Terep-járó: Hóvirág-túra a Magas-Börzsönyben: Királyrét, Nagyhideghegy, Csóványos, Diósjenő

Egy régi kollégám küldte át ímélben a túrainvitálást. Ezzel a társasággal kirándultam már, épp ezen az útvonalon, és igazán kellemes élmény volt, úgyhogy szívesen mondtam rá igent most is.

Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis

Kismaros. Arra számítok, hogy ezen a csodálatos tavaszi reggelen bizonyára óriási tömegek lesznek a kisvasút végállomásán. Ehhez képest nincsenek sokan, igaz az is kiderül, hogy még a téli menetrend van érvényben: vagyis egy órát kell várni. Gyorsan telik az idő, az állomás mögötti büfé-kocsma szerűségben veszek egy kávét, és miközben a langyos tavaszi napfény simogatja az arcomat, elkortyolom. Beszélgetünk a durván ácsolt fa padok mellett álldogálva, előkerül valami csokis keksz is.

Még lombtalan az erdő

A kisvasút régi ismerősöm, pokoli hideg a fa ülés, magam alá terítem hát a kendőmet hőszigetelésül. Zakatolunk a Török-patak mentén, el Szokolya házai között, azért csak megtelt a szerelvény.
Királyréten meglepően sok az ember, de hamar szétoszlanak. Mi is gyülekezünk, népszámlálás, két túraváltozat ismertetése, aztán már a csapat élmezőnye neki is vág a piros sáv jelzésnek. Jobbról a Hiúz Ház, rövid aszfaltos ballagás, aztán beváltunk a még lombtalan fák közé.

Még most is úgy gondolom, hogy a Taxi-nyiladék a legeseménytelenebb része a Börzsönynek. Szívós, egyenes emelkedő, örömömre sikerül elindítanom az útvonal-rögzítést frissen letöltött mobiltelefonos túra-alkalmazásomon, a pulzáló piros pötty - ami én vagyok - lassan húzza a csíkot a térképen.

Pettyegetett tüdőfű - Pulmonaria officinalis

Kétfelől tüdőfüvek és keltikék kísérnek. Akad fényes-sárga szirmú salátaboglárka és finom, szálas levelű tyúktaréj is. A rügyek még épp csak "egérfülesek", halvány zöldben dereng az ágak szövevénye.

A Magas-Tax oldalában végre "erdőszerűbb" a látvány. Királyi bükkök szürke törzsei között halad az út, elegáns félkörívben kerülve a hegyet. Szemem elől már rég eltűnt a túracsapat eleje.
Újra megpillantom őket, amikor felérek a Magas-Tax kaszálórétjére. Ott ülnek a kidöntött fatörzseken, napoznak. Előttem, mintha csak ránk várna, a turistaház. Messziről olyan hívogató, mintha készen várná a kirándulókat, valójában évek óta nem üzemel, ablakait bedeszkázták, falai repedeznek... milyen kár érte!

Ujjas keltike - Corydalis solida

Előveszem a tízóraimat én is, a csapat eleje máris felpattan és mennek tovább, fel a Nagy-Hideg-hegy felé. Igazából macskaugrásnyira van, de az is igaz, hogy a macskák nagyon jók felfelé ugrásban....
Kapaszkodok a meredeken, ami egyébként a sífelvonó pályája, a drótokon a szél muzsikál. Kétfelől felbukkannak a hóvirágok.

A tavalyi ősz emlékei a kacskaringózó száraz füvek

Nagy-Hideg-hegy! Mint egy várfal, úgy magasodik fölém a turistaház terméskő fala. Persze, a csapat egy része már itt héderel a teraszon. Én a pihenőt kihasználva inkább elkószálok vadvirágokat fotózni. Vannak bőségesen! Martilapu kónya csokrai... kék-rózsaszín tüdőfű virág-gombócai a tavalyi, száraz széna között... és valószínűtlenül kék csillagvirágok, amikről egy tábla azt állítja, hogy nyugati csillagvirág (Scilla drunensis). Eddig még csak ligeti és bókoló csillagvirággal találkoztam, körbe fotózom hát a növénykéket...

