Terep-járó: Homok, lösz és víz találkozása: a Vörös Mocsár 30 túra

Vörös Mocsár. Szemembe villan a kiírás a képernyőn, rögtön valaki írja, hogy megy, és van még szabad hely a kocsijában. Ohó! Máris írok neki, stipistopi... Kiscsalára, a Kunsági Öko FITT egyesület túrájára aligha jutnék el vonattal-busszal. Legalábbis nem a tervezett korai rajtidőpontban! Ezen a vidéken, a Kalocsai-síkság löszös-homokos dűnéi közt még sosem túráztam, így hát lecsapok a lehetőségre...

A Duna-völgyi főcsatorna Hajós felé haladva

Szól a vekker, hajnali fél négy van. Vagyis hajnalról még szó sincs, de lassan halványul a sötétség, ahogy az éjszakai buszjárattal a Népliget felé "száguldok". A buszon kicsapongó, már nem szomjas fiatalok és éjszakai műszakból hazatérő holtfáradt idősebbek kornyadoznak. Talán én vagyok a leginkább ébren, amivel sokat elmondtam a dologról.
A találkozópontnak kijelölt parkoló szélén egy bódéban veszek kávét és egy rántottszeletes szendvicset, jól fog jönni napközben, melengetem a kezem a papírpoháron. A csillagok fénye halványul felettem, rohanva közeledik a reggel - és a "telekocsi", amiben négyen vagyunk. Jó társaság, acélizmú hosszútávos teljesítménytúrázók. Tisztelettel elegy borzadállyal hallgatom történeteiket a 100 kilométert meghaladó távokról... most "csak" az ötvenesen indulnak.

Boglárkalepke - Polyommatus sp.

Az ébredő nap vörös sugarakkal itatja át a mélyedésekben meglapuló ködlepleket. Csak a ligetek kontúrjai állnak ki a fák tövénél hömpölygő párából, ködből. Gyönyörű napnak ígérkezik ez a mai!
Száguldunk az autópályán Kecskemét felé, aztán jönnek a kisebb utak, és végül - tökéletes pontossággal, elsőre - a Kiskastély Vendégház bekötőútja.
Nem parkol túl sok autó a vendégház előtt, ez biztosan nem egy "tömegtúra", bár szerepel a Cartographia Kupában. Így a rajtolás is gyorsan megy, páran rántottát reggeliznek - a tojás, színéből ítélve, nem bolti.
Az itiner minimalista, egy agyonfénymásolt fekete-fehér A4-es lap, színeset a hosszútávosok kapnak. Kérek is egy kis segítséget az értelmezéséhez - bár kint a terepen minden egyértelműnek bizonyul, és a szalagozás is hibátlan.
Apropó, szalag: ilyet még nem láttam, hogy a szalag tényleg szalagból van. Nem csíkokra vágott kukazsák vagy krepp papír, hanem igazi, szövött szalag. Vidáman lengeti a kora reggeli szellő.

Vadkender - Cannabis sativa

Nekivágok. Nem sietek, több okból: egyrészt, nyolc óra a 32 kilométerre bőven elégnek tűnik, másrészt túratársaimat is be kell majd várnom a célban, harmadrészt: "fotószafárit" tervezek. Máris érkeznek a fotótémák: a harmatos-vizes fűben szárítkozó boglárkalepkék, a gyurgyalagfészkes löszfal, a harmatcseppeken megtörő fénysugarak.
Csak néha talpal el mellettem egy-egy túrázó. Minden ünnepi, friss, madárdalos, békakuruttyolásos és fénysugaras: ahogy ez a májushoz illik.

A Vörös-mocsár tanösvény Csala-csárda felőli kezdete meredek, gyurgyalagfészkektől átlyuggatott löszfal mellett indul

A túra első kilométerei a Vörös-mocsár tanösvényen haladnak. Ez voltaképp a hajdani tőzegbányató partján halad. A fekete víz megcsillan a nádas-szegélyen túl. Valaha régen itt a Duna folyt... a környék a hajdani alföldi vízivilág megmaradt hírmondója. Fajokban gazdag vizes élőhely, de még milyen vizes... valaha itt pallósor lehetett, de mára elkorhadt... opsz, bokáig sár! A nádszegély fölé görcsös kérgű öreg füzek hajolnak, a nádon túl láthatatlan békák ezreinek koncertje harsog. Vibrál a fény a vízen a rezgő kettős pofazacskóktól, de magukat a békákat alig-alig lehet megpillantani, messziről. Megállok hangfelvételt készíteni a mobilommal, mert ez nem mindennapi békakoncert!
A vizesebb-süppedékesebb részeken a tőzegpáfrány finom levelei is kibújnak az ösvényre, látom, hogy bentebb embermagas zsombékokat képez ez a ritka, védett páfrányfaj... történelem előtti hangulata van, főleg, amikor az ujjvastag szárú óriás zsurlókat is megpillantom.

