Terep-járó: Budai Zöld: 25 kilométer a budai hegyvidék peremén

Ez a zöld sávval jelzett túraútvonal régi ismerősöm. Különböző irányokban már többször bejártam, mindig élménydús és látnivalókban gazdag út volt, hiszen akadnak itt érdekes geológiai képződmények (Tündér-szikla, Kőkapu), történelmi emlékek (a solymári középkori "Szarkavár" és a nyéki királyi királyi vadászkastély romjai), kilátópontok (Árpád-kilátó, Normafa), és nem utolsósorban az engem különlegesen érdeklő botanikai ritkaságokra is rá lehet bukkanni. Ráadásul szép tavaszi időt jövendöltek erre a hétvégére... tegnap a Csóványost hódítottuk meg Száguldás-os barátaimmal, mára jöjjön "levezetésül" egy 26 kilométeres séta a Budai-hegyekben!

A budai zöld egyébként - ha nem turistajelzés, vagy az Ösvénytaposó baráti kör túrájának neve - egy őshonos hazai szőlőfajta...

Martilapu - Tussilago farfara

Már reggel szépen süt a Nap, amikor a Szél Kálmán (ex Moszkva) téren a 61-es villamos megállójába igyekszem. Ismerős túratársakkal köszöntjük egymást, vidám beszélgetéssel telik az út a hűvösvölgyi végállomásig, ahol pár percet kell csak várni a 63-as buszra, ami kivisz Nagykovácsiba. Élvezem a reggel békés hangulatát. A rajthely a buszvégállomás, gyorsan kitöltöm a nevezési lapot, megkapom az itinert, elindítom a nemrég letöltött "csíkhúzó" alkalmazást a mobilomon, indulás.
Az útvonal-leírás rokonszenvesen minimalista. Pont annyi adat van rajta, amennyi kell, és annak ellenére jól olvasható, hogy egy egyszerű fekete-fehér fénymásolt A4-es lap. Tájékozódni amúgy is könnyű: a túra nevének megfelelően a zöld sáv jelzést kell követni, ami kb. minden tizedik fára fel van festve. Átkapcsolok hát "robotpilóta üzemmódra", és a szokásos bámészkodó stílusomban "utazok" el Nagykovácsi házai, majd a temető és a kálvária mellett.

Ibolya - Viola sp.

Gyakorlatilag még nem egészen ébredtem fel. Kimaradt a reggeli kávé, és bizony hiányzik. Túratársaim szépen elhúznak mellettem, én nem sietek: a sietés és a tömeg városi, munkanapokra jellemző dolog... itt a természetben inkább a belső és külső csendet keresem. Apropó csend. Igazából nincs! Madár-koncert harsog a még alig lombosodó, "egérfüles" rügyek erdejében. Legalább tíz különböző madárfaj dalát hallom ki a kórusból, köztük a ritmus-szekciót: a doboló harkályt.
Az erdő alját lilás ibolyák, sárga martilapuk, rózsás-kékes tüdőfüvek színezik, de a világos részeken akad kénsárga hegyi ternye is. Fotózgatok a "Disznó-fertő" nevű erdőrészben, ami nevét meghazudtolóan kellemes. A fák árnyéka csíkosra festi az ösvényt előttem.

Pettyegetett tüdőfű - Pulmonaria officinalis

Íme, a Zsíros-hegyi turistaházból megmaradt kevéske alapfal... még emlékszem rá, hogy osztálykiránduláson aludtunk itt! Amott pedig,egy eldugott helyen - tudom - egy egészen pazar turbánliliom tő él egy fa rejtekén... A növények, nemcsak az egyes fajok, de a konkrét példányok is, szinte személyes ismerőseim errefelé. Jobbra egy barlang-jel mutatja a letérést az Ördög-lyuk felé. Tavaly februárban barlangásztam is benne, felrémlik a kint fehéren szikrázó hó, a benti kúszás-mászás, a fejlámpa és a piros overall emléke...

Solymári templomtorony

... És már be is értem Solymárra. Szinte tapintható a vasárnap délelőtt csendje és békéje. Nem szegény környék ez! Ápolt kertek, panorámás házak, lejjebb szép, hagyományos sváb utcák, fehérre meszelt házfalak sora. Jó ránézni. Lejjebb kicsit nagyobb a nyüzsgés, a kínai vegyesbolt is kinyitott már (ha egyáltalán bezár az valaha...), de egy jobbkanyarral ismét kint találom magam a "prérin". Távolban feltűnik a "Szarkavár" favázas teteje. Macska figyel gyanakvó, sárga szemekkel egy kerítés alól.

Szemmel tartás

Szép zöld a mező, aranyló napsugarak hullanak rám, élvezem a sétát. Kifejezetten meleg van. Virágát bontja a zöld juhar, lila felhőkbe borítja az út szélét az aprócska piros árvacsalán.
A pici várromhoz nem kell felballagni - ezért most hálás vagyok - alatta megy el a zöld sáv. Valószínűtlen méretű fekete kutya oldalog oda hozzám féloldalasan, gyanakodva. Megszaglássza a kezemet, meg is nyalintja, de odébbugrik, ahogy ránézek. Megtudom, hogy "cane corso" a fajtája és mentett kutya, azért félős... megsimogatom a lassan nekibátorodó borjút, nekidől a lábamnak, érzem a testéből áradó meleget.

