Összes oldalmegjelenítés

2019. április 26., péntek

A Fóti-Somlyó növényei áprilisban

A Fóti-Somlyó félórányira van vonattal a Nyugatiból, tehát hamarabb odaérek a Gödöllői-dombvidék peremére, mint fel a Normafához. Óránként van vonat, szóval igazán nem lehet okom panaszra. A reggeli tárgyalás majd egy sajtótájékoztató után még mindig csak déli 12 óra volt, úgyhogy lekaptam a biznicvumen kosztümöt, kényelmesbe öltöztem, túracipőt fel és irány a tanösvény.
Célom a szártalan csüdfű és már ritkaságok megtalálása és fotózása volt, természetesen az etikai elvek betartásával, vagyis a terepet nem összemászkálva. Egy békés kis fotószafárit terveztem erre a napsütötte szerda délutánra, a végén a horgásztó partján üldögéléssel, kikapcsolódással.
A Fóti-Somlyó tanösvény lepkés jelzése
Szinte kézzel fogható volt a béke Fótfürdőn. Virágzó gyümölcsfák, csend, horgászok. A tanösvényen is mindössze egy kutyasétáltató lányt, egy drónröptető fickót és egy távcsöves madármegfigyelőt láttam, így zavartalanul bóklászhattam, le-letérdelve valami aprósághoz. Gyíkok kandikáltak a fű közül, lepkék pilinckéztek át előttem, a távolban derengett a párában a fóti templom masszív, kettős vártorony-szerű épülete. Rábukkantam a szomorú estike példányaira - mennyiféle színe van, ha jobban megnézi az ember!, láttam a száraz fű közé rejtőző apró nőszirmokat, sárgálló, felnyúlt héricseket. Parányi szépségek: ösztörüs veronikák kéklettek a fák tövében. A lejtőkön virágzott a sajmeggy, élénk zöldben bontakoztak a sokféle fafaj levelei. Meglepően sok kardoslepkét is láttam.
Aztán csodálatos volt a tavaszi békében sétálgatni a horgásztó rezzenetlen víztükre körül, nézegetni a napozó teknősöket. Sajnos, a többségük megunt házikedvenc, terráriumból beleengedett pirosfülű ékszerteknős, de láttam egy valószínűtlenül hatalmas, kislavórnyi mocsári teknőst is. A sás közül kecskebéka figyelt. Vadkacsák hápogása, kecskebékák felharsanó "recsegtetése", a sás és nád susogása adta az alapneszt az énekesmadarak tavaszi koncertjéhez. Szinte sajnáltam, hogy hamarosan itt a vonat, ami visszavisz Pestre...
Sajmeggy - Cerasus mahaleb

Pusztai meténg - Vinca herbacea. Védett faj

Ösztörüs veronika - Veronica chamaedrys

Ösztörüs veronika - Veronica chamaedrys

Tavaszi hérics - Adonis vernalis. Védett faj

Farkaskutyatej - Euphorbia cyparissias

Sarjadó zöld fű az akácligetben

A Fóti-Somlyó tetején

Szomorú estike - Hesperis tristis

Szomorú estike - Hesperis tristis

Szártalan csüdfű - Astragalus escapus. Védett faj

Szártalan csüdfű - Astragalus escapus

Apácavirág - Nonea pulla

Együtt megöregedni... Pitypang - Taraxacum officinale

Lila rejtőzködó. Apró nőszirom - Iris pumila. Védett faj

Régi és új a füvek világában

Szomorú estike - Hesperis tristis

Kilátás a Fóti-Somlyóról

Sásféle a horgásztó partján. Mocsári vagy parti sás, nem tudtam eldönteni

Komló - Humulus lupulus

Zöldbéka-féle - Rana sp.

Landolás tőkés réce módra (Anas platyrhyncos)

Napozó teknőcök, tőkés récék

Még "krokodil" is van a horgásztóban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.