Terep-járó: Királyrét-Csóványos-Diósjenő: börzsönyi túra a felhők között

Ezúttal egy régi kollégám invitált túrázni, hogy ezen a szombati napon csatlakozzak hozzájuk - más lapra tartozik, hogy pont ő nem tudott eljönni betegség miatt, így kicsit "vakrandi" jellege lett a dolognak. De ami a lényeg: sok új ismerősre tettem szert, és megismertem egy jó társaságot!

Kicsit horrorfilm-hangulatú félhomály a Csóványos oldalában

Napsütéses a reggel, de tudom az előrejelzésből, hogy nem lesz ez sokáig így. És tényleg: ahogy a zónázó vonat száguld velem a Dunakanyar felé, a lapos napsugarakat lassan elfojtják a felhők, Vác után pedig már szürke az égbolt. Kismaroson leszállok, szedem a lábam, hogy megelőzzem a kiránduló osztályt a kisvasúti jegypénztárnál, ez sikerül is, aztán beékelődök a vagonban a nyüzsgő tizenévesek közé... Még a királyréti végállomásnál is cseng a fülem éles hangjuktól. Az erdő csendes, a sivalkodó osztályt elnyeli a pára a Hiúz-ház felé, én meg hátamra kapom a zsákot és nekiindulok a Bajdázói-tó felé.

Csertölgy - Quercus cerris

Hamarosan egy kisebb társaság bukkan fel, kiderül, hogy ők azok, akikhez csatlakozni hívott a kollégám, bemutatkozás, jókedv. Tizenheten vagyunk, mindenféle korosztály, jó a hangulat. Hanem a Suta-berki nyiladék se lett kevésbé meredek, igyekszem beosztani a levegőmet... beszélgetőtársam énekesnői tüdejével bezzeg jól bírja! Páracseppek hintáznak a megfakult fűszálak végén, kopottas sárgán ragyognak a még ágak végén rekedt tölgylevelek, léptem puha az avarban.

A kék négyzet jelzés kék körre vált, a Bagoly-bükk még meredekebben emelkedik. Kétfelől a szürke, érdes sziklák hátát smaragdzöld, puha mohapaplan borítja. Egyszer csak egy kis sárga-fekete lény bukkan fel a lábunk előtt. Szalamandra! Mit keres ez ennyire fent, távol a víztől? Alighanem telelő helyet - gondolom, körbefényképezzük. Nem sokkal később elénk kerül egy másik, kisebb példány is, ez jobban hagyja magát fotózni, felemeli a fejét, szinte pózol. Beletérdelek a nedves avarba, hogy közelképet készíthessek róla.

Mezei juhar - Acer campestre

A "fotószünetek" jó alibit biztosítanak, hogy szusszanjak egyet-egyet, a megfázás bizony érezteti a hatását, nem valami jó a kondícióm! De úgy gondolom, a mozgás, a friss levegő majd kisöpri a bacikat, nem panaszkodok. Fel, fel, egyre feljebb. Egy szál kókadt őszi kikericset látok, félig takarják a ráhullott sárgásbarna levelek.

Ismét vált a turistajelzés, a piros körön megyünk tovább, az Égés-bércen. A piros pöttyök egyre elmosódottabban látszanak a bükkök szürke törzsén, látom, hogy távolabb elmerülnek a fák... lassan beérünk a felhőbe. Érezhetően hidegebb van, finoman permetez a köd, néha egy-egy nagyobb csepp hullik az arcomra. Összehúzom a kabátomon a cippzárt. Nini, lila harangvirágok! Pártájukon vízcseppek rezegnek... sok időt nem vacakolhatok a fotózással, de azért kattintok, sikerül is a kép.

Zöld szigetként emelkednek ki a mohos sziklák

Csodálatos, misztikus tájjá változik a bérc, vörös a bükk-avar, szürkék a törzsek, világos szürke hömpölygés öleli át a fákat, ahogy közeledve kibontakozik a sziluettjük. A nagy hársfa most különösen meseszerű képet mutat! Csendes az erdő, madarat sem hallani, egy ragadozómadár szürke sziluettje hangtalanul suhan el az ágak között, aztán eltűnik a ködben...

Szalamandra - Salamandra salamandra

A Haramia-lyuknál járva tudom, hogy nincs messze a Csóványos, csak még az utolsó kapaszkodó van hátra, a várfal-szerű Korona-kővel. Kőről kőre, gyökérről gyökérre kell lépni itt, nedves a föld, csúszik az avar... mégis meg-megállok, minden pillanatban más és más látvány tárul elém, egészen elbűvöl a köd sejtelmes mesevilága. Titkokat rejt a köd, és csak lépésről lépésre engedi megfejteni... ami közel van: színes, ami távol: szürke.
Jól esik a korty a túratárs által a kezembe nyomott dobozos sörből.

Csóványos! A kilátó csontvázát csak sejteni lehet a fák között, panorámában most aligha reménykedhetünk... de azért felmászok én is, a kilátó visszhangzó betoncsövében duettet dúdolunk az énekesnővel, fantasztikus az akusztika. Kézről kézre jár némi pálinka is, a hangulatra nem lehet panasz...
Nem maradunk sokáig, hideg és nyirkos a világ, ha az ember megáll - pálinka ide vagy oda - rögtön fázni kezd, a köd a kabátok alá bújik. Indulunk hát lefelé, végig a zöld sávon, Diósjenő felé. A Nyír-réten kinyílik a táj, a fák felett látszanak a távolban a páraszoknyás hegyek. Örömömre találok egy igencsak elkésett, másodvirágzó sárga harangvirágot. Akad itt néhány csapzott, halványlilás imola, páracseppeket dajkáló fehér cickafark, egy ugyancsak tavaszt álmodó sárga boglárka...

Közönséges bükk - Fagus sylvatica

Ahogy ereszkedünk, oszlik a köd, visszaszínesedik az erdő. Érezhetően melegebb is lett. Jó a tempó, így a vártnál hamarabb érkezünk a diósjenői pizzériába, ahol már számítanak ránk! Élvezetes az út, nem túl csúszós, nem túl meredek - kivéve a "Dugóhúzót", ahol pedig afféle lépcsők is segítik a lépést. Pazar, ezer meleg színben ragyogó szőnyeget terítettek lábunk elé a fák. Minden egyes őszi levél más és más, és mind gyönyörű!

Diósjenőn fergetegeset vacsorázunk - bár az órát tekintve még korán van, már kezd sötétedni, a falut fűtés-szag lengi be, a hegyek masszív, sötétszürke felhőkbe rejtőznek, poharam fala párás a sörtől.
Hazafelé a vonatból még egy meglepetés-élmény: muflon-csapatot látunk, egy tekintélyes csigájú muflonkos vezetésével szökellenek felfelé a hegyoldalban, a sínektől pár méternyire.

Szép nap volt!