Terep-járó: Turul-túra: keltikék nyomában Tatabánya felett

Most, hogy beindult a tavaszi túraszezon, igencsak komoly blogdeficitet halmoztam fel. De jobb későn mint soha, következzék a tatabányai keltike-túra! Hazánkban négy keltike-faj található, mindhárom egyszerre virágzik, és élőhelyi igényük is hasonló. Ezek az odvas, az ujjas, a törpe és a bókoló keltike, mely utóbbi védett is. Ráadásul elég ritka, én legalábbis még sohasem találkoztam vele "személyesen". Ezért örömmel olvastam valaki leírásában, hogy Tatabánya felett akár egyetlen tisztáson belül is meg lehet csodálni mind a négy keltike-fajt. Tatabányára gyakran közlekednek vonatok Pestről, ráadásul jó eséllyel kényelmes, korszerű szerelvényt fog ki az ember... tehát kiváló délutáni programnak tűnt, hogy "kiugorjak" a feltételezett lelőhelyre.

Európa legnagyobb madárszobra: a híres Turul, Donáth Gyula alkotása

Erősen süt a Nap, a vonat ablakából sarjadó vetésre látok, közepén csinos bakocska heverész, igazi tulajdonosi öntudattal emelgetve frissen agancsos fejét. Amott nyulak huppognak a vetésben, szép nagyok, kövérek, látszik hogy jól meg a soruk. A vonat elzakatol Szárliget mellett - de sok emlékem fűződik ide! Amikor csúnyán megfáztam ezen az állomáson pár éve... a jógatáborok... a kosbor-keresgélések, eleinte még egyáltalán nem célirányosan... Aztán Tatabánya, a hajdani ásványbörzék, és a fotókiállításom a Caminóról... de szép emlékek ezek is. A tavasz, a napsütés valahogy átminősíti, áttetsző aranyfénnyel tölti fel a kopott panelházakat is. A vasútállomás is kopottas, erősen hasonlít a Kőbánya-Kispestre a felújítás előtti időkből. A benne lévő kisvállalkozások fele már beadta a kulcsot. Turkáló, játékterem, söröző. A szolárium még próbálkozik. Lent, a betonplaccon roma család próbál árulni mindenféle kacatot, "régiséget". Kis magyar realitás.

Nem turul, de örültem neki is: széncinege (Parus major)

Némi téblábolás után megtalálom az utat a hegy felé az aluljáróban, 20 neoncsőből egyetlen világít, megvan a varázsa, na. Innen némi panel, aztán egy iskola - harsány kamaszhangok, valami sportverseny lehet - aztán, nini, még egy emlék: a műszaki muzeológiai konferencia helyszíne, ahol szégyenszemre bealudtam ültömben, ennek is legalább húsz éve lehet. Azon a héten két "beavatást" is kaptam: tiszteletbeli buddhista szerzetessé (nem volt pálinka) és tiszteletbeli bányásszá (volt pálinka)... Azóta nem is voltam fent a Turulnál, a Szelim-barlangban pedig még sohasem jártam!

Borzas repkény - Glechoma hirsuta

Ballagok felfelé a töredezett lépcsőkön - szerencsésen megtaláltam az átjárást a palánkfalak között - innen egyre szebb a panoráma, kis kertes házak váltják a blokkházak sorát. Egy kerítésen gyászcincér kapaszkodik, fűnyíró hangja száll a kertváros felett. A lépcső mellett elvirágzott keltikéket látok, elszomorodok kicsit: lehet, hogy későn jöttem? De nem. Felfelé akadnak már virágosak is, leginkább persze odvas keltikéket látok. Édes illat száll.

Csillogó gólyaorr - Geranium lucidum

Először a barlang felé kanyarodok. Annyiszor elvonatoztam már a fehéren csillogó sziklákban nyíló, szögletes barlangszáj alatt... tipikus osztálykirándulás helyszín, valahogy mégis kimaradt. Most nincs itt senki, egyedül vagyok. Bebújok a barlang bejáratán, és meglepő tágasság nyílik ki előttem, ahogy szemem megszokja a félhomályt. A Szelim-barlang nagyobb hatással van rám, mint vártam volna. Halk vízcsepegés, lentről a forgalom moraja, egyébként szinte templomi a csend. A kerekded csarnok, tetején a kerek nyílással erősen idézi a római Pantheont, még méreteiben is. Íme az ősember pantheonja! Vagy száz éve történt, hogy kiástak innen úgy 12 méter vastagságú agyagos törmeléket, barlangkitöltést, aminek felső része temérdek embercsontot rejtett a török-tatár időkből (jaj, mennyi tragédiát őrizhetnek ezek a sziklafalak!), mélyebb rétegeiben pedig ott voltak a mamutcsontok, ősi tűzrakóhely nyomai, kőszerszámok, legalul pedig a neandervölgyi ősember hagyatéka. Évtízezredek suhantak el odakint, belül meg csak csepegett a víz.