Mocsári tőzegpáfrány - Thelypteris palustris. Védett növényfaj

Az első ellenőrzőponton sportszeletet is kapok a bélyegző mellé, aztán hamarosan véget ér a tanösvény egy kapuval és egy pihenőpaddal. Itt levetem a kabátomat, és belegyömöszölöm a hátizsákba: ma már biztosan nem fog kelleni. Egyre erősebb a magasba emelkedő Nap melege, és a mocsár szélén fullasztó a pára, de semmiféle kellemetlen rothadás-szagot nem érezni. Látszik, hogy ez élő, tiszta vizű, egészséges mocsárvidék!
Csodálatos zöld kaszálóréten haladok keresztül, közben lassan elrágcsálom a szendvicset. Ki akarom élvezni a táj minden szépségét és hangulatát. Kék ég, zöld mező. Felettem barna ragadozómadár kering állhatatosan.

A mocsaras vidék széle

A Duna-völgyi főcsatorna hídjánál van a következő ellenőrzőpont. A hídról rálátni a szinte sík tájra, a kobaltkéken megcsillanó vízre. Odalent szinte hemzsegnek a tavibékák a "spenótban". A hídlábnál egy óriási tő sárga virágú mocsári nőszirom ékeskedik.
A hídon túl balra fordulok - a hosszabb távok vándorai jobbfelé tartanak, így magam maradok a csatorna mentén haladó árnyas töltésen. Csodálatosan békés vidék! Andalgok, nézem a lassan folyó vizet, a horgászhelyeket, és diszkréten köpködöm az orromba-számba szálló nyárfa-szöszöket, amik pelyhes hóesésként záporoznak.
A vízen egy hattyú halad, épp olyan sebességgel, ahogy én. Néha kicsit begyorsítok, megelőzöm, és várok rá egy-egy nyiladéknál, hogy lefotózhassam. A visszatükröződő fák árnyai sötét csíkokat húznak a csatorna sima vizére, a hattyú ezeket "összeborzolja". Grafikára illő kép, a fotó nem is adja vissza igazán.

Boglárkalepke (Polyommatus sp.) gyermekláncfüvön (Taraxacum officinale)

Szemkápráztató a napsugár, amikor kibukkanok a nyárfasor árnyékából. Előttem a Hajósra átvezető híd, jobbra a vastag törzsű nyárfák, balra a csatorna a vékony nádszegéllyel, amin nádirigó kapaszkodik és énekel, énekel.
Az elkövetkező perceket azzal töltöm, hogy pocsék fotókat készítek láthatatlan madarakról. Nincs szerencsém velük, még a vadkacsával sem. A csatornáról épp felszálló szürke gémnek csak az emlékével kell beérnem. Lankadt, arisztokratikus szárnycsapásaival már messze jár. A nádirigó meg mindig akkor röppen két nádszállal tovább, amikor a kép már éles, és nyomnám az exponálógombot... A tövisszúró gébicset viszont sikerül "elcsípnem". Banditához illő szemcsíkjával, rozsdavörös hátával elég feltűnő látvány a nádrengetegben.

Legalább három béka ül az ágon...

Átballagok a hídon, megcsodálok egy furcsa vízijárművet: hínárszedő, nádarató csónak lehet vajon? Előttem Hajós pincefalu látványos homlokzat-sora magasodik egy fákkal benőtt, leszakadó magaspart tetején. Szép, ápolt település, már itt a szélén is. Nem látok eldobált szemétkupacokat vagy építési hulladékot.
Az út pincesor mellett vezet, az utcanévtáblák kétnyelvűek. A borászatot itt sváb gazdák honosították meg, és az "alföldi bor" minősége nem lebecsülendő. A löszös homokon, a kissé mediterrán jellegű éghajlaton megteremnek, jó termést hoznak a vörös és fehér szőlőfajták is.
Útvonalunk "súrolja" Hajós pincefalut, nem visz be a központba, az ellenőrzőpont az egyik pince előtt, hatalmas, árnyat adó diófa alatt van. Működő közkút is akad, ez se általános, sajnos. Utántöltöm a kulacsomat.

