Terep-járó: Kora tavasz a Soroksári Botanikus Kertben

2018. április 17., kedd

Kora tavasz a Soroksári Botanikus Kertben

A soroksári botanikus kertről az Interneten böngészve hallottam először. A Kertészeti Egyetem részeként működik, oktatási-kutatási céllal. Emellett magbankként is, de ami engem leginkább érdekelt: a hatvan hektár nagyobbik része egy épen megmaradt élőhely-mozaikdarabka, a hajdani láprétek és homokpuszták világát felvillantó védett rezervátum. Itt már négyezer évvel ezelőtt is élt ember, talán nem véletlenül hívják a "legmagasabb" dombot Csonthalomnak... A hajdani Duna-meder hordalékából épült homokdűnék, dombocskák közeiben nedvesebb a talaj, itt lápréti és zsombékos környezetet kedvelő növények is megélnek. Ezek különösen érdekeltek, hiszen ilyen élőhely Budapest környékén - ma már - kevés van.

Leánykökörcsin - Pulsatilla grandis. Védett faj

Nos, ahhoz képest, hogy ez még Budapest területe, valóságos expedíció volt ide eljutni Újlipótvárosból tömegközlekedéssel. Villamos, HÉV, majd busz kellett hozzá, és nem tudtam elhessegetni a gondolatot, hogy ennyi idő alatt Szobot is megjártam volna vonattal, oda-vissza... De legalább volt alkalmam a Közvágóhíd HÉV állomáson megcsodálni egy parlagos, üres terület növényvilágát, aztán a soroksári Hősök terén enni egy igazi retró lekváros táskát (gyerekkori osztályfőnököm "szerelmes levélnek" nevezte ezt a péksüteményt). A 166-os busz bizony csak félóránként jár.
Hétköznap délután, a botanikus kertben igazi ősnyugalom fogadott. Megvettem a belépőjegyet, kaptam mellé egy színes térképet is, innen aztán zavartalan békében bóklásztam az ösvényeken. Madarak ezrei mozogtak láthatatlanul az épp hogy áttetsző zölddé változó lombkoronákban, unkák "unkogását" hozta a szél a tavacska felől, itt-ott pocsolyákat kerülgettem. Egy ponton megmozdult lábam nyomán az avar: te jó ég, mekkora sikló! Vagyis, mindjárt kettő, alighanem meghitt pillanatokat zavartam meg... A kisebbik, gondolom a nőstény, óvatosan visszarükvercelt a bokrok közé (nem is gondoltam, hogy a kígyók hátrafelé is tudnak siklani), a nagyobb, gondolom a hím, kihívóan méregetett és öltögette a nyelvét, miközben lefényképeztem. A kígyóasszony visszatért, láthatóan türelmetlenül sürgetni kezdte az urát, hogy indulni kéne... a "házastársi" viselkedésen hangosan felnevettem.
Hatalmas, kövér poszméhek zümmögtek fontoskodva, és nekem semmi más gondom nem volt, mint fotótémákat keresgélni az ösvények szélén. Néhány döbbenetesen szép vadvirág nyílik: a leánykökörcsin finom, bársonyos lilái, egy általam eddig nem ismert balkáni szellőrózsa-faj elképesztő kékje a barna avar hátterével, a zöldessárga hunyorok, a valószínűtlen mennyiségű ibolya, a kankalin kénsárgája... igazi kikapcsolódás!