Terep-járó: 35 kilométer a márciusi Bakonyban: Reguly Antal emléktúra

A Bakony számomra akár egzotikus messzeségben is lehetne, mert szinte lehetetlen, legalábbis időben, tömegközlekedéssel eljutni az ide szervezett túrák rajtjába. Így volt ez most is, az Ösvénytaposó Baráti Társaság által szervezett Reguly Antal emléktúrával is. Ám a Fészbúk Népe, azon belül egy túratárs reagált a fuvarkeresésemre, és végül öten zsúfolódtunk Pesten a csapatszállító járművé előlépett gépkocsiba. Mindamellett a Bakony számomra mesevilág. Csodás sziklái, botanikai ritkaságai, történelmi emlékei, apró falvai különleges vonzerővel rendelkeznek. Szóval, nagyon vártam már ezt a túrát, amit egyben tavaszi erőnléti tesztnek is szántam.

Narancssárgán világítanak a felhők Budapest házai felett az ébredező Nap fényében, a Duna háta sima még, nem hasítják kirándulóhajók. Ember se sok mozog még, korán van, szombat reggel. A Margithíd budai hídfője alatt haladok a találkozási pont felé, amikor egy túratárs rám köszön. Igen, ő is a "telekocsival" jön... és ez a "tele" nem vicc, öten vagyunk végül, nem mindenki a nádszál kategória... többek közt, ugye, én sem. De azért elférünk. Végre személyesen is találkozok néhány, a Netről már ismerős nevű "öreg" túrázóval!
Számomra szédületes a sebesség, amivel Zircre érünk. Parkolóhely-keresés, nevezés a múzeumban, épp elmúlt nyolc óra, indulás! Borongósan felhős az idő, beugrok egy kapóra jött pékségbe valami reggelit venni. Míg sorban állok, látok kb. 1.000 túrázót elhúzni a pékség ajtaja előtt. Sebaj, majd utolérem őket!

Látkép Zirc felé a Cuha patak hídjáról

Kikandikál a Nap, kezdődik egy pazar tavaszi nap! Seregnyi vidám kiránduló társaság, család nevezett a rövidebb távok valamelyikére. Szedem a lábam Zircet elhagyva a prérin. Fura, hogy semmilyen ipari negyedet nem kell keresztezni, a szép városszéli kertes házak után rögtön jön a szép patakvölgy. A pesti kiránduló nem ehhez van szokva...
Tisztára mosdatott, ragyogó az ég, minden fűszálon vízcseppek rezegnek. Eső lehetett itt az éjjel, kicsit aggódok az esetleges dagonyák miatt.

Elhagyva az első ellenőrzőpontot. Követjük a piros sáv jelzést a patak mentén

Nyilvánvaló, hogy túlöltöztem. Végignézek magamon... a mikulásos póló a rénszarvasos pulcsival azt hiszem, már mehet vissza novemberig a gardróbba... :-)
Sárgán villan fel egy-egy halványsárga, virágzó folt a fák alatt. Szártalan kankalin! Nálunk nem honos, egyszer láttam eddig, a Mecsekben, igaz akkor január volt...
Most hol itt, hol ott bukkan fel a csinos, védett vadvirág.
Nemsokára megjelennek az első hóvirágok is. Örömömre felfedezek egy szép foltos kontyvirágot. Nem mindig foltos a levele, konkrétan még sose láttam belőle "igazi" foltosat, gyors fotózás, aztán szedem megint a lábamat, előzgetem a vidám kiránduló társaságokat. Mellettem vidáman csacsog a patak, aprócska vízesései fehér tajtékot húznak a víz tetejére.

Végre egy tisztességesen foltos levelű foltos kontyvirág! (Arum maculatum. Néha foltos, néha nem.)

Ez a patakvölgy egy igazi mesevilág. A napfény becsillog a még lombtalan fák között. Ünnepi a hangulat. Itt-ott kidőlt fákon kell átmászni, sőt egy helyen a patakon is, meg a vasúti síneken... aztán a rövidebb távok útja balfelé lekanyarodik, a Porva-Csesznek vasútállomás felé.
Még egy darabig a patak mentén haladok tovább, hirtelen eltűntek a kirándulók előlem, egy juhászkutyás emberrel kerülgetjük egymást, hol ő hagy le engem, hol fordítva.

Cuha-patak

Jobbra kanyarodok, rá a sárga sáv jelzésű útra, ami lassan emelkedik. Egészen más itt a mikroklíma. Száraz lett a föld, zörgős az avar, a napfény árnyékcsíkokat húz keresztben, szinte vibrál a látvány. Egy-két kocogó halad el mellettem. Kifejezetten meleg van.
A villanyvezeték pásztája után balfelé, lefelé kanyarodik a jelzett turistaút. Látom, hogy sokan mégis inkább a távvezetéket követik - nyilván az is Csesznekre tart - mint a kissé susnyás, sáros ösvényt. De nem bánom meg. Ritka, védett, virágzó cserjékre bukkanok: farkasboroszlán! A vékony ágacskákat meserózsaszín virágok borítják, illatuk bódító. Egyszer láttam eddig ilyen növényt, a börzsönyi Bibervárnál.