Tükröződés

Ballagok tovább, Császártöltés felé a zöld négyzet jelezte úton. Ez is szép rész. A fák alatt vérehulló fecskefű sárgállik. Lefényképezek egy pipacs-csoportot, szemem további színfoltok után kutat. A löszpart oldalában mezei zsálya kékeslilája, odébb lila ökörfarkkóró élénk színei villannak fel. Sajnos az agresszíven terjedő selyemkórót is mindenütt látni. Beszélgetek egy túratárssal, különféle zarándokútjaink élményeit meséljük, szaladnak a kilométerek a lábunk alatt. Találok egy szép tő szomorú estikét is az út mellett.

A következő érdekesség egy használatban lévő gémeskút turistajelzéssel és napelemmel.

Már kifejezetten meleg van, érzem a Nap hevét az arcomon. Bal kéz felé horgásztavak sorozata tűnik fel. Feltűnően gondozottak ezek is, szépen kaszált a partjuk, üdén zöldellik, a fák tavalyról maradt avarlombja akkurátus kupacokba van gereblyézve. Most a nyiladékok üresek: egyetlen horgászt sem látni ezen a szép szombat délelőttön. Talán horgászati tilalom van?

Felfutó komló - Humulus lupulus

A gyönyörű fekvésű Császártöltés szélén farm, a kerítés mögött csodálatos fekete lovak. Mintha fényes feketére patinázott szobrok lennének, izmaikon játszik a napsugár. A fapallós kerítésre ki van írva, hogy etetni tilos őket, de ezt biztos nem mindenki tartja be: a gyönyörű lovak ugyanis lobogó éjfekete sörénnyel és guvadt szemekkel rohamoznak, amint szemkontaktusba kerülök velük.

Beérek Császártöltésre, itt sincs "szemetes faluszéle", rendezett a településkép. Forgalmas főút, meredeken tűző napfény, pár bolt, méretes katolikus templom, aztán a Pincelakat étteremnél balkanyar.
Ismét csendes pincesoron találom magam. Bal felé szőlők sorai. Mindenütt kapálnak, kacsolnak, vagy tudomisén mit csinálnak az emberek, de tény, hogy zajlik a munka rendesen. Ennyi pince láttán megszomjazok. Örömmel hallom, hogy a következő ellenőrzőponton, a Bergervin pincében fröccsöt is lehet kapni...

Bütykös hattyú - Cygnus olor. Védett faj

... És tényleg lehet. Jól is esik a szép tükrös rozéfröccs! Dédelgetem az öblös borospoharat, nem akaródzik továbbmenni... pedig muszáj, hát kilépek az árnyas pinceboltívek alól a napfénybe. Vissza a templomhoz, aztán a kék sávon tovább!

Az ég bepókhálósodott, finom jégtűpászmák szövik át keresztül-kasul. Megtörik rajtuk a napfény, valóságos száraz szivárvány köríve feszül a Nap körül. Helyezkedek, hogy a templomtorony kitakarja a Napot - ehhez az út közepére kell kibaletteznem, szerencsére épp nincs forgalom - sikerül is mutatós fotót készítenem a 22 fokos halo jelenségről. Ha másból nem, ebből biztosan tudnám, hogy két napon belül elromlik az idő, ideér az időjárási front... sőt, a magaslégkörben már ide is ért, ezért van udvara a Napnak.

Bütykös hattyú - Cygnus olor

A településről kivezető út is csinos. A házak előtt káprázatos kerti nőszirmok, a legváltozatosabb pazar nemesített fajták. Csak ámulok, mennyiféle van, és milyen hatalmasra nőnek. Lila és sárga, bíbor és narancs bársonyos, illatos szirmok tengere! Egy ereszcsatornán mezei veréb énekel teli csőrrel - fotózni is hagyja magát.

Az utolsó tíz kilométer van előttem, immár kint a "prérin". De nem olyan sivár, mint gondoltam. Különféle ültetvények váltakoznak nemesnyaras és füzes erdőfoltokkal, egy-egy illatos feketefenyő ligettel. Akác is van bőven. Száll az akácillat, és olyan dongás hallatszik, mint egy trafóházból...
Méhkaptárakat is bőven látni. Szinte felhőznek körülöttük a méhek.