Ez talán cseresznyeszilva - Prunus cerasifera

Bolyongok a barlang agyagos talaján, látom, hogy nem is egy, de kettő kerek tetőfelszakadás ad fényt az üregnek. Amott a terem végében omlás: mögötte talán folytatódik a barlang, akár további leleteket is rejthet... regényes fantáziám titkos termeket, ősi medveoltárt, falra festett bölényeket képzel a szögletes kövekből álló omlás mögé. Persze ez nem túl valószínű, ahogy a néphitben emlegetett kincsőrző, mérges leheletű sárkány sem. A kincs itt maga a barlang: természetvédelmi értelemben fokozottan védett hely.

A Szelim-barlang csarnoka

Kibújok a tágas barlang meglepően kicsi bejáratán - egyébként még "ablaka" is van, ezt látni odalentről olyan jól - aztán visszaballagok a lépcsősorhoz a hegyoldalban kanyargó ösvényen, majd fel, a Turulhoz.
Hatalmas szobor, innen látni csak igazán! Szárnyfesztávolsága 15 méter. Érdekes kontrasztként egerészölyvek keringenek körülötte, éles hangjuk a levegőbe hasít.

Keltikékkel borított erdőalja

Nekivágok a jól kijárt utaknak, ösvényeknek, hogy rábukkanjak a keresett keltikékre. Igen, vannak, de mennyi! A sarjadó zöld lombok alatt színpompás szőnyeg: lila és fehér virágok, közöttük egy-egy sárga boglárka. És milyen illat-áradat! Nehéz ennyi odvas keltike között a más fajhoz tartozóakat észrevenni, de azért "ráélesítem" a szememet a jellegzetes murvalevelekre. Meg is van, daliás termetű törpe keltikék (egyáltalán nem "törpék"), legalábbis remélem, hogy azok, már elvirágzóban lévő ujjasok... de hol lehet a pirinyó bókoló? Bekukkantok a fák alá, hátha... és egyszer csak siker koronázza igyekezetemet, a gyökerek közt felbukkan a keresett faj. Tényleg pici, alig egy-két virágocska billeg a cérnavékony kocsányon, jellegzetes húspiros színe és az ép szélű, cseppforma murvalevél igazolja, hogy ez tényleg az, amit kerestem. Objektívet váltok, és próbálok elfogadható képet készíteni a parányról...

Ujjas keltike - Corydalis solida

Enyhe szél lengedez, hordja a tavasz illatait, örülök, hogy amiért jöttem, már ott rejtőzik a gépem memóriakártyáján, útnak kelek hát "csak úgy", a Ranzinger Vince-kilátó felé. Hajdani akna felvonójából alakították át, ha igaz amit olvastam róla, nevét egy hajdani tatabányai bányaigazgatóról kapta. Csupa rozsdamentes acél, elegáns is, tetejéről messzire ellátni.
De én láb elé is nézek, mi minden nyílik az út szélén?
Kóborolok mindenfelé, a Netről letöltött térképvázlat segítségével, bár bőségesen van jelzés és tábla is. Bár némelyik furcsán van felszerelve, és mintha a távolság-adatok se lennének nagyon pontosak. De az irányjelzés stimmel, és nekem végül is nincs is másra szükségem.

keltike, az biztos... de hogy ujjas vagy törpe-e, az eldöntésre vár

Hol ibolya-fajokat, hol szellőrózsákat csodálok meg, de nyílnak még a kora tavasz virágai is, egy-egy szép sárga tavaszi kankalin, salátaboglárka. Valósággal harsog a madárdal körülöttem, élvezem a hétköznap délutánt itt az erdőben. Kirándulókkal csak a Turulnál találkoztam, ide valahogy autóval is fel lehet jönni. Végig kísér a keltikék édes illata, áradata. Talán ilyenkor a legszebb ez a hely.
Visszafelé a lépcsőn végre "igazi" turistával is találkozom, mesél a Gerecse 50 teljesítménytúráról, az Amerikából visszatelepült fiáról, szóval elég sok mindenről, türelemmel meghallgatom.
Türelmem jutalma a lekésett vonat lesz Tatabányán, de nem bánom, sűrűn járnak... Veszek egy dobozos sört, kellemesen hűsíti a markomat, ahogy üldögélek vele egy napsütötte padon a peronon.
Azt érzem, hogy enyém a világ.