Terep-járó: Keresztül a Börzsönyön: Perőcsény-Csóványos-Diósjenő túra

Berobbant a tavasz. Mit tavasz, konkrétan nyár van, mára 27 fokot ígérnek... és munkanap van, szombat, valószínűleg nem lesz sok ember a Börzsönyben... "Célnövényem" is van, szeretnék sápadt kosbort találni, természetesen csak megcsodálás és lefotózás céljából. Ez a ritka, védett orchideaféle a Börzsöny egyik kincse, eddig egyetlen szálat ismertem Királyrét felett, de az áldozatul esett az erdészeti út szélesítésének... Hátha most találok!

Bogláros szellőrózsa - Anemone ranunculoides

Lucskosra fújom magamat kullancsriasztóval. Muszáj, mert az idei enyhe tél miatt rengeteg a vérszívó, máris összeszedtem egyet a soroksári arborétumban a minap. A dzsókernek számító hét óra hetes zónázó vonattal utazom Szobig, ehhez van jó buszcsatlakozás Perőcsénybe. Így is eltart egy darabig, mire odaérek. Az út mellett, az Ipoly-völgy kaszálóin foltos tehenek, szürkemarhák, bivalyok heverésznek lustán. A Nyugati pályaudvaron vett óriás rántottszelet (tényleg óriási, valószínűleg mamutból van) sokáig kitart, aligha leszek éhes egyhamar...

Sarjadó füvek

Perőcsényben rögtön szembesülök a jellegzetes börzsönyi jelenséggel: az átfestett jelzésekkel. Némi logikával rájövök, hogy a térképemen piros sávval jelölt út most piros négyzet, aztán egy-két fán meg is látom a régi jelzést, amit nem tüntettek el, hanem udvariasan csak áthúzták egy szürke vonallal. A templom mellett rögtön felfelé kanyarodok - őrületes virágillat és méh-dongás, aztán szinte azonnal az erdő következik. Hopp, hiszen én jártam már itt, pár éve, a jégtöréses tél után! - eszmélkedem, talpam alá szépen simul az emelkedő. Szép az erdő ilyenkor, minden friss, zöld, üde. A fák alatt zöldes árnyékok játszanak. Ami meg a madárhangok intenzitását illeti, még hangfelvételt is készítek róla... eszembe jut a Nokia csengőhangot utánzó madár (talán énekes rigó?) akinek a szólóját elmulasztottam felvenni, pedig nálam volt a kütyü...

Ibolyaféle - Viola sp.

Meresztem a szemem, hátha felfedezek valamilyen érdekes növényfajt. Az erdő alján apró színfoltok: ösztörüs veronikák és lehetetlen türkiz-pink tavaszi lednekek pompáznak. Feketevölgy, a kisvasút jelenlegi végállomása jól ismert hely a számomra, megcsap a patak hűs lehelete, frissítő csobogása. Beledugom a kezemet a kristálytiszta vízbe. Meglepő erővel áramlik át az ujjaim között, igazi "folyadék-kristály", alig van erőm elhagyni ezt a csodálatos helyet... De hát menni kell, ráadásul ismét felfelé. Kapaszkodok a bükkök gyökerein lépkedve - olyanok ezek a gyökerek, mint öregek kezén az inak, erek - egy névtelen vízfolyásban félig, egy lépésnél bokáig merülök a sárba. Vadonatúj túracipőm, az oldalán villódzó türkiz sávokkal és a fekete, légáteresztő textil orr-résszel, azonnal átváltozik ócska, barnásszürke, viseltes cipővé.

Tavaszi lednek - Lathyrus vernus

Örülök, amikor utam becsatlakozik a zöld sáv jelzésbe Godóvár sáncainál. Háromezer év, bronzkor, ősi kultúrák járnak az eszemben, hej ha lenne egy időgépem!
Az út lassan, de biztosan emelkedik, néhol fiatalos sarjerdő, néhol nyiladékok kísérnek, kitekeredő páfránylevelek bókolnak nekem. Meg-megállok fényképezni, kortyolni egy kis teát. Az erdő alját ibolyák pettyezik.