A Duna-völgyi főcsatorna

Nem jól raktam el a poharamat, a pereme nyomja a hátamat, de lusta vagyok levenni a hátizsákot és megigazítani. Ballagok a meleg tavaszi szántók, dűlőutak szövevényében. Egy helyen végtelenbe nyúló szőlősorok, van kerítés is, és a kerítésen - örömömre - költőodúk. Nem is hiába: élénk "szip! szip!" hangok hallatszanak a fadobozokból.

Akácillat, süppedős homok - milyen lehet ez a vidék nyáron? - felhőjáték az égen, itt-ott árvalányhajas sztyeppfoltok. A túrázók szépen eloszlanak a terepen, csak messze előttem imbolyog két hátizsákos alak a horizonton. Néha gyíkok zizzennek, halk és monoton cirpeléssel szól a tücsök, vijjog valamilyen ragadozómadár, a távolból traktor motorja brummog, az égen repülő halk moraja... de egyébként csend van.

Maró-égető érzés a lábikrámon! Odakapok, aztán csodálkozva nézem ujjbegyeimen a vért. Benyálazom az ujjam, és szétdörzsölöm a lábszáramon, közben végig azon szurkolok, nehogy KÉT pici sebhelyet találjak... ki tudhatja, itt a "Vad Kunságban"... de nem, csak egy lyuk van, alighanem valami ádáz bögöly került a nadrágszáram alá.

Béka a "spenőtban"... fiatal tavibéka (Pelophylax ridibundus). Védett faj

Ballagok, ballagok... sehol senki, de a szalagok megbízhatóan lógnak a fákon. Egy ligetben valami tetem is hever, legyek donganak körülötte, nem merem jobban megnézni, de azt hiszem, elhullott vaddisznó süldő lehet. Néhol kerítések is akadnak, rajtuk régi ruhák, rongyok: talán a madárijesztő helyi megfelelői. Egy egész jó állapotban lévő kék Puma melegítő sejteti, hogy nem túl szegény, vagy forgalmas vidék ez - különben ezt a hibátlan darabot már begyűjtötte volna valaki. Apró fotótémákat keresek: egy érdekes árnyék, egy görbe törzsű fa... aztán egyszerre egy őz! Ott ballag előttem vagy száz méterre, és egyáltalán nem veti szét az ideg. Néha hátranéz, hogy ott jövök-e mögötte, aztán ballag tovább.

Középcsala, ha jól sejtem, itt járok... pár elhagyott, düledező épület, aztán az utolsó ellenőrzőpont, amit egy műanyagszéken üldögélő és olvasó magányos hölgy "üzemeltet". Itt még árnyék sincs, egy gyöngytyúk felháborodva kárál és talpal el a homokos dűlőúton. Pár szót váltunk, ismét feltöltöm a kulacsomat. Érzem, hogy az arcomat megkapta a Nap.

A Duna-völgyi főcsatorna

Az utolsó szakasz nehezen megy. A homok fránya terep, nem szabad lebecsülni. Fáj a lábam, kiváltképp a talpam, ahogy a süppedős felületen ballagok. Márpedig holnap futóverseny lesz, nem kéne kicsinálni a "futóművet"... Hát nem sietek, energiakímélősen ballagok a tűző napon. Árvalányhaj lengedezik sárgászöld kutyatej tengerében. Vidám társaság ér utol, kicsit engem is feldob, ahogy hallgatom őket.
Nem akarom elhinni, hogy már csak másfél kilométer van hátra, igaz ez tényleg hosszú egy másfél kilométer...
Aztán váratlan hirtelenséggel ott találom magam az aszfalton, pár lépés, egy jobbkanyar, és látom a parkoló autókat, meg a Kiskastély vendégházat, szóval a célt.

Oklevél, kitűző, gratuláció, vajaskenyér. Időm bőven van még, míg hosszútávos túratársaim is beérnek, így hát beszélgetek, megiszom egy dobozos sört, elpusztítok pár vajaskenyeret. A délutánba hajló nap melege már csökken: megborzongok, kimegyek, hogy kicsit melengessem magam az utolsó sugaraknál... és örömömre a vendégház mellett akkurátusan feltornyozott bontott tetőcserepek tetején egy zöld gyíkra találok, "aki" szintén kihasználja a búcsúzkodó napfényt.

A "célegyenesben" felbukkannak a többiek, nézem az érkezőket, látni érdekes járásmódokat... ez a betyár homok...
Aztán már az alkonyatban száguld velünk az autó, leszáll az este, vár a forró fürdő. A futócipő, a póló és a rajtszám már ki van készítve holnapra...