Pettyegetett tüdőfű - Pulmonaria officinalis

A galagonyabokrok szoknyája alatt különösen sok a csillagvirág, élvezem a napfényt, a fotózást. A távlat vakító párában tűnik el a Duna felett.
Csapatunk eleje máris útra kelt ismét, elvágtatnak mellettem, míg mások még pihennek - végül is nem kötelező "rajban" haladni, az útvonal elég egyértelmű. A piros-kék jelzésen megyünk a Csóványos felé.
Rengeteg a hóvirág. Ahhoz képest, hogy a két csúcs között nincs nagy szintkülönbség, az út nagyon is szintes: fel-le, mint a hullámvasút, és most tudatosul bennem, hogy a hajdani óriásvulkán kalderájának peremén sétálok. Felrémlik előttem a Vezúv kalderapereme... valaha ez is olyan volt, salakos és szürke, kietlen, és kénes gázok szivárogtak a nyers sziklák között.
A sziklák némelyike most is jól látszik, olykor valósággal várromokat idéz az andezittufa. Tövükben ott fehérlik a milliónyi hóvirág.

Az erdő alján lila foltokban nőnek az ibolyák - Viola sp.

Mivel a szemem már ráállt a szokatlan hóvirág-változatokra, most is kiszúrok néhányat. Akad négyleplű, kétfejű, és nagy örömömre egy igen ritka, "Sanders-féle" változatot is találok. Ez a második példány életemben ebből a ritkaságból... örömmel fotózom körbe az "aranykupakos" hóvirág példányt.
A Haramia-lyuk mélyén még piszkos hó lapul, a lyuk falába édesgyökerű páfrány kapaszkodik. Olyan, mintha egy kútba néznék. Előttem a fák között felbukkan a csóványosi kilátó fémszerkezetes építménye.

Csészegomba - Sarcoscypha sp. Elsőre mindig azt hiszem, valami eldobott piros műanyag kupak

Még egy kapaszkodó - hóvirág-fotózás címén gyakran megállok lihegni - aztán fent vagyok én is a kilátónál, ahol ismét rövid pihenő és pár korty tea vár a termoszomból. A csapat sietősebbik fele - természetesen - épp felpattan és megy tovább, Diósjenő felé, a másik fele meg valahol még mögöttem lehet.
Rövid filmfelvételt készítek a szellőben táncoló-reszkető hóvirágok tengeréről, aztán én is indulok lefelé a többiek után, a zöld sáv jelzésen.

Nini, hiszen itt még hó van! A hófoltok közül természetesen hóvirágok dugják ki a fejüket itt is, tehát van fotóznivaló, és érezhetően hűvösebb is van. Visszahúzom vállamra a kendőt, amit egyébként majdnem a kisvasúton felejtettem.
Sokáig egyedül ballagok, tudom, hogy időben oda fogok érni a pizzériába Diósjenőn, ahol jeleztük az érkezésünket. Nem sietek hát. A masszív bükktörzsek némelyikén régi, egész hosszúra "hízott" zöld sáv jelzések váltakoznak az árnyékok játékával. A Nyír-réten ismét visszatér a napsütés és a viszonylagos meleg. Mennyire más most, mint legutóbb, januárban, amikor hatvancentis hóban dolgoztam előre magamat! Most tulajdonképpen ugyanazt a túrát járom végig, csak fordított irányban...

A bükkösben még a tavalyi száraz lomb zörög az ágakon

Szeretem ezt az útvonalat. A patakban alig van víz, könnyedén átugrok rajta - januárban rókanyomokkal kihímzett, kemény jég fedte - most aranyos veselkék nyílnak a partjain. Túratársammal a Himalájáról beszélgetünk, hogy ott milyen lehet...
A Dugóhúzó csúszik, mint a fene, lépcsői lassan elenyésznek, aztán már csak a végtelenül hosszú diósjenői főutca van hátra.
És a pizzéria, ahol már víg az élet, óriás söröskorsók állnak az asztalokon.
Megtudom, hogy a pizzéria nyilvántartásában mi vagyunk a "literes korsós csapat", nicsak :-) Tény, hogy sok éves hagyománya van már ennek az egyesületi túrának!

Jöhet a rántott sajt, a pohárka sör, a beszélgetés az asztal körül... majd a pontosan érkező váci vonat elérése és a hazaút a lassan leereszkedő éjszakában. Odakint kigyúlnak a fények, a vonat szalad a síneken, fényképezőgépem memóriakártyáján ott a frissen készült fotók garmadája, és érzem, hogy ez egy teljes, jó nap volt!