Sápadt kosbor - Orchis pallens

A Dosnya-nyeregben csodálatos tavaszi kankalinok nyílnak, pihenés címén itt leteszem a hátizsákot, szellőzködöm és a virágokat fényképezem. Elvből nem szoktam megváltoztatni semmit, még a füveket se hajtom félre - egészen művészi hatás a végeredmény. Jó ez a Sony masina!
Aztán irány a meredek. A Három-hányás, amiről régmúlt diákkorom emlékei jutnak eszembe, pedig én nem vagyok ivós-bulizós fajta... jó, tudom, nem erről kapta a nevét! Legalábbis remélem! Ahogy megyek felfelé, változik az aljnövényzet jellege is. Meglepetésemre hóvirágot találok, bogláros szellőrózsákat, madársóskát és tengernyi odvas keltikét. Meseszép az erdő! Szinte meglepetésként ér, amikor felérek Csóványosra, azt hittem, messzebb van, de nem... kerékpáros kirándulók nyüzsgik körül, mint megtudtam, vállon hozták fel a bringát, de sebaj, jól gurul majd lefelé.

Feketevölgy

Leülök egy padra, uzsonnázok, megiszom a maradék teámat - többet kellett volna hozni - gyönyörködöm az erdőben. Jól esik pihenni. Jó érzés, hogy mostantól lefelé fogok menni, Diósjenő felé a jól ismert zöld sávon. Itt jártam már az elmúlt hónapokban, aranyló-ködös ősszel és januárban, bokáig érő hóban. Most megint más arcát mutatja. A Nyír-réti nyiladék, és még lejjebb is, telisteli van keltikékkel. Édes illatukon szinte repülök, a lila-zöld-fehér takarót sárga szellőrózsák hímzik ki, olyan, mint egy keleti szőnyeg...

Ösztörüs veronika - Veronica chamaedrys

A Nyír-rét harsogóan zöld. A sarjadó fűből mint kék csokrok, bársonyos tüdőfüvek kandikálnak ki. Nagyon fotogén növény, most sem hagyom ki. A rét végén hajdan vadászkastély állt, már csak némi rom utal a falakra. Erőltetni kell a fantáziámat, bár az ismertető táblán fotó is van róla. Nem tudok igazi rokonszenvet érezni a puffogtatva urizáló-vadászgató századelős bankár házaspár iránt, akik így akartak bejutni a "jobb körökbe", de a kastélyt, azt sajnálom. Milyen remek turistaház lehetne. A romok körül furcsa ibolyákra leszek figyelmes. Meglepően sok a rendellenesen nőtt példány. Hat, nyolc szirom sem ritka. Talán szalagosodás okozza. De miért van ilyen sok?
Nyilván sose fogom megtudni. Egy sor rosszul sikerült fotót készítek róluk, aztán ballagok tovább, lefelé. Kezd délután lenni, belehúzok. Azért is választottam Diósjenőt célnak, mert innen óránként van vonat, ami azért nem mindegy.

Sarjadó bükklomb

A Dugóhúzó szurdokfalait foltokban simogatja a napfény. Mennyire máshogy nézett ki havasan! Itt-ott turbánliliomok hajtásait fedezem fel.
A Diósjenőre bevezető köves úttal kapcsolatban gyanítom, hogy legalábbis középkori lehet, egy szakaszon jól látszik, ahogy élire állított kövekkel rakták ki, szép ívelősen, ez régimódi útépítő stílus. A Pilisben is vannak hasonlók, meg Királyrét közelében.
Maga a falu nagyon hosszú, de tudom, hogy lesz útközben fagyizó is, söröző is... és időm is van a vonatig bőven. Úgyhogy jól elvagyok az elhagyatott állomáson. Jegypénztár már nincs, a váróterem ajtaján jókora lakat, a kocsma is megszűnt már - de valaki gondosan ápolja a peronra telepített random virágágyást. Fecskék cikáznak körülöttem, iszogatom a jó hűvös sört, egy papírpoharat is kibuliztam hozzá, igazi úri dolgom van.
Aztán bedöcög a kis piros szerelvény, a kalauztól próbálok jegyet venni, de nincs térerő, kitárgyaljuk a világ folyását - például, hogy a múltkor a sukorói vonatnak meg fékje nem volt, ami azért nagyobb baj - és hasonlókat.
Vácott átszállok, igaz tévedésből a zónázó helyett a személyvonatra, ami tiszteletre méltó lassúsággal zötyög Pest felé. Az utat lényegében átalszom, arcomat a délutáni nap simogatja az ablakon keresztül. Most jöhet a pihenés, amit otthon folytatok...