy réten... Ilyen az Álló-rét, ami tarkállik az őszi kikericsektől, sombogyókat dajkáló bokroktól, rubinpiros csipkebogyóktól, galagonyáktól. De még mélységes kék tárnicsokat is találok. E mesés kis rét után ismét emelkedik az utunk, néhol erdészeti földutakon, néhol jelzett turistaúton haladunk, máskor aszfalton, egészen a Pap-rétig, ahol uzsonnázunk a korhadozó padokon, amelyek körül lövészárkokat túrtak a vaddisznók... Egészen átfázok, borús az idő, örülök, amikor ismét felszedelőzködünk. A pocsolyákban ázott, barna avarréteg didereg. Az erdő további kincseket kínál a gombászoknak, és nekem, a természetfotósnak is. Meglepődök egy szép szál sárga gyűszűvirágon - májusban van itt az ideje - és még harangvirágok is vannak, sőt a Vöröskő felé haladva egyre több virág bukkan fel a gerincen. Rózsaszín dunai szegfű - az egyik kedvencem - mellett áttetsző sárgásfehér sisakjaival íme egy számomra új faj: a méregölő sisakvirág! E veszedelmesen hangzó név - állítólag - onnan ered, hogy valaha ellenméregnek tartották... mindenesetre nem merném megkóstolni, sőt megfogni sem. Védett növény, minden irányból körbefényképezem, így ezúttal - én maradok le a csapat mögött.
Kitárul a kék ég, amikor kibukkanok Vöröskőn, az emlékműnél, amelyen immár kereszt is van, a társaság már a csoportképhez áll össze a talapzatnál. Gyönyörű a panoráma! Távolabb a Naszály, a fehérlő kőbányával az oldalában, a cementgyár, de látszik még a váci székesegyház is, amott lentebb a Szentendrei-sziget kis települései. Tahi, Pócsmegyer, Szigetmonostor, Surány, Horány háztetői bújnak meg a színesedő fák között. Felhívom telefonon anyut, hogy nézzen ki a horányi kertből a távolban kéklő bálnahátú hegyek felé, mert integetek neki...
Meredek, szinte légvonalban haladó úton jövünk le a kezdeti ösvényen-tekergés után - egy siheder vizsla szinte a nyakamba ugrik örömében - csodálkozom, hogy ezen a meredeken jármű-nyomok vannak. Miféle terepjáró tud feljönni ilyen meredek lejtőn? A fiúk persze megszakértik a nyomokat, én addig egy szokatlanul tüskés, alacsony rózsabokrot fényképezek... A vadrózsákhoz érteni is külön szakma, annyi kisebb-nagyobb faj és hibrid létezik belőlük, itt a Pilisben meg különösképp...
A mai hátralévő napirendi pontok: a már említett fergeteges palacsinta, aztán még átjutni a Szentendrei-szigetre...
Elbúcsúzom a barátaimtól: tizennyolc kilométer volt ez a séta, de fel se tűnt, aztán a határcsárdai komp mozog már a lábam alatt, az alkonyi ég felhői tükröződnek az olajsima Dunán... hazafelé megyek.
 |
| Ez talán kónya harangvirág - Campanula rapunculoides |
 |
| Molyűző ökörfarkkóró - Verbascum blattaria |
 |
| Valamilyen galóca. Az biztos, hogy veszedelmes jószág! |
 |
| Az "Erdő fohásza" egy szépen faragott táblán |
 |
| Ez - talán - piros galambgomba - Russula rubra |
 |
| Harkály tintagomba - Coprinopsis picacea |
 |
| Kornistárnics - Gentiana pneumonanthe |
 |
| Mezei varfű - Knautia arvensis |
 |
| Kornistárnics - Gentiana pneumonanthe |
 |
| Kornistárnics - Gentiana pneumonanthe |
 |
| Őszi kikerics - Colchicum autumnale |
 |
| Sárga gyűszűvirág - Digitalis grandiflora |
 |
| Csalánlevelű harangvirág - Campanula trachelium |
 |
| Barátságtalan hecsedli... talán parlagi rózsa (Rosa gallica), esetleg jajrózsa (R. spinosissima), de ez nem biztos, mert millió kis faj létezik a Pilisben... |
 |
| Barkócaberkenye levele - az őszi erdő színpompás ékszere |
 |
| Dunai szegfű - Dianthus collinus |
 |
| Dunai szegfű - Dianthus collinus, ezúttal behasalós látószögből |
 |
| Méregölő sisakvirág - Aconitum anthora |
 |
| Messzire ellátni a Dunakanyar irányában... |
 |
| ... és dél felé is. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.