Összes oldalmegjelenítés

2018. május 30., szerda

Tavasz a Vácrátóti Arborétumban

Vácrátóton, a bejáratánál büszke tábla hirdeti: Nemzeti Botanikus Kert. Manapság minden "nemzeti", még a dohánybolt is, de tény, hogy ez a hányatott sorsú, mégis gyönyörű kert megérdemli az elismerést.
Néhány adat a kert honlapjáról: első említése 1827-ből való, akkoriban átlagos "angolkert" lehetett, a középnemesi Géczy család kastélyához tartozott. Az 1942-es katonai térképen már látható a mesterséges tó és a kacskaringós útrendszer. A kert 1871-ben került a széles látókörű és hazafias gondolkodású Vigyázó Sándor gróf birtokába, aki évtizedek munkájával, hatalmas költségek ráfordításával alakította ki mai formáját. A jellegtelen sík vidék, a homoktalaj nem éppen ideális adottságok egy botanikus kerthez, ezért szekérszám kellett hozatni a talajt, a köveket. És, persze, a ritka növényeket is. A kertet a kor stílusának, ízlésének megfelelően historizáló-romantikus elemekkel is gazdagították: így épült gótikus művárrom, miniatűr mű-vízimalom, mesterséges barlang-alagút és vízesés is. 1921 után a kert gazdátlanná vált, pereskedés tárgya lett, végül egy pesti ügyvéd tulajdonába került, aki azzal kezdte, hogy lebontatta a Vigyázó-féle kastélyt, az üvegházakat és a "haszontalan" fák helyébe gyümölcsöst telepített. De az igazi kárt a világháború, azon belül a területen állomásozó orosz katonák ténykedése okozta. Az ötvenes években végre az örökhagyó gróf szándéka szerint az MTA birtokába került a park, amit gyakorlatilag romjaiból kellett újjáteremteni. A látogatók előtt 1961-ben nyitották meg.
Papagájtulipán
Én évente legalább egyszer el szoktam látogatni ide. Minden évszakban más látványt nyújt, és igazi oázist jelent. Ezt a kétéltűek, hüllők, madarak és rovarok is tudják, ezért a természetfotósnak bőven akad itt témája. Most is mókus szaladt át előttem, rigók ugráltak gilisztával a csőrükben, zöld gyíkok udvaroltak egymásnak a sziklakert napsütötte kövein. És a tavaszi virágzás! A mesés tulipánkert, a virágzó egzotikus fák és bokrok, az illatok, a kék ég... egy hely, ahol zajlik az élet, és mégis mintha megállt volna az idő.
Júdásfa

Pajzsos lonc

Cserepes tulipánok

Teltvirágú boglárkacserje

Mocsárciprus légzőgyökerei

Prérigyertya

A mesterséges vízesés

Prérigyertya

Hívogató utak

A tulipánkert részlete

Áradó színpompa a tulipánkertben

Papagájtulipánok

A virág a dísz birsalmáéra emlékeztet, de az ágak tövisesek. Fogalmam sincs, mi lehet (nem minden növényhez van ismertető tábla)

Hím zöld gyík, nászpompában

Egy igazi "kockafejű pasi", hím zöld gyík

Nászpompában

Fiatal hím zöld gyík társat keres...

Párban

Ők már egymásra találtak

Teltvirágú tulipánok

A Sződ-Rákos patak felduzzasztásával kialakított tó

Vadon élő, nem ültetett növények is vannak, mint ez a gyöngyvirág

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.