Hosszan haladunk a Cuha patak mentén

Aztán valahol kiegyenesítek egy kanyart, mert egy kopár fennsíkfélén találom magam, előttem a cseszneki vár romjának éles vonalú sziluettje, alattam lent egy lovarda. Pár túratárs integetve kurjongat a sűrűből, hogy arra van az út. Hálás vagyok nekik, mert nem csak az út van ott, hanem a következő ellenőrzőpont is, amit valahová Suttonyba, messzebb képzeltem, de legalábbis a település szélére.
De nem kell bemenni Csesznekre, éles balkanyar, fiatal bükkösben vezet az út. Felnézek: a lombtalan ágak közötti "ösvények" kijelölik az egyes fák "hatáskörét", bámulok, milyen precízen tartják a távolságot az egyes egyedek...
Virág itt nincs, de a bükkfák önmagukban is látványosak.

Itt legalább volt egy kis eső az országos szárazságban

Tavalyról ismerős ez a rész, igen, itt, a Zörög-tetőn jöttek az őzek... Most nem látni állatot, néhány, a magasban keringő nagy madarat leszámítva. Sehol senki, élvezem a természet hangjait. Szinte váratlanul bukkan fel előttem ismét a Cuha-patak. Most könnyen át lehet kelni rajta, de nem kockáztatom a cipőm átvizesedését, inkább elballagok a vashídig. Sok a kiránduló, piknikező itt Vinyén, a Vinye.hu büfé körül is nagy a nyüzsgés. A feltámadó szélben vidáman lengedezik az ellenőrzőpontot jelző színes bója. Italjegyet is kapok, amit - egy százas hozzáadásával - be is váltok egy hosszú kávéra a büfében.

Szártalan kankalin - Primula vulgaris. Védett növény

Nini! Itt van két túratársam, akik szintén a hosszabb távra neveztek. Azt hittem, már kilométerekkel előrébb járhatnak, de ezen a szép délelőttön ők sem sietnek. A juhászkutya is itt van, felváltva dögönyözzük, a jószág rajongó pillantásokat vet ránk és gazdájára. Aztán beszélgetve ballagunk a műúton a Hódos-éri elágazás felé. Az itiner szerint sárga sáv jelzés, de bizony mindenütt pirosat látunk... de ismerős a hely, tudom, hogy nem tévedhettünk el. Aztán egy villanyoszlopon meglátunk egy jócskán lekopott fél sárga turistajelzést.

Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis. Védett növény

Szeretem ezt a murvás erdészeti utat a Hódos-ér mentén. Visszaemlékszem, milyen volt tavaly nyáron itt bokáig gázolni a megáradt patakban, ami kiöntött az útra is, kitöltve gyakorlatilag az egész völgyet. Gyönyörű hely. Bal kéz felé magasodnak a bronzkori földvár sáncainak maradványai, jobb kéz felé szalad mellettünk a patak. Nini, hódrágta fák... a patak méltó a nevéhez, úgy látszik.
Utunk lassan emelkedik, rétek és erdősávok váltogatják egymást. Felhők kúsznak az égre, fejemben érzem a közeledő időjárási front nyomását. Jól fog esni a pihenő a következő ellenőrzőpontnál, ami a porvai büfé lesz.

Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis. Az eső után milliónyi vízcsepp csillog

Először a templomtorony tűnik szembe, aztán máris a faluban találjuk magunkat. A büfé előtt nagy élet van a kirakott fa padokon. Itt is kapunk italjegyet, jöhet még egy hosszú kávé és a reggel vett zirci "fitt-szendvics", amit megfelezek túratársammal.
Bizony, a tíz perc üldögélés és kávézgatás után érzem a lábaimban a kilométereket. Sebaj, hamar bemelegszünk, mire kiérünk a kis faluból, ismét fürgén lépkedünk. Szántók, csipkebokros dombtetők, már valami harminc kilométer van a lábunkban, érdekes módon nem érzem magam fáradtnak, a lábam sem fáj. Tényleg sok múlik a cipőn!

Aranyos veselke - Chrysoplenium alternifolium

Még egy ellenőrzőpont van hátra, a Fiatalító-forrás. Sáros lejtő, ahol szembe jönnek azok a túrázók, akik már pecsételtek. Lent esőházikó, patak és maga a forrás, aminek iszom is a vizéből, miután bátran átugrottam a patakon és - szokásommal ellentétben - nem estem bele.
Visszakapaszkodunk a lejtőn, aztán egy szép bükkös-elegyes erdőben, a kék sáv jelzést követve megcélozzuk Zircet, ami már csak egy "macskaugrásnyira" van.
És, íme! Ismét itt a reggeli pékség, immár délutáni fényekben, a zirci kettős templomtorony és a rajt-cél: a Reguly Antal múzeum.
Van zsíros kenyér, szörp és kitűző, az oklevél elfogyott, de hát van egy fél mázsa emléklapom és oklevelem már... az igazi emlékek a fejemben vannak, és remélem, onnan sosem fognak elfogyni.

Hazafelé még jön egy kis száguldás az autópályán a lassan leszálló alkonyatban, túratársaim látszólag fáradhatatlanok. Előttem Budapest fényei, végtelen piros és fehér autólámpa-kígyó, aztán ismét itt a városban, a Margit-hídon... és otthon.
Pazar nap volt!