Szarkavár felé

Viszonylag eseménytelen rész jön a Csúcs-hegyig, valahonnan harangszót hoz a szél.

Verekedő madarakra leszek figyelmes. Két apró madár egymásba kapaszkodva, csőrükkel egymást ütve-vágva csapkod, majd zuhan le az avarba, közben minősíthetetlen hangsúlyú "szíííp!" hangokat hallatnak. A verekedés a "padlón" is folytatódik, látom, hogy az egyik harcoló fél egy csuszka, a másik egy széncinege, "akit" a párja a háttérből biztat. Meglepetésemre a csuszka győz, a cinegék távoznak. Várok, mi történik. Csuszkám felreppen, megkapaszkodik egy fa kérgén, ahol egy odúból finom csőr villan elő. Lám, lakásért ment a harc!

Kirándulókkal szinte egyáltalán nem találkozom, viszont egyre szomjasabb kezdek lenni. Teás flaskámat végül a Virágos-nyeregnél veszem elő, és pár nagy nyeldekléssel végzek is az itallal. Többet is hozhattam volna magammal. Viszont ez is feléleszt, visszatér a jókedvem, és az út is megsokasodik kirándulókkal. A Guckler-út valóságos sétány, nemrég tanösvény-táblákat is kihelyeztek. A még lombtalan fák között lelátni a város háztetőire, az út mentén pedig kiválóan lehet vadvirágokat fényképezni lekuporodás nélkül, a meredek hegyoldalt kihasználva. Akad erdei galambvirág, néhány megkésett hóvirág, de már egy-két korán ébredő tavaszi kankalin is ott sárgállik a tavalyi, barna avar között.

Halványzöld már az erdő...

Jó tempóban haladok át a Hármashatár-hegyen, a fák között megvillan az adótorony, fejem felett repülőgép zúg. Már várom az ellenőrzőpontot a Selyemakác utcánál, ott már a táv nagyobbik része meglesz. És itt is van! Örömömre szörpöt is kapok egy nagy tartályból, kimondottan finom, és mellé egy kakaós szeletet, amit hamarosan a bodzaszörp után küldök.
Megvidámodva szedem a lábam a Szépvölgyi úton keresztül - micsoda hó és undok havas eső volt itt idén januárban, amikor elnéztem egy zöld jelzést! - aztán fel, az Árpád-kilátó felé. Itt is sok a kiránduló, egész családok, iskolai osztályok nyüzsögnek. Nem is időzöm itt sokat, szedem a lábam a már jól ismert Vaskapu-hegy felé.
Itt, ha átnézek a völgyön, a túloldalon már látszik az Erzsébet-kilátó... amúgy meg picike házakat is látni, némelyik még akkorka sincsen, mint a Buckingham-palota.

A Szarkavár utáni dombtetőn

A hosszú lépcsőket virágözön teszi ünnepivé. Pár szót váltok egy túratárssal, akivel csúnyán kibabrált a cipője, meg meg is húzta a lábát még valahol Solymárnál, az első emelkedőn. Lehagyom ugyan, de végig szemmel tartom, hogy jön-e...
Egy kerítés tetején gyík napozik. Megkérdezem tőle, akarja-e, hogy lefényképezzem, mire pózba vágja magát, felemeli a fejét és okos szemével rám néz. Már több gyíkot láttam a túra során, de eddig egyik se akart híres lenni... ez viszont elég együttműködő.

Piros árvacsalán - Lamium purpureum

Ejj, de sok itt a szint... valahogy mintha megsokasodtak volna a szintvonalak, nem volt ez mindig ilyen meredek... öregszem? Azért elszántan battyogok a cél felé, bár az utolsó öt kilométer kicsit nehezen akar fogyni. Itt is találkozom ismerős növénypéldányokkal, például egy csoport bíboros kosborral. Látom az erőteljes tőlevélrózsákon, hogy szépen átteleltek.
Jön a szívós emelkedő "fénypontjaként" a Tündér-szikla. Szinte világít fehér tömbje, lábam alatt porló dolomit, akár a lisztpor. Fejem felett a Libegő utasai repülnek el hangtalanul. Utolsó nekirugaszkodás a Disznó-fő forrásig (vagyis a helyéig), néha megállok tüdőfüveket fotózni, igazából inkább pihenésből.

Az Anna-rétre felérve látom, hogy a reggel még csurig töltött mobilakkumulátort gyakorlatilag "megette" a térképes alkalmazás működtetése, viszont szép korrekt piros csík rajzolódik ki a térképre. Lábam előtt Budapest látképe, az égen tejszínhab-felhők úsznak, a réteses bódé előtt tekintélyes sor kanyarog.
Pár lépés még a normafai Síházig, ahol megkapom az utolsó (igazából a harmadik) bélyegzést, a pici oklevelet és a kitűzőt, és ismét ihatok a bodzaszörpből, ami még mindig nagyon finom. Pihenünk a sörpadokon ülve, beérkeznek a már ismerős arcok, igazi békebeli hangulat uralkodik ezen a vasárnap délutánon... kiderül, hogy egy csomó emberrel már régóta kapcsolatban vagyok a közösségi oldalon, de azt sehogy se értem, hogy lehet valakit felismerni egy pirinyó profilkép alapján...

Jó nap volt!